Kezdőlap Blog Oldal 140

Lakáspiaci fordulat: akár 10–20 ezerrel több ingatlan találhat gazdára idén

Az idei évben 10–20 ezerrel több lakóingatlan adásvétele jöhet létre, mint 2024-ben – derül ki az MBH Elemzési Centrum friss elemzéséből. A szakértők szerint a lakáspiacon egyértelmű fordulat zajlik, amelyet leginkább az építési engedélyek számának erős növekedése és a kormányzati támogatási programok hajtanak.

Az első fél évben 37 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, mint tavaly ilyenkor. Bár az új lakások átadási száma az építkezési idők miatt még nem nőtt, a statisztikák már most jelzik a piac élénkülését.

A fellendülésben két kormányzati program játszik meghatározó szerepet:

  • Otthon Start program – eddig 37 ezer új lakás fejlesztésére érkezett kérelem.
  • Lakhatási Tőkeprogram – mintegy 30 ezer új lakás építése indulhat el.

Ezek együttesen stabil alapot adnak a kínálat bővüléséhez, ami hosszabb távon a piac kiegyensúlyozódását is segítheti.

Míg az idei év első hónapjaiban a befektetők voltak többségben, szeptember óta az Otthon Start miatt az első lakásukat vásárlók váltak a legfontosabb vevői csoporttá.

Átlagos lakásárak:

  • Budapest: 67,2 millió forint
  • Vidék: 50 millió forint körüli összeg

A lakásárak ugyan tovább emelkedtek, de a bérleti díjak szeptemberben enyhén csökkentek az augusztusihoz képest.

Az Otthon Start program 3 százalékos kamatkonstrukciója a hitelpiacon is érezhető lendületet adott.

  • Az év első kilenc hónapjában 1170 milliárd forint új lakáscélú hitelt vettek fel a háztartások – ez 17 százalékos növekedés 2023-hoz képest.
  • Az év végére a hitelszerződések összege akár 1900 milliárd forint fölé is nőhet.

A lakásvásárlást továbbra is több támogatási forma segíti – a babaváró, a munkáshitel, valamint a Csok különböző konstrukciói –, így nemzetközi összevetésben is jelentős támogatáshoz juthatnak azok, akik korábban a magas árak miatt kiszorultak az ingatlanpiacról.

Forrás: MTI

Várandós nőt gázoltak el Pécsen – a rendőrség szemtanúkat keres a súlyos baleset tisztázásához

A nyolcadik hónapban járó kismamát a Hunyadi utcai zebrán ütötte el egy Smart; császármetszéssel segítették világra a babát.

A rendőrség szemtanúkat keres annak a súlyos pécsi gázolásnak az ügyében, amely november 17-én este történt az alagút közelében. Lapértesülések szerint egy nyolc hónapos terhes nőt ütött el egy fehér, fekete tetős Smart személyautó. A kismama életveszélyes sérüléseket szenvedett, császármetszéssel hozták világra gyermekét, aki azóta mélyaltatásban, lélegeztetőgépen van.

A baleset 21:45-kor történt Pécsett, az Aradi Vértanúk útján, a Hunyadi utcai alagút irányából a Kodály Zoltán utca felé haladó Smart a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél ütötte el az áthaladó gyalogost. Az ütközés ereje hatalmas volt: a nő súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, köztük fejsérülést és medencetáji traumát. Az orvosok a kórházban azonnali császármetszést hajtottak végre annak érdekében, hogy megmentsék a babát.

A rendőrség közölte: a balesetet okozó férfit azonosították és gyanúsítottként kihallgatták. Több hírportál információi szerint a sofőrnek nem volt jogosítványa, mivel korábban annyi szabálysértési pontot gyűjtött össze, hogy a hatóságok bevonták a vezetői engedélyét és eltiltották a vezetéstől. A pontos körülményeket, illetve a felelősség kérdését még vizsgálják.

