Kezdőlap Blog Oldal 159

Csütörtökön párás, felhős idő várható, délután elszórtan záporokkal

Hajnalban még előfordulhat csapadék, amely reggelre megszűnik, napközben borongós, párás időre készülhetünk. Délután elszórtan kialakulhatnak záporok, de számottevő eső nem várható, a hőmérséklet 27–29 fokig emelkedik. Estére kitisztul az ég.

Csütörtökön hajnalban még előfordulhatnak záporok, melyek reggelre teljesen elhagyják térségünket. Marad az erősen felhős, borult ég, párás lesz a levegő. A hajnali minimumok 21 és 23 fok között alakulnak, enyhe lesz az idő. A nyugati szél mérsékelt lesz. Délelőtt csapadékra nem kell számítani és a légmozgás is mérsékelt marad.

Délután elszórt jelleggel előfordulhat zápor a térségben, de számottevő mennyiségű csapadékra nem kell készülnünk. A hőmérséklet maximuma 27 és 29 fok között alakul. A nyugati szél mérsékelt lesz. Este kelet felé elhagyják a felhők a térséget, a csapadék megszűnik és kiderül az ég. A változó irányú szél mérsékelt marad. A hőmérséklet 15 fok közelében alakul.

Forrás: MeteoMecsek

Baranyában járt Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa

Az elmúlt napokban Baranyában járt Kapu Tibor magyar űrhajós, aki élményeivel kivétel nélkül mindenkit elkápráztatott. Mindenki, aki hallgatta, egy kicsit űrhajós akart lenni.

Kapu Tibor kutatóűrhajóssal és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajóssal a 193. Zrínyi Napok látogatói, valamint a szigetvári Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola diákjai és pedagógusai is találkozhattak az elmúlt napokban. Hétfőn pedig a Pécsi Tudományegyetemen dr. Schlégl Ádám, a PTE egykori hallgatója, a HUNOR-program egyik űrhajósjelöltje moderálásában – délelőtt kisiskolások, délután pedig az érdeklődő felnőtt közönség előtt – zajlott pódiumbeszélgetés velük. 

Forrás: PTE/Csortos Szabolcs

Cserényi Gyula és Kapu Tibor meséltek a kiképzésük legnehezebb és legérdekesebb részeiről, a felszállás előtti karanténról, amely váratlanul két hétről négy hétre bővült. Kapu Tibor elmondta, milyen katartikus élmény volt a felszállás, és részletesen beszámolt a Nemzetközi Űrállomáson töltött napokról. Betekintést adott a 25 magyar kutatócsoport 25 tudományos kísérletéről, melyeket elvégzett, valamint beszélt az olyan “hétköznapi” tevékenységekről is, mint az űrben való evés, ivás, fogmosás, vagy éppen a WC-zés.

A Pécsi  Tudományegyetem a 25 kutatótevékenységhez  három saját kutatással, valamint konzorciumi partnerként további kettőhöz társkutatóként csatlakozott, és ezzel a PTE volt a kutatási portfólió legnagyobb  részvényese. A Pécsi Tudományegyetemen zajlott beszélgetés itt nézhető meg.

Több mint 500 néző előtt kápráztatott a Puskás Lovastanya

A Puskás Lovastanya idén a Behangoló Bár című zenés lovas előadással kápráztatta el a közönséget. A Lovastanya lelátóján több mint ötszázan tapsoltak a különleges produkciónak. A látványos lovas jelenetek mellett az énekesek is kiemelt szerepet kaptak. A Lovastanya megálmodóját Puskás Zoltánt kérdeztük az előadás élményeiről, a kulisszatitkokról és a jövőbeli tervekről.

– Milyen érzés volt látni, hogy több mint 500 néző volt kíváncsi az előadásra?
Erre az érzésre a legkézenfekvőbb válasz a FANTASZTIKUS! Amikor utoljára néztük 570 ember jelezte a részvételét az esemény közösségi oldalán, már akkor is sejtettük, hogy sokan lesznek, hiszen a megelőző 2 évben is sokan voltak, mióta nyilvános a rendezvény. De amikor hallottuk, hogy nem csak a kijelölt parkoló, hanem a közelben lévő élelmiszer-áruház parkolója is tele van, az egy hatalmas visszacsatolás volt számunkra.

– Szerinted miben volt különleges az idei előadás a korábbiakhoz képest?
Az idei előadás abban volt más a megelőző évekhez képest, hogy most egy színházi előadás köré fonódott a cselekmény, ami lovas produkciókkal volt kiegészítve. A megelőző években ez más volt. Természetesen más volt abban is, hogy emiatt az idei évben már sokkal több prózai rész és jelenet volt a színpadon is.

– Volt olyan pillanat az este folyamán, amikor úgy érezted: „na, ezért megérte minden munka”?
Az egyik ilyen pillanat az szokott lenni minden évben, amióta nyilvános a rendezvény, amikor elkezd befelé jönni a rengeteg autó, és ahogy lemegy a nap. Semmi mást nem látni, csak a bejövő fényeket. Ez mindig varázslatos érzés! A másik ilyen érzés később állt össze bennünk. Amikor elkezdett szemerkélni az eső alig mentek el, és a lelátó nagyjából ugyanúgy tele volt, mert az nézők megvárták a végét, és ez is jelzi , hogy ezek szerint érdekes volt számukra.

– Hogyan tudtátok összehangolni a lovasok, énekesek és a technikai stáb munkáját?
Minél több emberrel dolgozunk annál jobban kell erre figyelni, és egyre több emberrel dolgozunk szerencsére. Az énekesekkel már a Nemzeti Összetartozás Napja után elkezdtünk próbálni. A lovasokkal egész évben folyik a munka ( már amikor éppen nem készülünk egy megemlékezésre). Az állandó technikai stábunk az idei évben 2 fővel bővült. Ez hatalmas segítség volt, ezért a díszletet már a rendezvény előtt egy héttel elkezdtük felépíteni. Az ilyen produkciók mindig hatalmas türelmet és toleranciát igényelnek oda vissza, hiszen mindenki bele akarja tenni minden tudását, de mivel a lovakat bármi megzavarhatja, mindenképp fontos számunkra, hogy semmilyen baleset ne történhessen.

– Volt olyan szereplő, ló vagy jelenet, ami különösen közel áll a szívedhez?
Először is minden szereplő közel áll a szívünkhöz, nagyon inspiráló, hogy egy ennyire szerteágazó társulatot sikerült összehozunk. A lovasaink nagyon közel állnak hozzánk, hiszen a lovak miatt, ők a mindennapjaink részei és némelyikük már több mint 11 éve ide jár. Az énekesek pedig a másik rendkívüli csapat, mert velük is együtt alkotunk immáron 4 éve. És ott van a technikai stáb, akikkel együtt dolgozunk folyamatosan, és igyekeznek minden rigolyámat jól kezelni. De kiemelném még a Zöld Istálló csapatát is, mivel velük egy nagyon jó baráti kapcsolatot ápolunk, ami nagy öröm. Szóval mindenki közel áll.

– Milyen visszajelzéseket kaptatok a nézőktől?
Szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptunk, sokakat meglepett, hogy a Ginával mi is énekeltünk, a lovas lányaink mindig elkápráztatják a közönséget. Az előadás után két nappal volt egy nagyon pozitív élményem, egy helyi boltban az egyik hölgyön felfedezni véltem, hogy felismerte az általam megformált Olasz vendégmunkást!

– Van már ötletetek arra, milyen irányba vinnétek a következő előadást?
Természetesen már van ötletünk a jövő évre, és ismét egy nagyon közkedvelt, állatokkal, és szórakozással teli témát hozunk. A 2026 évi esemény már elérhető a közösségi médiában, akit érdekel, ott látja majd az aktualitásokat az esemény kapcsán. És még egyszer köszönjük mindenkinek, aki részt vett a produkcióban, és szintén köszönjük, hogy ennyien eljöttek megnézni. Találkozzunk jövőre!

Facebook oldal: Puskás Lovastanya



 

Bohemian Brass Band újra Pécsett – szeptember 13-án ingyenes koncert a Jókai téren

Szeptember 13-án, szombaton este hat órától ismét különleges zenei élmény várja a pécsieket: a villányi székhelyű Bohemian Brass Band ad ingyenes koncertet a Jókai téren. A fiatal, energikus formáció a klasszikus rézfúvós hangzást ötvözi modern slágerekkel, és minden alkalommal igazi fesztiválhangulatot teremt.

