Megkeresi a kislányát a börtönből szabaduló Ágnes

Az ATV riporterének, Török Rékának nyilatkozott szabadulása után Kertész Ágnes.

Török Réka többször készített interjút az elmúlt években az asszonnyal. A Heti Napló kísérte be a börtönbe, sőt már otthon is megkérdezték, amikor még nem is tudta, hogy mi vár rá. Kertész Ágnest 25 évesen, 2019. április 25-én ítélték el.

A fiatalasszony ellen az volt a vád, hogy 2018-ban elkábította, majd többször megszúrta gyermeke apját. Kertész Ágnes védekezésében arra hivatkozott, hogy a volt férje önszántából vette be a kábítószert, és így begrogozva okozta magának az életveszélyes sérüléseket is. Az asszony által elmondottak ellenére a bíróság a férfinek adott igazat.

Ágnes ügyvédje Áder Jánoshoz fordult egy kegyelmi kérvénnyel, aki 5 évre módosította a nő ítéletét, annak okán, hogy az asszony egy bántalmazó kapcsolatban élt. Ágnes a jó magaviselet enyhítéssel pár hónapja szabadult ki a börtönből.

Ágnes történetéről IDE kattintva olvashat részletesen.