StyleNews

A pécsi székhelyű Wefenn alapítvány az országban egyedülálló módon egzotikus állatok megmentésével foglalkozik. Erről a BaHír már korábban is beszámolt.

Egzotikus állatok megmentéséért küzd a pécsi alapítvány

Dr. Gajcsi Dóra alapítót és Szalánczi Judit kurátort kértük meg, hogy mondják el a saját szavaikkal, hogy miért pont ezt a hivatást választották.

BaHír: Honnan jött az egzotikus állatok iránti elköteleződés?

Dr. Gajcsi Dóra, alapító: Gyerekkoromtól fogva nagyon közel álltak hozzám az állatok és a szokványos háziállatokon kívül elmondhatom, hogy ami akkor kapható volt a kereskedelemben, szinte minden megfordult nálam: hüllők, kisemlősök, halak, kétéltűek. Igazi állatgyűjtő voltam gyerekként, mindig is érdekelt az etológia, szívesen figyeltem meg a környezetemben élő állatokat. Hamar elhatároztam , hogy állatorvos leszek, és egyetem alatt, az orvoslásban is jobban érdekelt az egzotikus állatok gyógyászata, etológiája – annak minden kihívásával együtt – mint a kutyák, cicák gyógyítása. 

Állatgyűjtő szenvedélyemnek egy személyes tapasztalat vetett véget annak idején. 15 éves koromban vettem meg az első, kézzel nevelt nagypapagájomat. Amit akkor úgy véltem, teljesen etikus, és helyénvaló. Hamar kiderült, tévedtem. 

20 évvel ezelőtt nagyon kevés információ volt elérhető a vadállat tartás buktatóiról, a papagájok kézzel nevelésének problémáiról. Így mondhatom, én a saját bőrömön tapasztaltam meg, és a saját hibámból tanultam.  Ahogy jöttek a viselkedésproblémák az ivarérett, cseperedő madarammal, kezdtem magam beleásni a papagáj etológiába. Ahogy egyre több ismeretre tettem szert, úgy körvonalazódott előttem a felismerés, hogy ezek az állatok mennyire szenvednek a fogságban, és tudatlanságból mennyire félreértjük a viselkedésüket. Ebben az időszakban döntöttem el, hogy soha többé nem fogom vásárlással támogatni az egzotikus állatok kereskedelmét. 

Orvosi praxisom során szerzett tapasztalataim is megerősítettek ebben: a legtöbb alkalommal, mikor a gazdi viccesen megjegyezte, milyen „rosszaságokat” követ el otthon az állata, rövid kérdezősködés után kiderül: az állat abszolút nem „rosszalkodik”, csupán saját fajának megfelelően, természetesen viselkedik egy számára természetellenes környezetben. Rengetegszer tapasztaljuk, hogy sajnos nagyon félreértik ezeket az állatokat. A háziállatokkal ellentétben, ők nem tudnak alkalmazkodni az emberi környezethez, hisz csak néhány generáció választja el őket vadon élő fajtársaiktól.  Rendkívül kevés az ismeret még a tartásukról, viselkedésükről, speciális igényeikről.

Orvosi szempontból is azt gondolom, ezeket az állatokat nem lenne szabad fogságban tartani, tenyészteni, és kedvencként árusítani, ugyanis nem tudjuk, még a legprecízebb tartástechnológiával sem kielégíteni az igényeiket. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy a rendelőnkbe kerülő betegek 90 %-a – nem túlzás – valamilyen tartástechnológiai hiba miatt betegedett meg. Mentettjeinkkel szeretnénk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy mennyire helytelen ezeket az állatokat kedvencként árusítani. Ha megkérdezzük az embereket, létezik-e akkora röpde, ami elegendő egy nagypapagájnak, aki a természetben akár több 100 kilométert szárnyal szabadon az égen, ahol nincsenek határok, ha szívünkre tesszük a kezünket azt gondolom, mindannyian tudni fogjuk a választ.

