Kezdőlap Blog Oldal 1847

Október 31. a reformáció emléknapja

0

Ma van a reformáció emléknapja, országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek. A központi ünnepség, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervez, délután lesz a Városligeti fasor és a Bajza utca találkozásánál lévő Reformációi emlékparkban.

Az ünnepségen Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője mond beszédet.
    

A reformáció emléknapján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, a reformáció elindítója a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
    

X. Leó pápa 1520-ban kiadott bullájában kiközösítette Luther Mártont, aki a pápai oklevelet nyilvánosan elégette, és kijelentette, hogy szakít a katolikus egyházzal. Az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János vezette irányzat a református felekezet alapja.

mti
kiemelt kép: Pixabay

Embercsempész autója borult az árokba

0

A személygépjármű eddig ismeretlen okból letért az útról és felborult.

Állampolgári bejelentés érkezett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. október 31-én 7 óra 15 perc körül, miszerint a 8119-es számú úton Csákvár térségében, egy személygépjármű eddig ismeretlen okból balesetet szenvedett és az oldalára borult.

A kiérkező járőrök a felborult litván honosságú személygépjármű mellett egy, majd a környéken levő bokros területen további nyolc főt találtak, akik közül a balesetben hárman megsérültek. A jármű utasai magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a rendőrségre előállították. A gépjármű vezetője a baleset után elhagyta a helyszínt, őt a rendőrök jelenleg is keresik.

police.hu

Bencsik András szerint a tanárok többsége söpredék, Pankotai Lilit meg fel kéne pofozni

0

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a HírTV Sajtóklub című műsorában fejtette ki véleményét a tanárok melletti tüntetésszorozatról, amiben kitért a pécsi gimnazista Pankotai Lili október 23-ai tüntetésen elhangzott fellépésre is.

„Ez egy betegségtünet…. tehát ez a kis csaj azt hiszi, hogy ő most valami nagyon nagy dolgot csinált” – mondta Bencsik András a műsorban.

A Népszava szemléje szerint Bencsik elmondta, hogy nem szabad komolyan venni, hogy egy „butuska fruska” mit ad elő, majd hozzátette, hogy az „apjának két nagy pofont kéne adnia a lányának, hogy édes lányom, hát hülye vagy, hogy beszélhetsz így?!”

Bencsiknek ezen kívül is volt megbotránkoztató kijelentése, a tanárokról például ezt mondta – „ellepték a tanári pályát ezek a szörnyetegek, és ezek a szörnyetegek nevelnek föl egy szörnyeteg generációt, mert az a kislány azt hiszi, hogy ő valaki, nem tudja, hogy őt csak eszköznek használták.”

Emellett ez is elhangzott tőle – „söpredék lepte el a pedagógusi pályát, és megint csak tisztelet azon kivételeknek, akik lassan nem mernek megszólalni. Egy ilyen momentumos, nagypofájú nihilista, semmiházi társaság lepte el az iskolákat. Beleértve az egyházi iskolákat is”. 

A népszerű Halloween alapjait a pogány kelta hitvilág adta

0

Az ősi kelta hagyományokban a Samhain az egyik legjelentősebb ünnep, az új év kezdete. Október 31-én sötétedéskor kezdődik és másnap estig tart. A kelta népeknél az ünnepek a sötétséggel (sötétedéssel) kezdődnek, mert a sötétség megelőzte a fényt. Így a tél kezdete az év kezdete.

Rengeteg, területenként eltérő hagyomány társult ehhez a naphoz. Az „alapkoncepció” azonban mindenhol nagyjából azonos: ezen az éjszakán a világ rendje felborul, fellibbennek az evilág és a túlvilág (természetfeletti) közötti határok. Megnyílnak a sídhk (tündérdombok), és az emberfeletti lények, valamint a halottak szabadon járhatnak köztünk. De nemcsak a holtak jutnak fel az evilágba, ilyenkor evilági hősök is könnyen bejuthatnak a sídh birodalmába. Ilyen történetet mesél el az Echtra Nerai (Nera kalandjai).

Samhain ünnepéhez számtalan szertartás kapcsolódik, hiszen a pogány kelta hit szerint ez az év legmágikusabb éjszakája. Szokás volt örömtüzek gyújtása. Ilyenkor a család körbeülte a tűzhelyet, és a tűz körül kísértethistóriákkal szórakoztatták egymást. A különböző jelekből való jóslás is igen elterjedt volt a nép körében.


A samhain az angolszász területeken a Halloween ünnepben él tovább, amelynek kialakulására azonban a római hagyományok, így Pomona, a gyümölcsök númenének ünnepe és Feralia, a holtak emléknapja is hatással voltak. A Halloween jelentése: mindenszentek éjszakája – All Hallows’ Eve. 

Halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat! (kb: Csokit vagy csalunk!) kiáltással szólítják fel a háziakat állásfoglalásra, hasonlóan a magyar adománygyűjtő betlehemezéskor vagy Gergely-járáskor, Balázsoláskor elhangzó „szalonnát, szalonnát, ha nem adnak szalonnát, kifúrom a gerendát!” kiáltáshoz. A gyerekek Halloweenkor édességet kapnak, és többnyire baráti társaságban, jelmezbált rendezve, vidáman ülik meg az új év kezdetét jelző ünnepet, hasonlóan Szilveszter napjához.

Forrás: ezenanapon.hu, Wikipédia

Torna-vb – Kovács Zsófia döntős gerendán

0

Kovács Zsófia döntőbe jutott gerendán a Liverpoolban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon.

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint legutóbb Ónodi Henrietta jutott fináléba ezen a szeren, éppen harminc évvel ezelőtt, az 1992-es párizsi világbajnokságon.
    

A háromszoros Európa-bajnok Kovács 13,533 ponttal, a hatodik helyen jutott tovább a selejtezőből.
    

„Örülök, hogy gerendán így tudtam teljesíteni, nem is igazán találom a szavakat… Fantasztikus! Legutóbb gerendán talán 2017-ben voltam döntős, akkor is az Eb-n. Erre egyáltalán nem gondoltam a vb előtt ezzel a hasfalsérüléssel. Ezt mondtam volna az utolsó szernek, ahol én fináléba fogok kerülni” – nyilatkozta Kovács Zsófia.
    

Hozzátette, az edzője, Trenka János még otthon megmondta, hogy pontos, jó gyakorlattal a legjobbak közé kerülhet, de ő nem gondolta, hogy ez meg is valósulhat.
    

„Most lesz csaknem egy teljes hetem, hogy felkészüljek a fináléra, mindent megteszek, hogy jól sikerüljön” – közölte Kovács.
    

Ugrásban Bácskay Csenge a 17. helyet érte el, felemáskorláton Székely Zója lett a legjobb magyar, ő a 22. pozícióban zárt. Talajon Mayer Gréta végzett a legjobb helyen a válogatott tagjai közül, aki egyéni összetettben is a csapat legeredményesebbje lett (38.). A nemzetek versenyében a magyar csapat 152,296 ponttal a 14. helyen végzett.
    

„Nagyon boldogok vagyunk, büszke vagyok a lányokra, hogy ilyen nehézségekkel is előre tudtunk lépni. Ez bizakodásra adhat okot a jövőt illetően. Így megvan a cél, mégpedig az, hogy jövőre bekerüljünk a legjobb 12 nemzet közé, ez pedig olimpiai kvótát jelentene” – nyilatkozta Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya.

    

A magyar versenyzők eredményei a selejtezőben:
    

egyéni összetett:
    —————-
 38. Mayer Gréta 49,599 pont
 53. Szilágyi Nikolett 48,765
 57. Bácskay Csenge 48,232
    ugrás:
    —–
 17. Bácskay 13,050
    felemáskorlát:
    ————-
 22. Székely Zója 13,766
 76. Bácskay 12,233
 95. Szilágyi 11,633
119. Mayer 10,800
    gerenda:
    ——-
  6. Kovács Zsófia 13,533
 23. Mayer 12,766
 44. Szilágyi 12,133
 82. Bácskay 11,366
    talaj:
    —–
 40. Mayer 12,833
 78. Szilágyi 12,266
123. Bácskay 11,533
    nemzetek versenye:
    —————–
 14. Magyarország 152,296

    

A világbajnokság további programja:
    hétfő:
férfi selejtező 10.30
    kedd:
női csapatverseny, döntő 19.45
    szerda:
férfi csapatverseny, döntő 18.40
    csütörtök:
női egyéni összetett döntő 19.45
    péntek:
férfi egyéni összetett döntő 19.00
    szombat:
szerenkénti döntők (férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás, felemáskorlát) 14.30
    vasárnap:
szerenkénti döntők (férfiak: ugrás, korlát, nyújtó, nők: gerenda, talaj) 14.30

srd \ bpt

MTI
Kiemelt kép: Wikipédia

Köddel búcsúzik az október

0

Hétfő reggel marad a ködös idő. A minimumok 6 és 10 fok között alakulnak. A délelőtt folyamán marad a szürke idő, csak a Mecsek magasabb pontjain, illetve az északabbra eső területein szakadozhat fel a ködfelhőzet. A délnyugati szél mérsékelt lesz.

