Kezdőlap Blog Oldal 1748

Durva korrupció a műszaki vizsgaállomáson: 58 ember ellen emeltek vádat

0

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken egy műszaki vizsgaállomáson történt korrupciós ügyben.

    A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől.

    A gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők a gördülékeny vizsgáztatásért rendszeresen fizettek a vizsgabiztosoknak alapdíjnak tekinthető vesztegetési pénzt; az 5000 forintos alaptarifát – műszaki hibák esetén – további összeggel egészítették ki – írták.

    A 39 ügyintéző majdnem 58 000 autót érintően, mintegy 300 millió forint korrupciós pénzt adott át 16 vizsgabiztosnak; ők a pénzt egymás között elosztották, így naponta több tízezer forinttal lettek gazdagabbak.

    A vizsgabiztosok a korrupciós tevékenységükről tudomással bíró és a vizsgaállomáson dolgozó további négy hivatalos személynek a hallgatásukért cserébe részesedést adtak az átvett vesztegetési pénzből – tették hozzá.

    Közölték azt is, vádiratában az ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést, végleges hatályú közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, az ügyintézők többsége pedig egy-két millió forintos pénzbüntetésre számíthat.

    Megjegyezték, hogy több olyan kormánytisztviselő is volt, akinek balatoni ingatlanát, illetve nagyobb értékű új autóját lefoglalták, és szinte mindegyiküknél talált az ügyészség készpénzt, illetve értékpapír- vagy befektetési számlán lévő többmilliós megtakarítást is.

Somogy megyében egyetlen nap alatt kilenc ittas járművezetőt is találtak

0

Egy nap alatt kilencszer intézkedtek ittas járművezetővel, köztük ötször kerékpárossal szemben a rendőrök Somogy megye útjain.

Az elmúlt 24 órában, 2023. január 4-én számos esetben merült fel ittasság gyanúja az ellenőrzött sofőröknél, akikkel szemben – befolyásoltságuk függvényében – szabálysértési, közigazgatási, illetve büntetőeljárás indult.

Az alkoholmámor Darányban súlyos balesethez vezetett. Kora délután a település belterületén, egy gyalogjárdán kerékpárral közlekedő férfi a vízelvezető árokba hajtott, ahol a fejét egy betonozott csatorna keretbe verte. A mentőszolgálat munkatársai a 41 éves férfit gerincsérüléssel vitték kórházba.

Annak ellenére, hogy a KRESZ nem tiltja a szeszes ital fogyasztását kerékpározás előtt, tilos kerékpározásra alkalmatlan állapotban biciklivel közlekedni! Az alkoholtűrő képesség egyénenként eltérő, de a közlekedési helyzetekre reagálást a legkisebb mérték is befolyásolja. Amennyiben valaki a biztonságos közlekedésre alkalmatlan állapotban ül kerékpárra (akár szeszes ital fogyasztása miatt), akkor szabálysértést követ el.

Felhívjuk a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel, toleranciával és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák.

Balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság!

 …hogy mindenki hazaérjen!

Földrengés volt Pécs és Eszék között

0

Baranyától délre, Eszéktől északra földrengésre ébredhettek az emberek. Hajnalban viszonylag közepes erősségű rengés rázta meg a területet. – írja a Meteo Mecsek.

A földrengés epicentruma néhány kilométerre volt Pélmonostortól (Beli Manastir), a rengés fészke pedig tíz kilométeres mélységben helyezkedett el. A földmozgást az egész Drávaszögben, de Magyarországon, Baranyában és a Vajdaságban is érzékelte a lakosság. Károkról nem érkeztek jelentések.

Az első 3,5-ös, a másik 3,4-es erősségű volt a Richter-skálán mérve.

Kilőtték a Margitszigeten felbukkanó vaddisznót

Ahogy arról mi is beszámoltunk, délután vaddisznót láttak a Margitszigeten, amit este a rendőrség közleménye szerint egy vadász kilőtt.

Az emberek biztonsága érdekében a mintegy 150 kilogrammos állatot vadász lőtte ki. – írja a police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányág Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 4-én 15 óra után több bejelentés érkezett, hogy a Margitszigeten egy szabadon kószáló, nagytestű vaddisznót láttak. A rendőrök korlátozták a jármű- és gyalogosforgalmat, valamint értesítették az illetékes vadásztársaságot. A terület átvizsgálása során nem találták a vaddisznót, ezért a forgalomkorlátozást 16 óra 45 perckor feloldották.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának a szigeten tovább járőröző rendőrei 19 órakor jelentették, hogy az állatot a vadász a Dunaparton három lövéssel kilőtte, a tetem a Pest felőli oldalon elmerült a folyóban.

Azok a férfiak akik kevesebbet szexelnek, korábban halnak meg egy új kutatás szerint

0

Egy új tanulmány alapján kapcsolat van az alacsony szexuális vágy és a halál megnövekedett kockázata között a japán férfiaknál – írja az IFLScience. Bár a vizsgálatnak megvannak a maga korlátai, az eredmények arra utalnak, hogy összefüggés lehet a libidó és a hosszú élet között.