Egy zenekar, amely 12 éve felszabadítja a közönséget – A Bohemian Brass Band több mint 12 éve működik, és azóta a klasszikus rézfúvós hangzást ötvözi modern slágerekkel. A zenekar tagjait a közös szenvedély és a zene szeretete hozta össze, és mára országszerte ismertté váltak. Koncertjeiken a világ legismertebb pop-, rock- és elektronikus dalai szólalnak meg teljesen új köntösben, minden alkalommal lendületes feldolgozásban. Számukra a zene nem csupán előadás, hanem közös élmény. Bevonják a közönséget, énekeltetnek, tapsoltatnak, táncra hívnak, és pár perc alatt képesek egy egész teret mozgásba hozni. Nem véletlen, hogy az elmúlt években szinte minden fellépésükön hatalmas sikert arattak – legyen szó fesztiválról, városi rendezvényről vagy szabadtéri koncertsorozatról.

Pécs már tudja, mire számíthat – A zenekar májusban már megtöltötte a Jókai teret, amikor több százan énekeltek és táncoltak együtt velük. A hangulat annyira emlékezetes volt, hogy a közönség részéről egyértelmű igény mutatkozott a folytatásra. Most szombaton ismét visszatérnek, hogy „megduplázzák az élményt”: egy órányi élő örömzenével, féktelen hangulattal és régi-új slágerekkel fúvós köntösben.

Nemcsak a színpadon aktívak – A Bohemian Brass Band a közösségi médiában is jelen van. A TikTokon, Facebookon, Instagramon és YouTube-on rendszeresen osztanak meg koncertfelvételeket, kulisszák mögötti pillanatokat, vagy éppen közönségi reakciókat. Így azok is átélhetik a zenekar hangulatát, akik nem tudnak ott lenni a helyszínen. A pécsi koncertet is élőben közvetítik majd TikTokon, így bárki bekapcsolódhat.

Találkozó szeptember 13-án – A Bohemian Brass Band koncertjei nem pusztán feldolgozások sorozatai, hanem egy életérzés: fiatalos, lendületes és felejthetetlen. Ezért is érdemes szeptember 13-án, szombaton este 18 órától kilátogatni a Jókai térre, ahol az ingyenes koncert minden korosztály számára kikapcsolódást és közös élményt ígér.

A szombati koncert részletei: BOHEMIA BRASS BAND – Ingyenes utcazenei koncert Pécsen
A zenekarról bővebben: Bohemia Brass Band Facebook

Hétfőig dönt a Kúria a Pécs Pride felvonulásról

A Kúria elé került a Pécs Pride ügye, miután a rendőrség elutasította a rendezvény megtartását. A szervezők jogvédő szervezetek segítségével kérik a tiltó határozat felülvizsgálatát, a döntés hétfőig várható.

A Kúria döntésére vár a Pécs Pride sorsa, miután a Pécsi Rendőrkapitányság elutasította a rendezvény megtartására vonatkozó kérelmet. A szervezők négy jogvédő szervezet segítségével kérték a tiltó határozat felülvizsgálatát.

A rendőrség indoklásában úgy fogalmazott: a felvonuláson megjelenő egyes szimbólumok és üzenetek ellentétesek a gyermekvédelmi törvény módosításaival, ezért a gyűlés „tilalmazott tartalmakat” közvetítene. A határozatban többek között a rózsaszín háromszög jelképet is említik, amely a holokauszt LMBTQI-áldozatainak emlékét idézi. A rendőrség szerint ezek a megjelenések a szexualitás öncélú ábrázolásának minősülnek, és nem látta lehetőségét enyhébb korlátozás alkalmazásának.

A szervezők ezzel szemben úgy vélik, hogy a tiltás sérti a gyülekezési jogot és a véleménynyilvánítás szabadságát. Az esemény a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróprogramja lenne, amelynek célja a jogegyenlőség melletti kiállás, valamint megemlékezés a holokauszt LMBTQI áldozatairól. A programban a roma közösségeket érintő kirekesztés elleni tiltakozás is szerepelne.

Az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért jogi támogatást nyújt a szervezőknek. A civil szervezetek szerint alapvető demokratikus jogról van szó, amelynek korlátozása túlmutat egyetlen rendezvény ügyén.

A Kúria hétfőig hoz döntést arról, megtarthatják-e a Pécs Pride-ot az eredetileg tervezett időpontban, október 4-én.