Ahogy egyre több bajba jutott egzotikus állat fordult meg nálunk, párhuzamosan ismertük fel azt a szomorú tényt, hogy ezeknek az állatoknak – kutyákkal és cicákkal ellentétben, akiknek szerencsére már rengeteg szervezet segít a mentésében és elhelyezésében – az egzotikus állatokat, speciális igényeik miatt a legtöbb menhely nem tudja fogadni. A divathullámmal a kedvencként tartott egzotikusok száma egyre nő, az információ róluk csekély.

Mivel sokkal összetettebb tartástechnológiát igénylő állatokról van szó, a tartásuk igencsak nagy anyagi áldozatot követel. A felelősségteljes tulajdonosok, akik ugyan belátták, hogy nem tudják a körülményeket biztosítani, padhelyzetbe kerülnek. Már felelősen átgondolva lemondanának az állat tartásáról, de befogadó szervezetet, ahol az állat etológiai igényeinek megfelelően élheti hátralévő életét , nem találnak.

Ezért éreztük szükségét egy olyan állatmentő alapítvány létrehozásának, aki rájuk specializálódik, ahogy mi nevezzük „az állatvédelem mostohagyerekeire”. Amelett, hogy tájékoztatjuk az embereket, hogy mekkora probléma ezeknek az állatoknak a fogságban tartása, tenyésztése és kereskedelme, úgy érezzük, erkölcsi kötelességünk a már fogságban lévőknek a lehető legjobb, legtermészetesebb életteret biztosítani életük végéig.

BaHír: Mennyire súlyos a helyzet Magyarországon? Meg lehet e becsülni azoknak az egzotikus állatoknak a számát, akik nem megfelelő körülmények között élnek?

Dr. Gajcsi Dóra: Az egzotikus állatok esetében csak bizonyos fajok tartása kötött bejelentéshez az illetékes hivatal felé. A kutyákkal ellentétben, itt a legtöbb fajnak nincs kötelező chip, oltás, ami alapján meg tudnánk tippelni a számukat. A hüllők és papagájok számos faja különösebb bejelentési szabályok és egyedi jelölések nélkül vásárolható és tartható. Vannak természetesen olyan fajok, akiknek a tartását szabályozza a természetvédelmi hivatal, ilyenek például a szárazföldi teknősfajok , valamint számos nagypapagáj, akikre vonatkozik a bejelentési kötelezettség, valamint a „veszélyes állat” kategóriájában tartozó egzotikusok, akiknek a tartását szigorúan szabályozzák.

Sajnos azonban a bejelentési kötelezettség alá tartozó fajoknál is azt tapasztaljuk, hogy sok az illegálisan tartott egyed közöttük, így nagyon nehéz ennek nyomon követése. Megközelítőleg a bejelentett állatok közül a szárazföldi teknősök száma 800 egyed felettire tehető, nagypapagájok esetében körülbelül 300 egyed. Sajnos azonban a kötelezettség ellenére is előfordulnak illegálisan tartott egyedek, így ez a szám akár többszörösére is rúghat.

BaHír: Mikor alakult az alapítvány? Kik dolgoznak benne, milyen fajok és mennyi egyed van az alapítvány gondozásában?

Dr. Gajcsi Dóra: Alapítványunk 2019-ban alakult. Ugyanebben az évben nyitottuk meg az első állatorvosi rendelőnket is, ahol én állatorvosként, Szalánczi Judit, alapítványunk kurátora pedig asszisztensként dolgozott. Mindkettőnknek szívügye volt az egzotikus állatok védelme.

Én orvosi praxisom, és korábbi személyes tapasztalalataim miatt éreztem szükségét egy ilyen mentő tevékenység folytatásának. Judit korábban állatkerti gondozóként dolgozott, ebből adódóan ő is tapasztalta, mekkora a probléma, hiszen a megunt, feleslegessé vált egzotikus állatokat a tulajdonosok a mentő szervezet hiánya miatt leginkább állatkertekben próbálják leadni. A praktizálás során csak még tisztábbá vált a kép mindkettőnkben, hogy mennyire szükség van egy olyan szervezetre, ami kimondottan nekik ad otthont.