A Jamagatai Egyetem csapata mintegy 8500 férfi és 12000 nő adatait elemezte, az alanyok legalább 40 évesek voltak. A csapat felmérte az érintettek szexuális érdeklődésének szintjét, valamint a rák, a szív- és érrendszeri betegségek és más egészségügyi állapotok miatti halálozás kockázatát. – írja a 24.hu

A kutatás szerint a halálozás veszélye nő azoknál a férfiaknál, akiknek csökkent a libidójuk. A nőknél ilyen összefüggést nem találtak. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a szex jó hatással van az egészségre, de ez az első kutatás, ami egyenesen a halálozást köti össze a szexualitás hiányával.

Olyan üstökös érkezik, amit utoljára a neandervölgyi emberek láthattak

A C/2022 E3 (ZTF) kódjelű üstököst tavaly márciusban fedezte fel az amerikai Zwicky Transient Facillity és a pályaadatai alapján közel 50 ezer év alatt kerüli meg a Napot. Ez azt jelenti, hogy utoljára ezt az üstököst a neandervölgyi ember láthatta akkoriban, mikor Afrikából elkezdtek vándorolni Európába, illetve Ázsiába, írta a IFLScience.

Mi az a Zwicky Transient Facillity?

A Zwicky Transient Facillity (Zwicky Átmeneti Létesítmény) egy széles látómezős égbolt csillagászati ​​felmérés, amely a kaliforniai Palomar Obszervatórium Samuel Oschin teleszkópjához csatlakoztatott új kamerát használ. A 2018-ban üzembe helyezett (köztes) Palomar Transient Factory (2009–2017) helyébe lép, amely ugyanazt az obszervatóriumi kódot használta. Nevét Fritz Zwicky csillagászról kapta.

Mikor lesz látható?

Az igazság az, hogy már most látható, de csak távcsővel, hiszen még annyira távol van tőlünk, hogy szabad szemmel nem, de hobbi csillagászati távcsővel már látható az üstökös.

Január végén, illetve február elején válik számunka is láthatóvá szabad szemmel. Február elsején fog hozzánk a legközelebb kerülni, ekkor mindössze 44 millió km-re lesz az égitest. – írja a Meteo Mecsek.

Marad az enyhe, kora tavaszias időjárás

Csütörtök hajnalban egyre többfelé vastagszik meg a felhőzet, napos-felhős időszakok váltogatják egymást. Néhol köd és párafoltok képződhetnek, melyek lassan oszlanak fel. Kezdetben a délnyugati, majd a nyugati szelet erős lökések kísérhetik! A minimumok 2 és 5 fok között alakulnak.

Délután folytatódik a változóan felhős idő. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz. A hőmérséklet maximuma 8 és 11 fok között alakulhatnak. Csapadék nem várható. Hidegfronti hatásra kell készülnünk. – írja a Meteo Mecsek.

Szarvast ütöttek el Siklós közelében

0

Percekkel ezelőtt történt baleset Siklós és Nagyhársány között, ahol egy személygépjármű ütött el egy útra tévedő szarvast. A helyszínre tűzoltók és mentők is vonultak, súlyosnak tűnik a baleset, de egyelőre nem adtak ki részletet.

Az szinte biztos, hogy az érintett útszakaszon lezárásra kell számítani, aki tud kerüljön.

Termékvisszahívás a Pennynél

0

Filteres kamillateát hívott vissza a forgalomból a Penny-Market Kft., mert a termék több tételében túllépték a megengedett legmagasabb értéket egyes vegyületek (pirrolizidin alkaloidok és klórpirifosz peszticid) – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-t.

A termékvisszahívás kizárólag a LOT: 22/143N, L:22/216R, L:22/231R, L:22/237R tételszámú teára vonatkozik.
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az ezekkel az azonosító adatokkal megegyező terméket ne fogyasszák el.
Az érintett termékeket a vásárlás helyén visszaveszik, a vételárat nyugta nélkül is visszafizetik.

A pirrolizidin alkaloidok például a teanövények között elterjedő gyomokból, vadon élő növényekből származhatnak, amelyek a teák és gyógyteák alapanyagainak betakarításakor szennyezőanyagként a teanövények közé keveredhetnek. Az élelmiszerekben és takarmányokban a pirrolizidin alkaloidok hosszú távú fogyasztása májkárosodáshoz vezethet. A klórpirifosz rovarölőszer-hatóanyag, amelyet korábban rovarkártevők elleni védekezésre, valamint tárolt gabonafélék és az üres raktárak kezelésére használtak. Engedélyét az Európai Bizottság 2020-ban nem újította meg, használata így az Európai Unióban nem megengedett. Az élelmiszerekben a jogszabályban meghatározott maximális maradékanyag-szintjét az analitikai laboratóriumok által mérhető legalacsonyabb szintre csökkentették – olvasható a Nébih weboldalán található tájékoztatóban.

Újév napján fulladhattak ketten a Tiszába

0

Eltűnt két férfi hétfőn a Tiszában, a rendőrök nagy erőkkel, vízen és szárazföldön is keresik a folyó tiszaburai szakaszán elmerült férfiakat – tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint hétfőn, az esti órákban Tiszabura külterületén négy férfi közlekedett egy csónakkal. Eddig tisztázatlan körülmények között a vízi járműbe nagy mennyiségű víz tört be, s a csónak elsüllyedt. Két férfi kiúszott a partra, ketten viszont elmerültek – írták.

A bejelentést követően a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai – a társszervek bevonásával – megkezdték a mentést és a kutatást. A részben elsüllyedt csónakot a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai emelték ki – közölték. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyben vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése miatt indult büntetőeljárás.