Ezüstérmet nyert magyar férfi párbajtőrcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
A Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor összeállítású magyar válogatott a hongkongiakat, a venezuelaiakat és a franciákat is megverte. Remek vívással jutottak el a döntőig, amelyben a japánokkal került szembe.
A döntő az ázsiaiak elképzelése szerint alakult, két szoros asszó után Koch, majd Andrásfi is háromtusos vereséget szenvedett. Ledolgozni később sem sikerült a hátrányt, végül a japánok 45-35-re nyertek.
A nap másik versenyszámában is remekeltek a magyarok! Bronzérmet nyert ugyanis a magyar női kardcsapat Battai Sugár, Pusztai Liza, Szűcs Luca, Katona Renáta összeállításban.
Az előző két világbajnokságot megnyerő magyarok a németek és a bolgárok legyőzésével jutottak el az elődöntőig. Itt négy találat különbséggel kikaptak az idei Európa-bajnok franciáktól.
A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a japánokkal került szembe a csapat. Szűcs 5-1-es győzelemmel kezdett, de Pusztai nem találta a ritmust Emurával szemben, 9-3-ra kikapott. A folytatásban Katona vívott a helyén.
A következő négy párharcot a magyarok nyerték, ezzel 9 tussal elhúztak. Végül 45-34-es győzelemmel lett meg a bronzérem.
Sikeresen lezárult a kivitelezés a „Siklós (Máriagyűd) – 5701 és 5711 j. utak körforgalmi csomópontja közötti külterületi kerékpárút” című projekt, amely a térség kerékpáros turizmusát új dimenzióba helyezi. A 2,47 km hosszú, hiánypótló fejlesztés révén immár biztonságos és kényelmes kerékpáros kapcsolat jött létre a Siklósi szőlőhegy, Máriagyűd, valamint az EuroVelo13 nemzetközi kerékpárút között.
A projekt Siklós Város Önkormányzata és a Baranya Vármegyei Önkormányzati Hivatal konzorciumi együttműködésében valósul meg. A beruházás célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi szolgáltatók összekapcsolása, és a fenntartható, aktív turizmus ösztönzése.
A projekt részeként az önkormányzat egy többfunkciós útfenntartó gépet is beszerez, amely a kerékpárút egész éves karbantartását biztosítja.
A kerékpárút hiánypótló beruházás, hiszen eddig nem volt kerékpárosbarát kapcsolat a Siklósi szőlőhegyen működő borászatokhoz, sem Máriagyűd fontos vallási-turisztikai helyszínéhez. Az új útvonal nemcsak az elérhetőséget javítja, hanem közvetlen kapcsolatot teremt a Villányi borvidék hálózatával is. A fejlesztés így nemcsak a helyi turizmust, hanem a térség gazdasági fejlődését is elősegíti.
„A fejlesztés túlmutat egy egyszerű kerékpárút megépítésén – ez a beruházás közös jövőképünk záloga”
– mondta Riegl Gábor, Siklós polgármestere. „A projekt sikerének kulcsa az összefogás volt: a helyi szolgáltatók, turisztikai szereplők, önkormányzatok és szakmai partnerek együttműködése nélkül ez a mérföldkő nem jöhetett volna létre. Siklós ma már nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi kerékpáros turizmus térképére is felkerült. Az EuroVelo13 hálózathoz való csatlakozás révén városunk egy olyan turisztikai vérkeringés részévé vált, amely új lehetőségeket és vendégkört hoz a térségbe.” – emelte ki a polgármester.
A projekt részeként átfogó marketingstratégia is készült, mely kijelölte a turisztikai kommunikáció irányait. A város honlapján új információs felület jött létre, emellett szórólapok, térképes információs táblák és egy újonnan kialakított kerékpáros pihenő is segíti az idelátogatókat.
A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a világörökségi helyszínek fókuszában augusztusban a családok állnak! A mesés hangulatú kiállítások, árnyas parkok, izgalmas interaktív terek és történelmi emlékek most még kedvezőbb áron kínálnak több élményt kínálnak – írja közleményében az örökségkezelő.
A Zsolnay Örökségkezelő családi jegycsomagjai augusztusban extra kedvezménnyel vásárolhatók meg: a 4 fős családi belépő most 5 főre érvényes, így akár 2 felnőtt és 3 gyermek (6–18 éves) is közösen élvezheti a kulturális kalandokat. Ráadásul a jegyek két egymást követő napra érvényesek, így egyetlen látnivalóról sem kell lemondani!
A felfedezhető kiállítások sora szinte végtelen:
Zsolnay kerámiacsodák – három különböző tárlaton keresztül: A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény, Zsolnay Család- és Gyártörténeti Kiállítás, Rózsaszín Zsolnay Kiállítás
Zsolnay Látványmanufaktúra: bepillantás a kulisszák mögé: hogyan készülnek a Zsolnay termékek?
