Kezdőlap Blog Oldal 143

Forralt bort kóstoltattak a pécsi Kossuth téren

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Vármegyei Szervezete és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete közösen népszerűsítette pénteken délelőtt a helyi termékeket, melynek keretében ezúttal a baranyai szőlőből készült borok kerültek fókuszba.

A baranyai borokat kóstoltatták pénteken délelőtt a Kossuth téren. Rittlinger József, a NAK baranyai elnöke köszöntőjében utalt arra, hogy a szőlőtermelők is számos nehézséggel küzdöttek az idei évben, a szárazság és a növénybetegségek sok gondot okoztak a gazdáknak. Ennek ellenére jó minőségű borok készültek, érdemes megkóstolnunk őket, és vásárolnunk belőlük. A Pécsi Egyetemi Borbirtokról származó borokat, valamint a szőlőmag őrleményből készült olajokat, illetve vitamindús étrend-kiegészítőket örömmel ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, majd az évszakhoz illően forralt borral és persze harapnivalóval kínálták meg a járókelőket.

Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében arra biztatott mindenkit, hogy a tudatos vásárlás jegyében a karácsonyi készülődéskor is helyezzük előtérbe a helyi termékeket. Ajándékokat is vásárolhatunk, illetve az ünnepi asztalra is kerülhet baranyai termék, hiszen ezzel a helyi gazdaságot erősítjük, emellett a termelők családjainak megélhetését is biztosítani tudjuk.

Karsai Mirjam, a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének szőlész-borász mérnöke az asztalon sorakozó borfajtákat mutatta be. A látogatók többek között zenitet, jázmint és kékfrankosból készült forralt bort kóstolhattak.

Közeleg a karácsonyi csomagcsúcs – fontos határidőkre figyelmeztet a Magyar Posta

A Magyar Posta arra kéri a vásárlókat, hogy időben adják le ünnepi megrendeléseiket, mert hamarosan indul a szokásos karácsonyi csomagcsúcs. A vállalat közleménye szerint aki távol-keleti webáruházból rendelne ajándékot, legkésőbb november 30-ig tegye meg. A hazai webshopokból történő vásárlásnál pedig december 12. az ajánlott határidő.

A posta hangsúlyozta: a belföldön december 19-ig feladott csomagok még megérkeznek karácsonyig a címzettekhez. Ez a magánszemélyekre és a webáruházakra egyaránt vonatkozik.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a PwC adatai szerint a magyar online kiskereskedelem tavaly 114 millió hazai és nemzetközi rendelést kezelt, ami 15 százalékos éves növekedés. Emellett a távol-keleti küldemények aránya is dinamikusan nőtt. Mára a Magyar Posta szerződéses csomagforgalmának több mint 20 százalékát teszik ki. A társaság csomagforgalmának negyede hagyományosan az év utolsó hat hetében realizálódik, a legzsúfoltabb napok pedig már december első hetében jelentkeznek.

A tanulmányok szerint az online vásárlók körében egyre népszerűbb a csomagautomatás átvétel. A PwC szerint már a fogyasztók csaknem 40 százaléka választja ezt a megoldást a rugalmasság miatt. A Magyar Posta 24 órában elérhető automatahálózata folyamatosan bővül. 700 MPL csomagautomata és több mint 3000 postapont áll rendelkezésre, az automatákat pedig munkanapokon napi két alkalommal töltik.

A közlemény kitér az online vásárlás biztonsági szempontjaira is. A posta arra figyelmeztet, hogy mindig megbízható webáruházból érdemes rendelni, ismeretlen helyről pedig célszerűbb utánvétellel fizetni, így elkerülhetőek a kockázatos előre utalások.

A Magyar Posta összegzése szerint a legfontosabb tanács: aki biztosra akar menni a karácsonyi ajándékok időben történő megérkezésében, ne hagyja az utolsó pillanatra a rendelést.

Lakhatatlanná vált egy családi ház a nagykozári tűzben

Elektromos meghibásodás okozhatta azt a tüzet, amely tegnap késő délelőtt teljesen lakhatatlanná tette egy családi ház tetőszerkezetét Nagykozáron, a Kossuth Lajos utcában.

