Kezdőlap Blog Oldal 142

Félúton a vasútállomás és a buszpályaudvar között…

A volt Domus Áruház melletti park ősszel is sokak által látogatott zöldterület, azonban a környéken élők szerint továbbra is fennállnak azok a problémák, amelyek hosszú ideje meghatározzák a város ezen részének mindennapjait.

A játszótér környékén rendszeresen tapasztalható szemét – eldobott csomagolóanyagok, műanyag palackok, cigarettacsikkek és kisebb alkoholos üvegek –, továbbá időszakosan hajléktalanok is igénybe veszik a padokat.

A játszótér korábbi, kerítéssel körülvett kialakítása is több gondot okozott, ugyanis a fiatalok gyakran a játékelemek mellett söröztek vagy cigarettáztak, emiatt több család inkább más közeli játszótereket választott. A padok megrongálása, illetve az eszközök elmozdítása szintén visszatérő probléma volt.

A játszótér kerítését 2024 nyarán – dr. Barkóczi Csaba önkormányzati képviselő kezdeményezésére – elbontották, és egy játszóelemet is kicseréltek, amit a helyiek örömmel fogadtak. A rongálások viszont ezt követően is folytatódtak annak ellenére, hogy a területet térfigyelő kamerák is „vigyázzák”.

A park nemcsak a rongálás, hanem a kisebb-nagyobb összetűzések helyszíne is. Egy itt lakó arról számolt be, hogy az elmúlt két évben háromszor volt kénytelen rendőrt hívni – vagy egy csoport támadt rá valakire, vagy egy magából kikelt személy okozott feszültséget, akit társai sem tudtak lenyugtatni.

A kutyások számára ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy a lakók kérésére áthelyezett kutyafuttatót mostanra sokan használják örömmel. Gond azonban itt is akad: néhány gazdi továbbra sem szedi össze kedvence ürülékét, ami újabb konfliktusforrás a park látogatói között.

Dr. Barkóczi Csaba önkormányzati képviselő elmondta, a tavalyi évben történt közbiztonsági intézkedések hoztak eredményt, de a park problémáival folyamatosan van feladat. Még egy térfigyelő kamera elhelyezése mindenképpen hasznos lenne, hiszen akkor a teljes területre kiterjedne ezeknek az eszközöknek a visszatartó ereje. Megerősített közterület-felügyelői jelenlétre lenne szükség, erre azonban nincs kapacitás, általában riasztásra tudnak kimenni a rendfenntartó szervek.

A terület a vasútállomás és a buszpályaudvar között helyezkedik el, ezért nagy itt az átmenő forgalom, de ha új jelleget és funkciót kapna a park, akkor csökkenthetők lehetnének a rongálások és a problémák. Ez főként azért is célszerű lenne, mert frekventált helyről van szó. Aki vonattal érkezik a városba, jó eséllyel ezzel a parkkal találkozik először, emellett az új Vásárcsarnok is a közvetlen közelében van. Aki itt időzve a parkban szeretne sétálni, vagy csak leülni pár percre, nem biztos, hogy a legszebb városképpel szembesül. Mint az önkormányzati képviselő elmondta, a park fejlesztéséhez azonban jelentős anyagi forrásra lenne szükség, erre pedig sajnos most nincs kerete az önkormányzatnak.

Tizenhárom baranyai szervezet kap lisztadományt a Magyarok kenyere program keretében

A Magyarok Kenyere program keretében pénteken délután Nagypallon tartotta adományozó ünnepségét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Vármegyei Szervezete. Az eseményen jelképesen átadták a baranyai gazdák felajánlását a helyi szervezeteknek.

Az idei évben közel 40 tonna búzát gyűjtött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) Baranya vármegyében. Összesen 109 adományozó csatlakozott a programhoz, és 25 tonna lisztadománnyal tudják segíteni a Kárpát-medence rászoruló gyermekeket segítő szervezeteket. Ahogy a korábbi években, úgy idén is az adomány egy része helyi szervezetekhez kerül (a többi központi elosztással hazai és határon túli magyarlakta településekhez).

