Még egy hétig lehet megtekinteni a Várkert Bazárban az Új világ született 1914-1922 című időszaki kiállítást, amely az első világháború centenáriuma alkalmából nyílt meg 2018 őszén – közölte a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány az MTI-vel.
A szeptember 18-ig nyitva tartó nagyszabású kiállítás három részből áll és több mint kétezer négyzetméteren mutatja be az első világháború előzményeit, történéseit és következményeit – olvasható a közleményben.
Mint írták, a látogatók három szinten, különleges installációkon, interaktív kiállítási elemeken, érintőképernyős eszközökön böngészhető bőséges információn és izgalmas kisfilmeken keresztül kapnak átfogó képet az első világháborúról a tárlaton, amelynek főkurátora Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány főigazgatója.
„A nagyszabású kiállítás szakított az eddigi klisékkel. A győztesek, illetve a totalitárius diktatúrák által sulykolt hazugságokkal vagy féligazságokkal szemben bemutatta, hogy a hamar világméretűvé váló összecsapásnak valójában nem volt egyetlen európai győztese sem. Egész Európa belerokkant a háborúba, elveszítette vezető szerepét, az Egyesült Államok pedig megszerezte a világ feletti uralmat. 1914-1918 között új világ született, a háború újrarajzolta a térképeket, áthelyezte a világgazdaság súlypontjait, új ideológiákat és izmusokat segített hatalomba. Mindez pedig meghatározza a jelenkor történéseit” – írták a közleményben.
„Ez a kiállítás a gonoszságot mutatja be, de a szabadságról szól. Arra biztat mindenkit, ne hagyja magát mások által befolyásolni. Harcoljon a saját gondolataiért, a saját igazáért. Ez a kiállítás az őszinteség kiállítása” – összegezte Schmidt Mária.
A kiállítás három részben mutatja be az első világháború történetét. Az Új világ született – 1914-1922 című átfogó tárlat első része 2015 nyarán nyílt meg Európai testvérháború, a második szakasz pedig 2016 novemberében A háború urai alcímen. A kiállítás utolsó része, Új világ született elnevezéssel 2018 ősze óta látható.
Napjaink energiaválsága sajnos előrevetíti a mai napon a police.hu oldalon közzétett hír gyakoriságát, ahogy egyre inkább hidegre fordul az idő, úgy tűnik, hogy egyre több hasonló esettel találkozhatunk a híradásokban. Sajnos. Miközben az illegális fakitermelést egyre súlyosabb büntetéssel sújtják.
„Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság egy bárnai férfival szemben. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2022. július és augusztus hónapban a Bárna külterületén található magán és erdészeti tulajdonban lévő erdőterületekről engedély nélkül vágott ki akácfát. A férfi összesen 17 köbméter fát – közel félmillió forint értékben – lopott el, amelyet részben a faluban értékesített. A rendőrök a széles körű adatgyűjtés eredményeként beazonosították a 22 éves elkövetőt, elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az eltulajdonított fa nagy része, az elkövetés eszköze és a szállításhoz használt jármű lefoglalásra került, valamint a nyomozók az eljárás keretében vizsgálják a közelmúltban történt más falopásokkal kapcsolatos összefüggéseket is.” – olvasható a rendőrségi hírben.
Egy ember meghalt, egy pedig megsérült, miután kigyulladt egy hétvégi ház Szegeden – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombaton az MTI-t.
Mukics Dániel közölte: szombat reggel hat órakor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Szegeden, a Vadrózsa soron kigyulladt egy hétvégi ház.
Három járművel tizenegy tűzoltó vonult a hatvan négyzetméteres faszerkezetű hétvégi házhoz, amely teljes terjedelmében égett.
A tűzoltók a ház udvarán egy sérültet, az épületben oltás közben pedig egy holttestet találtak – tette hozzá.
A tűz keletkezési körülményeinek feltárására a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.