A Kúria döntése nemcsak a Pécs Pride jövőjét határozza meg, hanem iránymutató lehet arra is, hogyan értelmezik a hatóságok és a bíróságok a gyülekezési jog és a vonatkozó jogszabályok viszonyát. Az ügy kimenetele így túlmutathat egyetlen eseményen, és hosszabb távon is hatással lehet a hasonló rendezvények jogi megítélésére.

Borongós szerdára készülhetünk, záporokkal és zivatarokkal

Szerdán hajnalban még előfordulhat eső, ám napközben inkább a felhős, borult idő lesz a jellemző. Délután és este ismét záporok, zivatarok érkezhetnek, de jelentős csapadék nem várható. A hőmérséklet 28–30 fokig emelkedik, a délkeleti szél sokfelé megélénkül.

Szerdán hajnalban még eshet, de a reggeli órákra mindenhol megszűnik a csapadék. Erősen felhős-borult időben lesz részünk. A hajnali minimumok 17 és 19 fok közelében alakulnak. A délkeleti szél nagy területen élénkül meg. Délelőtt folytatódik a csapadékmentes, de erősen felhős-borult idő. A légmozgás élénk lesz.

A délután első felében csapadékmentes lesz az idő, majd később délnyugat felől újra záporos-zivataros tömbök érik el a térséget. Itt elszórt jelleggel kell készülni, nem mindenhol várható csapadék, sőt jelentős mennyiségre sem kell számítani. A záporos tömbök érkezése között szünetre is készülni kell. A hőmérséklet maximuma 28 és 30 fok között alakul. A délkeleti szél mérsékelt marad. Este nyugat felől újabb záporok és zivatarok érkezhetnek, de jelentős eső ekkor sem várható, és itt is a lokális jelleg lesz a jellemző. A délkeleti szél megélénkül, olykor megerősödik. A minimumok 21 és 23 fok között alakulhatnak.

Forrás: MeteoMecsek

Szentgyörgyváry Péter szívvel-lélekkel dolgozik a kozármislenyi közösségért

Hét évig vezette a siklósi várat, majd a tavalyi önkormányzati választásokon Pécs polgármester-jelöltjeként mérettette meg magát. Azóta kicsit kevesebbet hallunk Szentgyörgyváry Péterről, pedig most is fontos munkát végez. Április óta a Kozármislenyi Művelődési Központ igazgatója. 

– A tavalyi önkormányzati választásokon nem érte el a kitűzött célját, és a siklósi vártól is elköszönt. Hogy élte meg ezeket a történéseket?

– Hét évet szolgáltam a várat, a siklósiakat, és a városba érkező vendégeket. Nagyon szerettem, és maga a vár még most is hiányzik. A keret, ami átszőtte az utolsó időszakban, az viszont nem. Eldöntöttem, hogy váltok, és szerettem volna a szülővárosomért, Pécsért dolgozni. Az önkormányzati választásokon saját erőből – tehát háttértámogatás nélkül – elértem egy nagyon szép eredményt, de ez sajnos nem volt elég. 

– Mindent egy lapra tett fel?

– Igen. Nagyon szerettem volna dolgozni gyönyörű szülővárosomért, mert szerintem ráfér a segítség, de ez nem sikerült. Ha képviselőnek is indultam volna, akkor jó eséllyel most testületi tagként dolgoznék a pécsiekért. Egyébként Pécsen minden úgy alakult, ahogy én azt prognosztizáltam a videóimban, amikor arról beszéltem, hogy mi lesz, ha nem egy független jelölt nyer.

– Ami nem jó a városnak?

– Azt sem mondom, hogy jó, azt sem, hogy rossz. Az tény, hogy sokszor nem együtt a város érdekében, hanem sajnos egymás ellen küzdenek a felek és erre rengeteg energia megy el. De nem mondok senkire rosszat, mert én mindegyik féllel jóban vagyok. Egész egyszerűen én azt látom, azt tapasztalom – tisztelet a kivételnek, mert van, nem is egy – hogy amint a jelöltek pozícióba kerülnek, elfelejtik, hogy ők szolgálatra jelentkeztek. Ez persze nem csak Pécsre igaz. Én várkapitányként minden nap a siklósiakért, a vendégekért és a várért dolgoztam, aki ott volt, az látta, hogy mindig foglalkoztam a látogatókkal, a vár marketingjével, takarítottam is, ha kellett, húzattam magam lóval stb. Ebben a szellemben, ezzel a lendülettel szerettem volna Pécsnek is segíteni, de ez a terv most nem jött össze. 