Rittlinger József, a NAK baranyai elnöke beszédében megköszönte minden adományozónak a felajánlást, és örömmel számolt be róla, hogy idén a vármegyében csaknem 20 tonna lisztet oszthatnak ki 13 szervezet között. A támogatott szervezetek: Gyermekvédelmi Központ Baranya Vármegye, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Dél-Baranyáért Alapítvány, Szent Márton Caritas Alapítvány, Bólyi Egészségügyi Gyermekotthon Lakóiért Alapítvány, Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete, Családok Átmeneti Otthona Máriakéménd, Sásdi Család- és Gyermekjóléti Központ, Somberek Szociális Otthon, Ócsárdért Alapítvány, Sarutlan Kármelita Nővérek, Vajszlói Közös Hivatal és az Együtt Csányoszróért Egyesület.

Az adományozó ünnepséget Nagypallon, a Pizzeria La Famigliában tartották, ahol Horváth Vivien, a Magyarok Kenyere ügyvezetője, valamint dr. Cseh Tibor, MAGOSZ főtitkára, a NAK alelnöke is köszöntötte a megjelenteket. A vendégeknek gyermekműsorral is kedveskedtek a szervezők, illetve vacsorára hívták meg az adományozókat és a partnereiket.

Idős férfi halt meg egy vasárnap hajnali lakástűzben Komlón

Vasárnap hajnalban kigyulladt egy társasházi lakás egyik szobája Komlón az Ifjúság úton. A bent tartózkodó idős férfi életét már nem lehetett megmenteni.

Tragikus tűzeset rázta meg vasárnap hajnalban Komlót. Az Ifjúság úti társasház első emeletén csaptak fel a lángok egy körülbelül húsz négyzetméteres szobában. A tűz átterjedt az erkélyre is, ahol felhalmozott lomok égtek.

A riasztott tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, ám a lakásban tartózkodó idős férfi életét már nem tudták megmenteni.

A tűz keletkezésének körülményeit és pontos okát tűzvizsgálati eljárás vizsgálja.

A katasztrófavédelem ismét felhívja a figyelmet: a lakásokban felhalmozott felesleges tárgyak és lomok nemcsak jelentősen növelik a tűz kialakulásának kockázatát, hanem a menekülést is akadályozhatják.

Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Vasarely 2026: különleges jubileumi évad készül Pécsen

Victor Vasarely születésének 120. és a pécsi Vasarely Múzeum megnyitásának 50. évfordulója adja az alapját annak az egész éven átívelő programsorozatnak, amely 2026-ban újra a nemzetközi művészeti élet fókuszába emeli Pécset.

Pécs kivételes kulturális évaddal készül 2026-ra. A város egyszerre tiszteleg Victor Vasarely előtt – aki 120 éve született –, és ünnepli a pécsi Vasarely Múzeum alapításának 50. jubileumát. A Janus Pannonius Múzeum Vasarely-gyűjteménye máig a magyar és a nemzetközi op-art egyik legmeghatározóbb intézménye. Így a kettős évforduló méltó alkalom arra, hogy Pécs újra felhívja magára a világ figyelmét.

Péterffy Attila polgármester – a kulturzone.hu-nak küldött közleményében hangsúlyozta – emlékeztetett arra, hogy 50 éve nyílt meg a pécsi Janus Pannonius Múzeum Vasarely Múzeuma, amely máig a magyar és nemzetközi op-art egyik legfontosabb gyűjteménye, valamint 120 éve született Victor Vasarely, a modern vizuális művészet egyik legnagyobb hatású alkotója. Mint fogalmazott, ez a kettős jubileum kivételes lehetőség arra, hogy Pécs a modern művészet, az innováció és a vizuális gondolkodás városaként nemzetközi figyelmet kapjon.