Forrás: mti.hu
Néhány jó tanács tűz esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól!
Menekülési lehetőségek:
Családunkkal nézzük meg közösen, tűz esetén merre tudunk a leggyorsabban a szabadba menekülni a házunk (lakásunk) egyes helyiségeiből.
Gyakoroljuk a menekülést.
Ellenőrizzük, hogy minden nyílászáró nyitható, nincsen-e beszögelve, beragadva. A biztonsági rácsok nyithatók-e belülről. A fixen rögzített fémrácsok megakadályozhatják a menekülést.
Tanítsuk meg a családunk minden tagjának, hogy tűz esetén a padló közelében (leguggolva, négykézláb) közlekedjünk, mert itt biztonságosabb. A füst és a hő felfelé száll.
Ne pakoljunk semmit a folyosókra, lépcsőkre, kiürítési útvonalakra. Baj esetén a tárgyak akadályozhatják a gyors és biztonságos menekülést.
Tűzveszélyes anyagok:
Zárt térben soha ne használjunk benzint, gázolajat vagy hasonló gyúlékony folyadékot.
A tűzveszélyes anyagokat csak jól szellőztetett helyen tároljuk, hőtermelő berendezésektől távol.
Soha ne dohányozzunk, ne használjunk nyílt lángot, ha éghető folyadékkal dolgozunk.
Használat után nyílt téren elhelyezett fémedénybe dobjuk azokat a rongyokat, amelyeket tűzveszélyes folyadékkal itattunk át.
Hőtermelő készülékek:
Legyünk óvatosak és körültekintőek, amikor nyílt lánggal üzemelő fűtő, melegítő vagy főzőkészüléket használunk.
Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni.
Ellenőriztessük rendszeresen szakemberrel a tűzveszélyes folyadékkal (olajjal) üzemelő fűtőkészüléket. A berendezéstől távol tároljuk az üzemanyagot, utántöltését csak kihűlt állapotában végezzük.
Fával, szénnel üzemelő berendezés közelébe éghető anyagot ne pakoljunk, a kipattanó szikra felfogására fémből készült szerkezetet használjunk. A koromzsák és a tisztító ajtót állandóan tartsuk zárt állapotban. A tisztítását csak lehűlt állapotában végezzük. A hamut és a salakot teljesen lehűtött állapotban ürítsük fémkonténerbe. A kémény használaton kívüli bekötő és tisztító nyílását nem éghető anyaggal hézagmentesen lezárva kell tartani.
A szilárd tüzelőanyag-üzemelésű tüzelő- és fűtőberendezést csak szilárd tüzelő- vagy engedélyezett begyújtó anyaggal gyújtsuk be, és üzemeltessük.
Gázzal üzemelő készülékeinket évente szakemberrel ellenőriztessük.
A kémények ellenőrzése is szakember által évente ajánlott.
Tartsunk távol minden berendezési tárgyat a fűtőtesteinktől és a hozzá kapcsolódó füstelvezető csövektől.
Gyufa és a dohányzás:
Tűzgyújtó eszközeinket (gyufa, öngyújtó, gázgyújtó stb.) tartsuk elzárva, gyermekek által el nem érhető helyen.
Ne dohányozzunk ágyban, ha betegek vagy álmosak vagyunk. Mély, nem éghető anyagú hamutartót használjunk. A cigaretta vagy a szivarvéget eldobás előtt vízzel öblítsük le.
A NAV baranyai munkatársai szeptember 12. és 18. között
kedden Pécsett, az állateledel- és takarmányboltokat,
szerdán Komlón, a Tesco áruház üzleteit,
csütörtökön pedig Pécsett, a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik.
Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
Szombaton reggel még előfordulhat némi zápor, illetve gyenge eső, de csökken a csapadékhajlam. A délelőtt folyamán felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. A hajnali 13 és 15 fok után délben már elérhetjük a 20 fokot. Az északi szél kezdetben mérsékelt lesz, majd megélénkül, megerősödik!
