Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján.
A 22 éves magyar versenyző 1:55.34 perces egyéni csúccsal csapott célba, megszerezve ezzel a magyar medencés válogatott első dobogós helyezését a viadalon. A csütörtöki versenyben a négyszeres olimpiai bajnok francia Léon Marchand diadalmaskodott 1:53.68 perccel.
A 2023-as fukuokai vb-n és a tavalyi, párizsi olimpián 200 méter háton első Kós pályafutása második nagymedencés világbajnoki érmét szerezte.
Hat tűzesetnél avatkoztak be szerdán a Baranya vármegyei tűzoltók, két alkalommal több város egységeit is riasztották – írja honlapján a katasztrófavédelem.
Családi házhoz épített melléképület égett teljes terjedelmében tegnap délelőtt Pettenden, a Kossuth Lajos utcában. A tűz a lakóházra nem, azonban a melléképület környezetére átterjedt, illetve annak teteje is beomlott. Az esethez Sásdról, Barcsról és Pécsről is riasztottak egységeket, a tűzoltók több vízsugárral eloltották a lángokat, illetve négy kölyökkutyát is megmentettek. Személyi sérülés nem történt.
Növényi hulladék égetése miatt terjedt el a tűz és égett le csaknem három hektárnyi terület tegnap kora délután a Somogy vármegyei Szentborbáson. Bár az égetés engedélyezve volt, a tulajdonos nem tudta megfékezni a tüzet, így az öt családi ház udvarára és egy üres telekre is átterjedt. Szerencsére az ingatlanokban nem keletkezett kár és személyi sérülés sem történt. A lángokat a szigetvári és barcsi hivatásos tűzoltók vízsugarakkal és kézi szerszámokkal eloltották.
Ma ünnepli születésnapját a pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja, GÖTZ Attila színművész, akit a 2024/2025-ös évadban is számos sikerdarabban láthatták a színházba járók. Ő formálja meg többek közt a Rokonok című darabban Kardics Somát, a Nagytakarék vezérigazgatóját. De szívesen emlékszünk vissza az Anconai szerelmesek 2. című fergeteges komédiára is. Ebben a darabban Attila játssza BÉKÉS ELVTÁRS szerepét, aki a SZOT üdülő vezetője. A színész egyedülálló humorával és összetéveszthetetlen énekhangjával igazán kiváló alakítást nyújtott.
De nemcsak a színházban találkozhatunk a művésszel, hanem számos vidéki helyszínen is, fesztiválokon, falunapokon, különböző egyéb szabadtéri rendezvényeken. Ilyenkor humorral fűszerezett zenés koktélt hallhatunk tőle, mely ismert dalokból, operett és musicalrészletekből áll. Ezeken a fellépéseken gyakran partnere Stubendek Katalin, aki szintén a színház művésze.
Götz Attilát a következő évadban is számos darabban láthatják majd a színház nézői. -olvasható a PNSZ közösségi oldalán.
Boldog születésnapot és további sikrereket kívánunk!
Elindult a pótfelvételi, legkésőbb augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre – közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták: pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akiket a július 23-án zárult általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel. Vagy idén nem jelentkeztek a felsőoktatásba. A pótfelvételi ponthatárait augusztus végén hirdeti ki az OH – fűzték hozzá.
A tájékoztatás szerint idén több mint 40 egyetem és főiskola hirdet a pótfelvételiben alap-, mester-, osztatlan képzéseket és felsőoktatási szakképzéseket. Minden képzési terület szakjaiból válogathatnak a pótfelvételizni kívánók. Hangsúlyozták: állami ösztöndíjas képzések többek között műszaki, természettudomány, informatika, pedagógusképzés, agrár, államtudományi, valamint orvos- és egészségtudomány képzési területeken érhetők el.
A hivatal felhívta a figyelmet arra is, hogy a pótfelvételi eljárásban egy felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére lehet jelentkezni (ugyanazon szak állami ösztöndíjas és önköltséges formája egynek számít) a felvi.hu honlapról elérhető E-felvételiben 2025. augusztus 7-én éjfélig.
A ponthatárokat augusztus végén hozzák nyilvánosságra – ismertették, hozzátéve: a szakokra vonatkozó információk és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók a felvi.hu honlapon olvashatók.
Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emeltek vádat kilenc ember ellen. Akiknek mozgalma Magyarország alaptörvényének megváltoztatását és a magyar államigazgatási, valamint karhatalmi szervezetek felszámolását tűzte ki célul. Ezt közölte csütörtökön a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
Jánky Judit közleménye szerint az 55 éves, zalai férfi által alapított mozgalom végső célja – szkíta önkormányzatok és hadsereg létrehozásán keresztül – egy szkíta állam létrehozása volt.