A polgármester szerint Vasarely művészete ma is rendkívül aktuális. A vizualitás, a matematika és a kreativitás összekapcsolása a 21. századi gondolkodás egyik motorja, amely Pécs jövőjére is hatással lehet. A Vasarely 2026 – Pécs elnevezésű kulturális évad szerinte kivételes alkalom arra, hogy a város múltját és örökségét megőrizve a modernitás, a kreativitás és a technológiai megújulás központjaként jelenjen meg Magyarországon és Európában.

Az emlékév a Janus Pannonius Múzeum vezetésével, a Pécsi Tudományegyetem, a városi kulturális intézmények és a helyi kreatívipari szereplők bevonásával, valamint a pécsi önkormányzat teljes együttműködésével valósul meg.

Ezek a programok várják a látogatókat 2026-ban:

  • 2026 januárjában tematikus időszaki Vasarely-kiállítás nyílik a Modern Magyar Képtárban.
  • Április 9-én, a művész születésnapján ünnepélyesen megnyitják a teljesen megújult pécsi Vasarely Múzeumot.
  • Májusban szakmai napok, művészeti kurzusok és Claire Vasarely önálló tárlata várja a közönséget a Múzeum Galériában.
  • Május végétől október közepéig „Vasarely 120” címmel op-art ihletésű kortárs művek lesznek láthatók szerte a városban.
  • Júniusban jubileumi partival ünneplik a múzeum 50. születésnapját.
  • Június végétől augusztus végéig „Vasarely Light” fényművészeti installációk töltik meg Pécset.
  • Július 2–5. között a tizedik Zsolnay Fényfesztivál is Vasarely-inspirációkat helyez középpontba.
  • Ősszel a budapesti Vasarely Múzeum korai munkái érkeznek Pécsre, emellett kárpit-hommage kiállítás nyílik a Csontváry Múzeumban.

A jubileumi évad egyszerre tiszteleg a modern művészet egyik legjelentősebb alkotója előtt és mutatja meg Pécs kreatív, innovatív arcát. A szervezők szerint 2026-ban a város minden eddiginél színesebb, gazdagabb és látványosabb programokkal várja az érdeklődőket – így garantált, hogy a modern vizuális kultúra rajongói számára kiemelkedő év következik.

Forrás: kulturzone.hu

Horvát elnök: a magyar és horvát kisebbségek továbbra is erős hidat képeznek a két ország között

Zoran Milanović horvát államfő szerint a magyarországi horvátok és a horvátországi magyarok ma is nélkülözhetetlen kapcsot jelentenek Horvátország és Magyarország együttműködésében. A horvát és a magyar elnök közösen látogatott Kopácsra, ahol a kisebbségek szerepét hangsúlyozták a kétoldalú kapcsolatokban.

A horvátországi magyarok és a magyarországi horvátok továbbra is szilárd és nélkülözhetetlen hídjai Horvátország és Magyarország együttműködésének – hangsúlyozta Zoran Milanović horvát köztársasági elnök a drávaszögi Kopácson. A horvát államfő Sulyok Tamás magyar köztársasági elnökkel együtt tett látogatást a helyi Magyarok Otthonában.

Milanović köszöntőjében kiemelte: különös öröm számára, hogy Baranyában üdvözölheti az egybegyűlteket, abban a térségben, ahol horvátok és magyarok évszázadok óta élnek egymás mellett. Mint mondta, ez a vidék jól mutatja a két nép gazdag, közös történelmi örökségét.

Felidézte, hogy a horvátok és magyarok történelmük jelentős részében közös államkeretek között éltek. Bár az együttműködést időnként katonai vagy politikai körülmények alakították, gazdasági és kulturális kapcsolataik folyamatosan fejlődtek. Milanović szerint számos történelmi személyiségük közösnek tekinthető, hiszen mindkét ország életéhez hozzájárultak.

Az elnök szerint a kölcsönös együttműködés története 1918 után sem ért véget. Ma is számos csatornán keresztül folytatódik a két ország kapcsolata, legyen szó kétoldalú egyezményekről, európai uniós keretekről vagy a NATO-ról. Külön kitért a kisebbségek szerepére is, amely szerinte bár elsősorban kulturális, mégis jelentős politikai súllyal bír.

