Ma ünnepli 36. születésnapját Szalai Ádám, egykori válogatott labdarúgó. A sportoló 1987. december 9-én, Budapesten látta meg a napvilágot.

Bár a nevelőegyesülete a Kispest volt, Szalai nagyon fiatalon külföldre került, először a Stuttgart II. számú csapatába, később a Real Madrid tartalékcsapatába, a Castillába. 2010-ben aztán visszatért Németországba és az első osztályú Mainzban tette le névjegyét.

3 sikeres évet követően a Schalke04 csapatához került, ahol azonban nem igazán tudta bejátszani magát a kezdőbe, így először fél évre kölcsönbe a Hannoverhez került, majd 2014 nyarától a szintén német elsőosztályú Hoffenheimbe igazolt, ahol 2018-ban megszerezte a legjobb Bundesliga-eredményét, egy bajnoki 3. helyet. 2019-ben visszatért Mainzba, majd 2022-ben Svájcba, a Basel csapatához szerződött, ahol ugyan bajnoki ezüstérmet szerzett, de már nem tudott a csapata kulcsembere lenni. A visszavonulását idén nyáron jelentette be.

Klubkarrierje során tétmérkőzésen 96 gólt szerzett, ebből 62-t a Bundesliga első osztályában. A magyar válogatottban összesen 86 mérkőzésen 26 gólt szerzett. Legemlékezetesebb góljai a 2019-es horvátok elleni hazai EB-selejtezőn szerzett egyenlítő gól, a 2016-os EB-n az osztrákok ellen szerzett vezetőgól, valamint a Nemzetek Ligájában tavaly a Németországban szerzett győztes gólja.