Ahogy arról beszámoltunk, két ember meghalt, amikor autó és vonat ütközött össze Nagypeterdnél. A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság most további részleteket közölt a balesetről.
Megtudtuk, hogy a vonat több méteren keresztül tolta maga előtt az autót. A katasztrófavédelemhez csütörtökön háromnegyed tizenegykor érkezett a bejelentés a balesetről. A helyszínre Szigetvárról és Sellyéről riasztották a hivatásos tűzoltókat, emellett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kivonult.
A tűzoltók feszítővágóval fértek hozzá az összeroncsolódott járműhöz, és emelték ki a két áldozatot, akik a helyszínen életüket vesztették. A vonaton utazók közül senki sem sérült meg, őket biztonságban leszállították, majd átkísérték a mentesítőbuszhoz. A baleset körülményeit vizsgálják.
Pécs sporttörténelmet ír a jövő héten: először rendezik meg az ifjúsági Teqball Európa-bajnokságot. 15 ország 49 fiatal tehetsége méri össze tudását a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A kétnapos verseny ingyenesen látogatható, a döntőkön pedig értékes nyeremények is gazdára találnak.
Pécs ad otthont a sportág történetének első Ifjúsági Teqball Európa-bajnokságának. A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) és az Európai Teqball Szövetség (CETEQ) közös szervezésében augusztus 18–19-én, hétfőn és kedden a Lauber Dezső Sportcsarnokban mérkőzik meg a kontinens 15 országának 49 fiatal tehetsége.
A versenyzők öt kategóriában – fiú és lány egyéni, fiú és lány páros, valamint vegyes páros – küzdenek az Európa-bajnoki címekért. A résztvevő országok között Magyarország mellett ott lesz Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Görögország, Izrael, Lengyelország, Moldova, Németország, Olaszország, Portugália, Románia és Szlovákia.
Fogarasi Gábor, a pécsi önkormányzat sportbizottságának elnöke a verseny sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Pécs évtizedek óta fontos helyszíne a hazai sportéletnek, ahol minden esemény magas színvonalon zajlik – és ez az ifjúsági Eb esetében sem lesz másként.
A FITEQ főtitkára, Vajda László kiemelte, hogy a teqball jövője a fiatalokban rejlik: „Minden sportág életét meghatározza, milyen az utánpótlás-nevelés. A teqball még fiatal sport, de egyre többen látják benne a sportkarrierjük lehetőségét. Célunk, hogy ez az esemény ne csak egy verseny legyen, hanem inspiráció is a következő generáció számára.”
A sajtótájékoztatón két magyar korosztályos válogatott, Spéth Veronika és Varga Dániel is részt vett. Mindketten futballal kezdték sportpályafutásukat, majd a teqball szerelmesei lettek. Optimistán várják az Eb-t, és bíznak abban, hogy a magyar csapat éremmel zárhat.
A kontinensviadalt négy SMART-asztalon rendezik meg. A helyszínen tíz LITE-asztal is várja majd a játékosokat és az érdeklődőket. A döntők kedden 16 órakor kezdődnek, a belépés minden nap ingyenes. A keddi nézők tombolajegyet kapnak. A fődíj egy mintegy egymillió forint értékű teqballasztal, amelyet Péterffy Attila polgármester sorsol ki a finálék után.
Máté János, a PSN Zrt. vezérigazgatója elmondta: a szövetség jóvoltából a város négy SMART-asztallal és tíz LITE-asztallal gazdagodik, amelyek közül több a helyi iskolákhoz és sportegyesületekhez kerül. Emellett a PSN Szabadidősport szakosztálya a jövőben elindítja a teqball szakágat is, így a mostani verseny hosszú távon is lendületet adhat a sportág pécsi fejlődésének.
Immár 10. alkalommal várja gazdag összművészeti programkínálattal az érdeklődőket a baranyai rendezvény, mely továbbra is ingyenesen látogatható.
A Bőköz nyitányaként a máriagyűdi kegytemplomban csütörtökön este a klasszikus zene és a bábművészet adott különleges találkozót: Simon Brigitta és Mózer Zsófia előadása felemelő zenei élményt nyújtott, majd a Fabók Mancsi Bábszínháza kápráztatta el a közönséget egyedülálló játékával.
