Kezdőlap Blog Oldal 1856

Mediterrán Baranya: még ma is 20 fok felett lesz a csúcs

0

Kedd hajnalban északnyugat felől többször vastagszik meg a felhőzet és néhol gyenge eső előfordulhat. A hőmérséklet minimuma 11 és 13 fok között alakul. Az északnyugati szél mérsékelt marad.

A délután első felében még borús, néhol esős idő várható, majd a délután második felétől felszakadozik a felhőzet, megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél élénk lesz, majd fokozatosan mérséklődik. A délutáni maximumok 19 és 21 fok között alakulnak.

Estére teljesen kiderül az ég, néhol köd és párafoltok alakulnak ki. A minimumok 10 fokig hűlnek! – írja a Meteo Mecsek.

Két magyar film is díjat nyert Luxemburgban

0

Csuja László és Nemes Anna egy női testépítőről szóló, Szelíd című alkotása a fődíjat, a K. Kovács Ákos rendezésében készült Branka pedig a legjobb rövidfilm közönségdíját nyerte el a 15. CinEast közép-európai filmfesztiválon Luxemburgban – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t hétfőn.

Csuja László és Nemes Anna magyar-német koprodukcióban készült „testmelodrámájában” egy női testépítő komoly áldozatot hoz azért, hogy megnyerje a világbajnokságot. Egy röpke szerelmi találkozás azonban rádöbbenti, hogy neki is van lelke, amely – testéhez hasonlóan – megérdemli az elismerést – olvasható az NFI közleményében.
    

Mint írják, a vasárnap véget ért 15. CinEast filmesekből álló nemzetközi zsűrijének méltatása szerint a Szelíd rendezőpárosa „tapintattal és türelemmel egy olyan univerzumot mutat be, amely kevéssé ismert és eddig alig volt látható nagyvásznon. Az alkotás egy, az ismerttől eltérő, másik fajta szépséggel szembesíti a nézőt, és ítélkezés nélkül beleszerettünk.”
    

A filmet először az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be, ott első magyar játékfilmként szerepelt a versenyprogramban, de vetítették a rangos Sydney-i Filmfesztiválon is. A Szelíd korábban díjat kapott a Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon és a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon is. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Csonka Eszter a filmben nyújtott alakításáért a játékfilmes zsűri elismerését érdemelte ki.
    

A Szelíd az NFI támogatásával készült, producere Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió) volt. A film online nézhető az NFI FILMIO nevű streamingcsatornáján – írták a közleményben.
    

A legjobb rövidfilm közönségdíjával jutalmazott Branka a magyar-jugoszláv határ közelében játszódik 1991-ben. A címszereplő szarajevói ápolónő munkát kap egy állami kórház szülészeti osztályán, ahol az osztály főorvosa megpróbálja rávenni arra, segítsen újszülötteket kicsempészni a kórházból, majd hitesse el szüleikkel, hogy a külföldi pároknak eladott babák születésük után nem sokkal meghaltak. Az önmagát és családját is féltő lánynak élete legnehezebb döntését kell meghoznia.
    

K. Kovács Ákos rendezése a Salamandra Film gyártásában készült a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával, producere Gyurin Zsuzsi és Osváth Gábor volt – áll a közleményben.

mti

Rárúgta a pécsi férfire az ajtót egy hajléktalan, miközben azt kiabálta, hogy megöli

0

A Pécsi Járásbíróság 2022. október 24-én elrendelte egy hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi 2022. október 22-én, a hajnali órákban Pécsett, egy társasház előtt ittas állapotban haladt, amikor észrevette a társasházba bemenő sértett férfit, akinek fenyegetően kiabálni kezdett. A sértettnek sikerült a lépcsőházba bejutnia, ahová a gyanúsított utána ment. A sértett bezárta a lépcsőházi rácsos ajtót, majd haladt a lakása felé, de a gyanúsított a rácsos ajtót berúgva tovább ment felé és fenyegetően kiabált, majd felszólította a sértettet, hogy adja oda a pénzét vagy megöli. A sértett ekkor ellökte a gyanúsítottat, majd kimenekült a lépcsőházból.

A gyanúsított kijött a lépcsőházból, majd tovább haladt az utcán, ahol egy hirdetőtáblába beleütött, majd egy ház ajtaját berúgta és oda bement.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű személy, több más büntetőeljárás hatálya alatt is áll. A gyanúsított terhére rótt vagyon elleni bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú. Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el. Mindezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője szabadlábra helyezés érdekében jelentettek be fellebbezést. A bíróság végzése nem végleges.

Forrás: Pécsi Törvényszék

Részegen, begyógyszerve, jogsi nélkül vezetett, egy pécsi vaskapu állította meg

0

A Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki ittasan, gyógyszer hatása alatt vezette gépkocsiját.

