Kezdőlap Blog Oldal 1814

Internetes csalót fogott el a rendőrség – videóval

0

A különböző internetes hirdetési oldalak nagy felületet biztosítanak azok számára, akik csalásból próbálnak pénzt szerezni. A rendőrség próbálja a reménybeli vásárlókat óvatosságra inteni, azonban a szélhámosok időről-időre szedik áldozataikat. Ez történt abban az ügyben is, amelynek egy jelentős részét a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felgöngyölítette.

Egy helyi lakos még 2022. július 4-én tett feljelentést csalás miatt. A nyomozóknak elmondta, hogy az egyik közösségi oldal kereskedelmi platformján egy okosórát vásárolt, amelynek az árát – postaköltséggel együtt – elutalta a hirdető által megadott bankszámlára, ám a termék soha nem érkezett meg. Amikor a feltételezett eladóval próbálta felvenni a kapcsolatot, nem járt sikerrel, mivel az elérhetősége a férfinek megszűnt. Ez után szánta rá magát arra, hogy feljelentést tegyen.

A nyomozók azonnal megkezdték az eset elemzését, és hasonlóságokat kerestek a különböző adatbázisokban. A kutatás sikerrel járt; kiderült, hogy a csaló országszerte szedte áldozatait. Az okosórán kívül többek között nem létező hangkártyát, mikrofont, szerszámgépet, akkumulátort, asztali számítógépet kínált eladásra 18 ezer és 145 ezer forint közötti összegekért. A portékát hiába is váró sértettek között volt tatai, siófoki, egri, mezőberényi, szentendrei, vasvári és somogybabodi.

A kiskunfélegyházi bűnügyi nyomozók – a Heves megyei kollégák aktív közreműködésével – összehangolt akcióban hétfőn kora reggel csaptak le a bűncselekmény feltételezett elkövetőjére, egy 22 éves bélapátfalvi lakosra. A férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal nem tagadta a bűnösségét, és elmondta a rendőröknek, hogy legális munkájából származó jövedelmét kevesellte, ezért választotta a pénzszerzésnek ezt a módját. Az is kiderült, hogy az áldozataitól kicsalt pénzt felélte.

A jelenleg 23 rendbeli csalással gyanúsított férfit a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A további sértettek felkutatása folyamatban van.

Ma van a magyar közoktatás napja

1991 óta ma „ünneplik” a Magyar Közoktatás napját az országban.

A Pedagógusok Szakszervezete még a rendszerváltás követően nem sokkal kezdeményezte a nap megtartását. Elsődleges célja a hazai közoktatás helyzetének, gondjainak bemutatása, valós társadalmi megítélésének elősegítésére, a szükséges országos és helyi döntések meghozatala, valamint a közös cselekvés kialakítása voltak.

Az eredeti cél olyan akciónapok létrehozása volt, amikor a közoktatás kerül előtérbe, ez a kérdés kerül a közvélemény figyelmébe, és a szakmai célokat a politikai célok és érdekek elé helyezik.

Román külügyminisztérium: Orbán Viktor megnyilvánulása elfogadhatatlan

Mint az tudvalevő, Orbán Viktor is jelen volt Dzsudzsák Balázs vasárnapi búcsúmeccsén, ahol a magyar labdarúgó válogatott Görögországot győzte le 2-1-re. Az esemény kapcsán a miniszterelnök számos fotót és videót osztott meg a közösségi oldalakon. Az egyik ilyen videó azonban felkorbácsolta az indulatokat.

Orbán Viktor ugyanis olyan futballsálban szerepel, amit a történelmi Magyarország térképének sziluettjével díszítettek. Noha számos drukker jelenik meg hasonló nagy-magyarországos szurkolói sállal a mérkőzéseken, arról azért lehet vitatkozni, hogy Magyarország egyik legnagyobb közjogi méltósága esetén ez a viselkedés rendben van-e.

A román külügyminisztérium szerint a miniszterelnök magatartása – amelyet a közlemény a „revizionista megnyilvánulás”-nak nevez – nyilvánvaló ellentétben áll azzal a nyíltsággal, amelyet a kétoldalú párbeszéd újraindításakor tapasztaltak Bogdan Aurescu közelmúltbeli budapesti tárgyalásai alatt a magyar kollégájával, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, illetve magával Orbán Viktorral. Az ügyben a román külügyminisztérium nemtetszését fejezte ki a bukaresti magyar nagykövetnek. 

