Három év kihagyás után október 6. és 8. között újra megszervezik az erdélyi humorfesztivált, a Humorfesztet – jelentették be a szervezők kolozsvári sajtótájékoztatójukon csütörtökön.

    A nagy hagyománnyal rendelkező, az elmúlt években a koronavírusjárvány miatt elmaradt rendezvényt Kolozsváron tartják a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatásával. Gábor-Száfta Szende, az ügyvezető elnökség programigazgatója, illetve András Előd és György Botond humorista, a rendezvény házigazdái.
    A 3 napos fesztiválon magyarországi és erdélyi humoristák lépnek fel, és amatőr tréfacsinálók számára is versenyt hirdetnek – hangzott el. A verseny előválogatóját október 6-án tartják a Bulgakov Kávézóban, míg október 7-8-án a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszterme ad helyet a rendezvénynek.
    A humorfesztivál magyarországi sztárvendége Kiss Ádám lesz, a két házigazdán, András Elődön és György Botondon kívül Zsók Levente, női fellépőként pedig a magyarországi Ács Fruzsina lép színpadra.
    Elhangzott, hogy a Humorfeszt első napján új műsor is startol Légy-csapó néven, ahol a szervezők ígérete szerint a legmerészebb, legmeghökkentőbb aktuális erdélyi magyar, román és nemzetközi közéleti témákat tűzik napirendre. A humoristák szerint sok kritika éri őket azért, hogy nem foglalkoznak közéleti témákkal, így a Légy-csapó e hiányt hivatott pótolni. Ennek a programpontnak közéleti meghívottjai is lesznek – közölték.
    A fesztivál zárónapján tartják a humoristák versenyét, a fődíj 5000 lej (mintegy 400 ezer forint), a versenyre október elsejéig lehet nevezni.
    A díjátadó után a Szomszédnéni Produkciós Iroda fellépése következik, amelynek tagjai – Balázs Ferenc és Tóth Szabolcs – a Humorfeszt ötletgazdái, és éveken át szervezői is voltak.
    A Humorfeszt első napjának programjai ingyenesek, a következő két nap eseményeire már vásárolhatók jegyek, bérletek.

Forrás: MTI