A vád szerint a férfi vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, ennek ellenére többször vezetett személygépkocsit. 2022 márciusában baráti társaságával Komlón szórakozott, ahonnan hajnalban jöttek haza gépkocsijával. A gépkocsit Pécsre a férfi egy ismerőse vezette. A városba érve a sofőr az autóból kiszállt, majd miután elment, az ittas, gyógyszer hatása alatt álló férfi a gépkocsiba ült, majd az autóval elindult.

A gépkocsival azonban egy zsákutcába hajtott, ahol nekiütközött az utca végét lezáró ingatlan vaskapujának. A gépkocsival a kaput áttörve behajtott az ingatlan udvarára, majd a telket elválasztó téglafalnak ütközött. A baleset után a vádlott és barátnője, aki az autóban tartózkodott, az adataik hátrahagyása nélkül a járművet otthagyva távoztak a helyszínről.

Nem sokkal a baleset után a férfi a barátnőjével visszatért az autót korábban vezető sofőr lakhelyére, ahol azt adták elő, hogy a gépkocsit az utcából ellopták. Ezt követően elindultak az autót keresni, melynek során visszatértek a helyszínre, ahol az ittas sofőrrel szemben a rendőrök intézkedtek.

Az elkövető cselekménye az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének a megállapítására alkalmas.

Fotókat ITT lehet megtekinteni.

Forrás: ugyeszseg.hu
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay

LMBTQ ügye miatt felfüggesztették Novák Előd mentelmi jogát

0

Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette Novák Előd mentelmi jogát.

Novák Előd ellen 2022 év elején garázdaság és rongálás miatt emeltek vádat, miután 2020 augusztus18-án két társával közösen letépte a XI. kerületi önkormányzat épületéről a szivárványszínű zászlót. Ezen kívül 2019-ben egy fotókiállításon piros festékszóróval fújt le egy neki nem tetsző kiállított képet.

Novák Előd a mai szavazás előtti felszólalásában büszkén vállalta tetteit.

Rishi Sunak lesz a brit miniszterelnök

0

Rishi Sunak volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé – jelentette be hétfő délután Sir Graham Brady, a vezetőválasztási folyamatot irányító tory frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke.

A választási eredmény azt jelenti, hogy Sunak lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.
    

Brady hivatalos bejelentése előtt néhány pillanattal Sunak egyetlen riválisa, Penny Mordaunt volt védelmi miniszter közölte, hogy visszalép.
    

Liz Truss jelenlegi miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Konzervatív Párt éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult.
    

Távozása miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de utódja hivatalba lépéséig – amely várhatóan még hétfőn, legkésőbb kedden megtörténik – Truss ellátja a kormányfői teendőket.

MTI
Kiemelt kép: Wikipédia

Újra gyerekrajzoktól lesz fényes a Dzsámi!

0

Tavaly országszerte több mint háromezer gyermek nevezett a pécsi Adventi Épületfestő Gyerekrajzpályázatra. Az ünnepre való felkészülés során született „mini fényfestő alkotásokat” az ikonikus pécsi templom, a Dzsámi homlokzatára vetíti a Zsolnay Örökségkezelő advent hétvégéin, így a közönség hatalmas méretben csodálhatja meg az ifjú tehetségek munkáit.

A pályázat célja, hogy a gyerekek a Dzsámi mintasablonját színezzék ki, minél hangulatosabb, szebb alkotásokat létrehozva, melyek illeszkednek az ünnep és a hely szellemiségéhez. 

Javasolt, hogy a rajzok kövessék a Dzsámi épületének formavilágát, legyenek minél részletesebbek és színesebbek, hogy az épületfestés ezáltal látványosabb lehessen, hozzájárulva az Adventi Kézműves- és Mesevásár hangulatához. Ennek érdekében célszerű vízfestéket, filctollat, temperát vagy akrilt használni. 

A pályázatra idén három korosztályban lehet nevezni:

 I. korcsoport: óvodások (4–6 évesek)

II. korcsoport: 6–10 éves alsó tagozatos tanulók (1–4. osztály)

III. korcsoport: 10–15 éves felső tagozatos tanulók (5–8. osztály)

A pályamunkákat 2022.10.24. – 2022.11.20. 24.00 között várják elektronikusan, postán vagy személyesen leadva.

Az előválogatást követően kategóriánként 40-40 mű kerül a döntőbe. Ugyanakkor, hogy senki se legyen csalódott, a szervezők minden – a versenykövetelménynek megfelelő – alkotást digitalizálnak, a helyszínen befotóznak és karácsony előtt közzétesznek. Így a szülők letölthetik a honlapról gyermekük alkotását, melyet utána akár karácsonyi üdvözletként meg tudnak osztani, tovább tudnak küldeni a rokonoknak, barátoknak.

A döntőbe jutott alkotásokat Advent 2. 3. és 4. hétvégéjén, sötétedés után a pécsi Dzsámi épületének déli homlokzatára vetítjük, a nagyközönség így személyesen, teljes életnagyságában is megtekintheti. 