Délután változóan felhős időre kell számítanunk, néhol egy-egy zápor is előfordulhat, a több órás napsütés mellett. Jelentős csapadék nem várható. Az északnyugati szél élénk, olykor erős lesz. A maximumok 23 és 25 fok között alakulhatnak, mérsékelten meleg lesz. Estére már csak kevés felhő lesz felettünk, és a szél is mérséklődni fog, viszont többfelé pára és ködfoltok képződhetnek, hűvös időnk lesz. – ígéri a mai szombatra a Meteo Mecsek
Súlyos vasúti baleset történt Horvátországban péntek este, legalább ketten ( egyes hírek szerint reggelre már hárman) életüket vesztették, sokan megsérültek – közölte a Sziszek-Monoszló (Sisacko-Moslavacka) megyei rendőrség.
A helyszínre érkezett Andrej Plenkovic horvát kormányfő és több miniszter is, aki azt mondta, „az ütközés hatalmas volt”, és megerősítette, hogy eddig három holttestet találtak a baleset helyszínén, de szerinte reggel további áldozatokat találhatnak még.
„Éjszaka van, sötét, egyelőre nem tudjuk, vannak-e még áldozatok.” A helyszínen történt tájékozódás után elmondta, hogy a sérülteket már kórházba szállították, több embert is súlyos sérülésekkel, de úgy tudja, hogy közülük egyikük sincs életveszélyes állapotban. Elsődleges információk szerint annyit lehet tudni, hogy a sérültek között külföldi állampolgárok is vannak.
A közép-horvátországi Novska közelében egy személyvonat beleütközött egy parkoló tehervonatba.
Nem hivatalos információk szerint a szerencsétlenségben a mozdonyvezető és a kalauz is az életét vesztette.
A szerencsétlenség következtében több vagon felborult.
A határvadászok eskütételére 2022. szeptember 9-én került sor Budapesten, a Készenléti Rendőrségen.
Öt határvadász század sorakozott fel az objektum alakuló terén, hogy felesküdjön a haza védelmére. Az ünnepélyes eskütétel előtt Magyarország belügyminisztere és az országos rendőrfőkapitány elismerésben részesített kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőröket, katonákat és határvadászokat, illetve vezetőiket.
Az ünnepi eseményen több mint ötszázan mondták egyszerre: „…. szolgálati kötelezettségeimet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesítem…” .
A szerződéses határvadászok hozzátartozóinak jelenlétében lezajlott rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet.
A frissen felesküdött szerződéses határvadászok a képzésüket lezáró vizsgáikat követően szeptember második felében már szolgálatba is állnak.
A mezőgazdasági termelői árak 2022 első félévében 40 százalékkal nőttek, jelentősen emelkedett a növényi termékek és az állatok, állati termékek ára is, 44 százalékkal, illetve 31 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján.
A ráfordítási árak a termelői áraknál is jobban, 41 százalékkal emelkedtek, így az agrárolló értéke 99,8 százalékos volt.
A drasztikus áremelkedést több tényező együttesen okozta az elmúlt időszakban. A Covid19-járvány miatt kialakult ellátási és kereslet-kínálati zavarok nem szűntek meg teljesen, emellett a gazdaság újraindulásával párhuzamosan az energiaárak is emelkedtek. A Világbank számításai szerint az inputként szolgáló energia globálisan átlagosan 82 százalékkal drágult egy év alatt, elsősorban a nyersolaj és a földgáz drasztikus áremelkedése miatt, a műtrágya pedig 85 százalékkal került többe.
A KSH jelezte: ágazaton belüli, elsősorban állategészségügyi problémák is fokozták a drágulást.
Az orosz-ukrán háború élelmiszer- és energiaellátási, valamint általános bizonytalanságot hozott a világpiacon. Az időjárás is kedvezőtlenül alakult az első fél évben Magyarországon. A tavaszi fagy, majd a meggy és az eper érésekor érkező egyhetes eső, azóta pedig az országos aszály rontotta a helyzetet.