Milanović felhívta a figyelmet az 1995-ös horvát–magyar kisebbségvédelmi egyezményre, valamint az azt évente értékelő kormányközi vegyes bizottság munkájára. Mint mondta, a bizottság idei ülésén ismét megerősítették: a horvátországi magyarok és a magyarországi horvátok magas szintű védelemben részesülnek, státuszuk európai összehasonlításban is példásnak számít.

Beszédében arra is rámutatott, hogy régi európai államokként külön felelősségük van kapcsolataik további erősítésében, különösen Közép-Európa és a mediterrán térség összekapcsoltsága szempontjából. A két ország kisebbségei szerinte „erős és elpusztíthatatlan hidat jelentenek”, amelyet közös felelősség karbantartani.

A rendezvényen felszólalt Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke is. Fontos gesztusnak nevezte, hogy a két államfő nemcsak hivatalos programján, hanem külön, a közösségek képviselőivel is találkozik. Hangsúlyozta, hogy a horvátországi magyarok számára történelmi lehetőség egyszerre szolgálni magyar nemzetüket és hű állampolgárai lenni Horvátországnak.

Jankovics beszámolt a magyar falvak, oktatási és egyházi intézmények folyamatos fejlődéséről, és arról, hogy a horvátországi magyarok egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a két ország közéletében és együttműködésében. Végül köszönetet mondott mindkét államnak a támogatásokért, és jelezte: a HMDK továbbra is a horvát–magyar kapcsolatok megbízható hídjaként kíván dolgozni.

Forrás: MTI

A Mi Hazánk újra az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését sürgeti

0

Másodszor is határozati javaslatot nyújtott be a Mi Hazánk Mozgalom, hogy a kormány az üzemanyagok jövedéki adóját az európai uniós minimumszintre csökkentse. A párt szerint a jelenlegi adóteher indokolatlanul sújtja a magyar családokat.

Újra benyújtotta javaslatát a Mi Hazánk Mozgalom az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentésére – derült ki a párt MTI-hez eljuttatott közleményéből. Mint írták, immár másodszor kezdeményezik, hogy a kormány az adó mértékét az európai uniós elvárások szintjére mérsékelje.

A párt felháborítónak tartja, hogy a kormány „EU-s szabályozásokra hivatkozva” már közel két éve a szükségesnél jóval magasabb szinten tartja a jövedéki adót. Szerintük ez több száz milliárd forintot vesz ki a magyar családok zsebéből, miközben a kabinet korábban többször is ígért könnyítést.

A közlemény kitér arra is, hogy a gazdasági miniszter korábbi bejelentése – miszerint fél évig nem emelik az adót – nem jelent valódi megoldást. A Mi Hazánk álláspontja szerint kizárólag a csökkentés elfogadható, hiszen ha a kormány betartaná az EU előírásait, akkor automatikusan mérséklődne az adóteher.

A párt részletes számításokat is közölt:

  • az EU irányelvei alapján a jövedéki adót minden évben az előző év október 1-jei hivatalos árfolyam szerint kell meghatározni,
  • 2025-ben ez 397,2 forintos,
  • 2026-ban pedig 388,7 forintos euróárfolyamot jelentene.

Ennek alapján 2026-ban a benzin jövedéki adójának 139,5 forintra, a gázolajénak 128,3 forintra kellene csökkennie – ez literenként nagyjából 20 forintos mérséklést jelentene a jelenlegi szinthez képest.

A Mi Hazánk emlékeztetett: már 2023-ban is tiltakoztak az adóemelések ellen, és azóta folyamatosan kiállnak a jövedéki adó csökkentéséért. Most újra benyújtották egy évvel ezelőtti javaslatukat, és arra szólították fel a kormányt, hogy támogassa azt.

„Ha a kormány valóban az adócsökkentések kormánya, akkor várjuk, hogy mellé álljon a kezdeményezésnek, és ne sarcolja tovább indokolatlanul az embereket” – fogalmaz a Szajlai János, a Mi Hazánk Energetikai Kabinetjének alelnöke által aláírt közlemény.

