Kezdőlap Blog Oldal 182

Felújítás alatt a pécsi Tüke kút

Javában zajlik a pécsi belváros egyik közkedvelt találkozási pontjának, a Citrom utcában található Tüke kútnak a felújítása. 

A munkálatokra egy kisebb baleset kapcsán került sor: néhány héttel ezelőtt egy kisgyermek felmászott a szökőkút kávájára, amely ennek következtében letört. Bár szerencsére senki sem sérült meg, a kút szerkezete károsodott.

A helyreállítás több lépésből áll. A szakemberek először elvégezték a szökőkút vízkőmentesítését – ez a beavatkozás egyébként már korábban is tervben volt, tehát nem közvetlenül a baleset miatt történt. Emellett eltávolították a kút felületéről egy graffitit is.

A komolyabb helyreállítási munkák három pirogránit elemet érintenek. A rongálódást követően kiderült, hogy két díszítőelem megsérült, és a pótlásukhoz a Zsolnay gyárnak egy ép példányra is szüksége van a sablon elkészítéséhez. Ezek gyártási előkészülete már elindult, és várhatóan néhány héten belül a helyükre kerülhetnek az új elemek.

Addig is, a Tüke kút – bár hiányosan – továbbra is üzemel, és a járókelők is élvezhetik látványát és hangulatát a pécsi nyár közepén. 

Forrás: biokom.hu

Országos razzia indul mától – fókuszban a gyorshajtók!

Augusztus 4-től országos sebességellenőrzési akcióba kezd a rendőrség. A ROADPOL nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva egy héten át fokozottan figyelik a gyorshajtókat, hiszen a sebességtúllépés továbbra is a közúti balesetek egyik leggyakoribb oka.

Egy héten át tartó sebességellenőrzés kezdődik hétfőtől az utakon. Augusztus 4. és 10. között fokozott ellenőrzésre számíthatnak az autósok szerte az országban. A magyar rendőrség is csatlakozik a ROADPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) által meghirdetett nemzetközi akcióhéthez, melynek középpontjában a gyorshajtók kiszűrése áll.

A rendőrség közleménye szerint a sebességtúllépés továbbra is az egyik vezető baleseti ok, így kiemelten fontos a szabályok betartása – nem a bírság miatt, hanem azért, hogy mindenki épségben hazaérjen.

Az akció során az ország szinte minden pontján számíthatunk traffipaxra, civil autókra és mobil ellenőrzésekre is. Fontos: nemcsak az autópályákon, hanem a városokban és falvakban is lehet számítani ellenőrzésekre!

Vezess felelősen! Ne a bírság, hanem az emberek élete legyen az elsődleges visszatartó erő!

Forrás: Police.hu

Villámcsapás okozott tüzet egy baranyai házban

Vasárnap hajnalban villámcsapás következtében tűz ütött ki egy hétvégi házban Hosszúhetényben. A tető teljes terjedelmében égett, a lángok egy közeli melléképületet is veszélyeztettek.

A riasztást követően a pécsi és komlói hivatásos tűzoltók három gépjárművel vonultak a helyszínre. Az egységek elsőként áramtalanították az épületet, majd több vízsugárral megkezdték és sikeresen eloltották a tüzet.

A helyszíni információk szerint a tűzeset idején egy ember tartózkodott az épületben, aki szerencsésen ki tudott menekülni. Még a tűzoltók kiérkezése előtt az egyik lakó egy propánbutángáz-palackot is kimenekített az ingatlanból – szerencsére a palackot nem érte hőhatás.

A gyors beavatkozásnak és a szerencsés körülményeknek köszönhetően az eset során személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

A tűz pontos keletkezési körülményeit tűzvizsgálat tárhatja fel.

Visszatér a nyári kánikula – ez vár ránk a következő napokban

Változékonyan indul, de igazi nyári idővel zárul a hét Baranyában. Hétfőn még lehet némi csapadék, szerdán pedig egy hidegfront hoz felhőket és szelet, de a hét második felét már napos, száraz, meleg idő uralja. Péntektől visszatér a kánikula, és az UV-B sugárzás is magas lesz, érdemes óvatosnak lenni a napon.