Labor – Interaktív Varázstér – játék és tanulás a „pécsi Csodák Palotájában”
VR Univerzum – több mint 40 lenyűgöző virtuális kaland VR szemüveggel
1861 Kesztyűmanufaktúra – betekintés egy igazi pécsi ikon titkaiba
Bóbita Bábmúzeum – bábok, játék és interaktív felfedezés
m21 Galéria – kortárs művészet a LOKART tárlatán
Cella Septichora Látogatóközpont – ókeresztény sírkamrák és titkok tárulnak fel a föld alatt
Ókeresztény Mauzóleum – a történelem szentélyében 1600 évvel ezelőtti freskók mesélnek hitről, életről és öröklétről
Középkori Egyetem – a magyar felsőoktatás születésének helyszínén a 14. századi diákélet titkaira is fény derül
A kedvezmény az alábbi családi jegytípusokra érvényes:
Zsolnay családi jegy
Örökség családi jegy
Világörökség családi jegy
Időutazó családi jegycsomag
A jegyek megvásárolhatók online vagy a Zsolnay Negyed infopontjain. A Planetárium családi belépőjegyre az akció nem vonatkozik. További részletek ide kattintva érhetőek el.
A Mohács500-hoz kötődő kísérőrendezvények szervezői között immár a numizmaták is „csatasorba” álltak. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete és a Magyar Numizmatikai Társulat Mohács önkormányzatának, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával és partnerségével a városban tartja jubileumi, 35. Hóman Bálint Numizmatikai Nyári Egyetemét.
Az esemény házigazdái azonban nem csak a szakmai résztvevők, hanem a szélesebb közönség érdeklődésére is számítanak augusztus 8-9-10-én – írja közleményében az önkormányzat.
A numizmatika az éremtant jelenti, amely a régi pénzekkel és érmékkel foglalkozó tudományág. Mohácson szintén számos jónevű értője és művelője ismert. Az augusztus 8-9-10-ei program során a Mohácsi Tankerületi Központban (amit a köznyelv máig inkább Batrának nevez) tartandó nyári egyetem résztvevőinek a szakmai előadások mellett városunk nevezetességeivel is alkalma nyílik megismerkedni. Szép gesztus lesz a találkozó közönségétől, hogy a II. Lajos emlékművet is megkoszorúzzák a város főterén, ezzel is kifejezésre juttatva a mohácsi csata hősei iránti tiszteletüket.
2026-ban szintén augusztusban Mohács várja a Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozó és Vándorgyűlés résztvevőit. A meghívottak között jónéhány külföldi és hazai szaktekintélyt, előadót ezúttal is ott találunk majd. A Selyemgyár Kulturális Negyedben sorra kerülő, kétnapos programot börzenap, vándorgyűlés, előadások, éremkiállítás és a Mohács 500-hoz kötődő kitüntetések átadása egyaránt színesíti.
A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma-fertőzés már Baranya több pontján is jelen van – a betegség súlyos károkat okozhat az ültetvényekben, és akár a borászat jövőjét is veszélybe sodorhatja. A fertőzött tőkéket csak kivágással lehet megmenteni, megelőzésre alig van eszköz.
Már Baranyát is elérte a fertőzés
A betegség Európában már régóta ismert probléma: Olaszország, Franciaország és Szlovénia borvidékei évekkel ezelőtt kezdtek küzdeni a fitoplazma ellen, mostanra viszont Magyarországon is tizennégy borvidéket érint a kórokozó – köztük Baranyát is. Bár a helyzet még nem olyan súlyos, mint például Zalában, a dél-dunántúli szőlészetek fokozott készültségben vannak. Dr. Teszlák Péter, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének kutatási igazgatója megerősítette, hogy a fitoplazma már több baranyai térségben is felütötte a fejét.
Nem létezik rá növényvédő szer
A betegség legnagyobb veszélye, hogy nincs ellene hatásos permetszer. A fertőzött tőkéket csak teljes kivágással lehet eltávolítani, és az újratelepítésre legalább két évet kell várni. A fertőzés első jelei a leveleken jelentkeznek: a zöld levelek sárgulnak, vörösödnek, a hajtások nem fásodnak be megfelelően, a termés mennyisége pedig jelentősen csökkenhet. A fehér bogyójú szőlő levelei sárgává, a kék szőlőé vörössé válik – innen ered az „aranyszínű sárgaság” elnevezés is. A vesszők gumiszerűvé válnak, a növény lassan elhal.