Más európai országokat is érint a szárazság, az EU búzatermése várhatóan csak kismértékben múlja alul az előző évi mennyiséget, azonban a kukorica össztermése negyedével elmaradhat a 2021. évitől. Az Európai Bizottság jelentése alapján 2022 júniusában az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban a búza ára átlagosan több mint négyötödével nőtt, a kukorica negyedével drágult, a vágómarha és vágóbaromfi is negyedével került többe, a sertés ezzel szemben kisebb mértékben drágult.
A gabonafélék és az olajos növények ára dinamikusan, összességében 61, illetve 59 százalékkal nőtt Magyarországon. A drágulás mögött a takarmánynövények iránti élénk nemzetközi kereslet és a háború miatt kialakult szállítási problémák állnak. Az árakat növeli az egész Európára kiterjedő aszály, amely a terméseredményeket és a terméskilátásokat csökkentette.
A gyümölcsök ára a többi termékcsoporttal ellentétben 7,4 százalékkal csökkent. Idén az Európán belüli szállítások járványt követő rendeződésével újra nagy tételben érkezett import eper, amely lenyomta a hazai árát, így az 14 százalékkal elmaradt el az előző évitől. A meggyfélék ára 7,2 százalékkal, a burgonyáé és a zöldségé 21, illetve 20 százalékkal magasabb volt az első fél évben az előző év azonos időszakához mérten.
Az élő állatok ára 34 százalékkal nőtt az első fél évben. A vágócsirke felvásárlási ára 2021. január óta folyamatosan nő, 2022 első félévében 42 százalékkal volt drágább, mint az előző év azonos időszakában. A madárinfluenza következtében csökkent a vágócsirke mennyisége, miközben a termelési költségek jelentősen növekedtek, ezek a tényezők emelték a termelői árakat.
A jelentés szerint a vágósertés ára 2022 első félévében az előző év azonos időszakához képest 28 százalékkal emelkedett, és meghaladta a koronavírus-járvány előtti csúcsot. Két évvel ezelőtt – elsősorban a járvány miatti zárások következményeként – sertésből túltermelés volt egész Európában, emiatt kevesebb hízót állítottak termelésbe, majd a vágási mennyiség is csökkent. A kereslet élénkülése és a termelési költségek drasztikus növekedése következtében az árak is nagymértékben emelkedtek.
A takarmányok ára jelentősen, közel 39 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az egyszerű takarmányoké 51, a keveréktakarmányoké 30 százalékkal. Az alapanyagok drágulása miatt az árak emelkedése 2020 negyedik negyedévében kezdődött, és azóta negyedévről negyedévre jelentős drágulás volt megfigyelhető. Idén a második negyedévben 15 százalékkal kerültek többe a takarmányok, mint az első negyedévben. A növényvédő szerek 17, az állatgyógyászati készítmények 10 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az energia és a kenőanyagok ára 36, ezen belül az üzemanyagoké 26 százalékkal nőtt – közölte a KSH.
Max Verstappen az elmúlt 4 versenyen aratott győzelmeivel szinte már zsebében érezheti az idei világbajnoki címet, sőt, még megcélozhatja az egy szezonon belüli legtöbb győzelem rekordját is. E mellett azonban egy másik rekordot is magáénak tudhat: 40 év után ő az első olyan pilóta, aki egy szezonon belül két győzelmet is arat 10. vagy annál rosszabb rajtpozícióból (ez előtte kizárólag John Watsonnak sikerült 1982-ben).
