Abaligeten egy óra múlva kezdődik a Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál

Ismét a baranyai Abaliget ad otthont a Magyar Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) húszéves jubileumát ünneplő nemzetközi fesztiváljának, amely péntektől, 2023. augusztus 11-13 között, három napon át a műfaj neves nemzetközi és hazai előadóival várja a közönséget. 

A 25 programot felvonultató Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál látogatása az esemény támogatóinak, a fellépő zenészeknek és a szervező, lebonyolító önkénteseknek köszönhetően díjmentes – tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.    

Mint a közlemény emlékeztet, a bluegrass egy, az Egyesült Államokban kialakult, akusztikus zenei stílus. Az irányzat elnevezését a (kentucky) bluegrass, azaz a – Magyarországon is őshonos – réti perje vagy kékfű néven ismert növény adta.   

A fesztivált szervező Magyar Bluegrass Zenei Egyesület hangsúlyozta: céljuk, hogy a Magyarországon még mindig kevéssé ismert műfajt egyre jobban megismertesse és megszerettesse a közönséggel.   

Az első abaligeti rendezvényt 2003-ban tartotta, az akkor már két esztendeje létező, eredetileg bajai székhelyű egyesület – idézték fel.    

Az idei fesztivál első napján a Nightingale mellett a szintén helyi illetőségű Pannongrass, továbbá a Miskolci Bluegrass Band Family, az Önként és Dalolva Társulat, illetve a fesztiválra hosszú idő után visszatérő Revival Band lép színpadra, de a közönség megismerheti az autentikus cigány népzenét játszó Lásho Lecsó csapatát is, majd a program az Iszkába zenekar magyar népzenei műsorával zárul.    

A szervezők kiemelték, hogy a fesztivál húsz esztendős fennállása során első ízben a „hazai akusztikus blues koronázatlan királya”, VasZoli is színpadra lép szombaton, de ekkor lesz hallható többek között a rendezvény két visszatérő vendége, a Hungarikum Együttes és a Folton Folk is.   

Fellép a brit Montana Blue, az osztrák Poa Pratensis Bluegrass Band, bemutatkozik továbbá a pécsi Tarnai Acoustic Recept Nélkül nevű új projektje. Ismét hallható lesz Szőke Tamás fingerstyle gitáros – ezúttal Nagy Gergely gitáros vendégjátékával kiegészülő – produkciója is.    

Vasárnap az est sztárvendége az osztrák The Gallows Fellows lesz, fellép továbbá a budapesti Nojata String Band, de Pécsről és környékéről is több produkció képviselteti magát, így a Kentucky Harmony, a Walking Grass, az M6 Country Band, valamint a Boss-Tone Trió.    

Szólókoncertet ad a fesztivál „közönségkedvence”, Berta Zsolt szépíró-dalszerző, és visszatér az abaligeti színpadra a népes és vidám Seamróg Tatai Ír Zenekar is – közölték a szervezők.    

Mint kiemelték, idén először képzőművészeti kísérőprogram is helyet kapott a rendezvényen: Szarka Bence, a Budapest Bábszínház díszletfestője, díszlettervezője kisplasztikai alkotásait felvonultató tárlata szombaton 14 órakor nyílik meg az abaligeti faluházban.    

Nagy múltra tekint vissza ezzel szemben a Hungarikum együttes templomi szolgálata a vasárnapi igeliturgián, az abaligeti Bűnbánó Szent Mária Magdolna katolikus templomban.    

A rendezvény egyik különlegessége az esténként, a hivatalos program végeztével kezdődő hagyományos bluegrass jam, amelybe bármilyen akusztikus hangszerrel érkező zenész beszállhat – közölték a szervezők.    

A fesztivál részletes programja a http://facebook.com/BluegrassFesztivalAbaliget linken is olvasható.

Forrás: mti.hu