Jókai Mórt megidéző játékokkal és Jókai-kvízzel várják a strandolókat csaknem ötven standon országszerte a Kulturális és Innovációs Minisztérium Jókai200 programsorozatának keretében.
Az író születésének 200. évfordulója alkalmából az idei évet Jókai Mór Emlékévvé nyilvánította a Magyar Országgyűlés. A Kulturális és Innovációs Minisztérium egész éves programsorozattal tiszteleg az író emléke előtt. A legforróbb júliusi és augusztusi napokon pedig az ország minden vármegyéjében felbukkannak majd a strandokon az emlékév arculatát megjelenítő játékok és kedves nyereménytárgyak.
A Jókai Mór arcképét viselő strandtáskákért, labdákért, legyezőkért, frizbikért és képeslapokért a strandolóknak egyszerű, szórakoztató feladatokat kell teljesíteniük. Augusztusban több mint harminc helyszínen találkozhatnak a Jókai-standdal a strandokon.
Baranyában az első alkalomra 2025.08.08. 14:00-18:00 óra között kerül sor a Mohácsi uszoda és termálfürdőben.
Még két időpontban találkozhatnak a játékokkal a baranyai strandolók, augusztus 17.-én a Szászvári Strandfürdőben, augusztus 23.-án pedig a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben. Mindkét napon 14-18 óra között kerül sor a programra.
Az ütemterv szerint halad a mohácsi Duna-híd és a hozzá tartozó út építése.
A beruházás első szakaszán, a Duna alföldi oldalán az 51-es számú főúttól kiindulva új nyomvonalon, egybefüggően 19,5 kilométer hosszban kétszer két sávos főút épül Újmohácsig. Az épületbontások, a fakivágások, a lőszermentesítések és a régészeti feltárások idén várhatóan befejeződnek, ezen felül megközelítőleg tíz kilométeren zajlanak majd töltésalapozási és töltésépítési munkák – írja a minisztérium közleményére hivatkozva az iho.hu.
A folyamatról egy látványos Youtube-videót is közzétettek, ahol az építkezés fölé szállva tekinthetjük meg az aktuális helyzetet:
A beruházás második szakasza, a 756 méter hosszú, három részből álló Mohácsi Duna-híd építése is a tervezett ütemben zajlik. A hidat részenként a két parton építik meg, majd az elkészült elemeket egy speciális technikával a helyükre tolják a Duna felett.
A beruházás harmadik szakaszán, a mohácsi oldalon is gőzerővel, a közlekedők számára már jól láthatóan zajlanak a munkálatok. A Duna-hídtól egybefüggően nyolc és fél kilométer hosszban épül kétszer két sávos országos közút az M6-os autópályáig. Ezen a területen a régészeti feltárások, az épületbontások, a fakivágások és a lőszermentesítések már befejeződtek. Az év végére a kétszer két sávos főpályán az új burkolat várhatóan eléri a hetven százalékos készültségi szintet. Ezen a szakaszon folyamatosak lesznek a forgalomterelések, ezért az Építési és Közlekedési Minisztérium arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.
Megkezdték a pogányi repülőtér új szervízútjának kiépítését. Erről a reptér a Facebook-oldalán számolt be.
A poszt szerint az új úttal jövőre felélénkülhet a reptéri forgalom. A héten megkezdődött a repülőtéren az új szervízút kivitelezése, ami összeköti a futópályát a nyugati oldalon épülő hangár és előtér komplexummal.
A fejlesztésre azért van szükség, mert odaköltözik a pogányi repülőtér partnere, a Fleet Air International karbantartó bázisa. Ez azt is jelenti, hogy 2026-tól megszokott látvány lesz a karbantartásra érkező ATR42 és ATR72 repülőgépek érkezése és távozása.
A nyár utolsó hónapján is lenyűgöző hangulattal, egyedi zenei élményekkel és szabadtéri mozival várja a látogatókat a Zsolnay Kulturális Negyed.
A nyár színeit és ritmusait idézi a Golestan koncertje, amely perzsa és magyar hagyományokat ötvöz különleges atmoszférával augusztus 7-én. A Metronóm Jazz Klub sorozatban ezúttal Lakatos Ágnes Special Zone lép színpadra – modern jazz, klasszikus hatások és izgalmas hangzásvilág augusztus 14-én egy csillagfényes estére hangolva. Augusztus 15-én Pécsre érkezik a Konyha zenekar is: az alternatív pop-rock trió slágereivel és mély szövegeivel újabb közönséget hódít meg a Pirogránit udvaron. Velük dúdolhatjuk Százszor visszajátszott című számukat, amely Youtubeon túllépte a húszmillió megtekintést – írja közleményében a ZsÖK.
