Kórházba került Mészöly Kálmán, a Vasas és a magyar válogatott egykori labdarúgója – írja a Sportal.hu. A lap úgy tudja, a 81 éves sportoló kritikus állapotban került a János-kórház belgyógyászati osztályára.
Mészöly az elmúlt években többször is beteg volt, utoljára a 80. születésnapján, illetve a Budafok 2020-as első NB I.-es mérkőzésén jelent meg a nyilvánosság előtt.
Erős az Öreg, ezt is túléli, nem hiába ő a Szőke Szikla, nem lehet vele szórakozni – mondta a labdarúgó fia, Mészöly Géza a Nemzeti Sportnak. Azt is elmondta, hogy már napok óta kórházban kezelik, ahova fertőzéssel, tüdőgyulladással, keringési problémákkal került, de az orvosi beavatkozások hatására jobban lett, megerősödött.
Bosznia-Hercegovina történelme finoman szólva is zaklatott volt, csakúgy mint a térség szinte valamennyi országának. Megszállók és elnyomók, véres háborúk, népírtások, gyilkosságok kísérték végig az ország történelmét, és ahogy mondani szokás Szarajevóban kezdődött, és ért véget a XX. század, Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös meggyilkolásával, és a délszláv háborúval. Mégis Bosznia-Hercegovina és pláne Szarajevó olyan ékszeresdoboz, amit bűn nem felfedezni, pláne, hogy Pécstől gyakorlatilag egy köpésre található. Ezt kihasználva látogattunk el a délszláv államba ezen a hosszú hétvégén!
Maga az utazás elég spontán jött, szerdán találtuk ki, hogy megyünk, szombat hajnalban pedig úton is voltunk Bosznia-Hercegovina fővárosa felé. Régóta vonzott Szarajevó, hiszen történelmünk fontos eseményei történtek itt, miközben az ország természeti szépsége gyakorlatilag páratlan. Mindemellett kifejezetten olcsó úti cél, pláne Európa nyugati feléhez képest. A belvárostól húszpercre lévő szállodába két éjszaka, négy fő részére reggelivel ötvenezer forintba került, az éttermekben, boltokban pedig hasonló árakat találhatunk, mint itt Pécsett. Ha valaki akar egy nem zsebbe nyúlós utazást, Bosznia remek választás lehet. De miket lehet csinálni itt?
Kezdjük Szarajevóval, aminek rendkívül nyüzsgő, élettel teli belvárosa van, egyértelműen érződik rajta a török hatás, a bazársor gyakorlatilag olyan, mintha Törökországban, vagy egy random Rejtő-regényben lennénk. Nyüzsgés, emberek, árusok, gagyi és kevésbé gagyi portrékákkal, remek éttermekkel és kávézókkal (a bosnyák kávé megkóstolását melegen ajánlom, és nem összetévesztendő a török kávéval, nem ugyanaz a kettő!), Európából nézve szerintem páratlan Szarajevó belvárosa. Ha pedig felmegyünk a város felé, csodálatos kilátásban lesz részünk, és hála a nemrégiben újonnan átadott felvonónak mindezt kényelmesen és gyorsan megtehetjük. Beszéljenek itt helyettem a képek.
Természetesen múzeumokból sincs hiány, habár ahogy fentebb is írtam a város és az ország történelmének voltak egészen borzalmas részei, a múzeumok többsége (legalábbis ahol én jártam) pedig ezekről szólnak: a város ostroma, a délszláv háború borzalmai, a srebrenicai népirtás, melyeket fotókon és videókon is alaposan bemutatnak. Véleményem szerint ezeket igenis érdemes megnézni, hiszen történelmünk része, melyből kötelességünk tanulni, de nem árt hozzá az erős idegrendszer és gyomor. Vannak tényleg nagyon-nagyon megrázó felvételek. A War Childhood Museumban sikerült egy ott dolgozó helyi férfival beszélgetnem, akitől megkérdeztem, hogy mégis, hogyan lehet ezek után egy országban élni a szerbekkel és a horvátokkal (hiszen mindkét etnikum jelentős számban képviselteti magát az etnikailag és felekezetileg is megosztott országban) aki elmesélte, hogy az emberek megpróbálnak továbblépni. Meglepően sok vendég érkezik Banja Lukaból (a boszniai szerb köztársaság fővárosa), és Belgrádból is, de alapvetően az átlagemberek között nincs konfliktus és feszültség, azt mindig a politika generálja. Ismerős. A War Childhood Museum közelében található a Galerija 11/07/95 ami a srebrenicai népírtást mutatja be, képeken, archív videókon és audiovizuális formában. Megrázó, sokkoló, ennél jobb szó nem jut rá eszembe, de továbbra is azt gondolom, hogy ezeket látni kell, ezeket meg kell ismerni.
