Kezdőlap Blog Oldal 110

Közel 760 ezer forint volt a bruttó átlagkereset novemberben

2025 novemberében tovább emelkedtek a bérek Magyarországon: a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete elérte a 756 400 forintot, ami 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adataiból.

A hivatal tájékoztatása szerint a nettó átlagkereset 525 900 forint volt, ami 10,2 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A reálkeresetek 6,2 százalékkal emelkedtek, miközben a fogyasztói árak 3,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

A kedvezmények is hozzájárultak a nettó bérek növekedéséhez

A KSH kiemelte: a nettó keresetek gyorsabb növekedésében szerepet játszott a 2025. július 1-jétől emelt összegű családi adókedvezmény, valamint a 2025. október 1-jétől bevezetett, három gyermeket nevelő anyákat érintő adókedvezmény.

Emelkedtek a mediánkeresetek is

2025 novemberében a bruttó kereset mediánértéke 600 000 forint, míg a nettó mediánkereset 417 900 forint volt. Ezek az értékek 10,1, illetve 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi adatokat, ami arra utal, hogy a bérnövekedés nemcsak az átlagot, hanem a keresetek középértékét is érintette.

Így alakultak a rendszeres bérek szektoronként

A prémiumok és jutalmak nélküli, rendszeres bruttó átlagkereset 665 100 forintot tett ki, ami 8,7 százalékos növekedés egy év alatt. Szektoronként:

  • vállalkozásoknál: 653 100 forint
  • költségvetési szektorban: 679 100 forint
  • nonprofit szektorban: 739 500 forint

A növekedés mértéke rendre 7,5, 10,4 és 14,4 százalék volt.

Az év első tizenegy hónapjának átlaga is emelkedett

2025 januárja és novembere között a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 697 300 forint, nettó átlagkeresete 481 100 forint volt.

Ez éves összevetésben 9,1 százalékos bruttó, illetve 9,4 százalékos nettó növekedést jelent – közölte a KSH.

Forrás: MTI

Egymást követték a tűzesetek Baranyában csütörtök este

Mozgalmas estét adtak a tűzoltóknak csütörtökön Baranyában: rövid időn belül két különböző helyszínen is tűzesethez riasztották az egységeket.

Sorház gyulladt ki Csertőn

Csütörtök este Csertő Szabadság utcájában egy háromlakásos sorház kapott lángra. Az egyik lakás teljes terjedelmében égett, míg a középső ingatlan tetőszerkezete is kigyulladt. A harmadik lakásra szerencsére nem terjedtek át a lángok. A tűzesethez a szigetvári, sellyei és kaposvári hivatásos tűzoltókat is riasztották. Az egységek vízsugarakkal körülhatárolták, majd eloltották a tüzet. Az épületből két gázpalackot is kivittek, amelyeket nem ért hőhatás. A tűz keletkezésekor összesen tizennégy ember tartózkodott az ingatlanokban, mindannyian időben és sértetlenül elhagyták otthonukat. A tűzzel érintett lakások lakóinak az önkormányzat átmeneti elhelyezést biztosított.

Bódé égett Pécsett, egy ember megsérült

Nem sokkal később Pécs területén is tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Egy mintegy huszonöt négyzetméter alapterületű bódé gyulladt ki késő este. A helyszínen tartózkodó lakó az egységek kiérkezése előtt elhagyta az épületet, azonban könnyebb sérüléseket szenvedett, ezért a mentők kórházba szállították. A pécsi hivatásos tűzoltók gyors beavatkozással megfékezték és eloltották a lángokat. Az elsődleges információk szerint a tüzet egy kályhából kipattanó szikra okozta.

Fotó: Pécs HTP

Forrás: BVKI

Új fejezet a tüdődaganatok kezelésében: Magyarországon először Pécsett végeztek tüdőtumor-cryoablációt

Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyarországi daganatkezelés: Magyarországon elsőként végeztek sikeres tüdőtumor-cryoablációt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában. Az úttörő beavatkozást 2025 decemberében a Orvosi Képalkotó Klinika szakemberei hajtották végre.

