Az Állami Számvevőszék 261 millió forintos büntetést szabott ki az ellenzéki pártokra. Szerintük a 2022-es országgyűlési választások előtt külföldi támogatás érkezett a Mindenki Magyarországa Mozgalmon keresztül az ellenzéki pártok kampányára, ez derült ki az ÁSZ kedden közzétett részjelentéséből – írja a Telex.
A büntetést a pártoknak egységesen kell megfizetniük: azaz pártonként 43,5 millió forintot. A törvény szerint viszont a büntetés ilyen esetekben a kiszabott összeg duplája. Azaz 520 millió forint, így a pártokra egyenként 87 millió forintos büntetés jut. Ezt az összeget ilyenkor a nekik járó állami támogatásokból tartják vissza.
Az ÁSZ szerint azért kell az összefogásban részt vevő 6 pártnak egységesen ugyanannyit fizetniük (nem pedig mandátumarányosan, hiszen a frakciók az állami támogatásokat a mandátumok arányában kapják), mert közös kampányt folytattak, így „a számukra nyújtott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás a közös listán induló pártok érdekeit egyenlő mértékben szolgálta”, és „a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többségre törekvő pártok nem csupán a saját, de a velük közös listán induló többi párt sikeres választási szereplésében is egyaránt érdekeltek”.
A költségvetési törvény szerint az összefogásban részt vevő pártoknak idén a parlamenti mandátumaik alapján ennyi pénz járna:
- DK: 268,6 millió forint
- Jobbik: 236,4 millió forint
- Momentum: 185,1 millió forint
- MSZP: 183,3 millió forint
- Párbeszéd: 135,9 millió forint
- LMP: 105,6 millió forint
Ezekből vonják le tehát minden pártnál egységesen a 87 millió forintot.
Az ellenzéki pártok az ÁSZ jelentésére úgy reagáltak, hogy az a fideszes pártérdekek kiszolgálása, az ellenzéki pártok totális ellehetetlenítése, az Orbán-kormány túlhatalmának további növelése. Szerintük ők minden törvényt betartottak, nem fogadtak el törvénybe ütköző támogatást. Azt érdekesnek tartják, hogy az a Fidesz költéseiben nem talált problémát. Így „javasolják az ÁSZ-nak, hogy nézzen szét a Fidesz, illetve a kormánypártokat közpénzből támogató és kiszolgáló Megafon és CÖF körül inkább. Addig, amíg a Fideszt és a Megafont nem büntetik meg, minden bírság hiteltelen”, de egyébként az ÁSZT-t „nem tekintik független és pártatlan állami intézménynek”, és „szíveskedjék további vizsgálatai során visszahelyezkedni a jogállami keretek közé”.