A ötöslottón ezen a héten 6,45 milliárd forint a megnyerhető főnyeremény összege, amely a játék 67 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményösszege - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. szerdán az MTI-t.
Magyarországon ebben a lottójátékban...
Egy Hajdú-Bihar vármegyei általános iskolai tanár a neten üzent egy kiskorú iskolásnak még 2022. január elején. Az üzenetváltások során viszonyuk egyre bizalmasabbá és bensőségesebbé vált. Februárban és márciusban többször találkoztak, köztük intim,...
Debrecenben március 4-én reggel 8 és este 20 óra között tartják a kínai CATL vállalat debreceni akkumulátorgyárának katasztrófavédelmi közmeghallgatását. Az eseményen azonban fizikailag senki sem vehet részt, honlapon való közzététel útján fogják...
Csütörtök hajnalban északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, mindenütt borult lesz az ég. Csapadék ugyan nem érkezik, de melegfronti hatás lesz érvényben. A minimumok +1 és +3 fok között alakulhatnak, de a völgyekben...
A református zsinati lelkészi elnöki tisztéről való lemondásra kérte Balog Zoltánt a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
Fekete Károly az egyházkerület egyházközségeihez és lelkipásztoraihoz intézett közleményében azt írta, hogy kedden megkérte Balog Zoltánt, hogy...
A szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a tűzoltókat Pécsett egy Pellérdi úti társasházi lakáshoz - írja a katasztrófavédelem.
A pécsi hivatásos tűzoltók méréseket végeztek, és kimutatták a mérgező gázt a lakás levegőjéből. A helyszínre...
A dombóvári szőlőhegyen történt gyújtogatásoknak már van gyanúsítottja - írja a rendőrség.
Hónapok óta borzolta a helyiek kedélyét az, hogy valaki több, Dombóvár külterületén levő tanyát és melléképületet felgyújtott. A Dombóvári Rendőrkapitányságon rongálás...
Új pszichiátriai és addiktológiai gondozó és rendelő létesült a Pécsi Tudományegyetem (PTE) pszichiátriai klinikáján. A csaknem félmilliárd forintos fejlesztéssel megvalósult beruházást ünnepélyes keretek között adták át szerdán.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára...