Kezdőlap Blog Oldal 190

Meghalt Hulk Hogan

Szívleállás következtében életét vesztette Hulk Hogan, a világ egyik legismertebb pankrátora és filmszereplője. A 71 éves ikon csütörtök reggel esett össze otthonában, kiérkező mentők minden erőfeszítése ellenére már nem tudták megmenteni.

A TMZ információi szerint több mentő- és rendőrautó is a helyszínre vonult, miután segélyhívást kaptak Hogan otthonából szívmegállás gyanújával. A legendát hordágyon szállították a mentőautóba, de életét nem sikerült megmenteni.

Hulk Hogan – polgári nevén Terry Gene Bollea – 1953. augusztus 11-én született Augusta városában, Georgia államban. Olasz és skót-francia gyökerekkel rendelkező családjával gyermekkorában Floridába költözött. Karrierje az 1980-as években robbant be, amikor a WWF (később WWE) egyik legismertebb arcává vált.

A „Hulkamania” mozgalommal globális szupersztár lett, és ikonikus meccsei közül kiemelkedik az 1987-es WrestleMania III, ahol legyőzte Andre the Giantet – ezzel örökre beírva magát a pankráció történetébe.

Hogan halálával egy korszak zárult le. Milliók gyászolják világszerte a legendát, aki nemcsak a ringben, hanem a popkultúrában is örök nyomot hagyott.

(Fotó: Getty Images)

Ezüstérmes lett a férfi pólóválogatott a világbajnokságon

0

A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstéremmel zárta a szingapúri vizes világbajnokságot, miután a fináléban szoros mérkőzésen 15–13-ra alulmaradt Spanyolországgal szemben.

A döntő izgalmasan alakult: a két csapat fej-fej mellett haladt, többször is váltották egymást a vezetésben. A hajrát azonban a spanyolok bírták jobban, és végül kétgólos különbséggel megszerezték a világbajnoki címet.

A magyar válogatott így – a női csapathoz hasonlóan – ezüstéremmel térhet haza. A torna során mutatott teljesítményükre méltán lehetünk büszkék, még ha a finálé végkimenetele fájó is.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Visszaéltek a visszaváltó automatákkal – vádat emeltek egy pécsi pár ellen

Több száz vissza nem váltható üveget „varázsolt” visszaválthatóvá egy pécsi pár, hogy jogtalanul betétdíjhoz jusson – most bíróság elé állhatnak tettükért. A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt a két személy ellen, akik hamisított címkékkel csapták be az üvegvisszaváltó automatákat.

A vádirat szerint a férfi és női vádlott tavaly augusztusban határozta el, hogy kihasználják a rendszer gyengeségeit: egy eredetileg visszaváltható palack címkéjét digitalizálták, majd több példányban kinyomtatták, és ezeket vissza nem váltható üvegekre ragasztották. Ezzel a módszerrel először Százhalombattán próbálkoztak, ahol öt nap alatt több mint 1100 palackot vittek be egy helyi nagyáruházba.

A trükközés azonban nem állt meg ott: augusztus 17-én és 18-án pécsi üzletekben is folytatták a hamis címkés visszaváltásokat, újabb több száz palackkal. A pár ezzel a módszerrel összesen több mint 110 ezer forint kárt okozott az automatákat üzemeltető cégnek.

Az ügyészség szerint tettük kimeríti az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettét. Bár mindketten büntetlen előéletűek, a vádiratban azt javasolták, hogy a bíróság próbára bocsátással éljen az ügyben.

Miért nőnek a Bigclash Casino-hoz hasonló platformok népszerűsége?

Az online szórakoztatóipar soha nem látott fejlődésen megy keresztül, és az úgynevezett szakértők előrejelzései ellenére a növekedés üteme egyáltalán nem lassul. A digitális szórakoztatás területe minden korábbi várakozást felülmúl, különösen az online kaszinó szektorban. A hagyományos szórakoztatási formák visszaesése közepette ezek a platformok stabil növekedést mutatnak, ami meglepő jelenség a gazdasági bizonytalanságok korában.

Technológiai innováció mint növekedési motor

A modern online platformok technológiai fejlesztései alapjaiban változtatták meg a felhasználói élményt. Bigclash Casino és hasonló platformok mesterséges intelligencia alkalmazásával, fejlett grafikai megoldásokkal és mobiloptimalizált felületekkel vonzóbbá teszik szolgáltatásaikat. Ezek a vállalatok jelentős összegeket fektetnek be fejlesztésekbe, hogy lépést tartsanak a felhasználói igényekkel.

A felhőalapú technológiák lehetővé teszik a zökkenőmentes működést és a nagy forgalom kezelését. Az adatbiztonság terén történt fejlesztések növelik a felhasználói bizalmat, míg a fejlett fizetési rendszerek egyszerűsítik a tranzakciókat.