Ahogy haladnak az évek, úgy lesznek egyre megbízhatóbbak a Formula 1-es versenygépek, így a rajtpozíciók jelentősége is egyre többet számít. Talán nem véletlen, hogy 2000 óta mindösszesen 9 olyan versenyző van, aki képes volt a 10. vagy rosszabb helyről egyáltalán nyerni, és mindösszesen négy (egyesek szerint 3), akinek ez többször sikerült, olyan meg egy sincs, akinek ez legalább háromszor meglett volna. Talán idén…de ne szaladunk ennyire előre, nézzük meg, melyik volt ez a 13 futam (a lista a legjobb eredmény szerinti sorrendben megy, döntetlen esetén a korábbit tettem előre)!
13. Max Verstappen, 2022 Hungaroring
Egy Q3-as meghibásodás miatt Verstappen kénytelen volt a 10. helyről indulni, de igen hamar fel tudott zárkózni. A középcsapatok versenyzőit viszonylag gyorsan megelőzte, majd az első boxkiállása után sikerült Lewis Hamilton elé vágnia, a másodikon meg ugyanezt tette Sainz-cal és Russell-lel. Ez még mindig nem lett volna elég a győzelemhez, ám a Ferrari szenzációs stratégái kitalálták, hogy jó lesz Leclercnek a mindaddig nem használt és igazán senkinél nem jól működő kemény keverék. A tempóveszteségnek köszönhetően Verstappen Leclercen is átjutott (kétszer is, mert egy megpördülés miatt pozíciót vesztett), majd őt intette le először a kockás zászló, ezzel egy előzetese nem kalkulált győzelmet aratva.
12. Lewis Hamilton, 2021 Brazília
Na erre szerintem mindenki emlékszik, aki látta. Hamilton eleve 5 helyes rajtbüntetéssel indított motorcsere miatt, ráadásul az időmérő edzés után kizárták, így az utolsó helyről volt kénytelen rajtolni. Öröm az ürömben, hogy nem a versenyen, hanem a sprintkvalifikációs futamon. Ahol aztán az 5. helyig felzárkózott, így a büntetése ellenére is futamon már a 10. helyről indult és nagyon gyorsan ért fel egészen a második pozícióig, ahol viszont kemény küzdelemre kényszerítette Verstappen, többször már a sportszerűség határán is túllépett a holland versenyző. Végül azonban Hamilton őt is megelőzte és egy fantasztikus hétvégét zárva ismét beszállt a Vb-címért folyó harcba.
11. Pierre Gasly, 2020 Monza
A francia versenyző összesen egy győzelmet szerzett pályafutása során eddig, ám az biztosan örök emlék marad meg neki. Az eleve nem túl jó, 10. pozícióból rajtoló Gasly a verseny elején további pozíciókat vesztett és nem úgy tűnt, hogy bármi esélye lesz egy jó helyezésre. Ugyanakkor a szerencse mellé állt, amikor Magnussen baleseténél még a boxutca lezárását megelőzően ki tudott menni kereket cserélni, így a harmadik helyen visszatért, miközben az éppen a boxutca lezárását követően boxba menő, a futamot vezető Lewis Hamilton 10 másodperces Stop&Go büntetést kapott. Ráadásul egy piros zászló miatt még előnyt sem tudott kiautózni, hanem egy kör után mennie kellett letöltenie a büntetést ezzel 25 másodperccel került a mezőny mögé. Az új rajtnál Gasly lerajtolta a hibázó Strollt és az élre került úgy, hogy mögötte a két Alfa Romeo gyakorlatilag „fedezte” őt. Az akkor még McLarenben ülő Carlos Sainz ugyan megelőzte az Alfa Romeokat és üldözőbe vette Gaslyt, ám már nem tudott támadó közelségbe kerülne. Így Gasly 12 év után szerzett újabb győzelmet a Toro Rossonak.
