– Vagyis, ha Orbán és csapata lop, akkor az megbocsátható?

– Én megbocsátom. Mi a Fidesszel vagyunk.

– Ha Orbán mondja, hogy a szankció miatt drága, akkor az úgy is van – morogja István, majd megáll: De nem tudom ám, mi az a szankció, csak azt, hogy Brüsszel csinálja.

– A szankciók miatt drága minden. Brüsszel háborút akar, de Orbán nem – jelenti ki Szabolcs, húga bólogatásával kísérve, majd így folytatja: – Ez a legjobb rendszer, másutt mindent ellopnak.

– Itt nincsenek is lopások? – vetem közbe.

– Jaj, dehogy nincsenek, elvisznek mindent.

– Az ellenzék és Brüsszel szerint a kormányhoz közel állók lopnak.

– Lehet, de nem érdekel, vigyék csak! – egy legyintéssel ad nyomatékot a szavainak.

– A szankcióktól drága minden. Én nem tudom ugyan, mi az a szankció, a lényeg az, hogy az Orbán azt mondta, már pedig akkor az úgy is van.

Megjegyzem neki, hogy Orbán is megszavazta a szankciókat, ő elcsodálkozik:

– Nézze, nem értek hozzá, de hiszek neki, mert ő mindig csak ad nekünk.

– Azon azért sokszor gondolkodom, hogy nyugaton is vannak ugye, ezek a szankciók, még sincs ekkora infláció.

– Még se a szankciók okozzák az inflációt?

– Nem tudom. Orbán biztos nem hazudik. – írja a KARD.