A helyi választási bizottság először elutasította az akkumulátorgyár ügyében kezdeményezett népszavazási kezdeményezést, ám a Győri Törvényszék azt később mégis hitelesítette, most azonban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy alaptörvény-sértően, ezért a törvényszék végzését megsemmisítette. – írja a 24.hu.

Az indítványozó gazdasági társaság alkotmányjogi panasza szerint a helyiek azért nem szavazhatnak a Győri Ipari Park bővítéséről, mert azt az Orbán-kormány már nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette, így az nem lehet helyi közügy. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy támadott bírói döntés által hitelesített kérdés csak látszólagosan irányul helyi közügyre, az eljáró bíróság figyelmen kívül hagyta a kiemelt beruházássá nyilvánítására vonatkozó jogszabályok célját. Ezáltal az Alaptörvény szabályait megkerülő kérdést hitelesített.

Az Alkotmánybíróság a támadott végzést megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság ezt követően okafogyottnak ítélte azt az alkotmányjogi panaszt, amelyben az önkormányzat arra is hivatkozott, hogy a bírósági döntés sérti a tulajdonhoz való jogát, mert az ipari park fejlesztésére kapott vissza nem térítendő állami támogatás egy részét már felhasználták, akkumulátorgyár nélkül azt azonban önkormányzatnak vissza kell fizetnie.