Hétfőn változón felhős lesz az ég, hajnalban még lehet némi csapadék. Délután erőteljes lesz a gomolyfelhőképződés, csapadék viszont már nem várható. Az északnyugati szél élénk lesz.

Kedden napos időnk lesz, az északnyugati szél kezdetben élénk lehet, majd mérséklődik.

Szerdán egy hidegfront vonul át térségünk felett, csapadék nem várható, de az északnyugati szél feltámad és megnövekszik a felhőzet.

Csütörtökön zavartalanul napos időben lesz részünk, a légmozgás északkeletire vált, de marad mérsékelt. Magas lesz az UV-B sugárzás.

Pénteken sem kell felhőktől tartanunk, zavartalanul napos időben lesz részünk. A légmozgás gyenge lesz.

Szombaton is sok lesz a napsütés. A délkeleti szél időnként megélénkül. Visszatér a kánikula!

Vasárnap a nap nagy részében zavartalanul napos időnk lesz, majd délutántól felhősödés kezdődik, de csapadék nem várható. A szél élénk lesz.

Forrás: MeteoMecsek


Meghalt Keresztes Tibor, a legendás Cintula

Életének 81. évében elhunyt Keresztes Tibor, azaz Cintula – a magyar rádiózás, a könnyűzene és az ifjúsági kultúra meghatározó alakja. 

Halálhírét a Poptarisznya című rádióműsor hivatalos Facebook-oldala közölte.

Cintula néven vált ismertté a nagyközönség előtt, és nevéhez fűződik a magyar diszkókultúra megteremtése, valamint az első hazai lemezlovasok egyike volt. Sajátos, közvetlen stílusával, dinamizmusával és a fiatalok iránti nyitottságával hamar a közönség kedvencévé vált.

(Fotó: Fortepan)

Vonat és autó ütközött össze Okorágnál 

Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap délután a Baranya vármegyei Okorág közelében. Az első információk szerint egy motorvonat és egy személygépkocsi ütközött össze egy vasúti átjáróban, az 5806-os úton.

A helyszínre a sellyei hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik megkezdték a mentési munkálatokat. A balesethez a mentőszolgálat egységeit is riasztották. A hatóságok egyelőre nem közöltek információt a sérültek számáról vagy állapotáról.

A baleset következtében az érintett útszakaszt a hatóságok teljes szélességében lezárták. A forgalmat a környező mellékutakra terelik, emiatt torlódásokra és hosszabb menetidőre kell számítani.

Váratlan jövevény született a Pécsi Állatkertben – nevet keresnek a kis guanakónak

Váratlan szaporulattal bővült a Pécsi Állatkert lakóinak száma: egy guanakócsikó jött világra július 11-én. A kis csődör születése igazi meglepetés volt, hiszen anyja, Carmen vemhesen érkezett az állatkertbe – anélkül, hogy bárki tudott volna róla. Most névadó játékot hirdettek, amelyben a közönség is részt vehet.

Igazi meglepetés érte a Pécsi Állatkert gondozóit és látogatóit: július 11-én egy guanakócsikó jött világra – teljes titokban. A csikó anyja, Carmen 2024. október 22-én érkezett Pécsre, ám akkor még senki sem sejtette, hogy nem egyedül költözött be új otthonába: a nőstény ugyanis vemhesen érkezett. A kis jövevény születése így teljesen váratlanul történt – de annál örömtelibb pillanat volt az állatkert dolgozóinak és az állatbarát látogatóknak.

A frissen született kiscsikóról azóta kiderült, hogy egy hím, vagyis egy kis csődör. Szerencsére jó egészségnek örvend, és már a kifutón is látható – a közönség nagy örömére.

Az állatkert most névadó játékot hirdetett: nevet keresnek a csöppségnek, és ebben a látogatók segítségét kérik. A névnek néhány feltételnek meg kell felelnie: kapcsolódjon a guanakók őshazájához Dél-Amerikához, legyen könnyen kiejthető és ne legyen túl hosszú.