10. Daniel Ricciardo, 2017 Baku
Hasonlóan Gaslyhoz Ricciardo is a 10. helyről kezdhette meg a 2017-es bakui nagydíjat, ami az akkor csak 3. legerősebb Red Bullal nem volt túl jó előjel. A verseny elején nem is nagyon tudott sokat javítani, ám a piros zászló neki is adott egy lehetőséget: a két Force India ütközésével az ötödik helyig lépett előre, majd az újraindításnál nagyon ravaszul előzte meg a két Williamset és már a harmadik helyen találta magát, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött. Ezután Hamiltonnak a rögzítését vesztett fejtámla miatt ki kellett mennie boxutcába, Vettel pedig a Hamiltonnal szembeni sportszerűtlen megmozdulásáért kapott egy Stop&Go büntetést. Ricciardo innentől senkitől sem zavartatva nyerte meg a versenyt a 10. pozícióból.
9. Kimi Raikkönen, 2004 Spa
Kiminek is csak a 10. hely jutott Belgiumban, ami nem tűnt túl jó ajánlólevélnek. Ám a rajt után nagyon gyorsan az 5. helyen találta magát, ahol aztán előbb Schumachert, majd Coulthardot előzte meg, és már csak a 2 Renault volt előtte. Trullit a boxban verte meg, míg Alonso egy technikai hiba miatt búcsúzott a versenytől. Kimi ezt követően magabiztosan húzta be a futamot és bár az ezen a versenyen VB-címet nyerő Schumacher a biztonsági autónak köszönhetően még utol tudta érni, a győzelmét már nem veszélyeztette.
8. Fernando Alonso, 2012, Valencia
Alonsonak csak a 11. hely jutott ezen a futamon, ám végül mégis győzelemmel zárt. A középmezőny versenyzőit viszonylag egyszerűen oldotta meg, és volt némi szerencséje, hogy az első két helyen álló Vettel és Grosjean egyaránt technikai hiba miatt estek ki a mezőny éléről, Hamilton meg egy rossz boxkiállás miatt került mögé. Alonso ennek ellenére magabiztosan őrizte az így megörökölt vezető pozíciót és bár mögötte még nagyon komoly küzdelmet zajlottak, a győzelmet már nem engedte ki a kezéből.
7.David Coulthard, 2003 Melbourne
A 2003-as szezonnyitón Melbourneben a McLarenek nem kezdtek jól, David Coulthard a 11., Kimi Raikkönen a 15. helyről rajtolt. A verseny elején ők is keveset haladtak előre (sőt, az elején Schumacher annyira elhúzott, hogy sima meccsnek tűnt a futam), ám két biztonsági autó után Raikkönen az élen, Coulthard a 3. helyen találta magát. Ezután Kiminek szembe kellett néznie egy Stop&Go büntetéssel, Schumi pedig Coulthardhoz képest eggyel többször állt ki a boxba, így a skót versenyző mindkettejük elé ugrott. Coulthard a 2. boxkiállását követően még ugyan Juan Pablo Montoya mögé került, ő azonban hibázott, így visszaesett a második helyre. Így Coulthard a 11. helyről ért fel a dobogó tetejére.
6. Max Verstappen, 2022 Spa
Verstappennek motorelemek cseréje miatt ugyan hivatalosan a mezőny végéről kellett volna indulnia, ám rengeteg másik csapat ugyanezt a döntést hozta, így a megszerzett pole pozíciójának köszönhetően a 14. helyről rajtolt. Ez azonban nem akadályozta meg a győzelemben. Már nem sokkal a rajt után a TOP 10-be került, majd kíméletlenül vadászta le az összes ellenfelét. Az igazán komoly erődemonstráció ebben az volt, hogy Gasly boxból rajtolásán és Hamilton kiesésén kívül senki nem állt ki előle és a holland tempóját nézve eléggé kicsi az esély arra, hogy kettejük közül bárki komolyabb ellenállásra késztette volna őt. Így ez a győzelem végképp demoralizáló volt a mezőny, különösen a Ferrari számára.
