Óriásharcsát fogtak ki a nemesnádudvari Tőzeges-tóban – írja a Pecaverzum. A lapnak nyilatkozók szerint Magyarország második legnagyobb harcsáját sikerült kifognia Kiss Ferencnek május 30-án, kedden. Az állat 111 kilós és 251 centis volt.

A szerencsés és igen ügyes horgász részletesen elmesélte, hogyan sikerült kifognia az óriásharcsát. Eszerint alig pár perc horgászás után már horogra is akadt, miután bekapta a csalihalat, majd elindult a nyílt víz irányába. A horgász egy csónakból kezdte meg a szűk egyórás fárasztást, aminek a végén aztán sikerrel is járt.

A horgász kezdettől fogva tudta, hogy egy óriás harcsával van dolga, de azt nem észlelte, hogy mekkorával, csak amikor meglátta a fejét. Végül Kiss Ferenc a part laposabb, sekélyebb részére terelte a harcsát, kesztyűvel benyúlt a szájába, és óvatosan kihúzta a vízből.

Az óriásharcsa a szájától a farokuszonyig 251 centiméter volt, tömege pedig 111 kilogramm. A Magyar Országos Horgász Szövetség rekordlistáján harcsa kategóriában egyébként Kovács Gábor áll az első helyen, aki 2010-ben a Töröcskei-tónál egy 113 kilós, 230 centiméteres példánnyal.

A rekordméretű halat a fotózás után visszaengedték a tóba.