Változó fogyasztói szokások

A pandémia utáni időszakban jelentősen megváltoztak az emberek szórakozási szokásai. A digitális platformok előtérbe kerülése nem csupán átmeneti jelenség volt, hanem tartós változást eredményezett. Az otthoni szórakozás iránti igény megnövekedett, és ez a trend folytatódik akkor is, amikor a hagyományos szórakozási lehetőségek újra elérhetővé váltak.

A fiatalabb generációk természetes módon fordulnak a digitális megoldások felé. A Bigclash Casino típusú platformok pontosan ezeket a változó igényeket szolgálják ki, modern felületekkel és rugalmas hozzáférési lehetőségekkel. Az időbeosztás szabadsága és a földrajzi korlátok hiánya jelentős vonzerőt jelent a hagyományos szórakozási formákkal szemben.

Az általános életvitel digitalizálódása tovább erősíti ezt a trendet. A felhasználók már hozzászoktak ahhoz, hogy vásárlástól kezdve a munkavégzésen át a társas kapcsolatokig minden online térben zajlik.

Gazdasági tényezők hatása

A gazdasági környezet változásai paradox módon kedveznek az online szórakoztatóiparnak. Míg a hagyományos szórakozási formák költségei emelkednek, a digitális alternatívák viszonylag elérhetőek maradnak. A felhasználók költségvetésükön belül keresnek szórakozási lehetőségeket, és az online platformok ebben a tekintetben versenyképes opciókat kínálnak.

A nemzetközi piacok összefonódása új lehetőségeket teremt a globális terjeszkedéshez. A különböző valuták és fizetési módok integrációja világszerte hozzáférést biztosít. Az online platformok képesek kihasználni a gazdasági különbségeket és a helyi piacok sajátosságait.

A kriptovaluták megjelenése további rugalmasságot ad a fizetési rendszerekhez. A blockchain technológia alkalmazása növeli az átláthatóságot és a biztonságot. Az okosszerződések automatizálják a folyamatokat és csökkentik az adminisztrációs költségeket.

Közösségi elemek jelentősége

A modern online platformok már nem pusztán egyéni szórakozást nyújtanak, hanem közösségi élményeket is teremtenek. A chat funkciók, a versenyekkel, és a közösségi események mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a felhasználók rendszeres kapcsolatot alakítsanak ki ezekkel a szolgáltatásokkal. 

A közösségi média integrációja lehetővé teszi az élmények megosztását és a barátok bevonását. A referencia rendszerek és a közösségi versenyek további motivációt jelentenek a felhasználók számára. 

Marketing és elérhetőség fejlődése

Az online marketing eszközeinek fejlődése jelentősen hozzájárul a szektor növekedéséhez. A célzott hirdetések, az influencer marketing és a személyre szabott ajánlatok mind hatékonyabb felhasználói elérést eredményeznek. A keresőoptimalizálás és a közösségi média marketing professzionális alkalmazása kiterjeszti ezeknek a platformoknak a láthatóságát.

A Big Data elemzések lehetővé teszik a felhasználói szokások pontos feltérképezését. A prediktív algoritmusok segítségével a platformok előre jelezni tudják a felhasználói igényeket. 

A mobilalkalmazások terjedése újabb dimenziókat nyit meg a marketing számára. A push notifikációk, a helymeghatározás-alapú ajánlatok és a gamifikált elemek mind növelik a felhasználói elköteleződést.

Másfél milliárdos banki folyószámla-hitelt vesz fel a pécsi önkormányzat

Likviditási alapot képez a pécsi önkormányzat a város működésének biztosítására. Működési célú hitelt vesz fel a városvezetés annak ellenére, hogy tavaly a képviselő-testület határozatba foglalta ennek az ellenkezőjét.

A július 24-i rendkívüli közgyűlésen két fontos döntést hozott meg a pécsi képviselő-testület. Az egyik a VOKE Vasutas Művelődési Ház megvásárlásával, illetve vételárának kifizetésével kapcsolatos. Az önkormányzat továbbra is fenntartja a vételi szándékát az ingatlanra. A vételár törlesztését azonban nem idén, hanem jövőre szeretnék megkezdeni. Ebbe a szakszervezet is partner – hangzott el a város közgyűlésén. A pécsi önkormányzat a következő évtől három éven át évente 100 millió forintot fizet a Művelődési Házért.

A következő napirendi pont a likviditási alap létrehozása volt, amelynek okait Ruzsa Csaba alpolgármester.