– Mi történt azután?

– Ha már így alakult, úgy döntöttem, hogy egy kis alkotói szabadságra megyek, két-három hónapra. Aztán észrevettem egy felhívást a Kozármislenyi Művelődési központ igazgatói pozíciójára. Megpályáztam – három pályázó volt – és engem választottak meg. Április óta vezetem az intézményt. Ez kicsit más jellegű munka, de minden részét élvezem.

– Milyen intézményt, milyen közösséget örökölt meg?

– Kozármislenyről igaz az, amit hallunk róla. Egy fiatalos, fejlődő, barátságos, és lehetőségekkel teli településről van szó. Akkor érkeztem ide, amikor éppen befejeződött egy belső ellenőrzés, és az akkor feltárt – nem nagy, de kijavítandó – hibákat helyre kell hozni. Ezeket elkezdtem rendbe tenni, közben pedig kiépítettem a saját kis csapatomat, itt öt munkatársam van. Ezzel párhuzamosan már szervezni kellett a majálist és a gyermeknapot. A gyereknap annyira sikeres volt, hogy azt mondta az egyik kitelepülő, aki tíz éve részt vesz a programon, hogy ennyi gyereket még nem látott itt. Ehhez hozzá kell persze tenni, hogy nagyon szép idő volt, de valóban nagyon jól sikerült a rendezvény. A szépkorúak hála Istennek nagyon aktívak Mislenyben, mert jók a vezetőik, ez példaértékű, tehát ezt a vonalat tovább visszük, de nyitottunk minden korosztály felé. A korábbiaknál több rendezvény van a családoknak és a gyerekeknek. Szeretném mindenképpen kihasználni azt az adottságot, hogy az ország második legnagyobb óvodája itt van, emellett itt van Baranya vármegye legnagyobb iskolája is (idén négy első osztály indult kozármislenyi gyerekekkel). Ebben a városban 36,5 év az átlagéletkor, és minden negyedik lakos 18 év alatti személy.

– Mik a távlati tervei?

– Nagyon szeretek itt lenni és dolgozni, itt is megvan az a miliő, amitől jól érzem magam. Rengetegen szeretnek, és én ebbe a munkába is ugyanúgy beleteszem a szívem-lelkem. Nyilvánvalóan az itteni munkám más, itt – egyébként tudatosan – nem a nagyvilág felé kommunikálok, hiszen míg a siklósi vár egy turisztikai központ volt, ott az egész országot kellett megszólítani, hogy “gyertek, gyertek”, ez egy közművelődési intézmény, ahol kifejezetten a kozármislenyi közösségépítésre koncentrálok. Ha valakit érdekel a munkásságom, ha valakinek hiányoznak a kis videóim, akkor a Kozármisleny Művelődési Központ Facebook oldalán megtalál mindent. Az intézményre vonatkozó terveim között szerepel itt is egy játszóház kialakítása (ahogy a siklósi várban a Játékország is az ő vezetése alatt jött létre – a szerk.) és az épület energetikai korszerűsítése, de ezekhez nyilván pályázati forrás és önkormányzati támogatás is kell. A későbbi távlati terveim között változatlanul szerepel, hogy egyszer majd Pécsért is dolgozhassak.

– A családja hogy fogadta a változásokat?

– A feleségem megszokta, hogy örökmozgó vagyok, elviseli a jövés-menést. De egyébként megfordítom a kérdést, mert én mindig mindenhova, mindegyik munkahelyemre úgy megyek oda, hogy nekem a család az első. Amikor annyi a feszültség, hogy az kezd a családommal való időtöltésre hatással lenni, akkor váltok. Emiatt volt tudatos a Siklósról való távozásom is. 

– Több lett a szabadideje, amióta Pécsről nem Siklósra, hanem csak a szomszéd városba utazik nap mint nap?

– Egyáltalán nem. Itt is rengeteg időt kívánnak a mindennapi teendők. Sok mindent magam intézek, szaladok, amerre kell, nem az irodában ücsörgő típus vagyok. Ehhez hozzá kellett szokniuk a munkatársaimnak. A feladat is más, mert ugye nem turisztikai, hanem kulturális terület. Maximalista vagyok, folyamatosan dolgozom, hiszen eredményeket csak így lehet elérni. Szabadidőm akkor volt, amikor pihentem egy kicsit a választások után. Akkor sikerült feltöltődni, újratöltődni. Aki megteheti, annak javaslom ugyanezt. Nagyon jót tesz néha egy kis szünet az embernek.