Társa, egy 48 éves, nagykőrösi férfi a közösségi médiában olyan összeesküvés-elméletet hirdetett, amelynek hívei szerint Magyarország egy cég. Az alaptörvény, a magyar törvények, a kormány, a hatóságok nem léteznek, így azok joghatóságát, kötelező érvényét magukra nézve nem ismerik el.
A férfi „hatósági eljárásokkal szemben mentességet kínáló igazolványokat” állított ki. Így került kapcsolatba a többi vádlottal, majd a zalai férfivel, aki 2023. április 3-án igazolványkészítés ürügyén megkereste. Majd ismertette a szkíta állam, a leendő szkíta nemzetőrség létrehozására irányuló szándékát.
Harmadik társuk egy 90 éves, váci férfi az általa vezetett mozgalom keretében a trianoni békeszerződés felülvizsgálatával Nagy-Magyarország és a korábbi Horthy-rendszerhez hasonló, király nélküli királyság államforma visszaállítása érdekében tevékenykedett. Saját kormányzóvá választásával és eskütételével a célja a királyválasztás elérése volt.
A mozgalom tagjai videót is készítettek, amelyben a zalai férfi bejelentette, hogy megalakult a Szkíta Nemzetségek Önkormányzata után önvédelmi céllal a Szkíta Honvéd Nemzetőrség budapesti egysége is. A férfi számos olyan elektronikus levelet küldött rendőrkapitányságoknak, ügyészségeknek, önkormányzatoknak. Valamint hírközlő szerveknek, amelyekben előrevetíti szabad katonai csapatok bevonulását, különböző személyek letartóztatását.
A vádlottak több gyűlést is tartottak, ahol állandó téma volt a királyság visszaállítása, a szkíta állam létrehozása, az emberek beszervezésének módja. Államtagadó nézeteiknek és az alkotmányos rend megváltoztatásának erőszakkal, fenyegetéssel kívántak érvényt szerezni, tőlük éles lőfegyvereket is lefoglaltak a nyomozás során.
Nem adóztatott dohánytermékek adásvétele miatt vádat emelt az ügyészség egy kereskedelmi láncolat tagjai ellen. Erről tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Két szír állampolgár – apa és fia – tavaly egy Budapesten bérelt raktárban ismeretlenektől megszerzett, költségvetési csalásból származó, legalább 78 millió forint értékű dohánytermékeket tárolt, hogy azokat haszonnal tovább értékesítse.
Egyik fő vevőjük egy román állampolgár volt. Akinek négy hónap alatt 21 ezer doboz cigarettát adtak el. A román vádlott azzal a somogyi férfival is üzletelt, aki ugyancsak az adózás alól elvont dohánytermékek közvetítéséből és eladásából realizált bevételt, amikor további két férfit szintén bevont az üzletbe.
Az ügyészség kiemelte, a kereskedés alsóbb szintjein lévő vádlottak ugyancsak milliós értékben foglalkoztak illegális cigaretták adásvételével. Az ügyben a lefoglalt dohánytermékek értéke megközelítette a 25 millió forintot.
A vádhatóság az érintett férfiakkal szemben különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást indítványozott a bíróságra benyújtott vádiratában.
Elfogtak négy zalaegerszegi férfit, akik kokainnal kereskedtek. Csaknem 60 millió forintnyi drogot foglaltak le a rendőrök – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a kokaint egy 55 éves férfi szerezte be, és zalaegerszegi műhelyében tárolta. Onnan értékesítette társainak, akik azt saját ismeretségi körükben árulták.
A nyomozók mind a négy férfit előállították, és kihallgatták kábítószer-kereskedelem bűntett miatt; három dílert őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt – közölték.
