Kezdőlap Blog Oldal 1842

Videó: így égett ki az autó a 48-as térnél

0

Ahogy arról beszámoltunk, szinte teljesen kiégett egy autó Pécsett, a 48-as térnél. Az esetről videó is készült, látható ahogy a gépjármű a lángok martaléka lesz, miközben a sofőr tehetetlenül szemléli, ahogy az autója gyakorlatilag megsemmisül.

A tűzoltók szerint az ilyen esetben maximum egy percünk van megfékezni a tüzet, ha van erre alkalmas tűzltókészülék a járműben. A motorháztetőt csak résnyire szabad felnyitni és így befújni a tűzoltóhabot vagy port.

Jelentős csapadék érkezik hétvégén

Esősre fordul az időjárás a hét végére: nyugaton több, keleten kevesebb esőre lehet számítani, majd vasárnap egyre jobban szakadozik, csökken a felhőzet. A hőmérséklet továbbra is enyhe marad, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-18 fok között várható, és éjszakánként továbbra sem kell fagyra számítani –  derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, és az ország nagyobb részén borult időre számíthatunk, több-kevesebb – elsősorban szűrt – napsütés inkább csak a keleti tájakon fordulhat elő. Északnyugat, nyugat felől csapadékzóna érkezik, amely napközben lassan kelet felé helyeződik, késő estére várhatóan a Tisza vonaláig jut el. Miközben keleten kicsi a csapadék esélye, a Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiség is hullhat. A délkeleti, keleti, majd késő délutántól az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul, a Délkelet-Alföldön számíthatunk a magasabb értékekre.

Szombaton reggel, délelőtt a nyugati és középső területeken átmenetileg felszakad a felhőzet, majd újra mindenhol erősen felhős, illetve borult idő lesz a jellemző. Többfelé várható eső, zápor. A déli, délkeleti szél egyre többfelé északnyugatira fordul, sokfelé megélénkül, a Dunántúlon erős, viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban 7, 13, kora délután 11, 17 fok körül alakul a hőmérséklet.

Vasárnap kezdetben erősen felhős lesz az ég, de egyre jobban szakadozik, csökken a felhőzet. A középső megyékben és a Dunántúl nagy részén továbbra is nagy területen marad erősen felhős az ég. Reggel a keleti országrészben még több helyen várható eső, de egyre kevesebb helyen, délután már csak elvétve lehet csapadék. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Dunántúlon kísérik erős lökések. Hajnalban 4, 11, kora délután általában 13, 18 fokot mérhetünk, de a tartósabban felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb  is lehet.

Jelentősen drágulnak a személyi hitelek, már 20 százalék felett a kamat

0

Alaposan bepótolták a kamatemelést november elején azok a bankok is, amelyek korábban nem reagáltak az MNB legutóbbi lépéseire, ennek hatására a lakáshiteleknél egyre gyakoribb a 10 százalék feletti kamat, a személyi kölcsönöknél pedig mind több nagybanknál találkozni 20 százalékot is meghaladó ajánlatokkal – írja a Bank360.hu.

Hiába maradt hónapok óta először változatlan az alapkamat október végén, a bankok november elején mégis újabb kamatemelésekkel sorozták meg az ügyfeleket. A hitelintézetek közül most azok drágítottak a kölcsöneiken, amelyek még nem reagáltak a jegybank utolsónak szánt szeptemberi végi, majd az ez követő október közepi rendkívüli kamatemelésére.

Az elmúlt egy hónapban valamennyi nagybankon végigfutó drágítási hullám hatására az ügyfeleknek egyre inkább meg kell barátkozniuk az úgynevezett 10-20-as hitelhelyzettel: azaz lakáshitelt 10 százalékos, személyi kölcsönt pedig 20 százalék körüli kamattal kaphatnak.

Kigyulladt egy társasházi lakás Pécsett, egy ember meghalt

Csütörtök kora délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Pécsett, a Feitig Imre utcában kigyulladt egy társasházi lakás. Egy járművel hat tűzoltó néhány perc alatt a helyszínre vonult, ahol egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. A tűz magától kialudt, a tűzoltók a még izzó részeket hűtötték vissza. A tizenkét négyzetméteres konyha teljesen kiégett, és a konyha melletti előszobában lévő tárgyak is megolvadtak. A tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálat indul.

Egy néhány ezer forintos füstérzékelő hangosan sípol, ha füstöt észlel, így a tüzet még annak kialakulásakor meg lehet fékezni, és így nem tud komolyabb károkat okozni. Az érzékelő használatával időben ki lehet a lakásból menekülni és hívni a tűzoltókat. Minél hamarabb érnek ki a tűzoltók, annál több értéket tudnak megmenteni.