Forrás: MTI

Dobrev Klára: minden szombaton új baloldali törvényjavaslat-csomag érkezik a választásokig

0

A Demokratikus Koalíció elnöke bejelentette: jövő szombattól kezdve egészen a választásokig minden héten új baloldali törvényjavaslat-csomagot mutatnak be. Dobrev Klára szerint ezzel azt bizonyítják, mit képviselne a baloldal az Orbán-rendszer utáni időszakban.

Új politikai vállalást jelentett be Dobrev Klára a közösségi oldalára feltöltött videóban. A Demokratikus Koalíció elnöke közölte: jövő szombattól a választásokig minden egyes szombaton bemutatnak egy új, baloldali törvényjavaslat-csomagot.

Dobrev Klára országjárása keretében Berettyóújfaluból üzent követőinek. Mint mondta, javaslataikkal azt szeretnék megmutatni, „miért kell a baloldal a parlamentbe”, és milyen intézkedéseket képviselnének egy új parlamenti ciklusban, az Orbán-rendszer bukása után.

Az ellenzéki politikus úgy látja: ma már sokan érzik, hogy gyengül a Fidesz támogatottsága. Berettyóújfalut stabil kormánypárti környéknek nevezte, ahol mégis egyre többen panaszkodnak a megélhetési nehézségekre. Szerinte a nyugdíjasok nem érzik az ellátások értékét, és nem hisznek abban, hogy a 14. havi nyugdíj önmagában megoldaná problémáikat.

Hozzátette: rengetegen várják, hogy a jövő tavaszi választás után könnyebb legyen az életük, legyen esély arra, hogy hazatérjenek külföldről a fiatalok, vagy hogy megfelelő ellátást kapjanak a kórházakban. Dobrev szerint ezekre a kérdésekre szeretnének valós válaszokat adni.

A politikus közölte: a törvényjavaslatokat a kormányváltás utáni első parlamenti ülésnapon terjesztenék be. A csomagok az egészségügy, a devizahitelesek helyzete, az alkotmány és a bírósági rendszer átalakítása, az oktatás, a nyugdíjak felzárkóztatása és a fizetésemelések témaköreit érintik majd.

Dobrev Klára szerint szakértelemre, alázatra és tudásra van szükség a kormányzáshoz – a most induló sorozattal pedig megmutatják, milyen irányba vinnék Magyarországot egy baloldali többség esetén.

Forrás: MTI

Ismét nagy sikerrel rendezték meg a Szentlőrinci Pálinka, Párlat és Méz Fesztivált

Negyedszer töltötte meg a Szentlőrinci Sportcsarnokot a hazai és nemzetközi párlatok kavalkádja. Rekord számú minta, közel százféle pálinka és színes programok tették idén is a térség egyik legfontosabb gasztronómiai eseményévé a fesztivált.

A Szentlőrinci Pálinka, Párlat és Méz Fesztivált idén is kiemelkedő érdeklődés övezte. A hazai pálinkakészítők mellett a rendezvény tovább erősítette nemzetközi jellegét: Németországból, Lengyelországból, Szlovéniából, Szerbiából, Romániából, Horvátországból, Szlovákiából és Bosznia-Hercegovinából is érkeztek minták. Külön öröm volt az erdélyi és bosnyák résztvevők számának növekedése.

Mintegy száz féle pálinkát kóstolhattak meg a résztvevők, a Szentlőrinci Sportcsarnokban látványos programokkal és szórakoztató elemekkel várták az érdeklődőket. A fesztivál ismét bebizonyította, hogy a térség egyik legfontosabb gasztronómiai eseménye.

Országos közlekedésbiztonsági akció indul hétfőtől – a teherautók és buszok kerülnek fókuszba

Hétfőtől egy héten át fokozott közúti ellenőrzésekre kell számítani az ország útjain. Az Országos Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint november 17. és 23. között országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművekre, autóbuszokra és járművezetőikre terjed ki.