Csütörtökön napsütéses, tovább melegedő időre lehet számítani átmeneti, gyenge vagy mérsékelt felhősödésekkel. Az éjszakai lehűlés mérséklődik, bár az Északi-középhegység térségében még hűvös lesz a hajnal. Míg a nappali maximumok 30 közelébe, illetve köré várhatóak, de a meg-megélénkülő szél ronthatja a hőérzetet. Délelőtt a Duna-Tisza közén, majd délután a Tiszántúl térségében élénk, olykor erősebb, egyébként gyenge vagy mérsékelt ÉNY-i szél fúj. Este országszerte legyengül a légmozgás. Számottevő mennyiségű eső sehol sem hullik az országban. De egy-két futó zápor előfordulása a nyugati országrészben és az északkeleti határvidéken nem kizárt. Éjjel csillagfényes, szélcsendes, eseménytelen idő következik. Friss lesz a hajnal. Ismét az Északi-középhegység fagyzugaiban valószínű a leghűvösebb.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC): csütörtök reggel 14, csütörtök délután 28, péntek reggel 14 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS: – Pénteken napsütéses, délután gomolyfelhősödő, meleg időre van kilátás. A 30 fok körüli, a déli, délkeleti térségben kevéssel a feletti hőmérséklet strandolásra is alkalmas lesz. Az esti órákban, az északnyugati, északi határvidéken élénkülhet fel a szél, illetve ott alakulhat ki elszórtan záporeső, zivatargóc. Másutt ekkor is marad a nyugodt, kissé fülledtté váló idő.
– Szombatra még jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de egy ciklon érkezése látszik valószínűnek. Az ország nagyobb, keleti, délkeleti kétharmadán fokozódó páratartalom, fülledtség, változóan napos-gomolyfelhős idő körvonalazódik délután. Este szórványos zivatarok kialakulásának esélyével. Az északnyugati, nyugati határmegyéket már napközben elérheti a ciklon hidegfrontja. Így abban a térségben mérsékeltebben meleg, változóan felhős idő a valószínűbb szórványosan, ismétlődően záporokkal, zivatarokkal és felerősödő széllel.
Évi egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók – jelentette be Orbán Viktor egy Facebook-videóban.
Az új intézkedés célja a lakhatás segítése, a támogatás ráadásul összevonható lesz a fix 3 százalékos Otthon Start hitellel is – írja az Index.
A támogatásra olyan dolgozók lennének jogosultak, mint az orvosok, ápolók, tanárok, rendőrök, katonák és más közszolgák. Az évi egymillió forintos összeget a lakáshitel törlesztésére, illetve új ingatlan vásárlásakor az önerő kifizetésére is fel lehet majd használni – jelentette be a miniszterelnök.
Nulladik nappal kiegészülve, négy napon át elevenedik meg a történelem a siklósi vár falai között. Az augusztus 7–10. között zajló Siklósi Várfesztivál az ókortól a török korig kalauzolja a látogatókat látványos harci bemutatókkal, középkori csatákkal és nagyszabású koncertekkel. A fesztivál csúcspontja az Edda Művek koncertje lesz, de a programsorozat minden korosztály számára kínál élményeket.
Idén is különleges élményeket ígér a Siklósi Várfesztivál, amelyet augusztus 7–10. között rendeznek meg a történelmi vár falai között. A rendezvény évről évre egyre gazdagabb programkínálattal várja a látogatókat, és a most nyilvánosságra hozott részletes program alapján az idei esemény minden korosztály számára tartalmas és látványos kikapcsolódást kínál.
A négynapos fesztivál különlegessége, hogy az első nap egy nulladik napként szolgál, amely előhangként egy különleges előadással hangol a későbbi történelem-kalauzra. Majd a következő három napon az ókortól egészen a XVI–XVII. század török koráig kísérhetik végig az érdeklődők az időutazást.
Sajtótájékoztató a 2025-ös Várfesztivál programjairól
Nulladik nap: augusztus 7., csütörtök – előadás a Siklósi Vár udvarán
A hivatalos fesztivál előtti napon, augusztus 7-én, csütörtökön is várják az érdeklődőket a Siklósi Vár udvarában egy különleges programmal. 19 órától a „Puszták népe” című történelmi előadást tekinthetik meg a látogatók. Amely a Déryné Program keretében valósul meg, és ingyenesen látogatható. Ez a nulladik nap remek lehetőség arra, hogy már a fesztivál kezdete előtt belemerüljünk a történelmi hangulatba és megismerjük a helyszínt.
Péntek: az ókor és a kora középkor elevenedik meg
A fesztivál augusztus 8-án, pénteken nyitja meg kapuit, és az első napon az ókori világba, valamint a kora középkorba kalauzolja a látogatókat. A napot vártörténeti előadás indítja, majd a római császári elit testőrség, a Praetorianus Gárda mutatkozik be látványos öltözetbemutatóval. A római kultúra zene és tánc formájában is megelevenedik. A Róma a Fény és a Nimfák táncbemutatói mellett a Viktorem Hagyományőrző Egyesület római kori harci jelenete is színesíti a programot. A nap során viking harcászati bemutatók, katonai védekezési gyakorlatok, középkori jelenetek és színházi előadások követik egymást. Különleges produkció lesz például a „Könyörgés Pomonának” antik táncjáték, valamint a „Tökéletes nő” című színdarab is. Az esti órákban az események tovább fokozódnak. Éjszakai csata, tűzzsonglőr produkció, majd gregorián koncert a kápolnában zárja a napot.