A kabóca a fő terjesztő
A kórokozót az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) terjeszti, amely néhány éve már meghonosodott hazánkban is. A kabóca nemcsak a szőlőt fertőzi: gyomnövényeken, erdei iszalagon, égeren vagy mogyorón is megtalálható a fitoplazma, innen is visszafertőzheti az ültetvényeket. A megelőzés kulcsa a kabóca elleni időzített, rovarölő szeres védekezés – ez kötelező az érintett területeken. Emellett kiemelten fontos a szaporítóanyagok szigorú ellenőrzése is.
A borra nem veszélyes, de a gazdaságra igen
A fertőzés nem jelent egészségügyi kockázatot az emberre, és a bor minőségére sincs közvetlen hatással. A gazdasági következmények azonban súlyosak: a terméshozam visszaesése, az ültetvények kiritkulása, a kivágások és az újratelepítések évekre visszavethetik a termelést. A hatóságok a fertőzött területeken karanténintézkedéseket rendelnek el, ezek betartása kulcsfontosságú lehet a járvány terjedésének megfékezésében.
Veszélyben a borászati hagyományok
Baranya híres borvidékei – Villánytól a Pécsi borvidékig – évszázados hagyományokat őriznek. A szőlő aranyszínű sárgasága azonban olyan fenyegetést jelent, amely nemcsak a gazdákat, de a térség kulturális örökségét is súlyosan érintheti. A szakértők szerint most még van lehetőség kézben tartani a helyzetet, de ehhez összefogás, megelőzés és folyamatos ellenőrzés szükséges. A szőlősgazdáknak ébernek kell maradniuk – mert ha a fertőzés elharapódzik, annak hatásait évtizedekig érezni fogja a baranyai borászat.
Mit tehetnek a gazdák?
A szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezés komplex feladat, hiszen közvetlen növényvédő szer nem létezik rá. A megelőzés és a folyamatos ellenőrzés kiemelten fontos, különösen a fertőzött vagy veszélyeztetett területeken, így Baranyában is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hivatalos oldalán részletes ajánlásokat és védekezési útmutatókat találnak a szőlősgazdák, amelyek segítik az amerikai szőlőkabóca elleni rovarölő szeres kezelések időzítését, a fertőzött tőkék eltávolítását, valamint a környezet megfelelő rendbetételét. Az ajánlások betartása kulcsfontosságú lehet a betegség megfékezésében és a baranyai borvidékek védelmében.
Több mint 600 programmal és megújult helyszínekkel várják a közönséget Dél-Baranyában.
Kezdetét vette kedden az Ördögkatlan Fesztivál, amely idén is színes és összművészeti programkavalkáddal várja a látogatókat Nagyharsányban, Beremenden, Palkonyán és Kisharsányban. A rendezvény célja a kultúra minden rétegének bemutatása: a színháztól és zenétől kezdve az irodalmon és képzőművészeten át a népi hagyományokig és a közösségi faültetésig.
Újdonságként mutatkozik be az Elfogadás Tere, ahol fogyatékossággal élők és ép emberek együtt vehetnek részt különféle programokon.
A fesztivál egyik csúcspontja a Passió ősbemutatója lesz augusztus 1-jén: Háy János szövegére és Vass Gergely zenéjére kortárs színházi formában reflektálnak az SZFE hallgatói.
A zenei kínálat is gazdag: a 25 éves 30Y zenekar mellett olyan fellépők érkeznek, mint Harcsa Veronika, Lovasi András, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, valamint a Budapest Bár.
Tovább romlik az afrikai sertéspestis-járványhelyzet Horvátországban, ezért a magyar állategészségügyi hatóság rendkívüli intézkedést hozott. Baranya vármegye egy részén magas kockázatú területet jelöltek ki – jelentette be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A döntés hátterében az áll, hogy július folyamán Horvátországban több ASP-kitörést is regisztráltak. Előbb Kácsfalu (Jagodnjak), majd Bolmány (Bolman) község házisertés-állományaiban igazolták a vírus jelenlétét. A helyzet azóta tovább romlott. Július 21-ei héten Kácsfalu és Valpó (Valpovo) külterületén vaddisznókban is megerősítették a fertőzést – alig 20 kilométerre a magyar határtól.
A magyar hatóságok a járvány gyors terjedésére reagálva úgy határoztak, hogy Baranya vármegye határ menti területén 15 vadgazdálkodási egységre kiterjedően magas kockázatú zónát hoznak létre.
Az érintett térségekben a védekezés hatékonysága érdekében szigorúan be kell tartani az 5/2025. számú országos főállatorvosi határozat mellékletében foglalt járványvédelmi előírásokat. Ezek a rendelkezések az afrikai sertéspestis magyarországi felszámolására kidolgozott mentesítési terv részei, és mind a vadállományra, mind a házisertés-állományra vonatkoznak.
A hatóság kiemelten fontosnak tartja a gazdák, vadászok és állattartók együttműködését, valamint az előírások szigorú betartását a fertőzés hazai megjelenésének megelőzése érdekében.