Ezúttal is Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi és a máriagyűdi kegyhely köré szerveződik a Bőköz Fesztivál augusztus 14. és 24. között. A hagyományos népzenei, színházi, folk- és könnyűzenei előadások, kiállítások és közösségi események mellett idén klasszikus és jazz koncertek is színesítik a programot.
Pénteken tetőzik a kánikula: akár 39 fokig is emelkedhet a hőmérséklet, miközben egész nap zavartalan napsütésben lesz részünk. A délutáni perzselő napfény után azonban estére romantikus csillagfényes égbolt és hullócsillag-vadászat várhat ránk.
Pénteken hajnalban derült időre ébredhetünk. A hajnali minimumok 17 és 24 fok között alakulhatnak, a völgyekben lehet a hűvösebb, a városokban a melegebb. A keleti szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik a derült idő, a légmozgás mérsékelt marad. Erős UV-B sugárzás várható, ezért érdemes naptejjel védekezni, és 11–15 óra között kerülni a tűző napot. Ha mégis a napon kell tartózkodnunk, segíthet a világos ruha, kalap, napszemüveg és az árnyék keresése.
Délután folytatódik a derült idő, a keleti szél mérsékelt marad. A hőmérséklet maximuma 37 és 39 fok között alakulhat. Este még marad a derült idő, csillagfényes lesz az éjszaka, egy-két hullócsillagot is elkaphatunk. A légmozgás mérsékelt marad, de északira vált. A hőmérséklet 25 fok közelében alakul.
Szabadtéri és háztűz, életmentés, balesetek. Sokféle káresetnél kérték a Baranya vármegyei tűzoltók segítségét szerdán.
Csőtörés miatt akarta elzárni a vizet egy idős férfi családi házának udvarán lévő aknájában, azonban megszédült és fejjel előre a vízóraaknába zuhant. Segélykiáltásait egy szomszéd hallotta meg, ő értesítette a katasztrófavédelmet. A Szent Mór utcai ingatlanhoz a helyi, pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik kiemelték az akkor már eszméletét vesztett férfit és átadták a mentőszolgálatnak. Az egység ezután elzárta a vizet és áramtalanította az ingatlant.
Villanyoszlopon lévő kapcsolószekrény égett tegnap délután Szigetváron, a József Attila utcában. Az áramszolgáltató szakemberei feszültségmentesítették az oszlopot, a városi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat. A tűz másra nem terjedt át, kár nem keletkezett.
Családi házzal egybeépített melléképületben keletkezett tűz tegnap délután Sellyén, a Vasút utcában. Az épületet műhelyként használták, az teljesen kiégett, a lángok a lakóépület tetejére is átterjedtek. Az esethez a sellyei és szigetvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik eloltották a lángokat, emellett két gázpalackot is kivittek a házból, amelyeket nem ért hőhatás. A tűz keletkezésekor senki nem tartózkodott otthon, személyi sérülés nem történt. Mivel a családi ház tetőszerkezete is károsodott, a lakók rokonokhoz költöztek.
Letért az útról és az autópálya melletti árokba hajtott egy személyautó szerda délután az M60-as autópályán, Kozármisleny térségében. A kocsiban egyedül utazó sofőr ki tudott szállni a járművéből, a pécsi hivatásos tűzoltók a mentősökkel közösen hozták fel az árokból. Egyéb tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.
Lesodródott az útról, majd az árokban, oldalára borulva állt meg egy személyautó szerda késő délután Szentlőrincen. A járművet a helyi önkéntes tűzoltók feszültségmentesítették. A kocsiban ketten utaztak, könnyebb sérüléseket szenvedtek. A balesethez a szigetvári hivatásos, valamint a szentlőrinci és szabadszentkirályi önkéntes tűzoltókat riasztották.
Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált! Az ország egyik legszínesebb, kifejezetten gyerekeknek és családoknak szóló programsorozatán a legtöbb program ingyenes.
A háromnapos fesztivál célja idén is az, hogy minőségi, kreatív és élménydús kikapcsolódást kínáljon a legfiatalabbaknak, miközben a felnőtteket is játékra, közös élményekre hívja. A programkavalkád a koncertektől a bábelőadásokon, a kézműveskedésen és meséken át egészen a buborékfújó workshopig terjed – írja közleményében a ZsÖK.
A fesztivál zenei palettája idén is kiemelkedő: fellép többek között a Rutkai Bori Banda, JaMese, Bognár Szilvi, Bíró Eszter, Bolba Éva és a JAZZterlánc. Továbbá Mihályi Réka Fonogram-díjas énekesnő Masni és Pocó című produkciója is hallható lesz.
