Három magyar úszó nyert aranyérmet a junior Európa-bajnokság utolsó versenynapján, vasárnap Belgrádban.   

A magyar szövetség beszámolója szerint a nőknél 400 méter gyorson Pádár Nikolett (4:08.06 perc), 100 méter háton Komoróczy Lora Fanni (1:01.10), a férfiaknál 100 méter gyorson Magda Boldizsár (49.52 másodperc) győzött.    

A magyar küldöttség kilenc arany-, két ezüst- és két bronzéremmel zárta a korosztályos kontinensviadalt. Tavaly Bukarestben hat arany, öt ezüst és három bronz volt a mérleg. – adta hírül az MTI.

Komoróczy Lora Fanni, 100m hát, aranyérem

„Ahogy csapatvezetőnk, Krajnyák György mondta: elkaptam a vadat, most én voltam az oroszlán! Idén a felkészülésnél a hosszabb távokra készültünk, szerintem ennek is köszönhető, hogy az 50 mellett a száz hátat is meg tudtam nyerni. Most elhittem, hogy van keresnivalóm. Úgy mentem oda, hogy meg szeretném nyerni. Eddig csak az ötvenen tudtam érvényesülni, de most végre egy olimpiai számban is odaértem. Elsősorban magamnak bizonyítottam, hogy ezen a távon is tudok úszni – igaz, eddig még csak junior korosztályban, de valahol el kell kezdeni…”

Magda Boldizsár, 100m gyors, aranyérem

„Elég sok érzelem dolgozott bennem. Már az állításnál majd kiugrott a szívem, nagyon le akartam úszni ezt a 100-at. Tegnap is már nagyon jónak éreztem, nagyon könnyedén ment. A döntőben nagyon szoros volt, öten bejöttek ötven alá, mindenki taktikázott – elemeztek az előző úszásaink alapján, de én nyertem, azaz végre beérett  a sok munka gyümölcse.”

Pádár Nikolett, 400m gyors, aranyérem

„Nagyon boldog vagyok! Az utóbbi időben erre készültem, erre a 400 gyorsra. Fejben az egész versenyen erre fókuszáltam, hogy jól sikerüljön. Hatalmas egyéni csúcsot úsztam, úgyhogy nagyon boldog vagyok! Nagyon örülök, hogy sikerült megfognom Merve Tuncelt. Úgy álltam oda, hogy ez az arany most az enyém lesz. Igazából csak szerettem volna vele menni végig, majd az utolsó százon éreztem, hogy elkaphatom – beindult a lábam és nyertem!”

A magyar döntősök eredményei

Lányok

400m gyors: 1. Pádár Nikolett 4:08.06

100m hát: 1. Komoróczy Lora Fanni 1:01.10

200m vegyes: 5. Ábrahám Lilla Minna 2:15.93

Fiúk

100m gyors: 1. Magda Boldizsár 49.52

4x100m vegyes: 4. Magyarország 4:42.40

(Angyal Máté, Samóczi Milán, Bagi Zoltán, Magda Boldizsár)

Forrás: mti.hu, musz.hu