Az eljárás egy képalkotás-vezérelt, minimálisan invazív technika, amely során speciális elektródák segítségével extrém alacsony hőmérséklettel pusztítják el a daganatos szövetet. A beavatkozás CT-vezérléssel, helyi érzéstelenítésben történik, így a beteg megterhelése jóval kisebb a hagyományos műtéti megoldásokhoz képest.

Tapasztalatból született áttörés

A pécsi klinikán nem a nulláról indult a fejlesztés: a szakemberek korábban már alkalmaztak magas hőmérsékletű ablációs technikákat tüdődaganatok esetében, valamint cryoablációt más szervek – elsősorban a vese – daganatainak kezelésében.

Az igazi újdonság most e két terület találkozása: a cryoabláció sikeres alkalmazása tüdődaganatoknál.

„A technika elsősorban azon betegek számára jelent új kezelési lehetőséget, akiknél a sebészi eltávolítás vagy a sugárkezelés nem kivitelezhető, vagy fokozott kockázattal járna” – emelte ki Tóth Arnold, a klinika igazgatója. Hozzátette: a cryoabláció szervkímélő, jól kontrollálható és ismételhető, így kíméletes alternatívát nyújthat primer tüdődaganatok és áttétek kezelésében egyaránt.

Nemzetközileg igazolt, jövőbe mutató eljárás

A módszer hatékonyságát és biztonságosságát nemzetközi tanulmányok és szakmai irányelvek is alátámasztják, világszerte egyre nagyobb szerepet kap az intervenciós onkológia eszköztárában.

A pécsi első sikeres beavatkozás új távlatokat nyit a tüdődaganatos betegek korszerű, személyre szabott kezelésében, és tovább erősíti a PTE Klinikai Központ szerepét az országos és nemzetközi egészségügyi innovációban.

Forrás: PTE KK

Vasarely 2026: jubileumi évaddal tiszteleg Pécs a világhírű művész előtt

Pécs 2026-ban különleges kulturális utazásra hívja a látogatókat: Victor Vasarely születésének 120., valamint a pécsi Vasarely Múzeum megnyitásának 50. évfordulója alkalmából átfogó jubileumi évad indul a városban. A Vasarely 2026 – Pécs programsorozatot a magyar kultúra napján indította útjára a Janus Pannonius Múzeum, amely egész éven átívelő kiállításokkal, városi eseményekkel és kortárs reflexiókkal ünnepli a modern vizuális művészet ikonikus alakját.

Ritkán látott művek, új koncepcióban

A jubileumi évad első állomása már látogatható: a fél évszázados gyűjtemény válogatott darabjai új kiállítási koncepcióban kerültek a közönség elé a JPM Modern Magyar Képtár nagy időszaki terében. A tárlat olyan műveket is bemutat, amelyek korábban nem szerepeltek az állandó kiállításon – és a jövőben sem feltétlenül lesznek újra láthatók.

Megújuló múzeum, városi léptékű ünnep

Április 9-én, Victor Vasarely születésnapjához kapcsolódva megnyílik a megújult JPM Vasarely Múzeum, amelyet Vasarely tér avatása követ. A programsorozat részeként külön kiállítás tiszteleg a művész felesége, Claire Vasarely előtt, míg a Zsolnay Negyed m21 Galériájában egy nagyszabású kortárs tárlat vizsgálja az op-art hatását a 21. századi képző- és fényművészetben.

Fény, piknik és Múzeumok Éjszakája

A nyári hónapokban a Vasarely Múzeum fennállásának 50. évfordulóját ünneplő közösségi piknik, valamint a Múzeumok Éjszakája különleges programjai várják az érdeklődőket. Az idei Zsolnay Fényfesztiválon pedig a Fény Útja Vasarely-tematikára épül, így a művész vizuális világa a város egészében megjelenik.