A közönségszavazás a gyerekrajzpalyazat.hu oldalon zajlik december 09. 12.00 óra és december 19. 12.00 óra között. 

Minden korosztályban 3 szakmai és 1 közönségdíjat osztanak ki, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek.

Leadás:

A pályázat beküldésének határideje: 2022.11.20. 24.00 

Elektronikusan szkennelve: gyerekrajz@zsn.hu e-mail címre

Személyesen: Zsolnay Kulturális Negyed, Zsolnay Infopont&Shop 

Postán: Ajánlott küldeményként postázva: ZSÖK – Adventi Épületfestő Gyerekrajzpályázat, Pécs, 7603 Pf. 27. címre.

A felhívás részletei és a mintasablon itt található: 

https://www.adventpecs.hu/rajzpalyazat/rajzpalyazat

Forrás: ZSÖK Sajtó

Hoppál Péter összeesküvés elmélete: amerikai pénzből tüntetnek a diákok

0

Hoppál Péter Pécs és térsége fideszes országgyűlési képviselője szerint amerikai pénzből tüntetett több tízezer diák, tanár és szimpatizáns azért, hogy méltó körülményeket és a megélhetéshez szükséges, elegendő bérezést kapjanak a tanárok.

Ezt az elméletét a PécsMa Facebook oldalán osztotta meg egy komment formájában az alatt a cikk alatt, amiben a baranyai lap beszámol a tüntetésről.

A tüntetésről korábban a BaHír is beszámolt.

Óriási tömeg tüntet a tanárok mellett Budapesten

A képviselő furmányos logikával következtette ki a háttérhatalmak ármánykodását, azonban álláspontját nem fejtette ki részletesen. Az okfejtésből hiányoltuk a gyíkemberek szerepét és a laposföld elméletet is, ami azonban ennél sokkal fontosabb, az a háttérben meghúzódó Gyurcsány szál.

80 fát mentettek meg Tóalmáson az LMP erdővédői

0

Az LMP erdővédő csoportja 80 fa kivágását akadályozta meg vasárnap a tóalmási Andrássy-kastély természetvédelem alatt álló parkjában – közölte Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

Az LMP egy közösségi oldalra kikerült bejegyzésből tudta meg, hogy favágókat toboroznak a park matuzsálem korú fáinak kivágására, amit végül a helyszínen a párt aktivistái és Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő segítségével akadályoztak meg – mondta el Bakos Bernadett.

Ismertetése szerint a 30 hektár területű kastélyparkot 1974-ben nyilvánították védetté, és a tulajdoni lap jelenleg is tartalmazza a természetvédelmi terület megjelölést, így minden esetben engedélyhez kötött a fák kivágása.
A helyszínen a tulajdonosi jogokat gyakorló alapítvány képviselője azonban nem tudott engedélyt bemutatni, azzal érvelt, hogy a kastélypark már nem természetvédelmi terület, de végül elállt a fák azonnali kivágásától – közölte Bakos Bernadett. Az LMP további lépéseket tervez az ügyben, megkeresi a Pest megyei kormányhivatalt is, hogy tisztázza a hely státuszát és megakadályozza a további fakivágásokat.

Az LMP képviselője úgy értékelt: ez az ügy is azt mutatja, hogy a természeti kincsek védelmében határozott kiállással kell fellépni, mert így képesek megakadályozni a természetpusztítást.

Emlékeztetett: az LMP online erdővédő szolgáltatást indított a magyar erdők és természetvédelmi területek védelmében, és arra kér mindenkit, hogy jelezze, ha tudomására jut, hogy valahol az országban természetvédelmi területen akarnak fákat kivágni.

Bírálta a kormányt és úgy értékelt: nem fakitermeléssel és természetvédelmi területek megcsonkításával, hanem a megújulók arányának bővítésével, illetve energiahatékonysági programokkal kellene kezelni az energiaválságot.

MTI

Vádat emeltek Schadl György, Völner Pál és társaik ellen korrupciós bűncselekmények miatt

0

Korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtottak be vádiratot Schadl György és 21 társa, köztük Völner Pál ellen a Fővárosi Törvényszéken – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-t.

A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta – közölték.
    

Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük – írta a főügyészség.
    

A vádirat a 22 vádlott egyéb – korrupciós, gazdasági és vagyon elleni – bűncselekményeit is tartalmazza.
    

A nyomozó főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – Schadl Györgyöt 10 év, Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200 millió, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre ítélje, mindkettőjüket 10 évre tiltsák el a közügyektől, a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozásoktól pedig végleg. Az ügyészség vagyonelkobzást is javasol velük szemben a jogtalan gazdagodásuk erejéig.
    

Azt is javasolták, hogy – beismerés esetén – négy vádlott letöltendő szabadságvesztést és pénzbüntetést; tizenöt felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, egy ember pedig pénzbüntetést kapjon.

MTI