Vittoria Bussi 50,267 kilométerrel megdöntötte a kerékpározás női egyórás világcsúcsát szombaton a mexikói Aguascalientesben.

    A cyclingnews.com szakportál szerint a 36 éves bringás a holland Ellen Van Dijk tavaly májusban. Svájcban felállított 49,254 kilométeres csúcsát döntötte meg, egyben ő az első nő, aki átlépte az 50 kilométeres határt.
    „Örülök, hogy pályafutásom során másodszor is meg tudtam dönteni az egyórás világcsúcsot” – idézi a honlap az olasz kerékpárost. 2018-ban – 48,007 kilométert tekerve – ugyanezen a pályán adta át a múltnak Evelyn Stevens rekordját. Bussi az oxfordi egyetemen diplomázott matematikusként, és elmondása szerint a tanultakat felhasználva tudatosan építette fel a felkészülését, hogy elérje a félszáz kilométeres határt.

Forrás: MTI