A Pécsi Rendőrkapitányság kiemelten kéri azok jelentkezését, akik szemtanúi voltak a balesetnek, vagy bármilyen érdemi információval rendelkeznek. Bejelentést névtelenül is lehet tenni a Telefontanú ingyenes zöldszámán (06-80-555-111), a 112-es segélyhívón, vagy személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon.

A tragikus eset mélyen megrázta a pécsi közösséget. A kismama és koraszülött babája állapota továbbra is kritikus, az orvosok jelenleg is életükért küzdenek.

108 tő és 28 kiló cannabis: profi termesztőt kaptak el Borjádon – VIDEÓ

A mohácsi rendőrök jelentős mennyiségű kábítószert találtak egy borjádi férfi otthonában november 13-án. A házkutatás során 108 tő droggyanús növényre, több mint 28 kilogramm leszüretelt, szárított cannabisra, valamint professzionális termesztőberendezésekre bukkantak. A 35 éves férfit őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a DELTA Program keretében jutottak el ahhoz a borjádi férfihoz, aki otthonában komplett, speciálisan kialakított termesztőrendszert működtetett. A mohácsi rendőrök november 13-án tartottak házkutatást a lakóhelyén, ahol 108 tő kábítószer-hatóanyagot tartalmazó növényt találtak.

A nyomozók emellett több mint bruttó 28 kilogramm már leszüretelt és szárított cannabist foglaltak le. A termesztéshez profi felszerelést használt: világítórendszert, párásítót, szellőztetőberendezést és egy speciálisan megépített sátrat is lefoglaltak.

A férfit a helyszínen elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták. Ellene jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntette miatt folyik nyomozás.

A rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig – az ügyészség indítványára – elrendelte letartóztatását.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség

Megérkezett az óriásfenyő a pécsi Széchenyi térre – videó

Áll már a mindenki karácsonyfája a pécsi Széchenyi téren. A gyönyörű, 16 méter magas fenyő korábban a magyarmecskei iskola udvarát díszítette – most pedig a város ünnepi hangulatának központi eleme lesz.

Ahogyan az előző években, idén is azért ebben az időszakban érkezett a fenyőfa, hogy a november 28-án kezdődő Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásárra már teljes pompájában fogadhassa a látogatókat, és méltó dísze lehessen a programsorozatnak.

A fát a Magyarmecskei Általános Iskola ajánlotta fel, amelynek udvarán hosszú évek óta magasodott a gyönyörű, 15–16 méteres lucfenyő. A fa kivágását szakszerű előkészítést követően a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai végezték, majd látványos – munkagépekkel és rendőrautókkal körbevett – menetben, biztonságosan szállították a Széchenyi térre.

A fenyőt a jövő héten fogják feldíszíteni Advent első vasárnapjára. A mindenki karácsonyfája idén is a város ünnepi hangulatának egyik legmeghatározóbb szimbóluma lesz. A feldíszített fa és a köré varázsolt ünnepi látvány újra a Széchenyi teret teszi a decemberi programok és adventi rendezvények központi helyszínévé.

Tizenöt év fegyházbüntetést kapott a komlói késelő – jogerős az ítélet

Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2024 júliusában késsel támadt volt élettársára és egy másik férfira Komlón. A másodfokon eljáró bíróság súlyosította az első fokon kiszabott, 13 éves börtönbüntetést.

A táblabíróság a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és zaklatás miatt marasztalta el. A férfi és a sértett nő korábban élettársak voltak. Ám a vádlott agresszív viselkedése, valamint egy tettlegességbe torkolló vita miatt a nő öt éves gyermekével elköltözött tőle.

2024. július 12-én a férfi találkozni akart volt élettársával, aki ebbe beleegyezett. A nő barátnője – aki befogadta őt – csak azzal a feltétellel engedte be a vádlottat a lakásba, hogy veszekedésre, erőszakra nem kerül sor. A férfi ott is aludt, másnap azonban erőszakossá vált.

