Világnapok, jeles napok jönnek-mennek, ma már szinte mindennek és mindenkinek van egy úgynevezett „világnapja”, akkor is találunk magunknak ilyet, ha éppen szeretjük a macskákat vagy ha nem, ha rendszeresen fogyasztunk kávét vagy ha messziről elkerüljük azt. Kis túlzással tényleg mindenre ráhúzható már egy ilyen nap. Vannak azonban még mindig kifejezetten fontosak, mint például június 8. az óceánok világnapja. Mielőtt a kedves olvasók billentyűzetet ragadnának, hogy a hozzászólások között megírják, hogy attól még nem lesz tisztább az óceánok vize és nem lesz nagyobb biztonságban az élőviláguk, hogy van egy úgynevezett jeles nap, amikor cikkek és közösségi médiában megosztott bejegyzések születnek a témában, jelezném, hogy ebben maximálisan egyetértek a cikk írójaként is valamennyi olvasónkkal. Azt viszont véleményem szerint fontos megjegyezni, hogy az ilyen napoknak nem is az a célja és a lényege, hogy egy csapásra minden problémát megoldjanak, sokkal inkább az, hogy az esetleges hiányosságokra, keveset emlegetett vagy elhanyagolt problémákra felhívjuk a figyelmet.
Az óceánokra és tengerekre leginkább mi emberek jelenünk veszélyt. Az emberi tevékenység, felelőtlenség, ipari működés következtében az élővizekbe juttatott szennyezőanyagok, kemikáliák és egyáltalán nem utolsó sorban hatalmas mennyiségű hulladék páratlan pusztítást végeznek. Különböző nemzetközi szervezetek felmérései alapján több, mint 150 millió tonna műanyaghulladék úszik az óceánjaink, tengereink vízében, ez a szám azonban sajnos folyamatosan emelkedik, becslések szerint évi 8-10 millió tonnával nő.
Az óceánok szennyezettségét jól mutató szomorú példa, amit korábbi, a témába vágó cikkeinkben is emlegettünk már, az úgynevezett szemétszigetek, amelyekből több is található a bolygón: a nagy csendes-óceáni, az észak-atlanti, az indiai-óceáni, a dél-csendes-óceáni és a dél-Atlanti szemétfoltok vagy szemétszigetek. A legismertebb az itt felsoroltak közül a nagy csendes-óceáni szemétsziget, amely egy 2018-as kutatás szerint 1,6 millió négyzetkilométeren terül el a csekélynek nem mondható 79 ezer tonnájával. Ezzel a kiterjedéssel egyébként a Föld 18. legnagyobb országa is lehetne.
Vannak dolgok természetesen, amikkel tehetünk a probléma enyhítéséért. Nem azzal fogjuk megtisztítani a folyókat és az óceánokat, ha holnaptól nem az erdő szélén dobjuk el a kávés poharunkat, de az első lépés velünk kezdődik. Felemelő érzés lenne azt hinni, hogy 2023-ban már nem kell erre senkinek a figyelmét felhívni Magyarországon, de a legfontosabb, hogy soha, semmilyen körülmények között ne szemeteljünk. Az emberiség által megtermelt, felfoghatatlan mennyiségű hulladékot még akkor is óriási logisztikai és technológiai kihívás lenne megfelelő módon, a bolygónak a lehető legkisebb károkat okozva kezelni, ha mindenki szelektíven gyűjtené a hulladékot, kevesebb műanyagot használna, lemondana az egyszerhasználatos csomagolóanyagok, szívószálak, evőeszközök használatáról. Éppen ezért az egyik első lépés, amit megtehetünk és ami nem kerül különösebben nagy erőfeszítésbe senki számára, hogy figyeljünk oda az ökológiai lábnyomunk méretére, különösképpen a hulladéktermelés szempontjából.
kiemelt kép: Pixabay
