Kocsis Paulina 2021-ben az X-Faktor ezüstérmese volt, és azoknak a keveseknek az egyike, akik saját dalokkal érkeztek a tehetségkutatóba. Az élet azóta sem állt meg körülötte, zenekarával járja az országot, ahol továbbra is saját szerzeményeivel lép fel. A múlt csütörtöki pécsi koncertje előtt pedig szerkesztőségünk rendelkezésére is állt egy beszélgetés erejéig.

Kikből áll most a zenekarod? Mióta ismeritek egymást?

Ez azért érdekes kérdés, mert a fiúk már régóta ismerik egymást, régebben, mint én őket. Mi így együtt 2022. augusztus 20-án játszottunk először, de akkor még a zenekar formációja nem pont így nézett ki, mert eleinte nehezen választottam ki a zenekari tagokat, mivel az X-Faktor után hirtelen zenekar is kellett, de meg is kellett ismernünk egymást, meg kellett teremteni az összhangot. De ez végül sikerült. Jelenleg a zenekarban Telek Attila a dobos, Macskin Dávid a trombitás, Járinka Erik a gitáros és Sárosi Áron a basszusgitáros, én pedig énekes és billentyűs. E mellett nagyon fontos bandatagunk még a menedzserünk, Varga Géza, továbbá Cihika Dominik, aki a hangmérnökünk és Bognár Attila, a turnémenedzserünk. Az ő szerepük éppen olyan fontos, mint a zenekari tagoké.

Az X-Faktorban szép eredmény értél el, de már korábban is voltak saját dalaid az Interneten. Mennyit dobott szerinted a műsor a karriereden?

Erről én mindig úgy vélekedek, hogy nagyjából 5 évet spórol az ember a karrierjéből egy ilyen műsorral. Ugyanis körülbelül 5 évbe telik, mire valaki eljut egy kiadóhoz és lesz egy olyan dala, amit nagyon sokan meghallgatnak. És erről nem az előadó tehet, hanem a tévés produkció egy olyan műsoridőt és olyan közönséget biztosít, amit magadtól nem érsz el ilyen gyorsan. Hiszen a közönség lehet, hogy alapvetően nem nézne, nem hallgatna téged, de így „bele vagy tolva” az arcukba, ezért megnéznek és megismernek.

E mellett azt gondolom, hogyha az ember egy ilyen műsorban saját dalokkal indul, akkor fel kell előtte készülni, megírni 10-15 dalt, hogy majd ki tudd választani azt, ami a hangulatodhoz illik és amivel a műsor készítői is egyetértenek. De szerintem ezt érdemes csinálni, mert a feldolgozásokhoz nagyon sok embernek van jó hangja, de pont ezért nehéz is kiemelkedni velük. Ezért meg kell találni azt, amivel ki tudsz tűnni. Tehát én tudatosságra inteném azokat, akik ilyen műsorban gondolkodnak.

A saját dalos indulásnak azonban lehet egy olyan következménye is, hogy valaki azt mondja egy dalodról, hogy ez egy gyenge dal. Ez veled meg is történt az első élő Showban. Mit éreztél akkor, amikor Byealex ezt mondta neked?

Én könnyen el tudom fogadni, ha másnak eltérő a véleménye, és arról a dalról valahol én is azt gondoltam, hogy kicsit gyengébb volt, mint az Ajándék, amivel előtte szerepeltem. Ennek oka az is, hogy itt már kicsit kevesebb idő volt, hogy megcsináljuk a dalt az élő showra. Visszatérve a kérdésre, én ettől nem voltam ideges, szerintem a barátaim és az anyukám idegesebbek voltak ezek a mondatok miatt, mint én. Úgy gondolom, hogy Alex ott építő kritikát akart megfogalmazni.

Néhány feldolgozás azért van a repertoárotokban, mint a Valami Amerika, vagy a Fekete Vonattól a Város másik oldalán. Ezek miként kerültek be a műsorba?

Mostanában már nem játsszuk ezeket a dalokat. Annak idején a szerepeltetésüknek az volt az oka, hogy szerettük volna kicsit behatárolni a koncertünket. Ezek olyan dalok, amiket mi bömböltettünk a turnébuszban, orrba-szájba hallgattuk, amikor együtt buliztunk, és mivel passzolnak is a hangomhoz, ezért rájuk esett a választás. Mostanra viszont már annyi saját dalunk van, hogy sajnálnánk azokat nem eljátszani. Ezért ezek a feldolgozások most már kimaradnak.

Ha már új dalok: pár hónapja jelent meg a „Gond” című dalod a Youtubeon. Mesélsz ennek a történetéről?

Van egy olyan meglátásom, hogy a most felnövő generáció egy része átesett a ló túloldalára a téren, hogy nemhogy elfogadják a saját hibáikat, hanem úgy vannak vele, hogy ezen nem is kell változtatni. A „Gond” című dal erre próbál reflektálni úgy, hogy én is felsorolom benne a saját hibáimat, de a refrénből kijön, hogy mindez nem kellene, hogy azt jelentse, hogy én ezekbe belesimulok. Tehát ha én például késős vagyok, akkor arra nem az a reakció, hogy elfogadom, hogy akkor én mindig késni fogok, hanem tenni kell ez ellen. Ami nem biztos, hogy sikerülni fog, de ettől még nem kell belekényelmesedni a helyzetbe.

Mik a további terveitek erre az évre?

Jelenleg szervezés alatt van egy duett, amit Szakács Gergővel fogunk együtt énekelni. E mellett a nyár mindig koncertekkel telik, szerencsére most is rengeteg fellépésünk van. Aztán télen megint a stúdiózásé lesz a fő szerep, mert elkezdjük készíteni a második nagylemezünket.

Köszönöm szépen az interjút!