A Bóbita Bábszínház több saját produkcióval készül, köztük egy új bemutatóval: Ali király ünnepi vacsorája. A fesztiválra érkezik a Kavicstársulat, a Füge Produkció, valamint Sarkadi Bence, Magyarország nemzetközi hírű marionettmestere is.
Visszatér a Zsolna és az Eozin-gyár című interaktív mesevilág, ahol a gyerekek maguk is részesei lehetnek a Zsolnay Negyed rejtélyeinek. Emellett népmeseprogramok, népi játszóház, élőszavas mesemondás és diavetítés is várja a látogatókat.
A Vándorjátszó játékbirodalmában kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a gurulós, pedálos játékokat: gokart, traktor, squad, pónicikly, kisautó, egyszóval minden, ami gurul! De lesz vívás, trambulin, állatsimogató, sakk, robotika és kézműveskedés is, garantálva, hogy a gyerekek a mozgás, a logika és a kreativitás terén is kibontakozhassanak. A mesés esti pizsamás séta pedig igazi kuriózum lesz: a csillagfényes séta során mesebeli lényekkel elevenedik meg a Zsolnay Negyed, miközben a résztvevők emlékeket gyűjtenek a vándortarisznyájukba.
Összeütközött egy vonat és egy személyautó Nagypeterd és Rózsafa között, a vasúti átjáróban – írja a katasztrófavédelem.
A Baranya vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett a szigetvári és a sellyei hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. A társhatóságok is a helyszínen dolgoznak – tették hozzá.
A BAMA arról ír, hogy Szántó Valentin, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatása szerint a balesetben a személyautó két utasa életét vesztette.
Idén januártól, az országban elsőként a pécsi Klinikai Központ osztályain debütált a Catey névre keresztelt szolgáltatás, amely táplálóbb, egészségesebb, könnyebben fogyasztható és – nagyon nem utolsó sorban – ízletes menüt biztosít a kórházi betegeknek.
Az egészségügyi és szociális intézmények étkeztetésében új korszak kezdődik. Mint Enyedi Csaba, a GVC Group kommunikációs igazgatója elmondta, a cégcsoport korábban felmérést végzett a kórházi étkeztetésről, amely az elmúlt 60-70 évben tulajdonképpen nem változott semmit. Vizsgálták egyebek mellett az ételek minőségét, eltarthatóságát, szállíthatóságát, és mint kiderült, a meglevő infrastruktúrák mellett is meg lehet reformálni a kórházi étkeztetés lényegi elemeit.
Új korszakba lépett a kórházi étkeztetés
A kedvenceket kapják
Indokolatlannak látták például a 6-8 hetes forgást a menüsor tekintetében. Míg az iskolai étkeztetés esetében ez célszerű, hogy elkerüljék a gyakori ismétlődést, a kórházakban nem szükséges ezt alkalmazni, hiszen egy beteg jó esetben átlagosan 3-5 napot tölt kórházban. Fontosabb az, hogy e rövid időintervallumban a betegek a magyar ízlésvilág szerinti kedvenceket kapják, ezzel is hozzájárulva a mielőbbi gyógyulásukhoz. Ezért kiválasztották azokat az ételeket, amelyek leginkább kedveltek, táplálóak és mellette könnyen fogyaszthatóak, és azokat kínálják. A hideg étkezéseknél fontos szempont volt, hogy a beteg egy kézzel tudja kicsomagolni, és megenni a kapott ételt, emellett ne kelljen kést használnia.