A mintegy 90 négyzetméteres ingatlan teteje teljes terjedelmében égett, a födém pedig több helyen átégett. A riasztott pécsi hivatásos tűzoltók több irányból támadva fékezték meg a lángokat, majd a födémet lebontva hűtötték vissza az izzó részeket. Emellett elektromos eszközöket, bútorokat és más használati tárgyakat is sikerült kimenteniük az épületből.

tűz keletkezésekor hárman tartózkodtak a házban. Ők gyorsan reagáltak: lekapcsolták az áramot, elzárták a gázt, majd elhagyták az épületet. Személyi sérülés végül nem történt, de a ház jelenleg lakhatatlan.

Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Ittasan vezetett, pedig többször eltiltották – börtönt kér rá az ügyészség

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves férfi ellen, aki annak ellenére vezetett ittas állapotban, hogy korábban már két alkalommal is eltiltották a járművezetéstől.

A vádirat szerint a férfit 2024-ben pénzbüntetéssel, majd 2025-ben felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották ittas vezetés miatt. Első alkalommal két, második alkalommal három évre tiltották el attól, hogy volán mögé üljön.

Ennek ellenére 2025. szeptember 2-án Hosszúhetényben ismét gépkocsit vezetett – ráadásul ittasan. A rendőrök délután igazoltatták. Ekkor derült ki, hogy közepes fokú ittasság mellett két aktív járművezetéstől eltiltás hatálya alatt ült autóban. Ráadásul felesége járművével közlekedett.

A többszörösen büntetett előéletű férfit az ügyészség az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. A vádirat börtönbüntetés kiszabását, a járművezetéstől és a közügyektől való eltiltást indítványozza.

Mivel a férfi korábbi, felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje alatt követte el a mostani bűncselekményeket, az ügyészség azt is kezdeményezte, hogy a bíróság rendelje el a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Meglepő vétó Pécsen

Péterffy Attila pécsi polgármester hat év után először élt vétójogával. A döntést a saját Facebook-oldalán jelentette be, miután a közgyűlés – a Fidesz és szövetségesei többségével – 40 millió forintos támogatást szavazott meg a pécsi női kosárlabdacsapat működésére. A polgármester szerint a városnak jelenleg nincs fedezete erre a kiadásra, mert – ahogy fogalmaz – a kormányzat 2025-ben csaknem 6 milliárd forintot vont el az önkormányzattól.

Bár a sporttámogatások kérdése mindig érzékeny terület – különösen egy ilyen múltú csapat esetében –, a polgármester kommunikációjában feltűnő, hogy a döntést kizárólag pénzügyi kényszerekkel magyarázza, miközben a városvezetés korábbi költségvetési döntései, prioritásai aligha maradnak érintetlenek ebben a történetben.

Péterffy bejegyzésében drámai hangon ír „példátlan történelmi sarcról” és „városműködést veszélyeztető helyzetről”. A vétó tényét nehéz nem politikai gesztusként értékelni. A Fidesz-frakcióval szembeni markáns fellépés jól illeszkedik a pécsi politikai erőtér eddigi konfliktusaihoz, különösen akkor, amikor választási év közeleg. A polgármester úgy fogalmaz: „nem tehettem mást”. Kritikus szemmel nézve felmerül a kérdés: valóban nincs 40 millió forint egy nagy múltú csapat működőképességére, miközben más városi kiadások esetében nem hallani hasonló drámaiságot?

A törvény szerint a közgyűlésnek újra kell tárgyalnia a kérdést. A polgármester hangsúlyozza, hogy „bízik a józan megfontolás győzelmében”. Ez is erős politikai üzenet: aki ellene szavaz, az szerinte nem a város érdekeit követi. A valódi dilemma azonban továbbra is fennáll: a vétó valóban a felelős gazdálkodás kényszere volt, vagy inkább a folyamatos politikai küzdelmek újabb állomása Pécsen?