A hónap egyik legkülönlegesebb eseménye a Serenata gyertyafényes koncertje lesz, ahol a gitár és a cselló hangja olvad össze több ezer gyertya fényében. Barokk elegancia, mediterrán szenvedély és latin-amerikai ritmusok augusztus 16-a éjjelén. A koncertek sorát az iLAND zenekar zárja augusztus 21-én, olyan ikonikus előadókkal a színpadon, mint Takáts Tamás, Kontor Tamás vagy Madarász Gábor – egy igazi zenei szupercsapat progresszív rockkal és mély zenei tartalommal.
A zenei programok mellett augusztusban folytatódik a Pirogránit Kertmozi is. A csillagfényes vasárnap estéken közönségkedvencek kerülnek a vetítővászonra: Csillagok között, A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka, Szerelmünk lapjai és Agymanók – garantált a meghittség, a nevetés és a könnyed nyári szórakozás. Esőhelyszín biztosított, és hozhatunk saját popcornt is, amit a helyszínen kipattogtathatunk.
Az augusztus nem lenne teljes családi programok nélkül: 22-24-e között visszatér a Szamárfül Fesztivál, a Zsolnay Negyed legvidámabb hétvégéje! A gyerekeket koncertek, bábszínházi előadások, kézműves foglalkozások és interaktív játékok várják.
További információ és részletes program ide kattintva található.
Kedden hajnalban még sok lesz a felhő, de csapadék nem várható, majd fokozatosan északnyugat felől kitisztul az ég. A hajnali minimumok 13 és 15 fok között alakulhatnak. Az északnyugati szél kezdetben élénk lesz. Délelőtt kiderül az ég, több órás napsütés várható. A légmozgás mérséklődik.
Délután megnövekszik a gomolyfelhőzet, erősen felhős időben lesz részünk. Csapadékra nem kell készülni. A hőmérséklet maximuma 25 és 27 fok között alakul, de az élénk északnyugati szél miatt ezt hűvösebbnek érezhetjük. Estére csökken a felhőzet és a szél is mérséklődik. A minimumok 15 fok közelében alakulhatnak.
Szerdán hajnalban északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, csapadék nem várható. Egy hidegfront hatására feltámad az északnyugati szél, élénk, olykor erős lökések várhatóak. A hajnali minimumok 15 és 18 fok között alakulnak. Délelőtt folytatódik az erősen felhős idő. Az északnyugati szél élénk, olykor erős lesz.
Mozgalmas napokat tudhatnak maguk mögött a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltói: összesen huszonöt bejelentés érkezett a szolgálathoz, amelyek közül öt tűzesethez, tizenegy műszaki mentéshez kellett vonulniuk, kilenc eset pedig vaklármának bizonyult.
A legdrámaibb közlekedési esemény Okorágon történt, ahol egy személyautó menetrend szerint közlekedő mozdonnyal ütközött a vasúti átjáróban. A járműben két ember utazott, őket a mentők kórházba szállították, a vonaton senki nem sérült meg. A helyszínt a sellyei és pécsi tűzoltók biztosították, az útszakaszt a mentés idejére lezárták.
Kozármisleny külterületén egy jármű lesodródott az útról. A sofőr önerőből kiszállt, kórházba szállították. Gödrén két személyautó ütközött frontálisan, négyen sérültek meg, őket a mentők látták el, a műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt érvényben.
A legkomolyabb beavatkozást Hosszúhetényben igényelte egy villámcsapás okozta tűzeset. Egy hétvégi ház teljes tetőszerkezete égett le, miután villám csapott az épületbe. A lángok már egy melléképületet is veszélyeztettek, amikor a pécsi és komlói egységek három járművel megérkeztek. Két sugárral sikerült megfékezni a tüzet, személyi sérülés nem történt, a lakó saját erejéből elhagyta az épületet, és még egy gázpalackot is kihozott.
Pécsett, a Bogádi úton egy nagyobb műanyag-hulladékhalom kapott lángra két ponton is, összesen 100 négyzetméteren pusztítottak a lángok. A pécsi hivatásos tűzoltók mellett a palkonyai önkéntesek is bevetésre indultak. A tűz mást nem veszélyeztetett, a lángokat habosított sugárral oltották el.