Kortárs kapcsolódások, nemzetközi kitekintés

Ősszel a Korai Vasarely-kiállítás a Budapesti Vasarely Múzeum válogatásából kínál új művészettörténeti fókuszt, míg az évadot a DesignPécs Vasarely-tematikájú programsorozata zárja. Ez a design és a vizuális kultúra mai kapcsolódásait helyezi középpontba, megmutatva, hogyan él tovább Vasarely öröksége napjaink alkotói gondolkodásában.

Élő örökség Pécs jövőjéért

Vasarely művészete ma is aktuális: a vizualitás, a matematika és a kreativitás összekapcsolása olyan gondolkodásmódot képvisel, amely a 21. században is irányt mutat. A jubileumi évad célja, hogy Pécs ne csupán emlékezzen a világhírű alkotóra, hanem élő, kortárs és nemzetközileg is értelmezhető módon mutassa meg, miként válhat egy pécsi gyökerű életmű a globális vizuális kultúra meghatározó nyelvévé.

A részletes programok és friss információk a Janus Pannonius Múzeum hivatalos felületein érhetők el.

Új reményt adhat a krónikus fájdalommal élőknek a pécsi kutatás

Komoly mérföldkőhöz érkezett egy új, innovatív fájdalomcsillapító gyógyszerjelölt fejlesztése a Pécsi Tudományegyetem orvoskarán. A közel másfél évtizede zajló kutatás eredményei alapján a molekula hatásosnak bizonyult több krónikus fájdalommodellben, és már az emberi alkalmazást megalapozó klinikai vizsgálatok fázisában jár.

A fejlesztés Helyes Zsuzsanna, a PTE Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi tanára vezetésével zajlik. A kutatócsoport egy új hatásmechanizmusú, több támadásponton ható fájdalomcsillapító kifejlesztését tűzte ki célul. Hatékonyabb és biztonságosabb alternatívát nyújthat a jelenleg elérhető készítményekhez képest.

A „SZV-1287” jelű vegyületet a Semmelweis Egyetem Szerves Vegytani Intézetében Mátyus Péter professzor tervezte meg. A molekula hatásosságát ezt követően a pécsi kutatók igazolták számos krónikus idegi és gyulladásos fájdalommodellben. A preklinikai vizsgálatok alapján a gyógyszerjelölt nemcsak hatékonynak, hanem biztonságosnak is bizonyult, így alkalmassá vált az emberi tesztelés megkezdésére.

A kutatás különösen fontos lehet a neuropátiás fájdalommal élők számára. Ide tartoznak többek között a balesetek vagy műtétek során sérült idegek okozta fájdalmak, a cukorbetegséghez kapcsolódó idegkárosodás, egyes gyógyszeres kezelések mellékhatásai, valamint a krónikus ízületi gyulladásokhoz társuló fájdalomállapotok. Ezek kezelése jelenleg gyakran csak részben hatékony, sokszor hosszú távú, nagy dózisú gyógyszerszedést igényel, komoly mellékhatások kockázatával.

A két szabadalommal védett SZV-1287 gyógyszerjelölt fejlesztését több sikeres GINOP-pályázat is segítette. Az első klinikai fázisban egészséges önkénteseken vizsgálták a készítményt, kezdetben egyszeri adagolással, majd magasabb dózisokkal folytatva a tesztelést. A fázis IA-vizsgálatok lezárultak, az ismételt adagolást vizsgáló fázis IB-szakasz engedélyezése folyamatban van.

Amennyiben a klinikai vizsgálatok első szakaszai sikeresen zárulnak, a következő lépés a hatásosság bizonyítása lesz krónikus idegi fájdalomtól szenvedő betegeken, ipari partnerek bevonásával. A kutatók szerint mindez új távlatokat nyithat a krónikus fájdalom korszerű, célzott kezelésében – és hosszabb távon sok beteg életminőségén javíthat jelentősen.