Jelenleg 12 papagáj, 2 zöld leguán, 2 szárazföldi teknős, 9 vízi teknős, 2 agáma, egy korall sikló, egy krokodilszkink és egy gekkó vendégeskedik nálunk. Az elmúlt években 151 állatot adtunk örökbe, főleg kisemlősöket, kisebb gyíkokat és teknősöket. Az örökbefogadásnál nagy figyelmet fordítunk arra, hogy az állat megfelelő tartási körülményeit tudja-e biztosítani a leendő gazdijelölt, illetve rendszeresen tartjuk a kapcsolatot örökbefogadó gazdijainkkal, nyomon követjük mentettjeink sorsát. Nagyobb gyíkok, teknősök és nagypapagájok örökbeadása nehezebb, szinte lehetetlen, hisz csak kevesen tudnák biztosítani nekik a nagy röpdét, a fajtársakat, a megfelelő méretű kifutót, így ők alapítványunk gondozásában maradnak.

BaHír: Mi volt a legegyedibb állat, amivel találkoztak a működésük során?

Dr. Gajcsi Dóra: A hozzánk kerülő állatok leginkább a kereskedelemben kapható fajok közül kerülnek ki, hiszen a komoly engedélyekhez kötött illegális fajoknál a tulajdonosok nem kérnek segítséget tőlünk, hisz tartanak a következményektől. Azonban így is találkozunk olyan extrém fajokkal, mint krokodilszkink, vagy kínai lágyhéjú teknős.

Ami igazán extrém, sok esetben talán, sajnos nem is az adott faj, hanem hogy milyen tartási körülmények közül kerülnek hozzánk néha az állatok. Ebből a szempontból talán legelrettentőbb példa egyik jákópapajájunk, aki több, mint 2 évtizedet élet magányosan, fajtárs nélkül egy akkora körkalitkában, ahol a szárnyait sem tudta kinyújtóztatni, nem, hogy repülni… Kokó, a törpearánk életének első 6 évét egy macskahordozóban élte, Jágó, az amazon papagájunk 34 évet élt le egy akkora kalitkában, ami még egy pintynek sem elégséges, szotyi és chips táplálékon.  Egyik zöld leguánunk, Mojito 6 évet élt víz nélkül, rovareleségen , alapítványunkhoz kerülését követően sokáig küzdöttünk az életéért a nem megfelelő táplálás és vízhiány okozta egészségkárosodások miatt. 

BaHír: Az Alapítvány elsődleges céljai között szerepel az oktatás, nevelés. Ez milyen formában jelenik meg?

Szalánczi Judit, kurátor: Igen, a mentés, gyógyítás és rehabilitálás mellett a másik fő irány a természetvédelmi nevelés és oktatás. Nagy hangsúlyt fektetünk a megelőzésre. Hiszen a felelős állatvédelem, legyen szó bármilyen háziállatról vagy egzotikus(vad)állatokról, a neveléssel keződik. Az oktatásunk nagy része előadások által történik, nem csak gyermekek számára, hiszen meglepő módon ők sokszor jobban átlátják a problémát, mint a felnőttek. Így az iskolás és óvodás korosztály mellett mi a legnagyobb hangsúlyt a felnőttek felvilágosítására, oktatására helyezzük. Hiszen ez egy olyan része az állattartásnak, mely nagyon sok felnőtt hobbija is egyben. Értem ezalatt akár a papagájok vagy hüllők tartását, „tenyésztését”. 

Közösségi oldalon való komplexen összefoglalt információs posztok formájában is igyekszünk tenni rengeteget. 

Emellett mentettjeink történetei által információs videókat is készíteni, egybefoglalva az idekerülésük körülményeit, gyógyítási periódust, az esetleg örökbefogadás kapcsán szállításukat és ottani elhelyezésüket.