Szombat: középkori csaták, hagyományőrzők és EDDA-koncert
Augusztus 9-én, szombaton a középkoré lesz a főszerep. A nap ünnepélyes felvonulással és polgármesteri köszöntővel kezdődik. Majd egész nap zajlanak a hagyományőrző bemutatók a vár különböző pontjain. Solymászok, zászlóforgatók, középkori harcosok és a Fekete Sereg tagjai idézik fel a XIV–XV. század világát. A Haramza testvérek harci bemutatója, a Hunyadiak örökében program és a Gregorián Énekek a kápolnában egyaránt a korabeli hangulatot hozzák vissza. A délutáni program kiemelt eseménye a nagyharsányi csatajelenet, amelyet a Szoborparkban rendeznek meg. Este a zenei programoké a főszerep: – 18:00 – Fortuna Rock Band – 19:30 – Nihil Chips koncert – 21:00 – EDDA Művek koncertje – 22:30 – Retro disco – DJ LEMOON
Légy részese a felvonulásnak – lovagként vagy hercegnőként!
A szombati nap egyik leglátványosabb és legfontosabb eleme a nagyszabású, legalább 200 főt felvonultató hagyományőrző menet lesz, amelyhez idén is a legkisebbek is csatlakozhatnak! A lányokat hercegnőként, a fiúkat lovagként várják a szervezők a színes történelmi felvonulásra. A gyerekek számára a Siklósi Vár előzetes regisztráció alapján biztosít a felvonulás idejére kiegészítőket: virágkoszorút, sisakot és általvetőt, így teljes lehet az élmény. A felvonulás szombaton 10 órakor indul, a gyülekező 9:30-kor lesz a postával szembeni parkolóban. A kiegészítők korlátozott számban elérhetők, ezért az elő regisztráció kötelező a következő email-címen: siklosivarmarketing@gmail.com
Vasárnap: török kor, párbajok, zsoldosok, és családbarát programok
A zárónap, augusztus 10-e a XVI–XVII. századot és a török kort helyezi középpontba. A Zrínyi Miklós Hagyományőrző Egyesület viseletbemutatója, tűzszerészeti és szablyabemutatók, valamint magyar–török párbajok várják az érdeklődőket. A Thury-vár zsoldosainak előadása, a Török-Magyar összecsapások, és a történelmi díszlövések mellett a „Csillagvarázs” nevű hastáncbemutató és koncertek teszik teljessé a napot. A záró program a vár teraszán lesz, ezzel búcsúzik a fesztivál az idei látogatóktól sortűzzel.
Fotók: Vass Imre – Siklósi Várfesztivál 2024
Mindenkinek szól – történelmi élmény kicsiknek és nagyoknak
A Siklósi Várfesztivál nem csupán látványos és szórakoztató, de ismeretterjesztő is. Gyerekeknek, családoknak és történelemkedvelőknek egyaránt remek programot kínál. A szervezők különösen ügyelnek arra, hogy minden generáció megtalálja a számára legérdekesebb programokat, legyen szó haditechnikáról, zenéről vagy kézműves hagyományokról.
Fontos tudnivalók a belépésről
A napközbeni hagyományőrző programok normál várbelépővel látogathatók. A látogatók napijegyet vagy két- illetve háromnapos bérletet is válthatnak, ezt majd a vár jegypénztárában tudják megtenni. Az esti zenei programok közül a Fortuna Rock Band és a Nihil Chips koncertje ingyenesen látogatható, míg az EDDA Művek koncertjére és a retró diszkóra külön belépőjegy szükséges. Az esti koncert jegyek elővételben megvásárolhatók Siklóson a Vár jegypénztárában nyitvatartási időben (hétfőtől vasárnapig 9:30-17:30), a Városi Könyvtárban, valamint online a JEGYx1 oldalon.
Kedvezmény a koncertjeggyel
Fontos tudnivaló, hogy akik megvásárolják az esti koncertjegyet, azok 10% kedvezményt kapnak a Siklósi Vár belépőjegy árából, valamint a siklósi Thermal Spa strandbelépőből is. Így a fesztivál élménye még teljesebb lehet, hiszen a történelmi kalandok mellett a kikapcsolódás és feltöltődés is garantált.
Aki augusztus második hétvégéjén valódi történelmi élményre vágyik, annak irány Siklós. A múlt újra életre kel a vár falai között.