Az afrikai sertéspestis aktuális hazai hírei, a vadgazdálkodási egységek naprakész kockázati besorolása és további tudnivalók a Nébih hivatalos weboldalán olvashatók.
Csapadékmentes, kellemes napra készülhetünk szerdán. A reggeli hűvösebb idő után délután már 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és sokfelé kisüt a nap.
Szerdán reggel változóan felhős időre ébredhetünk, csapadék nem várható. A hajnali minimumok 13 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. Az északnyugati szél mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökés előfordulhat. Délelőtt folytatódik a változóan felhős idő, csapadék nem várható. A légmozgás mérsékelt marad, egy-egy élénk lökéssel.
Délután fokozatosan csökken a felhőzet, többfelé süt ki a nap, csapadék nem várható. A hőmérséklet maximuma 25 és 27 fok között alakulhat. Az északi szél mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökésre készülni kell. Estére kiderül az ég, már csak kevés felhő lehet az égen. A minimumhőmérséklet 20 fok alatt alakulhat. A légmozgás mérsékelt északi lesz.
A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola úszója eddig remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet a vizes világbajnokságon.
Kezdésként rögtön egy bravúros hatodik helyezést ért el a férfi 4×100 méteres gyorsváltóval, Németh Nándorral, Szabó Szebasztiánnal és Mészáros Dániellel. Jászó nem csupán a csapat sikeréhez járult hozzá, hanem új egyéni csúcsot is úszott: 48.27 másodperces idejével a harmadik leggyorsabb volt a négyesből.
Később 100 háton is mindent kiadott magából, az előfutamában egyéni legjobbját (53.35) megközelítve 53.78-cal éppen a 16. helyen jutott tovább a középdöntőbe. A 23 éves magyar versenyző ott is tudott faragni az idején, de 53.62 másodperces teljesítménye végül nem volt elég a fináléhoz, a 15. helyen zárt.
A pécsi kiválóság számára azonban még nincs vége a világbajnoki szereplésnek: a 4×100 méteres mix vegyesváltóban és az 50 méteres hátúszásban is indul, így újabb remek eredményekre, egyéni csúcsokra is esély nyílik.
Több közúti balesethez is riasztották az elmúlt napokban a Baranya vármegyei tűzoltókat, szerencsére minden utas komolyabb sérülés nélkül vészelte át a történteket.
Alagút falának csapódott egy személyautó Pécsett, a Hársfa úton. A tűzoltók kiérkezéséig a sofőr elhagyta a helyszínt. Az egység áramtalanította a gépjárművet, majd átadta a helyszínt a rendőrségnek.
Szalagkorlátnak ütközött, majd felborult egy személyautó az M60-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél. Az eset a Budapest felé vezető szakaszon történt, az autópályán a külső és a leállósávot zárták le a műszaki mentés idejére. A pécsi hivatásos tűzoltók a helyszínt biztosították, majd a rendőrségi helyszínelést követően feszültségmentesítették a kocsit. A gépjármű vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, a mentősök kórházba szállították.
Lesodródott az útról, majd árokba borult egy autó Szentlőrinc térségében. A négy utas közül egy ember könnyebben sérült, őt helyszíni ellátást követően kórházba szállították. Műszaki mentés céljából a szigetvári hivatásos és szentlőrinci önkéntes tűzoltókat riasztották az esethez. Az egység átvizsgálta és áramtalanította a személyautót.
Árokba hajtott és fejtetőre borult egy személyautó az 57-es úton. Az autóban egyedül utazó sofőr ki tudott szállni a járművéből, könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A palkonyai önkéntes tűzoltók áramtalanították és kerekeire állították a gépjárművet. A forgalom rendőri irányítás mellett, félpályán haladhatott.
Megcsúszott az úton, árokpartnak ütközött, majd oldalára dőlt egy személygépkocsi Siklós térségében. A sofőr könnyebben sérült, a mentősök kórházba szállították. Más nem utazott az autóban. A siklósi hivatásos tűzoltók a helyszínt biztosították.
Vizes volt az út, ezért csúszhatott meg egy személyautó Mánfa külterületén. A gépjármű az út melletti árokban állt meg, a benne utazó két ember nem sérült meg. A rendőrség kiérkezéséig a komlói hivatásos tűzoltók irányították a forgalmat, tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.
Két személyautó ütközött össze az 57-es számú úton, Lánycsók külterületén. A járművekben összesen nyolc ember utazott, mindannyian önerejükből, sértetlenül szálltak ki a kocsikból. A balesethez a mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyszín biztosítása mellett átvizsgálták és áramtalanították a gépjárműveket, illetve a forgalmat irányították. A rendőri helyszínelést követően az egység letolta az útról a kocsikat, megszüntetve ezzel az útakadályt.