A statisztikák szerint nemcsak haláleset nem következett be, hanem füstmérgezést sem szenvedett senki azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő. A legoptimálisabb az lenne, ha minden szobában lenne ilyen eszköz.

Élete végéig börtönben marad a hajléktalanokat brutálisan meggyilkoló férfi

0

Első fokon életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki a szabadulását követő napon megölt brutálisan két hajléktalant múlt év elején a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.

    A korábban többször büntetett, más bűncselekmény miatt jelenleg is jogerős szabadságvesztését töltő férfit különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság. A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

    A két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben alakított ki fából és fóliából lakóhelyiséget. A vádlott alkalmi ismerősük volt, néha a sértettek engedélyével ott tartózkodhatott, de ott nem aludhatott. A vádlott, kihasználva az egyik sértett távollétét, beköltözött lakrészébe és néhány napot ott aludt. A visszatérő sértett ezt észrevette és elzavarta a vádlottat.

    A vádlott tavaly január 6-án már sötétedés után tért vissza az erdőbe, a külön helyiségben alvó áldozatokat előbb egy ötven centiméteres, fanyelű bozótvágó késsel többször fejbe ütötte, majd elvágta a torkukat. A férfi elment a helyszínről, a rendőrök – az akkor érvényben lévő kijárási korlátozás miatt – a városban igazoltatták, és miközben átvizsgálták, apróbb vérfoltokat vettek észre a ruháján, a vádlott eközben maga mondta el, hogy megölt két embert.

    A helyszínre visszatérve azt mondta a rendőröknek, ha a harmadik férfi is ott lett volna, őt is megöli.

    A férfi néhány részletet leszámítva az emberöléseket elismerte, és bár azt vallotta, csupán egyszer ütötte meg az első áldozatot, a szakértői vélemény szerint 17 alkalommal sújtott le a kezdetben védekezni próbáló férfi fejére a machetével. Állítása szerint miután végzett az erősebb testalkatú áldozattal vette észre a bejáratnál a másik ott lakó, beteges, nehezen mozgó férfit, aki visszament a lakrészébe. A vádlott úgy fogalmazott, úgy érezte, nem maradhat tanúja a történteknek, ezért utána ment, és bár úgy látta, a férfi kezeit összekulcsolva imádkozik, őt is többször megütötte a bozótvágókéssel, majd elvágta a torkát. Az áldozatok nyakának átvágását azzal indokolta a vádlott a bíróság előtt, nem akarta, hogy áldozatai tovább szenvedjenek.

    A szakértői vélemények szerint- a vádlott állításával szemben – a második áldozat nagy valószínűséggel aludt, amikor a támadás érte, nem találtak rajta semmilyen védekezésre utaló nyomot.

    Az igazságügyi elmeorvos szakértő szerint nem zárható ki, hogy a tárgyalás során az emberölésről mindvégig tárgyilagosan, részletesen beszámoló vádlott újabb hasonló bűncselekményeket követne el.

    Horváth-Tóth Imola bíró az indokolás során kifejtette, a vádlott az őt befogadó sértettekkel szemben követett el rendkívül kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt. Úgy fogalmazott, csak az elkövető elszigetelésével érhető el a büntetés egyik célja, a társadalom védelme.

    Az ítélet ellen a vádlott és védője eltérő minősítés és enyhítés érdekében fellebbezett.

Összeégett holttestet találtak egy erdős területen, emberölés miatt nyomoz a rendőrség

0

Összeégett holttestet találtak Mezőhegyesen, egy erdős területen. Az elhunyt a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett. A rendőrök a történtekkel összefüggésben előállítottak egy férfit.

Mezőhegyesen, egy erdős területen 2022. november 3-án 8 óra után néhány perccel egy összeégett holttestet találtak. A férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A rendőrök előállítottak egy 25 éves mezőhegyesi férfit, akinek az elszámoltatása megkezdődött.

Harmincmilliós csalás miatt emeltek vádat egy korábbi labdarúgó ellen

0

Vádat emeltek egy korábbi labdarúgó ellen, aki nem létező befektetési lehetőségekkel csalt ki mintegy 34 millió forintot 29 sértettől – közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

    A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi – aki fiatal futballisták közvetítésével is foglalkozott – költekező életmódot folytatott. 2020 őszén arra az elhatározásra jutott, hogy – az egész országra kiterjedő – baráti-ismerősi körébe tartozóktól csal ki pénzt. Elterjesztette, hogy németországi szántóföldek, ingatlanok és ékszerek adásvételével a nála befektetők pénzét megduplázza-megtriplázza. Vállalta azt is, hogy egy esetlegesen sikertelen üzletnél is mindenképpen visszaadja a befektetett összeget.