„Szüreti Dallamok” fúvószenekari találkozó Újpetrén

Az Újpetrei Német Önkormányzat és az Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület az idei évben immár harmadik alkalommal rendezte meg a „Szüreti Dallamok” fúvószenekari találkozót. A település kulturális életének egyik kiemelt eseménye ezúttal is nagy érdeklődés mellett zajlott, a rendezvénysátor teljesen megtelt.

Az időjárás kedvezett a programnak, melynek során három kiváló zenekar lépett színpadra. A Véméndi Fúvószenekar, a Branauer Musikanten, valamint az Újpetrei Ifjúsági Fúvószenekar gondoskodott a jó hangulatról, miközben a közönség ismét meggyőződhetett arról, hogy a fúvószene nem csupán hagyomány, hanem közösségformáló erő is. A zenekarokat Hahn János és Dobos Levente karnagyok vezették, akik irányításával a jól ismert és a ritkábban hallható dallamok egyaránt megszólaltak.

A találkozót a fiatal tehetségekből álló Semmelknödel Duo nyitotta meg: Bacsi Lilla és Lőrincz Sára, valamint harmonikán közreműködő hímesházai zenész, Auth Krisztián. Produkciójuk ismét nagy sikert aratott, és fellépésük ezúttal is vastapssal zárult.

A program részeként a vendégeket vacsora, valamint házi készítésű sós és édes sütemények várták, amelyek hozzájárultak az est családias, jó hangulatú légköréhez.

A rendezvényt támogatták a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, valamint a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége.

Fotók: Keszü Zoltán

Felhősebb, fülledt idő vár ránk kedden

Kedden többnyire felhős égbolt kíséri a napot, bár átmeneti napsütés is előfordulhat. A csúcshőmérséklet 29–31 fok között alakul, estére pedig helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak.

Kedden változóan felhős időre ébredhetünk, csapadék nem várható. A hajnali minimumok 15 és 17 fok között alakulnak. A változó irányú szél mérsékelt lesz. Délelőtt marad a változóan felhős idő, a légmozgás mérsékelt lesz.

Délután is sok felhőre készülhetünk, átmeneti szakadozások előfordulhatnak. A hőmérséklet maximuma 29 és 31 fok között alakul, fülledt lesz az idő. Az változó irányú szél továbbra is mérsékelt marad. Este tovább vastagszik a felhőzet, kis eséllyel záporok és zivatarok is kialakulhatnak, de csak kis területet érintve. A hőmérséklet 18 fok közelében alakul, az északkeleti szél mérsékelt lesz.

Forrás: MeteoMecsek

Nyílt levélben fordult a pécsi városvezetéshez a Kutyapárt politikusa a Pécs Pride ügyében

Péterffy Attila polgármestert és a pécsi városvezetést szólította meg Sándor Balázs, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt országos politikai koordinátora. Azt kéri, hogy támogassák a Pride megrendezését.

A levél apropója a Pécs Pride körüli bizonytalanság: a városvezetés egy friss sajtóközleményben türelmet kért a rendezvény sorsáról szóló döntéssel kapcsolatban, és egyelőre nem erősítette meg, hogy támogatja-e az eseményt önkormányzati rendezvényként.

A politikus egyértelmű állásfoglalásra szólította fel a városvezetést, és arra kérte a döntéshozókat, hogy támogassák a Pride megrendezését. Hangsúlyozza: a város közleményében emlegetett „nyugalom” megőrzését éppen az szolgálná, ha a lakosok biztosak lehetnének benne, hogy gyakorolhatják alkotmányos jogaikat – például a szabad véleménynyilvánítást és a gyülekezési jogot.

Arra is emlékeztet, hogy a Pride megrendezésének kérdése messze túlmutat egy egyszeri eseményen: a felvonulás az egyenlőségről, az önazonossághoz való jogról, és arról szól, hogy Magyarországon – így Pécsett is – mindenki szabadon és boldogan élhessen, függetlenül nemi identitásától vagy szexuális orientációjától. „Egy önkormányzatnak kötelessége mindent megtenni azért, hogy ez így legyen” – írja, hozzátéve: az MKKP is jelen lesz a Pride-on, mert hisznek abban, hogy „egy demokratikus országban nincsenek másodrendű polgárok”.