Baranya vármegye várható időjárása. Szombaton általában erősen felhős lesz az ég, csak rövid időszakokra bukkanhat elő a nap.
Csapadék továbbra sem érkezik.
Északon, északkeleten megélénkül, másutt gyenge, mérsékelt marad a DNY-i szél.
A felhőzet ellenére enyhe marad az idő.
Éjszaka helyenként lecsökkenhet a felhőzet, de alapvetően felhős marad az ég. A tartósabban kevésbé felhős helyeken ködfoltok alakulhatnak ki.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):


szombat reggel 5,
szombat délután 11,
vasárnap reggel 5 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS Baranya területén:


Szilveszter napjára kisebb változás körvonalazódik. Előreláthatólag egy meleg-, majd éjjel egy hidegfront is elérheti az országot. Napközben a Dunántúlon élénkül fel a D-i szél, ami mellett északon felhősebb ég, délen és a középső országrészben napsütéses idő alakul ki. Szilveszter éjjelére erős felhősödésre van kilátás, miközben országszerte feltámad a D-i szél, majd hajnaltól, északnyugaton, az érkező hidegfront hatására már erős ÉNY-i széllökésekre van kilátás. Eközben szórványosan kialakulhatnak záporok, időszakos esők, sőt még az ég is megdörrenhet (és ezzel nem a tűzijátékra utalunk).
Újév napján már jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de most eleinte erősen felhős, borongós idő látszik jellemzőbbnek, majd csökken a felhőzet. Keleten eleinte még előfordulhat kisebb eső.
Kedden borongós idő ígérkezik, néhol kisebb esővel és megélénkülő, többfelé megerősödő DNY-i széllel.
Szerdára is alapvetően szeles, borongós idő körvonalazódik, újabb szórványos esőkkel. Egy-egy zivatar sem kizárt.

Jeles Napok még ebben az évben

  • december 31.: A népi megfigyelés szerint: Szilveszter éjszakáján, ha szépen ragyognak a csillagok, akkor bőséges aratás és szüret várható. Ellenben, ha szilveszter éjjel esik, újév reggelén már süt a nap, akkor rossz lesz a termés. Az esztendő utolsó estéje, s a következő év első napja időjárása ha egyforma, akkor együttesen jó termés, gazdag esztendő várható.
    A népszerű szokások közé tartozott, hogy az óévet hatalmas lárma, zaj, kolompolás kíséretében búcsúztatták el. Ez valószínűleg arra az ősi rituáléra vezethető vissza, hogy a gonosz hatalmak távozzanak az óévvel együtt.
    Általánosan elfogadott hiedelem, hogy Újév napján tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt jövő évi szerencsénket is. Továbbá tilos mosni, de főleg teregetni (a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal), és nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.
    Újév reggelén a férfiak köszönteni mentek a rokonokhoz, de az asszonyok ekkor nem léphettek ki a házból, mert január 1-jén asszonnyal találkozni szerencsétlen esztendőt jelent.
    Azt is jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ugyanezt egész évben. Sokan ezért elsején le sem fekszenek napközben, nehogy a betegség, ágyhoz kötöttség nyűgjét vonják magukra.

További érdekes tartalmakat találhatnak itt!

Forrás: EUMET