Délután, ahol felszakadozik a köd, ott igen kellemes, szűrt napsütéses időben lehet részünk. Sajnos megint lehetnek olyan területek, ahol beragad a köd. A napos területeken 20-22, míg a ködösebb, szürkébb helyeken 12 és 14 fok várható.

Kedd reggel többfelé képződik köd, mely a délelőtt folyamán sokfelé feloszlik, de lesznek olyan területek, ahol tartósan megmarad. A hajnali órákban a minimumok 8 és 10 fok között alakulnak. Kezdetben délkeleti, majd a délnyugati szél mérsékelt lesz. A déli órákra javulnak a látási viszonyok.

Forrás: Meteo Mecsek

Őrtüzeket gyújtottak Székelyföldön az autonómiaigény újbóli kinyilvánítására

0

Őrtüzeket gyújtottak vasárnap este Székelyföld több mint száz településén az autonómiaigény újbóli kinyilvánítására.

A települések melletti magaslatokon gyújtott őrtüzek mindegyikénél felolvasták a rendezvény kiáltványát, amelyet – akárcsak a korábbi években – az őrtűzgyújtást kezdeményező és szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs jegyez.     

A dokumentum nyomatékosítja: a területi autonómia a biztonság, a béke és a jólét záloga lehetne Székelyföldön. Azt is leszögezi, hogy Székelyföld népe a koronavírus-járvány után a nemzetközi élet minden felszültségét átélve is kitart a területi autonómia igénye mellett.  

„Ismételten kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga, egy olyan jogi keret, amely garantálja Székelyföld polgárainak a teljes és tényleges egyenlőségét. Akaratunk, igényeink nem változtak két évtized alatt. Bebizonyítottuk, hogy a hatósági akadályoztatás ellenére európai szinten tudtunk fellépni Székelyföld érdekéért, megnyitva ezzel egy nemzetközi küzdőteret. Előttünk van egy másik feladat: a székely nép önszerveződésének rendszerét, a székelyföldi személyi kártyát megteremteni és működtetni. Legyen ez az este egy olyan pillanat, amikor a közösség minden tagjában tudatosodik, személyes élménnyé válik ez a feladat, amelyet közösen kell a jövőben elvégeznünk” – áll az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban.          

A kiáltvány ismét nyomatékosítja, hogy az őrtüzek köré összegyűlők abban a formában igénylik Székelyföld területi autonómiáját, ahogyan azt az SZNT az autonómiastatútumában megfogalmazta.

Az őrtűzgyújtás főszervezője, Gazda Zoltán az MTI-nek elmondta: az SZNT felhívására Székelyföld több mint száz településén gyűltek össze az emberek a kora esti órákban az őrtüzek mellett.

Hozzátette: a programok állandó eleme volt a kiáltvány felolvasása, emellett azonban mindenütt helyi sajátossága is volt az eseménynek. Volt, ahol helyi szónokok is szót kaptak, máshol egyházi szertartással, kulturális műsorral kötötték össze az tűzgyújtást. Volt, ahol huszár egyenruhában, lóháton vonultak az őrtűz köré, és volt, ahol bográcsgulyással vendégelték meg a résztvevőket. A legtöbb helyszínen nótázás alakult ki a tűz körül.

A főszervező elmondta: idén a kiváló időjárás is segítette, hogy igazi közösségi élményben legyen részük azoknak, akik összegyűltek az őrtűzgyújtásra.

Forrás: mti.hu

Fotó: maszol.ro

250 éves tatai platán lett az Év Fája 2022-ben

A július óta tartó online szavazás végén 3887 szavazattal szerezte meg az Év Fája verseny első helyét a tatai angolkertben a Cseke-tó felett álló (fekvő) a platán „híd”. A Hős Fa címet idén a Lengyeli-legelő fái, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját az Aggastyán, a Micsky hársak egyike kapta.

A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében. A vetélkedő ma talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az éghajlatváltozás fenyegető árnyékában a korábbinál is fontosabb a településeinket hűtő, árnyékoló fák megőrzése. Idén 32 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 12 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta ki kedvencét július 1. és október 1. között. A fákra összesen 12606 szavazat érkezett.