Továbbá tartottunk már előadást meghívás alapján rendőr főkapitányságon is állatvédelem keretein belül, hogy segíthessük munkájukat. Hiszen míg egy kutya és macska esetében még talán a laikusnak is szembetűnő az esetleges rossz bánásmód, vagy épp az állatkínzás ténye,úgy papagájok és hüllők esetében a speciális mivoltukból adódóan ez nem éppen egyértelmű, hiszen tünetrejtő állatokként csak a végső stádiumban mutatnak gyengeséget. Egyszóval oktató tevékenység elég sokrétű és sok korosztályt érint.

BaHír: Az alapítás óta mennyi gyerekkel sikerült találkoznotok és mennyire nyitottak a gyerekek az egzotikus állatok felé?

Szalánczi Judit: Több száz gyermekkel, iskolás és óvodás korúval egyaránt sikerült már találkoznunk nem csak előadás formájában, hanem nyári táboraink kapcsán is, ahol a tematikusan felépített ismeretanyagból, öt nap alatt teljesen más szemszögből ismerhették meg a gyermekek a felelősség fogalmát e különc állatok terén és vehettek részt a napi gondozásukban is. Tapasztalataink alapján a gyermekek sokkal nyitottabbak a különc, sokszor zordnak, rémisztőnek tűnő állatok felé, mint a felnőttek. Sokkal többször veszünk észre félelmet akár egy kígyóval, nagyobb gyíkkal szemben felnőttek esetében, mint gyermekeknél. Meglepően felelősen és mélyen tudnak válaszolni a feltett interaktív kérdéseinkre. sokszor sokkal józanabbul és önzetlenebbül, mint a felnőttek.

BaHír: Egy állat eszmei értéke sokak szerint visszatartó erő lehet abban, hogy megszegjék az állatvédelmi törvényt és vannak, akik azt gondolják, hogy pénzösszegben meghatározni egy élőlény értékét csak tárgyiasítja az állatot és érzéketlenebbé teszi az embert ezáltal. Mit gondolnak erről?

Szalánczi Judit: Nem hinném, hogy visszatartó erő lenne a magasabb eszmei érték, talán úgy fogalmaznék, hogy esetleg ritkábban fordul elő rossz bánásmód olyan állat esetében, akik eszemi értéke nagyobb (például pár százezer forint), szemben a pár ezer forintossal, hiszen arányaiban ezeket az állatok többen tudják megvenni, felelőtlenül és esetleg alacsonyabb, rosszabb körülmények között tartani. De nem teljesen állja ez meg a helyét, hiszen szürke papagájaink közül is (teszem hozzá, akik eszmei értéke igen magas) volt, aki több, mint két évtizedet, 21 évet volt kénytelen leélni egy apró körkalitkában a saját ürülékén taposva, ahol a hely számára olyan szűk volt, hogy a szárnyait sem tudta kitárni. Hasonló körülmények közül került hozzánk venezuelai amazon is, leguánok is. Sajnos egyébként igen, sokan mérik ezen állatok értékét pénzben, a megvásárolt árukban. Számos mentettünk van, például a legutóbbi barraband papagájunk kifordult, törött lábbal, aki ún. lemondó nyilatkozattal került hozzánk, hiszen a műtét többe került volna, mint maga a madár ára. Az általános szöveg ilyenkor: „A műtét árából másik 4-et tudnék venni”. Sokszor szoktuk írni és kerdezni, hogy mennyit is ér egy élet? Számunkra mindent. Nem lehet ezt eladási árban, eszmei értékben mérni. Egy kis hullámos papagáj, vagy épp leopárdgekkó is ugyanolyan ellátást kap és szeretetet, mint egy jákó vagy egy varánusz. Mi emberek hajlamosak vagyunk ledegradálni őket és tárgyiasítjuk az adott fizetőeszközben mérve és adjuk, vesszük őket, mint a cukrot.Ha belegondolunk abba, hogy még a saját agyunkat sem ismerjük, hogy is tudhatnánk mindent róluk? Hogyan is kategorizálhatjuk őket tárgyként? Hiszen élőlények, érző lények, akik sajátos módjukon intelligensek, bonyolult problémákat oldanak meg nap, mint nap, társas életet élnek, kommunikálnak. Emberként pedig nem felettük állunk, hanem a éppannyira a természet részei vagyunk (kellene lennünk), mint ők. 

