Nem csupán Orbán Viktor, de a jelek (pontosabban a hangok) szerint maga Gelencsér Ferenc sem volt megelégedve a saját felszólalásával – írja az Index.
Hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti beszédével indult az Országgyűlés. A beszéd parázs vitát váltott ki az ellenzéki és kormánypárti padsorokban helyet foglaló képviselők között.
Orbán Viktor mondataira igyekezett reagálni az Országgyűlésben többek között Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke is. Ám a felvételek tanúsága szerint az ellenzéki politikus kicsit izgulhatott, papírból felolvasott szövegét ugyanis csak nehézkesen tudta elmondani, hadart és gyakran összeakadt a nyelve.
Maga is érezhette, hogy nem sikerült jól a felszólalása. Amikor a beszéde végén bekapcsolva maradt a mikrofonja, azt súgta oda a mellette helyet foglaló párttársának, Bedő Dávidnak, hogy „hú, ez nagyon elb.sztam”.
Később egyébként a miniszterelnök is megjegyzést tett a Momentum elnökének beszédére. Azt mondta: szeretett volna reagálni a Gelencsér által elmondottakra, de úgy látta, hogy a felszólalása „reménytelen küzdelem az értelemmel”, ezért nem tud vele mit kezdeni.