Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Egyelőre három párt(szövetség)nek sikerült összegyűjtenie az EP-induláshoz szükséges 20 ezer aláírást: a TISZA-pártnak, a Fidesz-KDNP-nek és a Mi Hazánknak. Nem mondom, hogy más szereplőknek nincs még meg a 20 ezer, de bejelentés erről még nem történt, és igazából politikai értelemben nem sok értelme van húzni a bejelentéssel az időt. Sőt!

Én ebből arra következtetek, hogy a legnépszerűbb ellenzéki párt (muhahaha) egyelőre nem tudott 20 ezer aláírást szerezni, ahogy a többi ellenzéki párt sem. A kisebbek esetében ez nem meglepő, nem olyan egyszerű összeszedni 20 ezer aláírást, ha nincs túl sok aktivista, de az, hogy egyelőre sem a DK-MSZP-Párbeszéd, sem a Momentum nem jelentette be a sikert, minimum meglepő.

Mármint az nyilvánvaló, hogy ennek a két pártnak nincs sok szavazója, ez minden egyes választáson kiderül, de a jelek szerint ezek a pártok most sokkal rosszabbul állnak, mint 2019-ben. Akkor például a Momentum kb. másfél nappal az aláírás gyűjtés kezdete után be is jelentette, hogy összejött a 20 ezer aláírás, ahogy a Jobbiknak is. Egyelőre elég nagy a csend minden oldalról.

2019-ben az LMP gyűjtötte össze a legnehezebben a szükséges aláírásokat, nem is szereztek túl jó eredményt, miközben például a Momentum, akik az aláírásokat az ellenzéki oldalon elsőként adták le, gyakorlatilag szárnyaltak, és közel 10 százalékot értek el. Alighanem most annak is örülnének, ha legalább az 5 százalék összejönne – szerintem nem fog egyébként.

Nem mondom, hogy messzemenő következtetéseket lehet levonni ezekből az adatokból, de arra azért elég nagy pénzt mernék tenni, hogy Péter Magyar pártja lesz a legerősebb az ellenzéki oldalon, és az sem igazán lepne meg, ha a Mi Hazánk megelőzné a DK-t. A Fideszből sokan kiábrándultak az elmúlt hetekben, de ennek az orosz érdekek mellett politizáló Mi Hazánk legalább akkora nyertese lesz, mint a TISZA, gyakorlatilag a Fidesz moszkovita tagozata fog a Mi Hazánkhoz menni, a mérsékeltebbek a TISZA párthoz. Akik ezen kívül a jelek szerint főleg a Momentumtól és az óbaloldaltól fognak még elvenni szavazatokat, túl a bizonytalanok megmozgatásán.

Mostani tippem (fenntartom a jogot, hogy változtassak rajta, ahogy a közélet is változik) az, hogy a Fidesz 9, a TISZA 6, Mi Hazánk-DK 2-2, MKKP 1 mandátumot fog szerezni.

Forrás: Vági Márton

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss híreket, információkat, akár Baranyán túlról is.