Hat előadás keretében kínál bohózatokat, vígjátékokat a Pécsi Nyári Színház a baranyai vármegyeszékhelyen július 11. és 26. között – tájékoztatta a helyi Káptalan utcai szabadtéri színpadot működtető Pécsi Balett az MTI-t.   

Július elsején az Orlai Produkció Neil Simon Mezítláb a parkban című előadását tekintheti meg a közönség Kocsis Gergely rendezésében, valamint László Lili, Rohonyi Barnabás, Kerekes Éva, Epres Attila és Ficzere Béla szereplésével.    

Tíz nappal később a kaposvári Csiky Gergely Színház Claude Magnier klasszikusát, az Oscart hozza Pécsre. A három táska körül zajló események főszereplője Sarkadi Kiss János lesz a Fándly Csaba rendezte előadásban.    

A Pesti Művész Színház a Maga lesz a férjem című – Márkus Alfréd zenéivel fűszerezett – vígjátékkal érkezik július 14-én Egyházi Géza és Fogarassy Bernadett főszereplésével, Koltai Róbert rendezésében.    

A L’art pour l’art Légitársaság című előadása július 15-én lesz látható Pécsen Dolák-Saly Róberttel, Pethő Zsolttal és Szászi Mónival, valamint a Jászai Mari díjas Stefanovics Angélával.    

Július 22-én a Gergely Theáter a Fogj egy sétapálcát című előadást játssza Heller Tamás főszereplésével. Az előadás a boldog békeidők hangulatát idézi fel, dalban, táncban, kuplékkal, korabeli jelenetekkel, magánszámokkal, a 30-as évek bájával és humorával, Gergely Róbert rendezésében.  

A Bánfalvy Stúdió Ray Cooney bohózatával, a Horváth Csaba rendezte Funny Money-val zárja az idei pécsi szabadtéri színházi előadásainak sorát Tihanyi-Tóth Csabával, Varga Izabellával és Gangsta Zolee-val a főbb szerepekben.    

Az előadásokról bővebb tájékoztatás olvasható a www.pecsinyariszinhaz.hu oldalon, ahol jegyvásárlásra is van lehetőség.

Forrás: mti.hu