Egy másik pécsi eset során a Viola utcában egy autó motortere gyulladt ki. Mire a pécsi tűzoltók kiérkeztek, egy helyi lakó már porral oltóval elfojtotta a tüzet. Az egység átvizsgálta és visszahűtötte a még forró alkatrészeket.
A viharkárok sem maradtak el: Harkányban egy hatalmas faág szakadt le és akadt fenn a távközlési vezetéken, amit a siklósi egység távolított el.
A PTE jelentős sikert könyvelhet el a 2025-ös általános felvételi eljárásban: közel 9000 új hallgató csatlakozhat az intézményhez hamarosan. Ez az elmúlt tíz év legjobb eredménye.
A központi felvételi során 6.286 fő nyert felvételt Pécsre, összességében közel 700 fővel és 12,3 százalékos növekedéssel haladják meg a tavalyi felvételi adatokat.
A legtöbben – a hallgatók 62%-a – alapképzésen kezdik meg tanulmányaikat, 16% osztatlan, 18% mesterképzésen tanul tovább, míg 4% felsőoktatási szakképzésen vesz részt. A jelentkezők 76%-a állami ösztöndíjas helyre jutott be, de nőtt az önköltséges hallgatók száma is.
A felvettek számát a pótfelvételi eljárás, a külföldi hallgatók beáramlása, valamint a doktori és szakirányú továbbképzések tovább emelhetik – így várhatóan összesen közel 9000 új hallgató kezdi meg tanulmányait a PTE-n 2025 szeptemberében, erre nem volt példa az elmúlt tíz évben.
Egy nap, ahol múlt és jelen összeér: a máriagyűdi főbúcsú idén is ezreket hív közös imára és elcsendesedésre. A Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódó események méltó módon ápolják Szent István örökségét és a Mária-tisztelet hagyományát.
Augusztus 16-án ismét hívők ezrei indulnak útnak a máriagyűdi kegyhelyre, ahol a Pécsi Egyházmegye főbúcsúját tartják Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva. A jeles nap alkalmával a hívek Szűz Mária mennybevételére emlékeznek – egy olyan hittételre, amely évszázadok óta a keresztény remény szimbóluma.
A szabadtéri ünnepi szentmise 10 órakor kezdődik, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrál az egyházmegye papságának közreműködésével. A homíliát Máger Róbert, a pécsi székesegyház plébánosa mondja. A liturgia a rózsafüzér imádságával, majd körmenettel folytatódik a Fájdalmas Szűzanya szobrához, végül litánia zárja a napot. A zarándokok számára a gyónás lehetősége egész nap biztosított.
Nagyboldogasszony ünnepe a magyar keresztény kultúrában is kiemelkedő jelentőségű. Szent István király – akit a magyar államiság megalapítójaként tisztelünk – ezen a napon ajánlotta fel országát Szűz Mária oltalmába, s épp Nagyboldogasszony napján, 1038. augusztus 15-én tért meg Teremtőjéhez.
Máriagyűd, hazánk egyik legrégebbi Mária-kegyhelye, különleges helyet foglal el a magyar katolikus lelkiség térképén. A Mária-tisztelet itt már az ókorban elkezdődött, és a történelem viharaiban is fennmaradt. Az első dokumentált Mária-jelenések 1689-ből származnak, az ekkor történt események emlékét őrzi az 1698-ban készült kegyszobor. A zarándoklatok 1738-tól váltak igazán tömegessé, majd 1805-ben VII. Piusz pápa hivatalosan is kegyhellyé nyilvánította a templomot. Bár az 1950-es években a ferences rendet eltávolították, a kegyhely jelentősége nem csökkent: 2008-ban XVI. Benedek pápa basilica minor rangra emelte a templomot.
A máriagyűdi főbúcsú mára nemcsak vallási esemény, hanem kulturális és történelmi jelentőségű ünnep is – olyan alkalom, amelyben találkozik hit, hagyomány és a magyar nemzeti identitás. Ez a zarándoklat nem csupán egy út a domboldalon, hanem egy belső út is – a lélek csendes megérkezése egy örök üzenethez: „Ne félj, mert veled vagyok.”
Újabb elismerés érkezett a dél-baranyai fürdővárosba. A Harkányi Gyógyfürdő ötcsillagos minősítést szerzett az élményfürdők kategóriájában. A hír a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. közösségi oldalán jelent meg, és nemcsak a fürdő dolgozóinak, hanem minden vendégnek is szól az elismerés.