BaHír: Az egzotikus fajú állatok sokszor speciális igényekkel rendelkeznek, ezért az ellátásuk sok pénzt igényel, arról nem beszélve, hogy hely is kell, ahol ezek az állatok élhetnek. Milyen segítséget kapnak akár az államtól, akár nemzetközi szervezetektől? Mit tehet, aki magánemberként segíteni szeretne? 

Szalánczi Judit: Igen, az egzotikus állatok, főként a papagájok és hüllők tartása, mentése, számukra a menedék nyújtása nagyon speciális igényeik révén igen magas költségekre rúg. Értem ezalatt, a speciális izzók (külnféle UV izzók használatát, esőerdei és sivatagi fajoknak), vízi teknősök számára vízszűrés, vízfűtő, talajfűtők használata és a táplálékaik nem utolsó sorban. Hiszen bármilyen nehéz helyzetben sem a hüllők eleséget, sem a papagájokét nem lehet úgymond olcsóbbra cserélni, a maga szintű ellátást minden körülmények között biztosítani kell számukra.

Sajnos ahogy joggal mi hívjuk, az állatvédelem mostohagyerekeinek a támogatottsága még gyerekcipőben sem jár, hiszen olyan fajokkal dolgozunk, kutyákkal, macskákkal és például „aranyos” nyuszikkal szemben, akik sok emberben rettenetet, viszolygást keltenek. Empátiát főleg a hűllők terén a zord külsejük végett nem igazán ébresztenek az emberekben. Így támogatást kérni esetükben nagyon nagy kihívás. Sokszor az állami pályázatok sem illenek rájuk, hiszen azokat az esetek döntő többségében emlős állatokra szabják (például: ivartalanítás támogatása). Külföldi szervezetekkel elkezdtük felvenni a kapcsolatokat, hiszen alapítványunk végső célja az, hogy az általunk mentett és rehabilitált állatok, ha már a szabadba nem térhetnek vissza akkor olyan nagy mentőközpontokba vagy rezervátumokba kaphassanak helyet majd a jövőben, ami a legközelebb van eredeti élőhelyükhöz (vagy épp ott) és így a természetükhöz legjobban illő életet élhessék a lehető legszabadabban. Mivel ezt a vonalat nemrég kezdtük el, így ez annyira friss, hogy onnan támogatás még nem érkezik. Így szinte mindent sajátból állunk. De bízunk benne, hogy egyszer minden beérik és mindenki látni fogja, mennyire égető probléma a mentésük és számukra  menedék nyújtása mind erkölcsileg,mind ökológiailag. 

Magánemberként mindenki nagyon sokat tehet értük nem csak anyagi, hanem akár materiális dolgokkal is. ÉRtem ezalatt a speciális ételekkel, akár magokkal való támogatását az alapítványnak (például: fenyőmag, gyümölcsök papagájoknak, rovar és zöld eleség a hüllőknek, UV izzók adományozása). Ezek mind, mind hatalmas segítségek, hiszen a támogatásból is ezeket vennénk meg. Ha pedig saját területre tudunk végre szert tenni, akkor ott önkéntesként várjuk majd nagyon szívesen a segítőszándékú civil embereket akár építési munkálatok vagy épp állatok gondozása terén.

Igen, hatalmas hely kell a hüllőknek és papagájok egyaránt, hogy repülhessenek és mászhassanak, úszhassank. Jelenleg saját nagy területünk még nincs. Így Otthonaikban látjuk a gondozásukat, elhelyezésüket nagyobb röpdékben és a hüllőknek egész nyári kinti napozással. Azonban folyamatosan keressük azt a területet a várostól távolabb, ahol létrehozhatjuk számukra azt a mentő-és rehabilitáló komplexumot számukra, amit már régóta megálmodtunk és, amit nagyon megérdemelnének már.

Fotós: Hegedüs Tünde