Az ATV híradójának beszélt arról Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, hogy a Pécsi Tankerület úgy döntött, hogy két olyan iskolában, ahol van medence, spórolásra hivatkozva nem nyitják meg azokat, ezáltal az adott intézményekben nem lesz lehetőség az úszásoktatás lebonyolítására.

Az önkormányzat jelezte, hogy valamilyen formában megoldást kínálnak majd a problémára és akár hosszabb nyitvatartással, de biztosítják más uszodákban a lehetőséget a gyerekek számára. A probléma ugyanakkor továbbra is fennáll majd, mivel a gyerekek utaztatása kihívást jelent, az pedig egyelőre nem világos, hogy melyik uszodák oldanák meg a tehermentesítést, hiszen a Hullámfürdő a felújítási munkálatok miatt jelenleg is zárva tart.

Dr. Keresztes László Lóránt az LMP pécsi országgyűlési képviselője közösségi oldalán reagált az ügyre, ahol a Tankerület döntésével kapcsolatban azt ígérte:

„Pécsi képviselőként még a mai napon a kormányhoz fordulok, követelve, hogy változtassák meg ezt a szégyenteljes döntést!”

Keresztes ezt követően írásbeli kérdést nyújtott be az oktatásért is felelős Pintér Sándor belügyminiszterhez, amelyben arról kérdezi a minisztert, hogy hajlandó-e jelezni a Pécsi Tankerület felé, hogy a döntést azonnal változtassák meg és ne zárják be az említett létesítményeket. A kérdés teljes szövege ide kattintva érhető el. Amint megérkezik a belügyminiszter válasza, közölni fogjuk azt.