Azokban az iskolákban, ahol a tornatermek szűkössége vagy hiánya miatt nem lehet szakszerűen megtartani a heti öt testnevelés órát, azok legyenek elméletiek, például tanítsanak a diákoknak sporttörténetet. A 24.hu portál Népszaván alapuló beszámolója szerint ezt javasolta a köznevelésért is felelős Belügyminisztérium az érintett intézményeknek, miután a kormány szigorított a testnevelésórák alóli felmentés szabályain. A heti öt órából kettőt eddig ki lehetett váltani sportköri foglalkozásokkal, néptánccal, szeptembertől viszont erre (a versenysportolók kivételével) nem lesz mód.

Az eddiginél több diáknak kell tehát részt vennie mind az öt testnevelésórán, ám még mindig van olyan intézmény, ahol se tornaterem, se tornaszoba nincs. A lap információi szerint a tárca ezért javasolta elméleti órák megtartását. Korábban ugyanakkor a felmentési lehetőségek szűkítését azzal indokolták, hogy a gyerekek keveset mozognak, elhízottak.

Az Orbán-kormány a 2012/2013-as tanévtől, felmenő rendszerben vezette be a mindennapos testnevelést. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint akkor összesen 5492 tornaterem, tornaszoba volt az általános és középiskolákban, ami a 2022/2023-as tanévre 5662-re emelkedett. Az előző tanévben az általános iskolai és középfokú iskolai feladatellátási helyek száma 5843 volt, mintegy 200 helyen továbbra se volt se tornaterem, se tornaszoba. A KSH adatai szerint a 2022/2023-as tanévben ezer tanulóra 5 tornaterem, tornaszoba jutott országszerte.

A borítókép illusztráció, forrása: pte.hu