A Népszava az ügyben kereste Orbán Viktor sajtófőnökét, Havasi Bertalant, ám választ eddig még nem kaptak.

Veszélyesek lehetnek a kötelező alkalmazások?

0

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azt javasolja a katari labdarúgó-világbajnokságra (vb) utazóknak, hogy aki teheti, külön telefont használjon a helyben kötelezővé tett applikációk telepítéséhez.

A NAIH azt közölte kedden az MTI-vel, hogy értesüléseik szerint minden 18 év feletti külföldinek, aki a 2022-es katari labdarúgó világbajnokságra utazik, két mobilalkalmazást kell telepítenie a telefonkészülékére: a mérkőzések követéséhez és a helyi metró ingyenes használatához kiadott hivatalos világbajnokság-alkalmazást (Hayya) és egy Covid-követő alkalmazást (Ehteraz).


Több európai adatvédelmi hatóság által végzett szakértői technikai elemzések alapján az iOS-en és Androidon is elérhető Etheraz és Hayya alkalmazások rendkívül széles jogosultságokat kérnek a készülékekhez, amelyek az eszközök, illetve a felhasználói viselkedés figyelését és nyomon követését teszik lehetővé – figyelmeztettek, hozzátéve, hogy ezért fokozott körültekintésre intik az alkalmazásokat telepítőket.

A hatóság azt javasolja az utazóknak, hogy aki teheti, az applikációk telepítéséhez külön telefont használjon, amelyet kizárólag az alkalmazásokhoz használ, és más tevékenységet (például telefonbeszélgetés, internetezés, e-mail) nem végez, illetve más személyes adatot (például telefonszámokat, kép- vagy hangfájlokat) nem tárol rajta.

Ha ez nem lehetséges, csak közvetlenül indulás előtt telepítsék az alkalmazásokat, és azokat azonnal töröljék, amint visszatérnek Magyarországra – hangsúlyozták.

Hozzátették: ebben az esetben javasolják a telefonon tárolt személyes adatok eltávolítását, tekintettel arra, hogy azok az alkalmazások telepítésével a katari hatóságoknak hozzáférhetővé válnak.

Két busz ütközött a XVII. kerületben

Frontálisan ütközött össze két csuklós BKV-busz Budapest XVII. kerületében, a Helikopter úton, a Lőrinci út találkozásának közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével megkezdték az utasok kimentését az egyik járműből. A helyszínre mentőt is kértek. Az utat a balesetnél a mentés idejére lezárták.

Drogot fogyasztott, majd bárddal támadt ismerősére a 30 éves férfi

0

Több bejelentés érkezett 2022. november 21-én 15 óra 8 perc körül a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, hogy a VI. kerületi Andrássy úton egy férfi bárddal ütlegel egy földön fekvő embert. 

A VI. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottjai közeli lakásában percek alatt elfogták a feltételezett elkövetőt, a bárdot lefoglalták. A bántalmazott férfit – aki a rendelkezésre álló adatok szerint ismerte a támadót – a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba. 

A 30 éves S. Vilmost a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított nem tagadta a bántalmazást, de azt mondta, hogy magát védte. A további tanúk felkutatása és kihallgatása folyamatban van.  

Mivel gyanú merült fel, hogy az elkövető kábítószer hatása alatt állt, amit a gyorsteszt megerősített, kábítószer birtoklása vétség miatt is eljárás indult vele szemben. 

Déltől újra elered az eső

Kedden hajnalban kevés felhő lesz felettünk, csak köd- és párafoltok képződnek. A hőmérséklet 0 és 3 fok között alakulnak, de a völgyekben kisebb fagy sem kizárt. A délelőtt folyamán délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és a déli óráktól elered az eső. Az északkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk, olykor viharos lökések.

Kedden a déli óráktól feltámad az északkeleti szél, többfelé lehetnek erős, olykor viharos lökések. Dél felől megérkezik az újabb mediterrán ciklon. A hőmérséklet maximuma 4 és 6 fok között alakulhatnak. Jelentős mennyiségű eső várható.

