Tegnap a Pécsi Nemzeti Színház adott otthont annak a vármegyei gyakorlatnak, amelynek során a pécsi, a komlói és a siklósi hivatásos tűzoltók  bizonyíthatták rátermettségüket, felkészültségüket, profizmusukat – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A főpróba pedig sikeres volt, de az előadásra remélhetőleg sosem kerül sor.

A gyakorlat története szerint a díszletraktárban tűz ütött ki, az épületben pedig tizenhatan tartózkodtak, akik közül kilencen nem tudtak kijönni. Hárman a raktárban életüket vesztették, hatan pedig az épület különböző helyiségeiben rekedtek – többen eszméletlenül.

A Pécsi Nemzeti Színházhoz végül 8 járművel 29 tűzoltó vonult ki, ami természetesen felkeltette a járókelők figyelmét is. A gyakorlatról egy látványos és feszült hangulatú videót is közzétettek: 

A pécsi hivatásos tűzoltók tizenheten, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat két szolgálatban lévő tagja, illetve a komlói és siklósi hivatásos tűzoltók öten-öten vettek részt a gyakorlaton. A mentendő személyeket a színház munkatársai játszották.