A névjavaslatokat augusztus 6-ig (szerda) várják kommentben a Pécsi Állatkert Facebook oldalán. Ezt követően a gondozók kiválasztják a három legjobban sikerült nevet, és közönségszavazásra bocsátják őket – így végül a nagyközönség dönthet arról, milyen nevet kap a Pécsi Állatkert új kedvence.

A guanakó egyébként a dél-amerikai tevefélék családjába tartozik, a láma vadon élő rokona, mely főként az Andok térségében honos. A Pécsi Állatkert új kis lakója nemcsak fajtársai, de az emberek szívébe is gyorsan belopta magát.

Fotó: Pécsi Állatkert és Akvárium Terrárium hivatalos Facebook oldal – Carmen és kiscsikója

Duóban folytatja a két pécsi zenész, a TwoCross együttest hamar megszerette a közönség

Károlyi Róbert és Fazekas Béla tavaly megalapította a TwoCross együttest, s azóta már nagyon szép sikereket értek el. A két fiatal pécsi zenész sokak számára ismerős lehet, hiszen korábban az X Faktorban és a Sztárban Sztár leszek! című televíziós tehetségkutató műsorban is láthattuk őket. A közös formációjukkal, és a dalaikkal azt üzenik: soha senki nincs egyedül a problémáival. 

Károlyi Róbert és Fazekas Béla (Béci) 2018-ban, az X Faktor tehetségkutatón ismerkedett meg egymással. Bár mindketten a pécsi kertvárosban élnek – nem is messze egymástól –, azelőtt ott nem találkoztak. Barátok lettek, és sokáig egymást kísérgették a fellépésekre. Tavaly áprilisban úgy döntöttek, hogy közösen folytatják, és megalapították a TwoCrosst. 

– A zenei stílusunk egyébként nem hasonlít egymásra, Robi rappel, én pedig a könnyűzenei, populáris vonalat képviselem. Ez a kettő jól működik együtt a duóban, bár így már nem lehet egyetlen műfajba behatárolni a TwoCross dalait – mondta Béci. 

Fazekas Béla (Béci)

2022-ben (tehát még a duójuk megalakulása előtt) mindketten jelentkeztek a Sztárban Sztár leszek! című műsorba, ahol a középdöntőig jutottak. Mint elmondták, hét éve tartó barátságuk során nagyon sok mindenen mentek keresztül, sok öröm, bánat, csalódottság érte őket, emellett rengeteg teher nehezedett rájuk. A dalaik – melyből eddig ötöt jelentettek meg – ezekből az érzésekből születnek.

– Nem számítottunk arra, hogy rögtön jönnek a fellépési lehetőségek, de nagyon szerencsések voltunk, hiszen Pécsen belül is meghívtak minket néhány helyre, illetve ami talán a legnagyobb meglepetés volt, hogy egy TikTok Live keretein belül ránk írt Szlovákiából a BB15 fesztivál szervezője. Tetszett neki, amit csinálunk, és meghívott minket a tavalyi rendezvényükre – mondta Robi. Óriási katarzis volt a fellépés, a fiúk nagy sikert arattak, néhány hónappal a megalakulásuk után, ami nagy lendületet adott a további közös munkára. A pécsi fellépéseiken is örömmel látják, érzik, hogy a közönség velük együtt lüktet. 

Károlyi Róbert (KÁER)

– Van még mit tanulnunk, zeneileg is van hova fejlődnünk, de úgy gondolom, hogy a TwoCross-sal most megtaláltuk azt, amit mi képviselni szeretnénk. Azt szeretnénk, hogy amikor színpadon állunk, ne a pénz motiváljon, hanem a fellépésünk arról szóljon, hogy rengeteg ember összejön, és a dalainkkal tudjunk segíteni bárkinek, akinek esetleg rossz időszaka van, vagy valamilyen nehézségen megy keresztül – mondta Béci. Az együttes sok visszajelzést kapott a követőitől, rajongóitól, hogy például az Árnyalat című daluk sokat segített átvészelni egy-egy nehéz időszakot. Ez a szám egyébként a Magyarországon felkapott TOP 20 zenei listára is felkerült. 