Ugyan az esti óráktól lehetnek kisebb csapadékszünetek, de nem áll el egyhamar a csapadék. Az északkeleti szél továbbra is élénk, olykor viharos lesz. Estére a hőmérséklet alig csökken, tartja az 5 fokhoz közelit.

Forrás: MeteoMecsek

Elment a Szőke Szikla, elhunyt Mészöly Kálmán

0

Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.

    A legendás játékos haláláról a család tájékoztatta az MTI-t.
    A Szőke Sziklaként ismert egykori középhátvédről november elején írta többek között egykori klubja, a Vasas, hogy a János Kórház belgyógyászati osztályára került, ahol tüdőgyulladás, keringési rendellenesség és fertőzés miatt szorult kezelésre. Az egykori labdarúgó ezt követően megfertőződött a koronavírussal is.
    Mészöly Kálmán – aki teljes játékospályafutása során, 1959 és 1972 között a Vasasban futballozott – az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes lett a magyar együttessel, tagja volt az 1962-es és 1966-os világbajnokságon negyeddöntős válogatottnak, klubcsapatával négy bajnoki cím mellett (1961, 1962, 1965, 1966), három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben pedig idehaza az év labdarúgójává választották. Szövetségi kapitányként 1982-ben kivezette a válogatottat a spanyolországi világbajnokságra.
    Játékosként 61-szer lépett pályára a magyar válogatottban, melyet edzőként 1980 és 1983, 1990 és 1991, illetve 1994 és 1995 között összesen 61 mérkőzésen irányított.
    A Magyar Labdarúgó Szövetség 2018 januárjában életműdíjjal ismerte el pályafutását.

Fegyházbüntetést kapott egy sertésekre bozótvágóval támadó férfi

0

Három év fegyházbüntetésre ítélt a Kaposvári Járásbíróság egy férfit, aki bozótvágó késsel támadt sertésekre szeptemberben Somogyban – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Azt írták: a nem jogerős döntés szerint a negyvenes éveiben járó, többszörösen büntetett előéletű, Kaposvár környéki férfi sertést akart lopni egy állattenyésztőtől, ezért a kerítést megrongálva betört az ingatlanjára, de ittassága miatt a kiszemelt állatot nem tudta leölni. Ettől annyira indulatba jött, hogy a bozótvágóval válogatás nélkül ütlegelte a disznókat; őrjöngése során egy állatot megölt, hármat pedig megsebesített.
    

A rendőrség két napon belül azonosította és elfogta a férfit, akit az ügyészség állatkínzás bűntette és más bűncselekmények miatt gyorsított eljárásban állított bíróság elé.
    

A vádhatóság a határozat ellen hosszabb fegyházbüntetés kiszabása érdekében fellebbezett.

mti
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay

LMP: közösen kell tiltakozni a szociális törvény módosítása ellen!

0

Elfogadhatatlannak tartja az LMP, hogy a szociális törvény módosításával az állam egy kibontakozó válságban üzeni azt: nem számíthatnak rá az emberek.

Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a kedden szavazásra kerülő változtatás ellen közösen kell tiltakozni. A politikus ezért mindenkit a Kossuth térre hív hétfőn kora estére.
    

„Mondjunk közösen nemet arra a politikára, ami az állami ellátás felelősségét az egyénekre és a családokra hárítja” – hangsúlyozta, kifogásolva, hogy amikor egyszerre fenyegeti az embereket egy klíma-, egy szociális és egy energiaválság, az állam semmilyen felelősséget nem érez az állampolgárai iránt.
    

Az infláció felrobbantotta az árakat, a rezsicsökkentés csökkentése pedig családokat, vállalkozásokat és civil szervezeteket lehetetlenít el – hangsúlyozta. Ilyen helyzetben az államnak szerinte nem kevesebb, hanem éppen hogy több szerepet kellene vállalnia, nem szabadna ilyenkor leépíteni a szociális ellátásokat.
    

Az állami gondoskodás része lehetne szerinte a béremelés a közszférában, a lakhatás támogatása, épületszigetelési program indítása vagy a gondozást végző szolgálatok fejlesztése.
    

Kijelentette: közösen kell igent mondani a szociális jogokra, az állam szerepére és egy olyan gondoskodó kormányzati politikára, ami mindenkinek segít, ha bajba kerül.

mti