A likviditási alap három lábon áll: az egyik a lakáscélú fejlesztési alap, amely eddig 260 millió forintos bevételt könyvelhetett el, a következő hetekben pedig további 400-450 millió forintra lehet számítani. A következő lábat az eddig be nem fizetett iparűzési adók alkotják, s mint elhangzott, legalább 300 millió forint bevételre számítanak. Az alap harmadik lába pedig egy 1,5 milliárd forintos folyószámlahitel, elsősorban abból a célból, hogy béreket és a járulékokat ki tudja fizetni a város. Ezt év végéig visszafizetik.

Csizmadia Péter (Fidesz) és Berényi Zoltán (ÖPE) frakcióvezetők kérdésként fogalmazták meg aggályaikat azzal kapcsolatban, hogy jogszerűen megteheti-e az önkormányzat, hogy működési hitelt vesz fel azok után, hogy 2024-ben (a kampány hevében) határozatba foglalták ennek az ellenkezőjét. 

A határozatban egészen pontosan az szerepelt, hogy „a közgyűlés úgy dönt, hogy működési célú hitelt a jövőben nem vesz fel, különös tekintettel arra, hogy az önkormányzat az adósság elkerülése végett működési célú hitelt 2019. október 13. napja óta nem vett fel.”

Dr. Lovász István jegyző először azt válaszolta, hogy az attól függ, mi szerepel pontosan az akkori határozatban, illetve hogy azt politikai, vagy jogi értelemben kívánjuk értelmezni. Később – utánanézve – pontosította a válaszát. 

„Miután ez egy adott évi költségvetési rendelet végrehajtó határozatának a keretében fogalmazott mondat, ezért jogi értelemben az adott évi költségvetési rendeletéhez kötődik. Ez a mondat a 2025. évi költségvetési rendelet végrehajtó határozatában már nem szerepel, ezért – hangsúlyozom, hogy jogi értelemben – az én álláspontom szerint idénre már nem jelent kötőerőt.” – fogalmazott a jegyző.

Ruzsa Csaba elmondta, a likviditási alap kifizetéseiről a képviselők minden esetben tájékoztatást fognak kapni. 

Az említett képviselők javasoltak egy komolyabb átvilágítást az önkormányzati intézményeknél, hogy látható legyen, hol lehet még pénzt megtakarítani. Péterffy Attila polgármester és Ruzsa Csaba alpolgármester elmondták, ez már megtörtént, a képviselők már megkapták ezt az anyagot. 

Harmadik napirendi pontként a képviselők tájékoztatást kaptak a hamarosan bevezetni kívánt pénzügyi intézkedési csomagról. Amely többek között a parkolási díjak megemeléséről, az Időskorúak Szociális Intézménye (ISZI) napi térítési díjának megemeléséről, buszjegyárak emeléséről, valamint a temetői díjak emeléséről szól. A pécsi lakosokat érintő megszorításokról még nem vitáz(hat)ott a képviselő-testület, egyelőre a tájékoztatás volt a cél, az elmondottakhoz nem szólhattak hozzá a képviselők. 

BMX-esek, gördeszkások örülhetnek az Árkád melletti pumpapályának

Ingyenesen használható pumpapálya épült az Árkád melletti Czinderi parkban. Szeptember 30-ig elérhető az elsősorban rollereseknek, gördeszkásoknak és BMX-eseknek ajánlott pálya.

A használóknak sisak, könyök- és térdvédő ajánlott. Kezdő és haladó bringásoknak, rollereseknek, gördeszkásoknak, BMX-eseknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szabadon kipróbálható a Czinderi parkban ideiglenesen felállított pumpapálya. Szeptember 30-ig hétfőtől szombatig 07:30–20:45, vasárnap pedig 08:00–18:45 között látogatható.

Egy nap alatt hat tűzhöz riasztották a baranyai tűzoltókat

Több tűzhöz is riasztották szerdán a Baranya vármegyei tűzoltókat. A katasztrófavédelem beszámolóban részletezi az eseteket.

Csaknem száz négyzetméteren égett az aljnövényzet szerda délelőtt Pécsett, István-aknán. A pécsi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a tüzet, mely másra nem terjedt át. A tűz keletkezési oka ismeretlen. Délután szintén István-aknán avatkoztak be a pécsi tűzoltók, miután néhány négyzetméteren kigyulladt az aljnövényzet. A helyszínre riasztott egység pár perc alatt eloltotta lángokat.

Száraz fű égett tegnap kora délután Komlón, a Bocskai utcában. A telek tulajdonosa nem volt otthon, ezért a tűzoltók a kerítésen át jutottak be a családi ház udvarára, eloltották a két négyzetméteren égő lángokat és körbelocsolták a területet. A tűz vélhetően a nagy szárazság miatt keletkezett.