Amikor a nő nemet mondott arra a kérésére, hogy menjen vele, a vádlott a lakásban talált kést ragadta meg, és többször mellkason és felsőtesten szúrta, miközben azt kiabálta, hogy „meg fog halni”.

Ezután a lakásban tartózkodó férfira támadt, akit szintén több alkalommal megszúrt, majd elmenekült. A támadás mindkét áldozatának életmentő műtétekre volt szüksége; a férfi a lépe eltávolítása miatt maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A vádlott a támadás után Budapestre utazott, ahol telefonon megfenyegette a sértett nő édesapját is: azt mondta neki, hogy ha elkapják vagy a családjának baja lesz, „úgy járnak, mint a lánya”.

A férfit július 15-én fogták el a fővárosban.

A jogerős ítélet szerint a következő 15 évet fegyházban tölti.

Új, csúcstechnológiás labor nyílik Pécsen – az inváziós szúnyogok terjesztette betegségek ellen veszik fel a harcot

A Pécsi Tudományegyetem új, országosan egyedülálló laboratóriumot hoz létre a Szentágothai János Kutatóközpontban, amely a szúnyogok által terjesztett egzotikus betegségek megelőzését és a környezetbarát védekezési módszerek kidolgozását szolgálja. A fejlesztés egy magyar–horvát együttműködés részeként, 6,1 millió euró uniós támogatással valósul meg, ebből 1,2 millió euró jut a PTE-re.

Az elmúlt években az enyhébb telek és a folyamatosan növekvő átlaghőmérséklet miatt Európa-szerte megjelentek az úgynevezett inváziós szúnyogfajok. Ezek olyan kórokozókat képesek terjeszteni, mint a dengue-, zika- vagy chikungunyavírus, amelyek korábban csak trópusi területeken jelentettek valós veszélyt.

A szakemberek szerint ma már Magyarországon is valós kockázatot jelent egyes egzotikus betegségek behurcolása és helyi terjedése, ezért a szúnyogok elleni célzott védekezés kiemelt közegészségügyi feladattá vált.

A PTE Virológiai Nemzeti Laboratóriuma keretében jön létre az ország első ACL-3 minősítésű vektorkompetencia-laboratóriuma, amely lehetővé teszi:

  • a szúnyogokkal kapcsolatos legmagasabb biztonsági szintű vizsgálatokat,
  • a rovarok által terjesztett kórokozók – köztük egzotikus vírusok – biztonságos kutatását,
  • korszerű, környezetbarát szúnyoggyérítési technológiák fejlesztését és tesztelését.

A laborban biológiai, ökológiai, genetikai és kórokozóelemzési vizsgálatok zajlanak majd. A gyűjtött adatokra épülő, fejlesztés alatt álló előrejelző szoftver pedig képes lesz megmutatni, hol jelennek meg az inváziós fajok, milyen vírusok hordozhatók általuk, és hogyan terjedhetnek a fertőzések.

A projekt egyik legfontosabb hozadéka, hogy a kutatási eredmények alapján pontosabb, gyorsabb és hatékonyabb védekezési stratégiák dolgozhatók ki. Ez nemcsak a járványmegelőzés szempontjából kulcsfontosságú, hanem a lakosság életminőségét is jelentősen javítja majd – különösen a nyári hónapokban, amikor a szúnyogok jelenléte a legzavaróbb és legveszélyesebb.

Forrás: PTE

Szeptemberben 687 ezer forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon

A KSH friss adatai szerint szeptemberben tovább emelkedtek a bérek. A bruttó átlagkereset 687 100 forintot, a nettó 475 100 forintot ért el. A fizetések reálértéke is nőtt, részben a fogyasztói árak lassuló emelkedésének és a családi adókedvezmény változásának köszönhetően.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett jelentése szerint 2025 szeptemberében is folytatódott a bérek emelkedése Magyarországon. A teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 687 100 forint volt, ami 9,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adathoz képest. A nettó átlagkereset 475 100 forintra emelkedett, ez pedig 10 százalékos bővülést mutat.

