Elhunyt Hóvári János történész-turkológus, volt nagykövet

Életének 69. évében vasárnap elhunyt Hóvári János történész-turkológus, Magyarország volt izraeli, kuvaiti és törökországi nagykövete, a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) Magyarországi Képviseleti Irodájának vezetője, a Pécsi Tudományegyetem egykori oktatója, címzetes egyetemi tanára – közölte kedden az egyetem a honlapján.    

A méltatás szerint az oszmanista történész, nemzetközi látókörű geopolitikai szakértő és kutató évtizedek óta önzetlenül segítette és támogatta az intézmény és hallgatói fejlődését, sikerességét. Mint írták, kollégái és tanítványai mély fájdalommal értesültek váratlan és korai haláláról.    

Hóvári János akadémiai pályafutása mellett diplomáciai, közszolgálati karriert is épített. Többszörös nagykövet és globális ügyekért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. főigazgatója, a Türk Államok Szervezetének budapesti képviseleti irodájának nagyköveti rangú vezetője volt.    

A TÁSZ honlapján részvétét nyilvánította ki Kubanychbek Omuraliev, a Türk Államok Szervezetének főtitkára is. „Olyan emberként, aki az életét a turkológiának szentelte, és kiváló nagyköveti szolgálatával tiszteletre méltó helyet vívott ki magának a magyar diplomáciában, Hóvári János egész életében hatalmas mértékben járult hozzá a Magyarország és a türk államok közötti átfogó együttműködés fejlesztéséhez” – fogalmazott a főtitkár.       

 Hóvári János 1955. május 9-én született Kiskorpádon. Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1973-ban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1979-ben szerzett diplomát történelem-török szakon.     

A diplomaszerzés után az Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében kapott kutatói állást, és a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának Történettudományi Intézetében is dolgozott egyetemi oktatóként. Szakterülete az oszmán hódoltság kora volt, de mellette a Balkán történetével, a magyarság keleti elemeivel, valamint oszmán-török forrásolvasással is foglalkozott.    

1992-ben lépett be a Külügyminisztérium kötelékébe és megkezdte haláláig tartó diplomáciai pályafutását. A pécsi egyetemi körökkel és a Dél-Dunántúllal a kapcsolata ezt követően is fennmaradt: részt vett kutatási projektekben, segítette az egyetem Balkán tudományos programjának fejlesztését, a PTE geopolitikai doktori programjának kezdetektől oktatója és témavezetője volt – áll az egyetem nekrológjában.

Forrás: mti.hu