Kritikus szemmel nézve felmerül a kérdés: valóban nincs 40 millió forint egy nagy múltú csapat működőképességére, miközben más városi kiadások esetében nem hallani hasonló drámaiságot?

Mi következik november 24-én?

A törvény szerint a közgyűlésnek újra kell tárgyalnia a kérdést. A polgármester hangsúlyozza, hogy „bízik a józan megfontolás győzelmében”. Ez is erős politikai üzenet: aki ellene szavaz, az szerinte nem a város érdekeit követi.

A valódi dilemma azonban továbbra is fennáll: a vétó valóban a felelős gazdálkodás kényszere volt, vagy inkább a folyamatos politikai küzdelmek újabb állomása Pécsen?

A Facebookon közzétett bejegyzés – amelyből az egész történetet megismerhettük – erősen egyoldalú narratívát közvetít, amelyben a polgármester magát a város egyetlen felelős védelmezőjeként, ellenfeleit pedig felelőtlen költekezőkként állítja be. A november 24-i közgyűlés megmutatja, hogy a politikai küzdelem helyét átveszi-e a valódi szakmai vita.

Átcímkézett betétes üvegekkel élt vissza egy pécsi férfi

A Pécsi Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki hamis vonalkódokat ragasztott vissza nem váltható üvegekre, hogy jogosulatlanul betétdíjhoz jusson.

A vádirat szerint a férfi 2025 júliusának elején döntötte el, hogy olyan címkéket készít és helyez el a palackokon, amelyek vonalkódjai alkalmasak arra, hogy az üvegvisszaváltó automaták betétdíjas termékként fogadják el azokat. A hamis kódokat egy vonalkódkészítő programmal szerkesztette meg, majd kinyomtatva ráragasztotta a nem visszaváltható üvegekre.

Július közepén Pécsett, egy áruház automatájánál meg is próbálta beváltani a palackokat, és a rendszer utalványt állított ki számára. Az eset azonban nem járt sikerrel. Az üzlet dolgozói tetten érték, így végül nem keletkezett anyagi kár.

Az ügyészség megállapítása szerint a cselekmény alkalmas az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének megállapítására.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Horváth László: több százezer fiatalt sodornak veszélybe a drogot népszerűsítő előadók

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma már meghaladja a nyolcezret a Delta akció indulása óta – mondta Horváth László kormánybiztos, aki szerint egyes könnyűzenei előadók és influenszerek is hozzájárulnak a droghasználat terjedéséhez. A műsorban a kormány politikusai több aktuális közéleti és biztonsági témáról is beszéltek.

A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos, Horváth László szerint komoly társadalmi veszélyt jelentenek azok az előadók, akik a dalaikban vagy közösségi oldalaikon népszerűsítik a droghasználatot. Erről az Igazság órája című online műsorban beszélt, amelynek másik vendége Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár volt.

Horváth László elmondta:

  • a Delta akció kezdete óta több mint 8000 eljárás indult kábítószeres ügyekben,
  • a rendőrség „celebbeket” sem kímél, ők is a törvény hatálya alá tartoznak,
  • újabb könnyűzenei előadót – ezúttal ByeAlexet – állították elő kábítószer-birtoklás miatt.

A kormánybiztos szerint az online térben „erős kábítószermarketing” zajlik, és sok előadó tudatosan épít arra, hogy fiatal követők tízezrei-utánzóivá váljanak.

„A közönség tapsol a színpad előtt, a kábítószer-kereskedők pedig a színpad mögött” – fogalmazott.

Horváth beszámolt arról is, hogy a közelmúltban:

  • egy kínai hálózat felszámolásakor 42 tonna kábítószer-alapanyagot foglaltak le, amelynek piaci értéke 600 milliárd forint,
  • egy magyar–szlovák csoporttól pedig nagy mennyiségű kokain került elő, 70 milliárd forint értékben,
  • a csepeli droglaborban talált anyag 200 millió tabletta előállítására lett volna elegendő.

A kormánybiztos szerint a kábítószer-kereskedelem „iparszerűen működő szervezett bűnözés”, amely a fiatalokra is célzottan vadászik.