Forrás: PTE

Gulyás Gergely: nem tartozik Ukrajnára, mire költjük a magyar adófizetők pénzét

Elfogadhatatlan beavatkozásnak és a magyar szuverenitás semmibevételének tekinti a kormány, hogy Gulyás Gergely tájékoztatása szerint Ukrajna bekérette a kijevi magyar nagykövetet – hangzott el a csütörtöki Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: semmilyen formában nem tartozik Ukrajnára, hogy Magyarország nemzeti petíciót indít, és az sem, hogy a magyar adófizetők pénzét mire költi az ország. Mint fogalmazott, ez kizárólag magyar szuverenitási kérdés, amelyről kizárólag a magyar emberek jogosultak dönteni.

Gulyás Gergely arra is kitért, hogy még abban az esetben sem lenne jogos külső beleszólás, ha Ukrajna az Európai Unió tagja lenne. Véleménye szerint az ügy jól mutatja az ukrán kormány hozzáállását a magyar döntésekhez, és azt, hogy megkérdőjelezi Magyarország alapvető jogát: a saját ügyeiben való önálló döntést.

A miniszter emlékeztetett: Magyarország soha nem szólt bele abba, hogy Ukrajna mire költi a saját forrásait. Hozzátette, legfeljebb akkor fogalmaztak meg észrevételeket, amikor uniós pénzek felhasználása kapcsán súlyos visszásságok merültek fel. Ezen túlmenően azonban – hangsúlyozta – elvárják, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében Magyarország belügyeit is tiszteletben tartsák.

Forrás: MTI

A kultúra él és összeköt – Baranya negyven alkotóját díjazták Pécsett

A magyar kultúra közösségformáló ereje került a középpontba azon az ünnepi gálán, amelyet a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendeztek meg a Pécsi Nemzeti Színház falai között. Az eseményen miniszteri elismerő oklevelet vehetett át közel negyven baranyai szakember, akik munkájukkal nap mint nap a helyi és nemzeti kulturális értékeket erősítik.

Az ünnepség méltó keretek között zajlott. A Himnusz hangja nyitotta meg a gálát, amelyet a színház művészeinek előadásában hallhatott a közönség. A díjátadón jelen voltak a térség és a vármegye vezetői is, jelezve, hogy a kultúra ügye közös felelősség.

A Magyar Kultúra Napja már állami emléknap

A rendezvényen felidézték: az Országgyűlés döntése értelmében a Magyar Kultúra Napja 2022 óta hivatalos állami emléknap. A cél nem csupán az emlékezés, hanem annak hangsúlyozása, hogy a kulturális értékek megőrzése és továbbadása aktív, mindennapi munka, amely nélkülözhetetlen a nemzeti identitás fennmaradásához.

Az ünnepi alkalom ehhez kapcsolódva idén is túlmutatott a díjátadáson. A résztvevők egy jelképes karkötőt kaptak, amely egy országos kezdeményezés része. A történelmi Magyarország határát szimbolizáló nemzeti színű szalag darabjai azt üzenik, hogy a magyar kultúra nem ismer határokat, és összeköti az anyaországban és a határon túl élő magyar közösségeket.

„A kultúra nem magától marad meg”

A felszólalások egyik visszatérő gondolata az volt, hogy a kultúra nem pusztán örökség, hanem élő valóság. Megőrzéséhez figyelem, elkötelezettség és közösségi felelősségvállalás szükséges. Külön hangsúlyt kapott azoknak a szerepe, akik helyi szinten – sokszor háttérben maradva – szerveznek programokat, tanítanak, alkotnak vagy éppen hagyományokat mentenek át a következő generációknak.

Baranya vármegye kulturális sokszínűsége szintén kiemelésre került: a villányi borvidék hagyományai, a mohácsi busójárás világszerte ismert ereje, valamint a nemzetiségi közösségek aktív jelenléte mind azt mutatják, hogy a kultúra itt nem ünnepi dísz, hanem a mindennapok része.