5. Lewis Hamilton, 2018 Hockenheim
Hamiltonnak szintén a 14. helyről kellett feljönnie, de 14 kör után már az ötödik helyen állt, mindezt úgy, hogy ő tartotta legtovább életben a gumijait (tovább, mint jópáran a keményebbet), mialatt az egyik legjobb tempót produkálta. Aztán amikor elkezdett esni az eső, az ultralágyakon felzárkózott a mezőny élére. Majd jött Vettel óriási hibája, amely megadta neki a lehetőséget arra, hogy a futamot is behúzza. A futam után persze sokan kritizálták Hamiltont, részben a boxutcából visszaérkező manővere miatt, ami sokak szerint büntetést kellett volna, hogy érjen, részben amiatt, mert a Mercedes nem engedte Bottasnak, hogy támadja (utóbbi szerintem jogos volt, vizes pályán ne rizikózzanak biztos 1-2. helyen), de mindezek semmit nem vonnak le Hamilton kiváló teljesítményéből.
4. Jenson Button, 2006 Hungaroring
Button is a 14. helyről kellett, hogy megkezdje a futamát ám a 3. körben már a hetedik helyen állt köszönhetően a kiváló rajtjának, meg a Brigdestone-os csapatok gyengélkedését. A 27. körben már a második helyre is felzárkózott és úgy tűnt ez a vége, ám egy banális boxutcai hiba az addig vezető Fernando Alonso versenyébe került, így Button megörökölte tőle az első helyet. A futam végén még Schumacher drámájának is tanúi lehettünk, aki megpróbálta Intermediate gumikon teljesíteni a verseny végét már száraz pályán, ám ez Jenson győzelmét már nem veszélyeztette. Gaslyhoz hasonlóan neki is a pályafutása első győzelme volt ez a kaotikus verseny, ám nála ez még messze nem a vége volt.
3. Fernando Alonso, 2008 Szingapúr
Azt hiszem ez a futam is felejthetetlen élmény mindenki számára, bár kevésbé pozitív értelemben, mint néhány korábbi. A mindösszesen 15. pozícióból induló Alonso a könnyű autójával hamar kiment a boxba, utána pedig Nelson Piquet Jr. balesete miatt berendelték a biztonsági autót. Mivel az akkori szabályok értelmében a boxutcát lezárták, mindenki vagy kinn maradt a használt gumikon, vagy a boxutca kinyitásakor Alonso mögé került. Nagy szerencse, mondhatnánk ám ma már tudjuk, hogy nem az. Britaore és Piquet ugyanis (többedmagukkal) előre tervelte ki ezt a manővert, hogy ezáltal Alonso nyerni tudjon, és egyrészt a Renaultnak legyen futamgyőzelme a szezonban, másrészt ezáltal meg tudják tartani Alonsot 2009-re is. A verseny sokak szerint a világbajnoki címre is hatással volt, ugyanis a Ferrari a boxban egy olyan banális hibát követett el Felipe Massánál, ami a brazil pontszerzési esélyeit is elvette és ha nincs a boxoutcai káosz, talán ez is elkerülhető lett volna. Nyilván sokak nem értenek egyet azzal, hogy ezt az eredményt a listára tettem, de mivel a futam hivatalos végeredménye továbbra is ez, megvan a létjogosultsága.
2. Kimi Raikkönen, 2005 Suzuka
Egy esős időmérő teljesen eltorzította a rajtsorrendet (az akkori egykörös szabály szerint ennek még fokozottabb szerepe volt), így Kimi a 17. helyről kellett, hogy induljon. Ugyanakkor a remek rajtja és kiváló előzések miatt a 10. körre már 8 helyet lépett előre. Utána elnyújtott etupokra épült a stratégiája, így az első kiállását követően a hatodik, a másodikat követően a második helyen volt, ahonnan 7 köre maradt elkapni a futamot vezető Giancarlo Fisichellát. Ezt meg is tette és egy parádés előzéssel az utolsó körben szerezte meg a futamgyőzelmet. Remek verseny volt a finn pilótától, mellyel életben tartotta a csapata konstruktőri esélyeit az utolsó futamra (amit végül nem sikerült megnyerniük).