„Csak a zéró tolerancia képzelhető el” – hangsúlyozta.

Horváth szerint a Delta akció március óta:

  • másfél tonna kábítószert vont ki a piacról,
  • csökkent a fogyasztók száma,
  • és kevesebb az „új belépő” a piacra.

Hozzátette: a hátrányos helyzetű csoportok a legkiszolgáltatottabbak a drogterjesztéssel szemben, ezért különösen fontos a rendőri jelenlét.

A műsor másik témáiban Nagy János államtitkár több aktuális ügyet is érintett. Magyar Pétert „botránypolitikusnak”, pártját pedig „botránypártnak” nevezte, és arról beszélt: a politikus körül folyamatosak a konfliktusok és ügyek, a hétvégi győri rendezvény kapcsán pedig „balhéra készülhetnek”.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban arról beszélt, hogy a Nyugat által Ukrajnába küldött pénzek egy része szerinte az oligarchákhoz kerül. Úgy fogalmazott: „Kijevben olyan a hangulat, mint 1942–43-ban Budapesten”, ahol a fronton harcolók mellett a hátországban fényűző élet zajlik.

A migrációs paktumot Nagy János „marhaságnak” nevezte, amely szerinte nem alkalmas a határok megvédésére, és „Brüsszel bürokratikus hozzáállását” tükrözi.

Hadházy Ákos ügyével kapcsolatban azt mondta: a képviselő „nem a választóit képviseli”, hanem botrányokat keres, és szerinte erőszakos cselekedeteket követ el, miközben a mentelmi jog mögé bújik.

Forrás: MTI

Odaítélték az idei Déry-díjakat

Bognár Péter, Szőcs Petra, Owen Good, Sineger Júlia és Keserű Imre vehette át idén a Déry-díjat, amely a magyar irodalmi élet egyik legrangosabb szakmai kitüntetése. A díjat évente a Déry Tibor Alapítvány ítéli oda azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal gazdagítják az irodalom világát.

Idén is átadták a Déry-díjakat, amelyek a magyar irodalmi élet egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerései. A Déry Tibor özvegye által létrehozott alapítvány minden évben olyan alkotókat jutalmaz, akik jelentős művészi teljesítménnyel járulnak hozzá a magyar kultúrához. A díj pénzjutalommal is jár, forrása pedig a Déry-hagyaték és a Déry-művek után befolyó jogdíjak összege.

A kuratórium – Schein Gábor elnök, valamint Bán Zsófia, Keresztesi József és Németh Gábor – idén öt kivételes alkotót részesített a kitüntetésben.

Bognár Péter – író

A budapesti születésű Bognár Péter 2003 óta publikál, versei és színpadi művei hamar ismertté tették. Első regénye, a Hajózni kell, élni nem kell 2022-ben jelent meg, ezt követte a Minél kevesebb karácsonyt, majd az Elmész, visszajössz, sose halsz meg. Munkásságát több rangos díjjal is elismerték, köztük a Petri-díjjal, Artisjus-díjjal, Zelk Zoltán- és Békés Pál-díjjal.

Szőcs Petra – költő, filmrendező

Szőcs Petra Kolozsváron született, az ELTE-n és az SZFE-n tanult. 2008 óta jelennek meg versei, filmjeit többek között Cannes-ban, Velencében és Szarajevóban is vetítették. Első kötetéért, a Kétvízköz című munkájáért Makói Medáliák díjat kapott. Legutóbbi verseskötete, A gonosz falu legszebb lakói 2022-ben jelent meg.

Owen Good – műfordító

Az észak-írországi születésű Owen Good 2016 óta szerkesztője a Hungarian Literature Online platformnak. Számos magyar szerző művét fordította angolra, többek között Závada Pál, Barnás Ferenc, Tóth Krisztina és Péterfy-Novák Éva könyveit. Fordítói munkáját nemzetközi díjakkal is elismerték, például az Asymptote Close Approximations Prize-zal.