Július 17. óta izgatottan várták a döntést, mely most hivatalosan is megszületett. A Harkányi Gyógyfürdő az élményfürdők között az egyik legmagasabb, ötcsillagos minősítést kapta. Az elismerést a szolgáltatások színvonala, az élményelemek sokszínűsége, a vendégelégedettség és a minőségi infrastruktúra alapján ítélik oda a szakmai szervezetek.
A fürdő vezetősége hangsúlyozta: ez az eredmény közös siker. – Ez az elismerés Nektek is szól – minden Vendégünknek, aki hozzájárult ehhez a fantasztikus eredményhez, és minden dolgozónknak, akik nélkül ezt nem érhettük volna el. Köszönjük! – írták a hivatalos bejegyzésben.
A minősítés nemcsak a harkányi gyógyvíz nemzetközileg is elismert hatékonyságát, hanem a fürdő turisztikai és élményalapú szolgáltatásainak színvonalát is megerősíti. A város ezzel az ország fürdőtérképén is kiemelt helyre került.
A rangos cím lendületet adhat nemcsak Harkány, hanem a térség turizmusának is, különösen a nyári főszezon idején, amikor a fürdőváros egyébként is kiemelt célpont a belföldi és külföldi vendégek körében.
Gratulálunk a Harkányi Gyógyfürdőnek az elismeréshez, és kívánunk még sok elégedett vendéget a jövőben is!
2025. augusztus 14. és 24. között jubilál a Bőköz Fesztivál, amely immár tizedszer hozza el a művészetek és közösségi élmények sokszínűségét a dél-baranyai Ormánságba.
Az ingyenes összművészeti fesztiválnak továbbra is Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont, valamint a Duna–Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközpontja is a helyszínek között szerepel. A tavalyi siker után ismét csatlakozik a máriagyűdi kegytemplom, ahol komolyzenei programokkal készülnek. A fesztivál célja továbbra is a műfaji sokszínűség, a minőség és az igényesség képviselete. A programban koncertek, színházi előadások, irodalmi estek, folklórprogramok, kiállítások, gasztronómiai események és hagyományőrző rendezvények is helyet kapnak.
Szaporcán a Bőköz, illetve a Hétöles-tó Színpadon lép fel többek között az Ismerős Arcok, Szulák Andrea és a Stúdió 11 Combó, a Budapest Jazz Orchestra Urbán Orsival és Gájer Bálinttal, valamint a Vardos Trió. Az Eperfa Tájháznál hagyományos ormánsági lakodalmat tartanak, teljes menet-, kikérő- és táncprogrammal. Emellett fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint istentiszteletet is tartanak a szaporcai elszármazottaknak.
Kémesen színpadra lép Berecz András, Rudán Joe, valamint a Gentleman formáció (Csengeri Attila, Buch Tibor, Domoszlai Sándor). A musical és operett világát Vörös Edittel kiegészülve idézik meg. A közönség hallhatja Bujtor Balázs hegedűművész „Legendák” című estjét is. A színházi programot többek között a Magyarországi Szerb Színház, valamint Oláh Tánia, Papp Attila és Varga Gábor produkciói színesítik.
Tésenfán, a Boros Misi Zeneligetben visszatér a hely névadó zongoratehetsége, valamint koncertet ad Isa Trotta, olasz zongoraművész is. A Pál Zsolt Kultúrkertjében lép fel Vastag Tamás és a Cimbali Trió, a HP-udvarban és az Ilona házban kiállításokat tekinthet meg a közönség.
Drávacsehiben, a Horváth László Színben adják elő Tolcsvay Béla Aranyfényű asszony – Mária-tisztelet című színházi koncertjét, olyan előadókkal, mint Petrás Mária, Török Tilla és Heinczinger Miklós. Ugyanitt hallható lesz az „Adok nektek aranyvesszőt” című zenés irodalmi est is. A községben Jazz- és boresteket tartanak, ahol többek között Nihil Chips Akusztik, Berkes Gabriella és Rátonyi Róbert, Binder Károly és Varga Gábor, valamint a Quartetto Swing lép fel. Újra megnyit a Bőköz Café, ahol Pomezanski György művészi podcastjai lesznek hallgathatók.
A máriagyűdi kegytemplomban lép fel Simon Brigitta és Mózer Zsófia a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének kíséretében, valamint előadják a Mennyei szép rózsa című Mária-misztériumot a Fabók Mancsi Bábszínház művészei.
A Bőköz Fesztivál továbbra is azt az értéket képviseli, hogy a művészet és a hagyomány mindenkié – méghozzá elérhető módon, ingyenesen, Baranya egyik legeldugottabb, de legértékesebb szegletében.