1. Rubens Barichello, 2000 Hockenheim
De van még egy futam, ahol még ennél is rosszabb pozícióból tudott valaki nyerni. Rubens Barichello a 18. helyről volt kénytelen indulni a 2000-es német nagydíjon, ám a hosszú etupos stratégiája működött, így hamar felzárkózott a 4. helyig, ahol aztán amikor a verseny végén elkezdett esni az eső, merész taktikát húzva kinn maradt és az utolsó 10 körét száraz pályás gumikon végigküzdve került fel a dobogó felső fokára. A győzelmét azonban még valakinek köszönheti, aki nem más, mint egy nem sokkal korábban elbocsájtott volt Mercedes-alkalmazott, aki a futam felénél beszökött a pályára, emiatt pedig a biztonsági autó elvette a McLarenek addigi 23 másodperces előnyét. Ezzel együtt Barichello teljesítménye parádés volt.
Eddig ez a 13 győzelem van a repertoárban, de ez később akár még több is lehet. Azt már tudjuk, hogy a hétvégén a mezőny végéről indul Sergio Perez, Carlos Sainz és Lewis Hamilton is. Arra mondjuk kevés esélyt adok, hogy közülük bárki is a dobogó tetejére érne, ám a Red Bull nem zárja ki, hogy Verstappennek lesz még motorcserés büntetése. Ha pedig ez tényleg így lesz és a Red Bull-Verstappen csomag ennyire hatékony marad, akkor ő lehet az első, aki egy szezonban 3 győzelmet arat 10. vagy rosszabb pozícióból.
Az orosz hadsereg igyekszik kiszorítani az ukrán erőket a Harkiv megyei Balaklija elővárosaiból, és nehéz a helyzet Sevcsenkove település közelében is – közölte a régió oroszok által kinevezett katonai és polgári közigazgatásának vezetője, Vitalij Gancsev pénteken a Rosszija 24 hírtelevízióval.
„Heves harcok folynak. Balaklija elővárosai lényegében nem a mi ellenőrzésünk alatt állnak. Kísérletek történnek az ukrán erők kiszorítására, amelyek előző nap megpróbálták áttörni a védelmünket, tudomásom szerint csapataink visszatartják őket. Most orosz tartalékokat mozgósítottak” – mondta a tisztségviselő.
Gancsev szerint a Kupjanszki járásban lévő Sevcsenkove község közelében súlyos a helyzet. Mint mondta, „ukrán fegyveres alakulatok” megpróbálnak elfoglalni több települést a térségben, és áttörni a védelmet, de az orosz csapatok ellenállnak.
A Kommerszant című lap rámutatott, hogy számos videó és fotó jelent meg az interneten, amelyeken ukrán zászlókat tűznek ki Harkiv megyei településeken, és átfestik a Sevcsenkove bejáratánál lévő helységnévtáblát. Gancsev arra intette a nézőket, hogy kritikusan viszonyuljanak az ilyen felvételekhez.
Maxim Gubin, Harkiv megye Kupjanszki járásának vezetője szintén a Rosszija 24 tévécsatornán nyilatkozva azt mondta, hogy az orosz erők tartják Kupjanszk várost.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Balaklija körül kialakult harci helyzet kommentálását a katonai szóvivő hatáskörébe utalta. A tárca csak egy Harkiv megyei orosz katonai konvojról készült felvételeket osztott meg, de Igor Konasenkov altábornagy szóvivő az északi fronton kialakult helyzetről nem nyilatkozott.
Konasenkov a déli fonttal kapcsolatban a pénteki hadijelentésben az mondta viszont, hogy az ukrán fegyveres erők, miután Mikolajiv-Krivij Rih irányából több sikertelen támadási kísérletet hajtottak végre, veszteségeket szenvedtek és visszavonultak.