    A férfi eleinte 50 ezer és 100 ezer forint közötti összegeket vett át, és egy-két héten belül valóban duplán adta vissza. Ez azonban csak arra szolgált, hogy a befektetők bizalmát elnyerje és később már nagyobb összegeket is rábízzanak. Azt is felajánlotta néhány sértettnek, hogy ha ők hoznak más befektetőt, akkor jutalékot fizet nekik – ismertették.

    A vádlott 2020 októbere és 2021 július vége között 29 sértettől – volt, akitől többször is – vett át ötvenezer forinttól ötmillió forintig terjedő összegeket. A pénzt azonban a bizalomelnyerő kezdeti kifizetések után nem vagy csak részben fizette vissza.

    Az ügyészség 29 rendbeli, üzletszerű csalási cselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen – olvasható a közleményben.

Baleset történt a Tüzér utcában

0

Összeütközött két személyautó Pécsen, a Tüzér utcában. A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a gépkocsikat. A beavatkozás ideje alatt az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

Forrás: Katasztrófavédelem/Bamosz Kft.

Zalaegerszeg fideszes polgármestere is kiakadt a posták bezárásán

0

Zalaegerszeg fideszes polgármestere nyílt levelet írt a Posta vezérigazgatójának, és ezt tervezi Szombathely ellenzéki polgármestere is, a második kerület polgármesterének pedig megoldási javaslatai vannak, amikre választ vár – számolt be az RTL Híradó. A híradó szerint a Magyar Posta azt írta, így is túlteljesítik a jogszabályban előírt kötelezettségeket.

Az RTL szerint Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere a hírekből tudta meg, hogy bezárják a postahivatalokat. Facebookon közzétette a Magyar Posta Zrt. megbízott vezérigazgatójának, Simon Csillának írt nyílt levelét, amelyben azt írja: „Tudjuk, hogy szükség van a takarékosságra és a postahivatalok egy részének ideiglenes szüneteltetését tudomásul is vesszük, hiszen Zalaegerszeg sem lehet kivétel, azonban kérjük, hogy november 12-ig kerüljön sor személyes egyeztetésre a Zalaegerszeget érintő döntésekről és legalább a kertvárosi (6-os számú) posta további működésének lehetőségét vizsgálják felül.”

Németországban fogtak el toplistát magyar bűnözőt

0

A mezőszemerei fajsúlyos bűnöző ellen összesen hat körözés volt érvényben. A 11 évnyi szabadságvesztésre ítélt V. László Csabát a KR NNI fejvadászainak segítségével fogták el a német rendőrök.

Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt 2021 óta körözte a Fővárosi Törvényszék azt a mezőszemerei férfit, aki ellen ezen kívül még további öt körözés volt érvényben, többek között prostitúciós tevékenység elősegítése, kitartottság és csalás miatt. V. László Csaba ellen mind hazai, mind európai, mind nemzetközi elfogatóparancsok is érvényben voltak. Az általa elkövetett bűncselekmények súlyosságára tekintettel idén felkerült a rendőrség hazai TOP 50-es körözötti listájára is.

A mezőszemerei szemkiverőként elhíresült, agresszív férfi kiterjedt rokoni kapcsolatait igénybe véve először idehaza, majd külföldön is lányok futtatásából tartotta el magát. Nemcsak alkalmi nőismerőseivel, hanem közeli családtagjaival is prostitúciós tevékenységet végeztetett. Emellett más, szintén illegális pénzszerzési lehetőségeket sem vetett meg. Csalás miatt külföldön is folytattak már ellene eljárásokat. Az általa elkövetett bűncselekmények miatt a hazai bíróságok eddig összesen több mint 11 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A börtönbe azonban nem vonult be, két éve elérhetetlenné vált a hatóságok előtt. Tartózkodási helye ismeretlenné vált.

Mivel időközben, a körözési eljárás során felmerült, hogy esetleg külföldön tartózkodhat, ezért a körözését elrendelő Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) segítségét kérte a férfi felkutatásában. A KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályának fejvadászai így bekapcsolódtak a Heves megyei felderítők munkájába, majd az ENFAST-on, vagyis a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán keresztül kapcsolatba léptek a német társszervekkel, mivel több olyan adat is felmerült, hogy a keresett személy Németország középső, illetve keleti régióiban tartózkodhat.

A német rendőröknek a magyar kollégáiktól kapott információk alapján, nemzetközileg koordinált operáció keretében 2022. november 1-jén délelőtt sikerült a keresett személy tartózkodási helyét Lipcse közelében, Chemnitzben beazonosítani, majd ott őt elfogni. 

Ugyan a férfi az igazoltatása során megpróbálta magát hamis adatokkal igazolni, de trükkje nem jött be. Valódi személyazonossága rövid időn belül egyértelművé vált a német rendőrök előtt. Elfogását követően nem sokkal a hatóságok letartóztatásba is helyezték. Így rács mögött várja sorsának további alakulását.