„Sokan már sejtitek, tudjátok.. a hírek igazak, a Ma Megmentelek Egyesület lehúzza a rolót.” – kezdi bejegyzését a közösségi oldalán Rékasi Zsigmond.
A Magyarország Megmentelek (MAME) egyesület alapítója és elnöke Rékasi Károly és Détár Enikő fia, Rékasi Zsigmond.
A társaságot 2020 decemberében hagyta jóvá a Cégbíróság a non profit szervezet bejegyzését, működését, így már semmi sem állt a szervezet útjába és éveken át viselte a formaruhát, járőrözött, sőt ha szükség volt rá közbe is avatkozott.
2022 júliusában kezdődtek a gondok a szervezet életében, mikor is közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése miatt indítottak eljárást Rékasi Károly fiának egyesülete ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon. Rékasi Zsigmond elmondása szerint a helyi polgárőrségnek nem tetszett, hogy önkéntesekkel próbálnak rendet tenni a városuk utcáin.
Rékasi Zsigmond ezzel az ellenállással már nem tudott mihez kezdeni, végül is úgy határozott, hogy abbahagyják a tevékenységüket és felszámolják az egyesületet.
Az esetről bővebben IDE kattintva olvashat