Szombaton eleinte napos idő lesz gyenge légmozgással, majd a délutáni óráktól egy gyenge hidegfront hatására erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is kialakul. A szél északnyugatira fordul és megerősödik, zivatarok környezetében...
Vasárnap az esti órákban kaptak riasztást a Magyar Honvédség vadászgépei, mert egy Doha-Párizs útvonalon közlekedő francia felségjelzésű utasszállító repülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással.A Gripenek azonosították a repülőgépet, amely ezt követően...
Május végén már megjelent a piacon a tavasz első igazi gyümölcse, a cseresznye. Csodás színével, ínycsiklandozó formájával, és utolérhetetlen ízével csábít bennünk a fogyasztására. A friss gyümölcsöket nélkülöző téli hónapok után igazi...
A Vkuszno - i tocska (Finom - és pont) elnevezést kapta az Oroszországot elhagyó McDonald's helyén megnyíló gyorsétteremlánc - közölte Oleg Parojev, a cég vezérigazgatója a sajtóval vasárnap Moszkvában.
Az első 15 gyorsétterem...
Akinek kertje van, annak szükségszerűen feladatai is lesznek, mivel minden élő növénynek szüksége van több-kevesebb gondozásra. Nem kell azonban elkeseredni, van megoldás azok számára is, akik kevés ápolás mellett is tetszetős kertet...
Tűz ütött ki a XXI. kerületi Szent László utcában egy negyedik emeleti társasházi lakásban - közölte a katasztrófavédelem vasárnap délután az MTI-vel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek megerősítette: a lakásból kiugrott egy...
86 éves korában elhunyt dr. Debreceni László.
„Isten veled, Laci bácsi! Debreczeni László orvostanhallhatóként egyike volt Pécsen az 56-os forradalmi ifjúság vezéralakjainak. Pécs város első Szabadság-díjjal kitüntetett ikonikus személyiségétől búcsúzunk fájó szívvel. A...
A blikk írása szerint a mai délelőtt megtámadott férfi súlyos sérüléseket szenvedett Erdőkertesen, akit a hírek alapján egy akita fajtájú kutya támadott meg.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének a blikknek adott információi alapján tudható...