Másnap Mostar felé vettük az irányt, egy rövid autópályás szakasz után következett a hegyi út, ami egyfelől gyönyörű volt, elképesztően szép tájakon haladtunk, másfelől meglepően jó volt az út mindenhol (ez az egész országra igaz), így egyáltalán nem bántuk, hogy még nincs végig autópálya. Egyébként épül mindenhol, döbbenetes ütemben fejlődik az az ország, amit harmincévvel ezelőtt gyakorlatilag szétlőttek. Mostar egy csoda, természetesen a világörökség része, gyönyörű a híd és az óváros, ráadásul innen csak néhány kilométerre van Blagaj, ahol muzulmán szerzetesek laktak (és laknak a mai napig), hagyom, hogy ezúttal is a képek beszéljenek helyettem.
Bosznia-Hercegovina mindenképpen megér egy utazást, pláne Baranya megyéből, hiszen közel van, egy teli tank üzemanyagból megjárható, egyáltalán nem drága, a helyi lakosok nagyon kedvesek, a természet pedig egyszerűen gyönyörű.
Időjárási helyzet Európában: —————————- Hidegfront húzódik a Skandináv-félszigettől a Kárpát-medencén át egészen az Adriai-tengerig. A front mentén több helyen esik az eső, és hátoldalán már több fokkal hűvösebb, de még így is a sokévi átlagnál melegebb levegő érkezik Közép-Európa fölé. A front előoldalán azonban délies áramlással kifejezetten meleg légtömeg érkezik Európa délkeleti országai fölé, ennek hatására november 1-én Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában is megdőlt a havi országos legmagasabb hőmérséklet rekordja. A Kárpát-medence fölött az előttünk álló éjszakán gyenge, a térség felett feloszló hidegfront vonul át, ez jelentős változást nem hoz magával.
Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig: ——————————————————- Szerdán gyengén és erősen felhős területek egyaránt lesznek, majd éjszaka legalább átmenetileg mindenütt megnövekszik a felhőzet, és estétől elsősorban a nyugati határvidéken fordulhat elő kisebb eső, zápor, sőt ott az ég is megdörrenhet. Eközben kelet felől köd és rétegfelhőzet terjeszkedik, amely reggelre a Dunától keletre fekvő tájak nagyobb részét beboríthatja. A borult, párás területek nagysága csütörtökön összességében fokozatosan csökken, de a rétegfelhőzet eközben kissé nyugatabbra fekvő tájakra is átterjedhet. Délután főként a középső megyékben lehetnek még borult, párás vidékek, másutt napos idő valószínű kevés felhővel. Érdemi csapadék nem lesz. Szerdán kevés helyen az északnyugati szél, csütörtökön pedig a délire forduló szél Sopron körül megélénkülhet, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között valószínű, de a nógrádi völgyekben hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 15 és 19 fok között alakul, de ahol beragad a rétegfelhőzet ott csak 12, 14 fok lesz.
Kamion és személygépkocsi ütközött november 2-án délután a 62-es főút Seregélyest elkerülő szakaszán. Az autó az árokba csapódott, egyedül utazó vezetője a roncsok közé szorult. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a jármű bal első ajtaját levágták, majd több hidraulikus mentőszerszám együttes alkalmazásával szabadították ki a sofőrt az autóból. A tűzoltók a műanyag és papír csomagolóanyagot szállító nyerges vontatót is áramtalanították. A személyautó 30 éves sofőrje a helyszínen életét vesztette.
2022. november 1-jén 13 óra 30 perc körül az M7-es autópályán Letenye irányába személygépkocsival közlekedett egy sofőr. A 118. kilométerszelvényben – Kőröshegy magasságában – utolérte az előtte, szintén előzés miatt a belső sávban haladó személyautóst, akit fényszórója villogtatásával próbált kisorolásra ösztönözni.