Sineger Júlia – beszédtanár

1953-ban született, pályáját 1978-ban kezdte gyógypedagógusként Szentesen. Több évtizedes szakmai pályafutása alatt kiemelkedő eredményeket ért el a logopédia és a beszédfejlesztés területén. Munkáját 1980-ban az Oktatási Miniszter Dicsérő Oklevelével, 2001-ben pedig a Szentes Városért Emlékéremmel ismerték el.

Keserű Imre – pedagógus, színházpedagógus

Keserű Imre 1956-ban született, tanulmányait a Színházművészeti Főiskolán és a József Attila Tudományegyetemen végezte. 1980 óta tanít, 31 évig a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban dolgozott. Alapítója a Keleti István Művészeti Iskolának, amelyben ma is oktat. Színházpedagógiai munkássága országszerte és Európa több országában is ismert, bOdyssey-projektjének előadásait több mint négyszáz alkalommal játszották.

Hosszú hagyomány, folyamatos megújulás

A Déry-díjat 1984 óta adják át, és az elmúlt évtizedekben a magyar irodalom számos meghatározó alakját tüntették ki vele. A korábbi díjazottak között olyan nevek szerepelnek, mint Csoóri Sándor, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György vagy Ottlik Géza. Tavaly Jánossy Lajos, Szűcs Teri és Sophie Aude részesült a rangos elismerésben.

Forrás: MTI

Megkezdte a Posta a novemberi nyugdíjak és a visszamenőleges emelés kézbesítését

A Magyar Posta november 13. és 28. között ütemezetten viszi ki a nyugdíjasoknak a novemberi járandóságot, az év elejére visszamenőleges emelést, valamint a 13. havi nyugdíj különbözetét. A három összeg egyetlen utalványon érkezik, külön feltüntetve.

A Magyar Posta megkezdte a novemberi nyugdíjak kézbesítését, valamint az 1–10. havi visszamenőleges nyugdíjemelés és a februárban kifizetett 13. havi nyugdíj különbözetének eljuttatását – derült ki a társaság MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Mint írják, a november 13–28. közötti időszakban ütemezetten történik a kézbesítés, a megszokott nyugdíjkifizetési naptár szerint. A címzettek egyetlen utalványon kapják meg a havi járandóságot, illetve azon belül jelölve találják a három külön tételt.

A közlemény arra is kitért, hogy ma is jelentős azok száma, akik készpénzben kapják a nyugdíjukat: a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások közel 34 százalékát a Magyar Posta kézbesíti, ami mintegy 800 ezer érintettet jelent országszerte.

A Posta hangsúlyozta: a kézbesítések rendben, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően zajlanak, és minden jogosult határidőben megkapja a számára járó összeget.

Forrás: MTI

NAV-akció a 6-os főúton: két zsáknyi illegális dohány buktatta le a sofőrt

Egy látszólag hétköznapi közúti ellenőrzésből komoly jövedéki ügy kerekedett szerda este a 6-os főúton, amikor a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei megállítottak egy fekete Audit. A Pécs felé tartó jármű vezetője feltűnően idegesen viselkedett, amit az egyenruhások gyorsan gyanúsnak találtak.

Amikor rákérdeztek, szállít-e jövedéki terméket, a 64 éves férfi nem próbált meg mellébeszélni: elismerte, hogy dohányt tart a csomagtartóban. A raktér felnyitása után kiderült, hogy két nagy fekete zsákban összesen 30,48 kilogramm vágott dohányt rejtett el. A szállítmány eredetét semmivel nem tudta igazolni.

A pénzügyőrök a teljes rakományt lefoglalták, és jövedéki törvénysértés, valamint költségvetési csalás gyanújával indítottak eljárást. A sofőr akár 3,5 millió forintos bírságot is kaphat az ügy miatt.

A NAV ismét hangsúlyozza: Magyarországon a dohánytermékek forgalmazása kizárólag hivatalos dohányboltokban történhet, és csak az arra jogosult, regisztrált szereplők adhatják tovább egymásnak – még alkalmi vagy munkavégzés fejében sem.

Forrás: NAV