Immáron harmadik alkalommal szervezték meg Vokányban a Palacsintanapot, ezúttal is egy jótékonysági eseménnyel összekötve: idén a Bohócdoktorok számára tartottak adománygyűjtést. Az eseményen zömmel helyi- és környékbeli lakosok vettek részt, ám voltak néhányan, akik komolyabb távolságot is megtettek érte.
Az esemény fő szervezője, Bálint Zsoltné, Izabella elmondta, hogy elsősorban azért választották a palacsintát az esemény központi témájává, mert viszonylag könnyen elkészíthető, szabadtéren is, és nagyon sokan szeretik, nagyon jó hívó szó. A jótékonysági esemény kapcsán elmondta, hogy nagyon fontos számukra, hogy a mellett, hogy önkéntes tevékenységet, műveljenek, valami hasznosat is tegyenek, ezért gyűjtöttek két éve egy kórháznak, tavaly a helyi iskolának, idén pedig a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak.
Magán az eseményen a palacsinta ingyenes volt, és számos különböző szervezet – például a helyi Tészta Klub, illetve egyházközösségek – készítették, e mellett a programokat is a helybéliek szervezték: fellépett az iskolai tánccsoport, a zenéről is egy helyi fiatalember gondoskodott, valamint Iskolai Közösségi Szolgálatot teljesítő fiatalok is részt vettek a további programok szervezésében. Ezeken kívül a helyi levesestál-kiállítás is megtekinthető volt a vendégek számára, amely több mint 200 tálat tartalmaz és akinek van okostelefonja és QR kód olvasója, az egy kvíz segítségével járhatja végig a kiállítást.
A nap legizgalmasabb része a palacsintadobó verseny volt, ahol mindenki kipróbálhatta, hogy fel tud-e dobni egy palacsintát és elkapni. Akik részt vettek ezen, azok közül egy terápiás kutya sorsolta ki a főnyereményt, ami a Palacsintakirály cím és a helyi étterem által felajánlott kupon volt.
Összességében remek hangulatú esemény kerekedett ebből, és a szervezők remélik, hogy jövőre még több embert sikerül vendégül látni.