Az első autós az előzés befejeztével vissza is tért a külső forgalmi sávba, azonban a hátul haladó férfi megelőzte őt, elé sorolt, majd a fékre taposott. A vétlen sofőr vészfékezés mellett sem tudta elkerülni az ütközést. A balesetben személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.
A büntetőfékezőt a rendőrök a helyszínen elfogták és elállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 38 éves budapesti lakos vallomása során úgy nyilatkozott, hogy nem leckéztetni próbált, csak rossz lelkiállapotban volt, és meg akart állni, hogy elszívjon egy cigarettát.
A XX. század elején Berlinben alkotó vagy ott kiállító magyar művészek remekeit mutatja be november 4-től a Berlinische Galerie. A kiállításon a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárának gyűjteményéből hét alkotás szerepel, köztük Scheiber Hugó Önarckép szivarral (képünkön) című reprezentatív műve, a berlini tárlat egyik kiemelt darabja.
A pezsgő és kozmopolita német főváros és honfitársaink közötti kapcsolat kölcsönösen gyümölcsöző volt. A magyar művészek itt inspiráló közegben alkothattak és nyerhettek nagyobb nemzetközi figyelmet, ugyanakkor az egyik legfontosabb külföldi művészcsoportként jelentősen gazdagították a berlini avantgárdot.
Ezt a művészi korszakot a nemzetiszocializmus 1933-as hatalomra jutása szakította meg, és az évek során az emléke is elhalványodott. Ezért is irányítja most rá ismét a fényt Berlin modern művészeti múzeuma, amely az időszakból 201 alkotással – festménnyel, grafikával, szoborral, fényképpel, filmmel, színházi tervvel, építészeti rajzzal – idézi fel a magyar művészek és Berlin közötti szoros kapcsolatokat. A berlini Secessionban 1910-ben megrendezett nagy magyar kiállítással induló éra bemutatását számos folyóirat és könyv is segíti.
A „Magyar Modern. Ungarische Kunst in Berlin 1910-1933” elnevezésű tárlat a legnagyobb szabású németországi magyar múzeumi kiállítás a rendszerváltás óta. A Németországból, Ausztriából, Hollandiából, Franciaországból és Angliából, együttesen félszáz múzeumtól és magángyűjtőtől kölcsönzött magyar művészek alkotásainak mintegy fele magyarországi múzeumokból érkezett, így a pécsi Modern Magyar Képtárból is.
Pécsett a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye után a legjelentősebb 20. századi gyűjtemény látható, a Scheiber alkotás mellett olyan jelentős, a berlini kiállításon szintén szereplő művekkel, mint Berény Róbert kiemelkedő Cilinderes önarcképe.
A hosszúhétvégén összesen huszonnyolc jelzés érkezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra – írja honlapján az igazgatóság. A megye tűzoltóit öt nap alatt hat tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez riasztották, míg tíz jelzés tévesnek bizonyult.
Villamos elosztószekrény égett vasárnap este Szigetváron, a Széchenyi utcában. A lángokat a közelben tartózkodók egy porral oltó segítségével, még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották. A szigetvári hivatásos tűzoltók az áramszolgáltató munkatársainak kiérkezéséig biztosították a helyszínt, majd a szakemberek elhárították a hibát.
Dohányzás okozhatott tüzet vasárnap este Pécsett, az Ady Endre utcában. A sorházi lakásban egy franciaágy égett, az ingatlan pedig füsttel telítődött. A pécsi hivatásos tűzoltók légzőkészülékben, két sugárral eloltották a lángokat. Az ingatlanban hárman tartózkodtak a tűz keletkezésekor, ők időben elhagyták az épületet, így személyi sérülés nem történt.
Menet közben füstölni kezdett, majd kigyulladt egy személyautó Pécsett, a Koller utcában tegnap kora este. Az autóban csak a sofőr utazott, aki miután észlelte a füstöt, félreállt és áramtalanította a járművet. A lángok ezután csaptak fel. A pécsi hivatásos tűzoltók eloltották a teljes terjedelmében égő autót. Személyi sérülés nem történt.
Gyerekhintába szorult egy tinédzser Siklóson, az Iskola utcában szombaton délután. A fiút a siklósi hivatásos tűzoltók szabadították ki szorult helyzetéből: a hintát leszerelték a keretről, majd lehúzták a tini lábáról. A fiatal nem sérült meg és a hinta is sértetlen maradt.