A nettó keresetek gyorsabb növekedését a KSH szerint a 2025. július 1-jén életbe lépett magasabb összegű családi adókedvezmény okozta, amely jelentősen csökkentette az érintett háztartások adóterheit.

A bérek mediánértéke szintén számottevően nőtt:

  • a bruttó mediánkereset 568 700 forint,
  • a nettó mediánkereset 397 400 forint volt, ami 10,4 illetve 11,1 százalékos éves növekedést jelent.

A rendszeres, prémium és jutalom nélküli bruttó átlagkereset 660 400 forintra emelkedett, ami 9,3 százalékos bővülés egy év alatt. Szektorok szerinti bontásban a vállalkozásoknál 656 300, a költségvetésben 664 200, a nonprofit szektorban pedig 689 200 forint volt a rendszeres bruttó átlagkereset.

A reálkeresetek is javultak: szeptemberben 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, mivel a fogyasztói árak növekedése (4,3 százalék) jóval lassabb volt, mint a bérdinamika.

Az év első kilenc hónapjában a bruttó átlagkereset 691 200, a nettó pedig 476 000 forintot tett ki, amelyek 9,1 illetve 9,2 százalékkal magasabb értéket mutatnak, mint 2024 azonos időszakában.

Forrás: MTI

PTE-tanulmány írhatja át, hogyan gondolkodunk a prostitúcióról és a szexuális cserékről

0

A pécsi egyetem kutatója olyan témához nyúlt, amelyet a közvélemény gyakran leegyszerűsít, a tudomány pedig ritkán vizsgál egységes keretben: mi áll a szexuális-gazdasági csere – például a prostitúció vagy más tranzakciós intimitásformák – hátterében?

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Pszichológia Intézetében dolgozó
Prof. Dr. Meskó Norbert elméleti tanulmánya a világ egyik vezető szexuálpszichológiai folyóiratában, az Archives of Sexual Behavior-ben jelent meg, és merőben új nézőpontból közelíti meg a kérdést.

A kutatás szerint a szexért cserébe adott erőforrás – legyen az pénz, ajándék vagy más ellenszolgáltatás – nem érthető meg egyetlen tudományág szemszögéből. A korábbi elméletek többnyire külön-külön magyarázták a jelenséget:

  • a biológiai megközelítés a nemek közötti evolúciós különbségekre hivatkozott,
  • a társadalomtudomány a hatalmi viszonyokat és társadalmi normákat emelte ki,
  • a pszichológia pedig az egyéni motivációkat és élethelyzeteket vizsgálta.

Meskó Norbert szerint a szexuális-gazdasági csere valójában ezeknek a tényezőknek a kölcsönhatásában alakul ki. A tanulmány integrált elméleti kerete egyszerre veszi figyelembe:

  • a biológiai különbségeket és ösztönöket,
  • a társadalmi normák és hatalmi helyzetek hatását,
  • az egyéni tapasztalatok, életutak és motivációk szerepét.

„A szexuális-gazdasági csere megértéséhez nem elég egyetlen tudományág szemszögét figyelembe venni” – mondja a professzor. A cél: párbeszédet indítani a biológiai, pszichológiai, társadalomtudományi és gazdasági megközelítések között, hogy a kutatások végre a jelenség teljes, összetett valóságát tükrözzék.

A publikáció külön hangsúlyt fektet arra, hogy nem mond ítéletet, nem foglal állást a jelenség mellett vagy ellen. A cél a tisztább, árnyaltabb tudományos és társadalmi párbeszéd – egy olyan témáról, amelyről a legtöbben végletekben gondolkodnak.

Az új multidiszciplináris keret egy lépéssel közelebb vihet az emberi természet egyik legvitatottabb működésének megértéséhez, és utat nyithat további kutatásoknak is.

Forrás: PTE

Indul a „drogfészkek” bezárása: új, azonnali eszközt kap a rendőrség a kábítószer elleni küzdelemben

Új, szigorú intézkedés lép életbe a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása érdekében. A rendőrség akár azonnali hatállyal, legfeljebb három hónapra bezárathat minden olyan üzletet vagy helyiséget, ahol felmerül a droggyártás, -kereskedelem vagy -fogyasztás gyanúja – jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.