Elismerés a csendes munkáért

Az idei gálán összesen 41 baranyai szakember vehette át a miniszteri elismerő oklevelet. A díjazottak között megtalálhatók muzeológusok, pedagógusok, művelődésszervezők, zeneművészek, hagyományőrzők, nemzetiségi vezetők és közösségi szervezők is. Közös bennük, hogy munkájuk nélkül számos érték eltűnne vagy háttérbe szorulna. Bár sokan közülük nem a reflektorfényben dolgoznak, tevékenységük mégis meghatározó szerepet játszik abban, hogy a magyar kultúra élő, továbbadható és közösségeket összekötő erő maradjon.

  1. Acél Róbert – a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának főlevéltárosa
  2. Agócsiné Császár Éva – a szászvári Kiss György Általános Iskola és AMI művészeti pedagógusa, Máza alpolgármestere, helyi hagyományőrző és nemzetiségi programok főszervezője
  3. Aranyos László – a Komlói Kaptár Művelődési Központ intézményvezetője
  4. Baumholczer Jenőné Angéla – a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület elnöke
  5. Bock-Bátori Emese – a Villányi Művelődési Ház intézményvezetője
  6. Bohár Ervin – a siklósi Várunkért és Városunkért Egyesület társelnöke, az Apró Paták Lovassport Egyesület és a Victorem Hagyományőrző Egyesület alapítója
  7. Dr. Hasanovic-Kolutácz Andrea – etnográfus, történész, muzeológus, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója
  8. Fuchs Diána – zongoraművész, a komlói ClassiKo Komolyzenei Fesztivál művészeti vezetője
  9. Füzes Kata – az Orfűi Malmok vezetője
  10. Gálber Attila – a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház művészeti vezetője, koreográfus
  11. Gulyás Katalin – a Pécsi Nemzeti Színház nézőtéri felügyelője
  12. Hahner Róbert – a mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós zenetanára, a Székelyszabari Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
  13. Halmai Tamás – József Attila-díjas költő, író
  14. Herbelyné Baron Mária – a Nagykozári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
  15. Illés Richárd – a Mohácsi Német Önkormányzat alelnöke, a Mohácsi Dunamenti Halfesztivál főszervezője
  16. Jaksics György – mohácsi busó kellékkészítő, fafaragó, a Mohácsi Horvát Önkormányzat korábbi elnöke
  17. Kárpátiné Kovács Zita – a pécsváradi Kárpáti Érték Közösség Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke
  18. Kesselyák Gergely – Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere
  19. Korbuly István – a Komlói Kaptár Művelődési Központ művelődésszervezője
  20. Kováts-Ömböli Éva – a Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Vármegyei Igazgatóságának térségi koordinátora
  21. Kurucz Ildikó – a Nemzeti Művelődési Intézet Baranya vármegyei igazgatója
  22. Löfflerné Tarr Ágnes – presbiter és gondnok, nyugdíjas tanár, gyógypedagógus
  23. Mánfai György – pécsi fotóművész
  24. Mészárosné Sík Zsófia – a Csorba Győző Könyvtár főosztályvezetője
  25. Michelisz Ferenc – a sombereki Művelődési Ház nyugalmazott igazgatója
  26. Pavlovics Attila – a Pécsi Kulturális Központ korábbi igazgatója, jelenlegi közművelődési csoportvezető
  27. Pólya Krisztina – a Majsi Német Önkormányzat elnöke
  28. Poór Gabriella – a hosszúhetényi Nemes János Művelődési Központ igazgatója
  29. Puskás Róbert Antal – a Magyar Pálos Rend pécsi tartományfőnöke
  30. Puskásné Horváth Éva – a mozsgói Kazaliczky Antal Közösségi Tér közművelődési szakembere
  31. Rákos Ildikó – komlói fotográfus
  32. Rosta Endre – Prima-díjas népi iparművész, a mohácsi Busóudvar vezetője
  33. Sárosácz Mihály – a Szemelyi Horvát Önkormányzat és a Baranya Néptáncegyüttes elnöke
  34. Steinerbrunner Győzőné – a Komlóverzum Látogatóközpont és Városi Könyvtár intézményvezetője
  35. Szabó Sándor – a Mecsek Táncegyüttes korábbi vezetője
  36. Szamos-Koszta Krisztina – a Komlói Kaptár Művelődési Központ művelődésszervezője, gyermekprogram-felelős
  37. Trubics Zorán – pécsi rendezvényszervező
  38. Várbíró Tamás – a Pécsi Egyházmegye orgonistája
  39. Varga Géza – a kővágószőlősi Zsongorkő Baráti Kör elnöke
  40. Vikár Csaba – a Pécsi Kulturális Központ igazgatója
  41. Vucseta László – a Vasasi Bányász Fúvószenekar vezető karnagya, zenetanára

