Egyetlen gyermekét gyászolja az a nagyecsedi házaspár, akinek a lánya – ahogyan arról mi is írtunk – 13 évesen, tüdőgyulladásban halt meg. Ferenc és Melinda nem hagyja annyiban az ügyet, szerintük Niki több orvos hibája miatt vesztette életét.

Az RTL beszámolója szerint a szülők azt mondták, az orvosok későn vették észre, hogy mennyire súlyos az állapota. A háziorvosuk tanácsára a lány otthon gyógyult, de Nikolettának fájt a háta, ezért a mátészalkai ügyeletre vitték a szülei. Innen a vizsgálat után hazaküldték őket, de két órával később megint Mátészalkára rohantak, akkor már a gyereksürgősségire. Onnan a nyíregyházi kórházba vitték mentővel a lányt, de ott másnap reggelre meghalt.

A szülők beszámolója szerint az ügyeleten a kislány hátának és oldalának fájdalmára azt mondták: a láztól fájnak az izmai. Hazamentek, lányuk azonban az addigiaknál is rosszabbul lett: már felöltözni sem tudott egyedül. Amikor azonban a mátészalkai sürgősségi osztályra kerültek, a szülők szerint az orvosok megdöbbentek, hogy miért nem küldték fel a kislányt azonnal hozzájuk az ügyeletről. 

Mátészalkáról mentővel szállították Nikit Nyíregyházára. A röntgen után az intenzív osztályra került, a szülők szerint ekkor közölték velük, hogy kétoldali tüdőgyulladása van gyermeküknek, majd hamarosan lélegeztetőgépre helyezték.

„Kijött, biztos, vagy 40 perc után, mondta, hogy nagy a baj, mert annyi vér volt a tüdején, hogy a csövet alig tudta neki a tüdejében elhelyezni, nem látta. Miközben leállt a szíve. Újra kellett éleszteni, hosszas újraélesztés után újraéledt, de azt mondta, hogy még van 15-20 perc, amíg kritikus. És akkor elment, de már nem volt 10 perc visszajött és mondta, hogy nem tud rajta segíteni. Hiába mondtuk neki, könyörgünk segítsen, de nem tudott” – mondta könnyeivel küszködve az édesanya az RTL-nek.

A szülők nem hagyják annyiban az ügyet, ugyanis véleményük szerint több orvos is hibázott, és ha ez nem történik meg, a lányuk a mai napig élne.