A kormány döntése értelmében a hatóságoknak mostantól nincs szükségük a büntetőeljárás lezárultára: már a nyomozás során is lakatot tehetnek az érintett helyszínekre, legfeljebb három hónapos időtartamra. A kormánybiztos szerint ezzel „rendkívül erős eszközt” kapott a rendőrség a kezébe.

Horváth kiemelte: az elmúlt időszakban több nyomozás is olyan helyekig vezetett, ahol nyíltan vagy burkoltan jelen volt a drogfogyasztás és a terjesztés. „A közvélemény jogos felháborodása egyre erősebben követelte a fellépést a kontroll nélküli droghasználat ellen” – fogalmazott.

A jogszabályt kedden hirdetik ki a Magyar Közlönyben. A kormánybiztos hangsúlyozta: a cél továbbra is a drogkereskedelem és a drogtanyák felszámolása.

„Világossá tettük, hogy a kábítószer elleni küzdelemben nincs alku. Folytatjuk a kábítószer kisöprését Magyarországról – a drogkeverők, a drogdílerek és a drognak teret adó szórakozóhelyek, üzletek lekapcsolását. Nincsenek érinthetetlenek, mindenkinek vállalnia kell a felelősséget – különösen azoknak, akik fiatalok életével játszanak” – írta.

Huszonhat millió forintért kelt el egy Zsolnay-váza a Virág Judit Galéria árverésén

Rekordközeli árakon keltek el a ritka Zsolnay-porcelánok a Virág Judit Galéria ötödik Zsolnay-árverésén. Három tétel is 20 millió forint felett talált új tulajdonosra, köztük egy 120 éves óriáskaspó, amelyért végül 26 millió forintot fizettek – közölte a galéria az MTI-vel.

A hétfői aukción 71 különleges porcelánra lehetett licitálni. Olyan darabokra, amelyekből jellemzően csak egy készült, vagy csupán néhány példány maradt fenn. A legnagyobb meglepetést az a monumentális, 120 éves óriáskaspó okozta, amelynek létezéséről a szakértők korábban nem is tudtak; csupán a párját tartják nyilván egy bécsi gyűjteményben. A virágtartó 12 millió forintos kikiáltási árról indulva 26 millióig jutott. A galéria kiemelte: élénk színei és különleges motívumai teszik igazán páratlanná.

Szintén hatalmas érdeklődés övezte Mack Lajos 1907–1908 körül készült vázáját, amelyen mintegy harminc árnyalatban jelenik meg a kék szín. A félmeztelen nőalakot és párducot ábrázoló mű 12 millió forintról indult, végül 22 millió forintért kelt el.

A 10 millió forintos kikiáltási árról induló, 1900-as, tűzliliomos díszítésű, Tiffany-rajzos óriásváza licitje egészen 20 millióig emelkedett. Ugyancsak komoly érdeklődést váltott ki egy muzeális értékű, szőlőleveles padlóváza is, amelyet az alapító Zsolnay Vilmos lánya, a manufaktúra egyik legismertebb művésze, Zsolnay Júlia tervezett és saját kezűleg festett. Ez 13 millió forintnál talált új gazdára.

Apáti Abt Sándor két alkotása is izgalmas licitharcot eredményezett. Egy madarakkal díszített, 1906-os porcelán 12 millió, egy hódfigurás váza pedig 11 millió forintért kelt el.

„A sztárdarabok fantasztikus áron keltek el, de a kisebb tételek is hatalmasat meneteltek” – mondta Törő István, a galéria társtulajdonosa. Hozzátette: „Egy-egy izgalmas Zsolnay tárgyért olyan aukciós házak vetélkednek, mint a Sotheby’s vagy a Christie’s, de a Zsolnay-kereskedelem központja ma Budapest.”

Forrás: MTI