Gratulálunk minden díjazottnak!

Porta Pátria: egy hely, ahol mindig történik valami

Két különleges programmal indítja az évet a pécsi Porta Pátria: január végén Németh Tamás séf vendégeskedik a Bistro Piano konyhájában, február 14-én pedig nyílt nappal várja az érdeklődőket a Club11 Fitness & Wellness. A belvárosi épület azonban nem csak események idején él – a mindennapokban is olyan szolgáltatásokat kínál, amelyek könnyedén illeszkednek a városi élet ritmusába.

Németh Tamás két estére beköltözik a Bistro Piano konyhájába

A Porta Pátria egyik legismertebb pontja a Bistro Piano, ahol a gasztronómia és a hangulat kéz a kézben jár. A letisztult, mégis barátságos belső tér, az élő zongoraszó és a történelmi városrészre nyíló panoráma együtt adják meg azt a nyugodt tempót, amely ritka kincs a hétköznapokban. Január 30–31-én különleges alkalom kínálkozik arra, hogy ezt az élményt új oldaláról ismerjük meg: Németh Tamás séf péntek estére és szombaton egész napra beköltözik a konyhába, és frissen készült, egyedi fogásokkal készül az eseményre asztalt foglaló vendégeknek.

Nyílt napot tart Valentin napon a Club11

Az épület alsó szintjén működő Club11 Fitness & Wellness azoknak szól, akik az aktív életmódot nem kampányszerűen, hanem hosszú távon szeretnék beépíteni a mindennapjaikba. A modern edzőtér mellett wellness részleg is helyet kapott, szaunával, merülőkáddal és pihenőtérrel. Február 14-én nyílt nap keretében bárki kipróbálhatja a szolgáltatásokat, részt vehet csoportos órákon, és meghallgathatja a klub dietetikusának előadását is, aki állandó szakértőként segíti a vendégeket az egyéni célok elérésében.

Masszázsszalon és önkiszolgáló mosoda is a vendégek rendelkezésére áll

A feltöltődés más formáját kínálja a ThaiHarmony masszázsszalon, ahol a tradicionális thai masszázs nyugodt, tágas környezetben érhető el. Itt nincs rohanás: a kezelések célja a teljes ellazulás, legyen szó egy hosszú nap utáni regenerálódásról vagy tudatosabb énidőről.

A Porta Pátria praktikus oldala a Perla Laundry önkiszolgáló mosodában mutatkozik meg. A nagy kapacitású gépek, az automatikus adagolás és az átlátható rendszer gyors megoldást kínál a hétköznapi feladatokra – különösen azoknak, akik nem szeretnék a mosással tölteni a szabadidejüket.