A formáció mögött már zenekar is van, így azokon a helyeken, ahol adottak a lehetőségek, ott már zenekarral lépnek fel. Mással is kedveskednek a közönségnek: van olyan daluk, amit csak a koncerteken adnak elő. Ez egy ajándék azoknak, akik eljönnek a fellépéseinkre. Szeretnénk, hogy ők egy plusz élménnyel menjenek haza azokhoz képest, akik „csak” a YouTube-on hallgatnak minket – mondta Robi. De a dalok „nem élőben való” hallgatása is sokat adhat azoknak, akik éppen nem érzik jól magukat. Mint a fiúk fogalmaztak, ha valaki épp próbál valamivel megbirkózni, érdemes a TwoCross YouTube csatornájára kattintania, és ezzel egy esélyt adni ahhoz, hogy a dalok őszinte sorai által jobban érezhesse magát. Robi és Béci a jövőben csak a zenével szeretnének foglalkozni, bár mindkettejüknek van tanult szakmája. Béci radiográfusként dolgozik, Robi pedig felszolgáló, de több szakmában is kipróbálta már magát. A végén viszont mindig a zeneszerzésnél kötött ki.

A TwoCross-dalok folyamatosan íródnak, és a következő időszak nagyon sok meglepetést tartogat az együttes kedvelői számára. A következő – hamarosan megjelenő – dalukról elárulták: nagyon lélekbevágó, hiszen egy nagyon nehéz időszakukban íródott.

Ami az idei fellépéseket illeti, szeptember 13-án biztosan találkozhatunk velük az Újhegyi Napokon, a friss információkért is érdemes követni a fiúkat.

Baranyában is dagonyázhatnak az autók

Az ország legnagyobb off-roadja, a Babodi OffRoad Fesztivál már lezajlott, de még idén szűkebb hazánkban is van lehetőség hasonló, bár kisebb programokon részt venni. Augusztusban Garéban, októberben pedig Beremenden saraznak a négykerekűek.

Augusztus 16-17-én egy családi hétvége keretein belül szervezik meg a Garéi Offroadot szabad pályahasználattal, és a gyerekeknek külön quadpályával. A zenét a Techno Therapy csapata biztosítja, és az este folyamán két órás lézershow-val is kedveskednek a résztvevőknek. A show után buliról Mishraa, Bakosz, Kalocsai, és Josh Cobbler gondoskodnak.

Október 10-11-én tartja a helyi baráti társaság az immár tizenkettedik Beremendi Off-Roadot. Ezúttal egy családbarát off-road hétvégére hívják az érdeklődőket. A részletes program még szervezés alatt van, de biztosan élmény lesz minden korosztálynak.

Tíz gólt rúgva, sima győzelemmel rajtolt a PMFC a Magyar Kupában

Nem hagyott kérdőjeleket maga után NB III-as csapatunk, amely magabiztos játékkal, 10–1-re győzött a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő otthonában a MOL Magyar Kupa 2025/2026-os kiírásának 1. fordulójában.

Vas László vezetőedző együttese már az első percektől irányította a mérkőzést, gyorsan előnyt szerzett, és fokozatosan növelte a különbséget. Az első félidőben öt gólt jegyeztünk, a második játékrészben pedig újabb öt találattal tettük teljessé a fölényt. A támadójáték lendületes és kreatív volt, amit a hazaiak legfeljebb szabálytalanságokkal tudtak fékezni – ezt jelzi a négy megítélt büntető is, amelyek közül hármat értékesítettünk.

Külön kiemelhető Csörgő és Helesh teljesítménye, akik egyaránt mesterhármast szereztek, de több fiatal játékos is lehetőséget kapott és élt is vele, jelezve, hogy hosszabb távon is lehet rájuk számítani.

A továbbjutás tehát nem forgott veszélyben, csapatunk pedig várja a következő ellenfelét a kupában. Addig is, a bajnokságban folytatódhat a menetelés: augusztus 6-án az Érdi VSE vendégeként lépünk pályára a Dél-Nyugati csoport 2. fordulójában.

(Fotó: pmfc.hu)