Több napig frissen tartható, és egy kézzel is könnyedén kicsomagolható a háromszög szendvics
– A főként reggelire fejlesztett új, háromszög szendvicsek a modern elkészítési-és csomagolási technológiáknak köszönhetően, adalékanyag és mindenféle tartósítószer nélkül is 7-8 napig frissen tarthatók, ráadásul gazdagon töltöttek húsos és húsmentes kivitelben egyaránt. Szintén tartalmasak, tápanyag-dúsak a jellemzően vacsorára szervírozott különböző kevert saláták is, számos változatot tartalmaz e szortiment is a fentiekhez hasonlóan húsos és vegetáriánus változatokban egyaránt. A kórházi folyadékpótlásra évtizedek óta alkalmazott cukros fekete tea – amely egyébként sokszor nem is helyben készült, hanem szállították az intézményekbe – helyett olyan italautomatákat szereltünk fel, amely csakis természetes összetevőkből, ivóvíz hozzáadásával készíti el az ízletes, hidratációra szolgáló italt. Ezzel megszüntettük a szállítást is. Fontos volt még az új tálcák bevezetése is. Itt arra kellett hangsúlyt fektetnünk, hogy könnyű, jó hőszigetelő képességű, jól tisztítható, fertőtleníthető, és tartós legyen a tálca anyaga – mondta Enyedi Csaba. A kommunikációs igazgató kitért arra is, hogy később választási lehetőséget is biztosítanak a betegeknek, akik egy applikáción keresztül maguk tudják majd kiválasztani és megrendelni az ételt, többféle diétás változatból is lehet majd válogatni. Az ehhez szükséges informatikai fejlesztés is folyamatban van már.
Nem drágább a menü, viszont egészségesebb és ízletesebb, mint korábban
Kellemes meglepetés, hogy ez az új szolgáltatás egyébként nem kerül többe, mint amit ma az egészségügyi intézmények a nem túl népszerű hagyományos kórházi étkeztetésre költenek. Mivel Magyarországon jellemzően a fenntartók közbeszerzési eljárás keretein belül választanak szolgáltatót az étkeztetés biztosítására, a GVC Group-hoz tartozó MED-Catering Kft. Catey koncepciójával is úgy kalkuláltak, hogy a megreformált kórházi étkeztetés piacképes árral, és mindenképpen lényegesen magasabb fogyasztói elégedettséggel működhessen. Ennek eredményeként jöhetett el egy új korszak Pécsen is a kórházi étkeztetésben. Emellett az ételosztásban résztvevő kórházi dolgozóknak is sokkal praktikusabbá, könnyebbé válhatott a munkájuk ezen része. – Gyorsan híre is ment mindennek, számos megkeresést kapunk más intézményektől is, magyarországiak mellett immáron külföldről is van érdeklődés a szolgáltatásuk iránt.
Súlykönnyített, jól hőszigetelő és fertőtleníthető tálcákat vezettek be
A Catey-nek nem csak a betegek örülnek, hanem a kórházi ápolók is
– A betegétlapokat úgy állítottuk össze, hogy „egykezes” ételek legyenek, amely vélhetően a szakmai dolgozók munkáját is megkönnyíti, hiszen eddig az alapanyagokból nekik kellett összeállítani a reggelit, vacsorát, most viszont ezeket egyben, előre elkészítve kapják. Ezáltal sokkal kevesebb feladata van ezzel az osztályos dolgozóknak – mondta Gajdácsi Edina, a MED-Catering Kft. területi vezetője. Emellett nagy könnyebbséget jelent az ételszállítás is, hiszen a tálcák és az ételszállító konténerek súlya a harmadára csökkent. A tapasztalatok szerint az italautomatákat is nagyon szeretik a betegek, és többet is isznak, mint korábban, ami a gyógyulásukhoz mindenképpen csak pozitív hatással van. A területi vezető elmondta, mind a dolgozóktól, mind pedig a betegektől nagyon jók a visszajelzések, az ételek ízével kapcsolatban a páciensek megosztják a tapasztalataikat a hozzátartozóikkal, ismerőseikkel, így szájról szájra terjednek a hírek a baranyai megyeszékhelyen.
A tapasztalatok szerint a betegek többet isznak, ami a gyógyulásukhoz mindenképpen pozitív hatással bír
Nagy sikere van a Szupermenzának is
A cégcsoportnak nem ez az első sikertörténete, hiszen a hozzá tartozó Hungast az elmúlt években vezette be az iskolai étkeztetésben a Szupermenzát, vagyis a szabadszedéses étkezést. Itt némi infrastrukturális fejlesztésnek kell történnie, ha egy intézményben be akarják vezetni ezt a típusú étkezést, és a nagy sikere a gyermekek-diákok körében jelentős többletfogyasztással, ezáltal némi többletköltséggel is jár, viszont mint vallják: a legjobb ebéd az, amelyet a gyermek elfogyaszt. Ebben a rendszerben pedig ez meg is valósul, amely a szülők és a pedagógusok között is osztatlan sikert arat. A következő tanévben már több mint 200 iskolában Szupermenza rendszerben ebédelnek a gyerekek, és tekintettel az igényekre, ez a szám tovább fog növekedni.