A Porta Pátria ma már nem egyszerűen egy épület a belvárosban, hanem egy olyan városi találkozópont, ahol az élmény és a funkcionalitás természetes módon egészítik ki egymást. Legyen szó egy különleges vacsoráról, egy edzésről, egy nyugodt masszázsról vagy épp a legegyszerűbb napi teendőkről – itt mindennek megvan a maga helye.

Fotók: Szabina Rakonjac

Szigorítások az orfűi Pécsi-tónál: szabályszegés miatt szakadt be a jég fiatalok alatt

Szigorításokat kellett bevezetni az orfűi Pécsi-tónál, miután többen nem tartották be a jégen tartózkodás alapvető szabályait. Néhány nappal ezelőtt hat fiatal alatt szakadt be a jég, miután ugráltak rajta. Az eset szerencsére nem járt sérüléssel, de komoly figyelmeztetésként szolgál mindenkinek.

A történtek szerint a fiatalok a tó egyik partszakaszán mentek a jégre, ahol ugrálással terhelték a felületet. A jég ennek következtében beszakadt alattuk, azonban a víz ezen a részen mindössze térdig ért, így személyi sérülés nem történt. A fiatalok viszont alaposan eláztak, és az eset veszélyessége csak a szerencsének köszönhetően nem végződött súlyosabb következményekkel.

A tó üzemeltetői a történtek után átmeneti szigorításokat vezettek be, és ismét nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy a jég vastagsága nem mindenhol egyforma. Különösen veszélyesek lehetnek a stégek környéke, a part menti részek, valamint azok a területek, ahol korábban már megbontották a jégfelületet.

A szakemberek hangsúlyozzák:

  • a jégre csak a kijelölt, ellenőrzött területeken szabad rálépni,
  • tilos a jég szándékos rongálása, ugrálása,
  • a nagyobb csoportosulásokat kerülni kell,
  • gyermekek kizárólag felnőtt felügyelettel tartózkodhatnak a jégen.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a jég használata minden esetben saját felelősségre történik, ugyanakkor az egyéni felelőtlenség másokat is komoly veszélybe sodorhat. Az üzemeltetők arra kérnek mindenkit, hogy a téli sportolás és kikapcsolódás során tartsák be a szabályokat, hogy a tó környéke továbbra is biztonságos maradhasson mindenki számára.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Pécsett

Rosszul lett egy fiatal édesanya csütörtökre virradó éjszaka, miután szén-monoxid keletkezett Pécs egyik családi házában, a Deák Ferenc utcában.

Az ingatlanban összesen öten tartózkodtak, mindannyian időben elhagyták az épületet. A mentőszolgálat munkatársai az édesanyát és kisbabáját megfigyelésre kórházba szállították.

A pécsi hivatásos tűzoltók méréseket végeztek a helyszínen, amelyek kis mennyiségben ugyan, de kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. A szolgáltató szakembereinek tájékoztatása szerint a szén-monoxid feldúsulását feltehetően a gázkazán meghibásodása okozta, ezért a berendezést a hiba elhárításáig leválasztották a hálózatról. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető

Az otthon tartózkodás is rejthet veszélyeket, ezek közül az egyik legsúlyosabb a köznyelvben „csendes gyilkosként” emlegetett szén-monoxid. Bár a mérgezések gyakrabban fordulnak elő a fűtési időszakban, a veszély egész évben fennáll.

A szén-monoxid veszélyes mértékű feldúsulása jellemzően három okra vezethető vissza:

nem megfelelő műszaki állapotú, nyílt lánggal égő berendezés,
elégtelen levegő-utánpótlás,
elmaradt karbantartás vagy kéményseprés.

A biztonság növelése érdekében ajánlott szén-monoxid-érzékelőt felszerelni. A statisztikák szerint azokban a lakásokban, ahol működő érzékelő volt, nem történt haláleset.

Amennyiben valaki a szén-monoxid-mérgezés tüneteit észleli magán, azonnal menjen friss levegőre, és hívja a 112-es segélyhívó számot!

Forrás: BVKI