Szikra nem egy hűséges alkat, ugyan is egyre több tűzoltót szeret, mára már mindegyiknek a tenyeréből eszik. – osztotta meg ezt a bájos kis történetet közösségi oldalán a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.

Az elmúlt hétvégi vihar nagyon sok munkát adott a fővárosi tűzoltóknak, Bács-Kiskun vármegyéből is több önkéntes tűzoltó érkezett a károk felszámolásához.

A kerekegyházi önkéntes tűzoltók, amikor hétfőn hajnalban útnak indultak, nem is gondolták, hogy egy új barátság élményével térnek haza. Az önkéntesek a tizenkilencedik kerületi tűzoltó-parancsnokságra érkeztek meg, és ott kapták meg az eligazítást.

A feladatok egyeztetése közben megérkezett Szikra, egy korábbi vihar miatt az egyedül maradt fiatal szarka.

A kis szarka egyből észlelte a laktanya udvarán lévő új kollégákat, és „jó tűzoltó módján” egyből felderített. Körberepülte a társaságot, és mindenkit egyesével szemügyre vett, kézről kézre járt.

Végül Bence vállán telepedett le, és barátságuk örök emlékét a kolléga fülének csipkedésével pecsételte meg.

Fotók: Winter László tűzoltó zászlós (FKI), valamint a kerekegyházi önkéntes tűzoltók