A nyertes tatai platánfa 230-250 éves. Valószínűleg nem sokkal ültetése után megdőlt, így a földfelszínnel párhuzamosan növekedett. Kialakításakor a Cseke-tó partja nem volt kikövezve a jelenleg ismert módon, így a közvetlenül a tó partjára ültetett platánsor több példánya is megdőlt a laza szerkezetű, vizes talajon, de egyik sem feküdt fel a partfalra ilyen csodával határos módon. Szerencsére a platánokra jellemzően remekül alkalmazkodott a helyzethez és törzséből további statikai támasztó gyökereket növesztett. A tatai Angolkert egyik legjellegzetesebb fája, közkedvelt esküvői és szerelmes fotó készítő helyszín, de a Bikini zenekar egyik nagylemezének zenekari fotója is ezen a fán ülve készült. Egyfajta hidat képez a Cseke-tó vízfelszíne felett, a bátrabbakat egészen közel vezeti a víztükörhöz. Mások szerint, egyszerűen csak a világ leghiúbb fájával van dolgunk, aki egész évben saját tükörképét csodálja a víz tükrében.

A zsűri döntése alapján a Lengyeli-legelő fái kapták a 2022-es Hős Fa címet. A legelő a Zala megyei Szentpéterúr és Pacsa települések határvidékén fekszik, és a benevezett matuzsálemi vadkörte- és tölgyfák az itt található gémeskutakkal, forrással, pásztorszoborral együtt a hely jelképei. Az idősebb fák még láthatták I. Ferenc Józsefet is, amint elkocsizott a közeli főúton. Az állattartás visszaszorulása után a legelő minimális háborítottságával a béke és a nyugalom szigetévé, a vadon élő állatok fontos bázisává, találkozási pontjává vált. Az idilli állapot fennmaradt egészen addig, amíg el nem döntötték, hogy a tervbe vett M76-os autóút nyomvonala ne az eredeti tervek szerint, a legelőt elkerülve, hanem épp annak közepén menjen. Ezzel a döntéssel nemcsak a fák és az élővilág járna rosszabbul, de a három szomszédos település lakossága is.

A különdíjas hársak a Pest megyei Dánszentmikós határában állnak. Egy elszánt és lelkes helyi csapat már korábban megtisztította elhanyagolt környezetüket, pihenő- és kirándulóhelyet hozott létre, faápolót fogadott megmentésükre.

Az Év Fája egy speciális kezelést nyer, amit Börzsei Bence faápoló és csapata fog elvégezni. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa az OEE ajándékcsomagját kapta. A Kenderkóc webáruház jóvoltából a dobogósok többek közt madárodúkat is kaptak ajándékba.

 
Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

1 Platán „híd” a tatai Angolkertben a Cseke-tó felett-3887 szavazat
2 Gesztenyefa Angyalföldön -2964 szavazat
3 250 éves fekete nyárfa -1963 szavazat
4 A Bakáts tér Hőse -852 szavazat
5 Nagy idők tanúja – Páfrányfenyő a keszthelyi kastély parkjában-737 szavazat
6 Kincses Makkfa-552 szavazat
7 Ősi gyógyító Hársfa az évszakok jegyében-487 szavazat
8 A Hétágfa Tanösvény galagonyafái Kistótfaluban-387 szavazat
9 Akiknek már nem lesz több tavaszuk: a Lengyeli-legelő Fái-307 szavazat
10 Perkátai Öreg Tölgy – az idős fák nagykövete-296 szavazat
11 Aggastyánok (Micsky hársak)-100 szavazat
12 A gyógyító fa Petus Márta-74 szavazat

Forrás: evfaja.hu

Fejszével ölte meg a bátyját

0

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. október 30-án délután arról, hogy két testvér szóváltásba keveredett egymással Újudvaron. A zalai rendőrök megkezdték a helyszínelést.

A szörnyű esetről egyenlőre annyi tudható, hogy veszekedés közben a fiatalabb férfi fejszével megütötte 48 éves bátyját, aki az ütés következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 44 éves férfit a helyszínen elfogták, elszámoltatása folyamatban van.

Forrás: police.hu

Baleset a 6-oson, Bicsérdnél

0

Közlekedési baleset történt az elmúlt órában Bicsérdnél a 6-os úton.

Az egyik jármű kereke kitört az ütközés következtében.

Két gépkocsi ütközött össze a 6-os főút 210-es kilométerszelvényénél, Bicsérd térségében. Az ütközés erejétől kitört az egyik jármű kereke, fél útpályán forgalmi akadályt okoz. A pécsi hivatásos tűzoltók a társhatóságot várják a balesethez.

Forrás: katasztrofavedelem.hu