Államalapításunk ünnepén Pécs egész napos programokkal várja a városlakókat és a látogatókat. Augusztus 20-án családi fesztivál, ünnepi műsor, kenyéráldás, szentmise és nagyszabású koncert is szerepel a kínálatban – írja közleményében a városvezetés.
Délelőtt 10 órától a Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja, a KOVÁSZ színes programokkal, tárlatvezetésekkel, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal várja a család minden tagját a Rózsakerttől a Püspöki Palotáig.
Kiemelt programok:
10:00 Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntője, Rózsakert
10:05 Kolompos mulatság, Rózsakert
11:30 Ringató gyerekkoncert, Püspöki Palota kertje
14:00 Pityi Palkó – a Bóbita Bábszínház vásári bábjátéka, Rózsakert
16:00 Boridalok (gyerekzene), Rózsakert
A kísérőprogramokban idén is tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai barangolásokkal, népi játékokkal, ugrálóvárakkal, habpartyval, kézműves foglalkozásokkal, íjászattal, vívással, lovaglási lehetőséggel, állatsimogatóval, gasztrokulturális élményekkel, termelői piaccal várják az érdeklődőket.
A Szent István téren, az Ókeresztény sírkamra bejárata melletti füves területen 17:00 órától Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke osztja meg ünnepi gondolatait és áldja meg az új kenyeret. Ünnepi köszöntőt mond Péterffy Attila, Pécs város polgármestere. Rossz idő esetén esőhelyszínen, a Dóm Kőtárban zajlik a program. 18 órától aztán ünnepi szentmise lesz a Pécsi Bazilikában.
19:30-tól a Szent István téren Bársony Bálint és együttese, a Magyar Rhapsody Projekt (MRP) ad különleges koncertet Ősapáink útján címmel. A Magyar Rhapsody Projekt 2014-ben alakult azzal a céllal, hogy zenéjével erősítse nemzeti identitásunkat, és tisztelegjen a nagy magyar zeneszerzők, népdalgyűjtők előtt. A Kárpát-medencei és keleti népi hangszerek hangját modern hangszereléssel ötvözik, így koncertjeiken egyszerre szólal meg a múlt és a jelen. Műsorukban Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalgyűjtéseinek feldolgozásai, balkáni és türk dallamok csendülnek fel, egyedi, filmzenei hangulatú hangszerelésben. Eső esetén a rendezvény a Kodály Központban 20 órakor kezdődik, a helyfoglalás érkezési sorrendben, a terem befogadóképességének erejéig történik.
Minden program díjmentes, így bárki bekapcsolódhat az augusztus 20-ai forgatagba, és részese lehet a pécsi ünnepi eseményeknek. További részletek ide kattintva olvashatóak!
Az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján augusztus 14-én (csütörtök) 00.00 órától augusztus 17 -én (vasárnap) 24.00 óráig harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország teljes területére. A fokozott hőterhelés miatt különösen fontos, hogy mindenki betartsa az egészségvédelmi és biztonsági ajánlásokat.
A harmadfokú hőségriasztás a legmagasabb figyelmeztetési szint. Ekkora hőség már mindenki számára jelentős egészségügyi kockázatot jelent, még jó általános állapot mellett is. A következő napokban a napi középhőmérséklet több helyen meghaladhatja a 27 Celsius-fokot. A legmelegebb órákban akár 35 Celsius-fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.
A rendkívüli melegben a szervezet gyorsan kimerül, a folyadék- és ásványianyag-vesztés pedig hamar rosszulléthez vezethet. Az alkohol-, a koffein- és a magas cukortartalmú italok növelik a kiszáradás kockázatát, ezért ezeket célszerű mellőzni. A hétvégére és a nyári szabadtéri programokra – fesztiválokra, sporteseményekre, strandolásra – indulóknak érdemes tudatosan felkészülni a kánikulára. A legforróbb órákban kerüljék a tűző napot, keressenek árnyékot, vagy hűtött helyiséget.
Vasárnap óta az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben. Erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében tilos tüzet gyújtani, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Saját kertben szabad bográcsozni, grillezni, de a tüzet ne hagyják felügyelet nélkül.
Idén már 8106 tűz keletkezett a szabadban, 55 ember megsérült, a leégett terület nagysága 93 millió négyzetméter.