Beszorult mondat címmel új lemezt jelentetett meg a Kispál és a Borz. A kilencvenes-kétezres évek egyik legnépszerűbb magyar zenekara május 12-13-án ad dupla koncertet a Budapest Parkban, mindkét fellépés teltházas.

„Nehéz megmondani, mi vezetett idáig. 2010-ben a Szigeten elbúcsúztunk a közönségtől, aztán lényegében elmentem nyugdíjba. Persze a Fishing On Orfűn három éven át vissza-visszatértünk, de akkor még szó sem volt új dalokról. Aztán (Lovasi) Andrásnak a koronavírus-járvány alatt voltak ezek a kis létszámú kerti koncertjei, amibe bekapcsolódtam, közben sokat beszélgettünk és jött néhány ötlet. Ugyanaz a kémia, mint régen” – mondta Kispál András gitáros az MTI-nek.

Az együttes legutóbbi lemeze, az Én, szeretlek, téged még 2004-ben jelent meg. A frontember, énekes-basszusgitáros Lovasi András szerint valószínűleg el kellett telnie bizonyos időnek ahhoz, hogy újra berobbanjon a szikra közöttük a dalszerzésben. Hozzátette: ha a zenekarban nem is vesztek össze, mindenkiben voltak tüskék, talán sérelmek is, amiket fel kellett dolgozni, el kellett engedni.

Az első négy-öt új Kispál-Lovasi-dal, köztük a Rózsaszín és a Beszorult mondat 2021 novemberében született. Ahogy Kispál fogalmaz, nem tudatosan kezdte próbálgatni a riffeket, spontán jött az egész.

A lemez tizenegy dala sokféle hangzású, mégis jellegzetes Kispál és a Borz-anyag. Kispál és Lovasi mellett az alapcsapatban Dióssy D. Ákos billentyűs hangszereken játszik, Bajkai Ferenc pedig dobol. A koncepció az volt, hogy többféle felállásban, közreműködőkkel rögzítsék a számokat, így például három dobos játszott: Bajkai, Bräutigam Gábor, az eredeti tag, és a Kispál és a Lovasi néven futó projektben ütőhangszeres G. Szabó Hunor. „Számomra fontos, hogy Bräutigam két számban is szerepelt az albumon. Másfél évre elvonult, nagyon sok mindent átértékelt magával és a zenekarral kapcsolatban, örülök, hogy ilyen formán részese lett a Kispál jelenlegi történetének, a Parkban is ott lesz velünk” – fogalmazott Lovasi András.

Az album első számában közreműködött a népszerű rapper, Krúbi is. „Az albumot egyrészt magunknak csináltuk, illetve azoknak, akik a Kispál és a Borz előző lemezeit is ismerik. Krúbit tehetséges, sokoldalú zenésznek tekintem, a határai nem ott vannak, ahol a legtöbb hiphop előadónak, mert tud énekelni és zenét szerezni” – jegyezte meg Lovasi András.

A Beszorult mondat a digitális platformokon és CD-n érhető el, de ősszel vinylen is megjelenik.