1942 március 4-én Belgrádban született Sztevanovity Zorán énekes. Zorán 1947-ben költözött Magyarországra családjával együtt. Zorán édesapját politikai okok miatt három évre börtönbe zárták, 1955-ben szabadult ki. Budapesten érettségizett a Radnóti Gímnáziumban, majd a Budapesti Műszaki Egyetemre járt öt szemesztert. Öccse Sztevanovity Dusán zeneszerző.

 „A Metro együttes tagjaként vált országos ismertté, majd 1973-ig a Taurusban játszott. Ezt követően szólókarrierbe kezdett. 1982-ben Liszt Ferenc-, 1987-ben és 2002-ben EMeRTon-, 2006-ban Kossuth- és Prima Primissima díjjal ismerték el. Háromszor nősült meg, harmadik felesége Hegyi Barbara színésznő.” – írja róla a Port.hu

„Jó pár évvel ezelőtt felhívott egy úr a Nyelvtudományi Intézettől azzal, hogy a Zorán nevet „anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak” találták, és hogy valóban március 4-én születtem-e, merthogy akkor erre a napra kerülne ez a névnap. Így aztán a következő évtől már láttam a nevemet a naptárban.” – nyilatkozta korábban az énekes.

„A legendás előadó 2024. március 17-én a Budapest Kongresszusi Központba invitálja közönségét, ráadásul mindjárt két koncertre is: a tavasz harmadik vasárnapján, délután 16 és este 20 órakor egy újabb zenei utazásra hív mindenkit.
Zorán, a rá jellemző módon, most is maximalista, hisz az ország legnagyszerűbb muzsikusaiból válogatott zenészekkel készül a dupla előadásra, amelyből nem hiányoznak majd a meglepetések sem.
Aki már átélte, tudja, hogy a Kongresszusi Központ meghitt hangulata milyen közvetlen és hatásos módon eleveníti meg dalainak itt is megszólaló mélységeit. És ahogy azt már megszoktuk tőle, ezeket a koncerteket is rangos vendégművészek teszik majd még felejthetetlenebbé.
Zorán március 17-én, érzelmekben és gondolatokban gazdag koncertekkel vezet át minden érdeklődőt a tavaszba”.- olvasható a művész weboldalán.

Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!