Magyar járatokat is érinti a németországi vasúti sztrájk, amelyet szerdán hajnali 2 órától pénteken 18 óráig tartanak – közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.    

A német vasúttársaság (Deutsche Bahn – DB) tájékoztatása szerint a sztrájk ideje alatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani. A DB azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben tehetik, halasszák el utazásukat – írta a Mávinform.    

A közlemény szerint a Németország felé utazóknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felületein, illetve ügyfélszolgálatainál. Az aktuális helyzetről információt lehet kapni a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál a +36 (1) 349-4949-es telefonszámon.     

Az utazás lemondása esetén a január 8-ig megváltott, január 9-én estére, 10-ére, 11-ére vagy 12-ére Németországba, illetve Németországból vagy Németországon keresztül történő utazásra szóló menetjegyek és helyfoglalások díjmentesen visszaválhatók, vagy január 19-ig a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatók.    

Az alábbi változásokra kell számítani:

Railjet xpress vonatok:

  • Január 10-én, 11-én és 12-én a Németország felé, valamint felől közlekedő Railjet xpress vonatok csak Salzburgig, illetve Salzburgtól közlekednek. A németországi szakaszon kimaradnak. (rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68, rjx 61, rjx 63, rjx 65, rjx 67, rjx 261)

Hungária EuroCity vonatok:

  • Január 10-én, 11-én és 12-én a Nyugati pályaudvarról 7:29-kor induló Hungária EC (EC 172) csak Budapest és Prága között közlekedik, az utasok Prágától átszállás után a cseh vasút által biztosított vonattal utazhatnak Drezdáig.
  • Január 10-én, 11-én és 12-én a Hamburg felől a Nyugati pályaudvarra 20:28-kor érkező Hungária EC (EC 173) vonat csak Prága és Budapest között közlekedik.

Metropol EuroNight vonatok:

  • Január 9-én, 10-én és 11-én a Nyugati pályaudvarról 19:30-kor induló Metropol EN (EN 476/nj 456) vonattal a Budapest–Berlin közvetlen kocsik nem közlekednek.
  • Január 9-én, 10-én és 11-én éjszaka a Berlin Hbf-ről menetrend szerint 19:21-kor induló Metropol EN (nj 457/EN 477) vonattal a Berlin–Budapest közvetlen kocsik nem közlekednek.

Kálmán Imre EuroNight vonatok:

  • Január 9-én, 10-én és 11-én éjszaka a Keleti pályaudvarról 20:40-kor induló Kálmán Imre EN vonat (EN 462/nj 236) vonattal a Budapest–Stuttgart kocsicsoport csak Budapest és Salzburg között közlekedik.
  • Január 10-én, 11-én és 12-én éjszaka Kálmán Imre EN vonat (nj 237/EN 463) Stuttgart–Budapest közvetlen kocsijai csak Salzburg és Budapest között közlekednek.

Online vásárolt menetjegyek visszaváltását a mobil alkalmazásban és az eszrevetel@mav-start.hu e-mail címen lehet kezdeményezni. A menetjegyek más időpontra érvényesítése a nemzetközi jegypénztárakban az utazás megkezdése előtt intézhető.

Forrás: mti.hu, mavcsoport.hu