Letért az útról, árokba hajtott és fejtetőre borult egy személyautó szombat késő délután Görcsöny közelében. A járműben csak a sofőr utazott, aki sértetlenül kiszállt az autóból még a tűzoltók kiérkezése előtt. A pécsi hivatásos tűzoltók a helyszín biztosítását látták el.
Lesodródott az útról, átpördült, majd az út menti árokban, a kerekein állt meg egy személyautó tegnap délután Drávaiványi külterületén. Az autóban csak a sofőr utazott, akit a balesethez riasztott sellyei hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki. A mentőszolgálat munkatársai kiemelték a súlyos sérültet az autóból, majd kórházba szállították. A tűzoltók a helyszín biztosítása mellett áramtalanították a járművet. Átmenetileg félpályán haladhatott a forgalom.
A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága adózói fórumot rendez az alábbi témákban:
a kataadózásból kikerült átalányadózók havi adó- és járulékbevallásának elkészítését segítő NAV webalkalmazás bemutatása
a NAV új ügyintéző-felületének, az Ügyfélportálnak a népszerűsítése.
Az adózói fórumot 2022. november 8. kedden 14 órától rendezik a NAV Baranya Adó- és Vámigazgatósága központi ügyfélszolgálatán. A pécsi Rákóczi utca 52-56. C épület földszintjén megrendezésre kerülő esemény várhatóan 90 perces lesz.
Két előadó fogja bevezetni az új szabályokba az érdeklődőket: dr. Farkas Petra osztályvezető és Sámócziné Magó Barbara ügyfélkapcsolati ügyintéző.
Az LMP tálcán kínálja az energiaválság megoldásait – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője. Kijelentette: a válságkezelés egyetlen fenntartható módja, ha az ország energiaellátása függetlenedik Oroszországtól és a nagyhatalmaktól, valamint a fosszilis energiaforrásoktól.
A politikus drámainak nevezte a jelenlegi helyzetet. Kijelentette: takarékoskodni kell és okosan kell felhasználni a természet által nyújtott erőforrásokat. Emlékeztetett Hernádi Zsolt, az Mol elnök-vezérigazgatójának szavaira is, aki szerint a zöld fordulat az egyetlen megoldás. „A Fidesz azonban ezt az elmúlt tizenkét évben inkább gátolta” – jegyezte meg.
Pártja javaslatait részletezve elmondta, hogy egy évi 600 milliárd forintos keretösszegből megvalósított háztartási energetikai felújítási program keretében évente 100 ezer lakást lehetne korszerűbbé tenni, ami 323 ezer tonnával csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.
A szélerőművek telepítésének engedélyezését is sürgette, mert mint mondta, a szélenergia teljes potenciáljának kihasználása a teljes áramfogyasztás 45 százalékát fedezhetné.
A napelemadó eltörlését is szorgalmazta, valamint a társasházi napenergiahasználat előtti jogi akadályok elhárítását. Az LMP szerint a geotermikus energia használatának terjedését is támogatni kellene, az ugyanis akár az ország energiafogyasztásának 10 százaléklát is fedezhetné.
A párt az energiaszegényéget a rezsicsökkentés átalakításával mérsékelné, amely csak a rászorulókat segítené akkor is, ha fogyasztásuk meghaladja az átlagot. „Az LMP a Paks II. beruházás azonnali leállítását is követeli” – hangsúlyozta.
A Szekszárdi Rendőrkapitányságon eljárást folytatnak Mihálovics Dániel eltűnése kapcsán.
A 16 éves fiú a szedresi speciális otthonból távozott 2022. szeptember 28-án engedély nélkül, azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelet nem ad magáról.
A képen látható Mihálovics Dániel körülbelül 170 centiméter magas, sportos testalkatú. Rövid, fekete hajú, szeme barna, füle elálló. Eltűnésekor fekete farmernadrágot és fehér pulóvert viselt.
A szekszárdi rendőrök kérik, hogy aki a képen látható fiú jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szekszárdi Rendőrkapitányságon, hívja a 0674501-106-os számot, vagy tegyen bejelentést – akár névtelensége megőrzése mellett – a 0680555111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.