Az ellenőrzés a ROADPOL Operational Group – vagyis az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának – éves terve alapján valósul meg. A „Truck & Bus” elnevezésű akció fő célja, hogy kiszűrjék azokat a szabálytalanságokat, amelyek súlyos balesetekhez vezethetnek.

A rendőrök kiemelten vizsgálják:

  • a vezetési és pihenőidőre vonatkozó előírások betartását,
  • a veszélyes áruk szállításának szabályosságát,
  • a járművek műszaki állapotát,
  • valamint a sofőrök beutazási és tartózkodási jogszerűségét.

A hatóságok azt kérik a járművezetőktől, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, és minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat. A cél – hangsúlyozzák –, a balesetek megelőzése és a közúti biztonság növelése.

A pécsi óvónők is megkapják a kormány által előirányzott idei évi béremelést

A pécsi önkormányzat a tanárbéremelésekről szóló kormányrendelet (melynek hatálya kiterjed az óvodapedagógusokra is) alapján november 30-ig kifizeti az óvónőknek járó idei, 21%-os béremelést. A béremelés visszamenőleg, január 1-jétől érvényesül.

A városvezetés tavaly jelentős, a kormányzat elvárásait meghaladó bérfejlesztést hajtott végre az önkormányzati fenntartású óvodákban. A béremelés idén folytatódik, viszont az önkormányzat úgy nem szerette volna a béremelést végrehajtani, ahogy arról a kormány határozott. A szakszervezetekkel arról állapodott meg, hogy a bérfeszültségek elkerülése érdekében a bérezés tükrözze a pályán eltöltött éveket, azaz a tapasztaltabb óvodapedagógusok magasabb fizetést kapjanak, mint a pályakezdők.

Önkormányzati forrás bevonása és álláshelyek megszüntetése szükséges

A pécsi önkormányzat mindemellett közölte, hogy a kormány által nyújtott keret nem fedezi a béremelés költségét. Az elmúlt években ugyanis mintegy 200 fővel csökkent az óvodába beiratkozó gyermekek száma, ugyanakkor a sajátos nevelési igényű gyermekek száma folyamatosan növekszik, emiatt továbbra is több óvodapedagógusra van szükség, mint amennyi dolgozó bérének emelését a kormány biztosítja. Ezért a pécsi önkormányzat idén csaknem 315 millió forint saját forrást is kell biztosítson az óvodapedagógusok bérének rendezésére. A város költségvetési átcsoportosítással teremti meg ennek fedezetét, emellett tervezi, hogy realizálja a csoportok számát.

Lesz olyan óvoda, ahol a következő években kevesebb csoport indul több gyermekkel. Ezzel együtt csökkenteni szeretnék az álláshelyek számát is, amely nem fog elbocsátásokkal járni, hanem például a nyugdíjba vonuló óvónők helyére nem vesznek fel új kollégát, illetve az üres pozíciókat nem töltik fel. Az átszervezésre azért is szükség van, mert több óvoda felújítása kezdődik meg pályázati forrásból, az oda beiratkozott gyerekeket pedig máshol kell a munkálatok idejére elhelyezni. Mindezekről azonban még nem döntött a közgyűlés, két képviselő a tárgyalás elnapolását kérte, ugyanis több egyeztetésre van szükség.

Győztek a pécsi óvónők

Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő közösségi oldalán örömmel számolt be róla, hogy „csatát nyertek Pécsen”, ugyanis végre megkapják visszamenőlegesen is a pécsi óvónők az újabb, idei béremelésüket, amelynek forrását már januárban leutalta a kormány a város számlájára, de eddig vitatta, nem fizette ki a baloldali városvezetés. Mint az országgyűlési képviselő elmondta, Dr. Balatoni Katalin miniszterelnöki biztossal tavasz óta küzdött a pécsi óvónők béremeléséért. „Most végre győztek a pécsi óvónők” – fogalmazott a közösségi oldalán.