Orbán Viktor: „Pedofil elkövetők számára, nincs kegyelem”

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ma délután a hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy a kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.

Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem! – jelentette ki Orbán Viktor a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videóban, közölve, a kormány nevében alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.  

A miniszterelnök hangsúlyozta: személyes meggyőződése, hogy pedofil elkövetők számára nincs kegyelem.     

Hangsúlyozta, kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről, „de itt nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet kell teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel” – fogalmazott.    

Elmondta: neki is van öt gyermeke és hat unokája és ha valakik hozzájuk nyúlnának, az első gondolata az lenne, hogy „félbe kell őket hasítani vagy miszlikbe kell vágni”.     

A kormányfő kijelentette, egyértelmű helyzetet kell teremteni, ezért a  kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson ideje rendezni ezt a kérdést. Írja az: mti.hu

Orbán Viktor bejelentését az alábbi linkre kattintva tudja meghallgatni. https://www.facebook.com/reel/3592595867681233

A bahir.hu is megírta az elmúlt napokban, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki bűntársa a pedofil ex-igazgatónak.Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke tavaly április 27-én adott kegyelmet a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki hivatali beosztását kihasználva arra kényszerítette az akkori igazgató által szexuálisan zaklatott gyereket, hogy azok vonjak vissza a vallomásukat – írta meg a 444.hu is.A bicskei gyermekotthont 26 éven át vezető V. János igazgató 2004-16 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott szexuálisan. A megtörtént esetekről még 2016-ban több egykori áldozat is nyilvánosan vallott.

Az országos felháborodást kiváltó esetről a bahir.hu is beszámolt.