Hétfőn este meghalt Rátgéber Kosárlabda Akadémia serdülő fiú csapatának vezetőedzője, Bolyos Róbert.
„Tudod, Robi, mindig nagyon szerettem Veled találkozni az Akadémián. De nem csak én voltam így ezzel, hanem mindenki, aki ismert. Jöttél a szemed sarkában bujkáló csibészes mosolyoddal, kicsit borostásan, jókedélyűen, életvidáman, és nem volt olyan alkalom, hogy ne álltunk volna meg legalább egy kézfogás erejéig, és hogy megkérdezzük egymástól, minden rendben van-e. Most nagyon nincs rendben semmi sem.
Hiányozni fog a vicces megszólításod: Trinchieri! Hidd el, utánanéztem a neten, és azt kell mondjam, igazad van, tényleg hasonlítunk egymásra. Mindig jót mosolyogtam rajta, amikor ezzel ugrattál – ahogy nekem, úgy mindenki másnak is rendre vidámmá tudtad tenni a napját.
Nem mellesleg, mindig ott voltál, amikor kellettél. Egy-egy torna, egy-egy külföldi túra előtt rendszerint elcsíptelek valahol az Akadémián, hogy elmagyarázd, mit is vársz majd a serdülő csapatodtól az előttetek álló mérkőzéseken. Persze, nyerni akartatok, Te pedig látni akartad a fejlődést, az előrelépést az általad olyannyira kedvelt játékosaidon. Mégsem ez ragadt meg bennem. Hanem az, amit szinte mindig megjegyeztél ilyenkor, és amit nem mindig írtam meg, pedig talán ez a leglényegesebb gondolat: „A legfontosabb az, hogy a gyerekek szeressenek kosárlabdázni, szeressék ezt a játékot”!
Enélkül tényleg nem megy, Robi! Tudnod kell, hogy mindenki, akivel Te foglalkoztál, Neked köszönhetően megszerette ezt a játékot, amiért Te is olyannyira rajongtál! A játékosaid tűzbe mentek Érted, a kollégáid pedig nagyon szerettek és tiszteltek – az pedig, hogy a legutóbbi szezonban bajnoki címet ünnepelhettél a serdülőkkel, csak hab volt a tortán.
Az Akadémiánk nem pusztán egy kiváló szakembert veszített most el. Annál sokkal többet: egy olyan embert, aki hároméves ittléte alatt mindenkinek a szívébe belopta magát.
Hiányozni fogsz, Robi!”