Búzatarló égett tegnap délután Kővágótöttös külterületén. A pécsi hivatásos tűzoltók kiérkezéséig két hektár már leégett, a tűzoltók terület szélein még parázslást tapasztaltak, illetve egy erdősávba is belekapott a tűz. Vízsugarakkal, erdőtüzes gépjárművel és kézi szerszámokkal mindenhol eloltották a tüzet. A tarlón bálák nem voltak, így kár nem keletkezett. A tűz vélhetően a telek szélén felhalmozott növényi hulladék öngyulladása miatt keletkezett. Személyi sérülés nem történt.

Aratási munkálatok közben gyulladt meg egy búzatábla Lúzsok külterületén szerda délután. Vélhetően egy kipattanó szikra okozta a tüzet, amely egy hektár lábonálló gabonát és kéthektárnyi learatott területet érintett. A dolgozók porral oltóval megpróbálták megfékezni a tüzet, illetve a tűz terjedésének megakadályozására védősávot hoztak létre egy munkagéppel. A sellyei hivatásos tűzoltók vízsugárral eloltották a lángokat. Személyi sérülés nem történt.

Teljes terjedelmében égett egy személyautó motortere tegnap este Pécsett, a Boros István utcában. A jármű vezetője furcsa hangokat hallott a motortérből, ezért félreállt és az utasával kiszálltak a kocsiból. Az autó ekkor kezdett füstölni, majd kigyulladt. A tűzoltók kiérkezésekor már teljes terjedelmében égett a motortér. Az egység eloltotta a lángokat, majd hőkamerával átvizsgálták a gépjárművet. A tűz, amely műszaki meghibásodás miatt keletkezett, az utastérre nem terjedt át. Az autó nem okozott forgalmi akadályt. Személyi sérülés nem történt.

Digitális fejlesztés Kökényben

0

A kökényi székhelyű Tomigo Bt. sikeresen pályázott a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz keretében, és hiánypótló beruházással fejleszti vállalkozását.

A 2000-es évek elején alapított, négytagú családi vállalkozás fő fejlesztési célja a digitális infrastruktúra modernizálása és a vállalati hatékonyság növelése. A beruházás összköltsége nettó 2,99 millió forint, amelyből 2,69 millió forint vissza nem térítendő támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai költségvetés biztosít.

A beruházás hozzájárul a vállalkozás hosszú távú fejlődéséhez, és új lehetőségeket teremt a térség gazdasági életében.

Közel 96 ezer diákot vettek fel az egyetemekre

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba. Ezt Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter közölte szerdán Veszprémben.

Az elmúlt három évben mindig 90 ezer felett volt a felvettek száma, de az idén rekordszámú hallgató nyert felvételt a magyar felsőoktatásba.

Tízből nyolc hallgató államilag finanszírozott helyre került be. Atavalyihoz képest mintegy 2500-zal több állami ösztöndíjas nyert felvételt az idén – mondta.

A miniszter tájékoztatása szerint idén minden második felvett hallgató vidéki egyetemre jutott be.

Hankó Balázs jelezte, mérnök-informatika területre csaknem 21 ezer hallgatót vettek fel, ezt követi, kicsivel 20 ezer alatti létszámmal a gazdaságtudományi terület, majd a pedagógus és az orvos-egészségtudományok.

Csütörtöktől a legmagasabb fokozatú hőségriasztás lép életbe

Csütörtöktől harmadfokúra emelte a hőségriasztást az ország egész területére az országos tisztifőorvos.

A tartós hőség megterheli az egészséges szervezetet is, de különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők.

Az elhúzódó, az átlagosnál melegebb időjárás bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a folyamatos folyadékpótlás elengedhetetlen. Munkahelyen, vízparton vagy utazás közben is mindig legyen kéznél víz.

A szakemberek tanácsolják, hogy mindenki kerülje a közvetlen napsugárzást 11 és 15 óra között. Szintén kerülni kell a legmelegebb órákban a kültéri sportolást, nehéz fizikai munkát, kertészkedést. Lehetőség szerint hűvös, árnyékos helyen tartózkodjunk.

Az autósoktól óvatos közlekedést kértek, mivel a nagy meleg rájuk is kedvezőtlen hatással lehet. Továbbá azt is kérték, hogy néhány percre se hagyják a gyermekeket vagy házi kedvenceket a parkoló autóban.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy július 21. óta tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban. Ez az erdőkre és azok kétszáz méteres körzetére vonatkozik.

Idén nyáron már 1040 esetben hívták azért a tűzoltókat, mert az egyedül élő idős szomszédot napok, hetek óta nem látták és be kellett jutni a lakásba, házba.

Az egyedül élő idősek gyakran bezárkóznak és a kulcsot belülről a zárban hagyják. Lehet, hogy az állapotuk nem teszi lehetővé, hogy baj esetén segítséget kérjenek. A nagy melegben különösen fontos, hogy időről időre meggyőződjünk hogylétükről.